2017. december 18., hétfő

A halász meg a lelke

Szívesen olvasok klasszikusokat és szívesen olvasok Oscar Wilde tollából. Szóval mikor megtudtam, hogy új kiadást kapott néhány műve, ismét kedvet kaptam hozzá. Találomra ki is vettem a könyvtárból ezt a kötetet és most kissé csalódottan üldögélek fölötte.
Dorian Gray arcképét már olvastam. (Nagyon tetszett!) Illetve sajnos a mesék és elbeszélések szinte mindegyikét is, csak egy másik kiadásban, egy másik kötetben (A canterville-i kísértet), így ez a könyv nem nyújtott túl sok újat számomra.
Fülszöveg:
"Oscar ​Wilde, a századvégi Anglia dandyje, divatdiktátora és művésze nemcsak műveivel, hanem pózokból megkomponált személyiségével is kívánt hatni. Ifjan került a londoni társaság, a művészvilág középpontjába, lett sikeres és vagyonos ember, és ugyancsak ifjan zuhant, hírhedt botránya következtében, a börtönvilág mélyére, hogy rövid élete utolsó éveit önkéntes száműzetésben töltse Franciaországban. Halál után jó fél századra kiesett a közönség kegyeiből, de az elmúlt évtizedekben, párhuzamosan a szecesszió iránti érdeklődés növekedésével, ismét mind többen olvassák. „Ha egy kis része is igaz annak – írja kötetünk utószavában Török András –, amit a kortársak feljegyeztek, Wilde valóban zseni volt, ahogy magáról híresztelte: az élőszó zsenije.” Kivételes tehetségének természetesen nem kevés írásos nyoma is maradt, méghozzá többféle műfajban: írt versek, drámát, szépprózát, művészetbölcseleti esszét. Kötetünk legjobb prózai írásaiból válogatott: gyermekien tiszta hangú meséiből, kísérteties-szellemes elbeszéléseiből, és közöljük hátborzongató bűnügyi művészregényét, a Dorian Gray arcképé-t."
Ismételni nem kívánom magam, így csak annyit jegyeznék meg a már ismert történetekről, hogy a kísértetsztorit még mindig zseniálisnak és rettentő szórakoztatónak tartom és A Boldog Herceg sokadjára olvasva is remek mese. Jólesik időnként igazi meséket olvasni.
Épp ezért vetettem bele magam lelkesen az egyetlen számomra új történetbe a halászról és a lelkéről.
A történet meseszerűen indul, élvezetes olvasni és felfedezni benne a tipikus szimbólumokat. Azonban kicsit több is ennél. Cseppet megvezeti az olvasót, ahogy  - a halásszal ellentétben - hatnak rá a pap, a kereskedők, sőt még a boszorkány érvelései is. Az olvasó a mondanivalót ezért a lélek szempontjából keresi és azt hiszi, hogy meg is találja. A történet végén azonban valami egészen más várja.
Kicsit ugyan bő lére lett eresztve a mese közepe, ez a fordulat mindent felülírt. A kezdetben ostobának tűnő halász és a józannak látszó lélek között mégsem olyan könnyű igazságot tenni, sem oldalt foglalni. Illetve a hableány is végig rejtélyes maradt, a vallási töltetről nem is beszélve.
Összességében ezért bár megszokott mesének indult, mégsem egészen mese. Van rajta egy vastag felnőtt réteg, amit az olvasó úgy értelmezhet, ahogy esze-szíve-lelke jónak látja.

Tehát nem egészen azt kaptam ettől a könyvtől, amit vártam, ám jólesett ez az új mese és a már ismert történetek felidézése. Ráadásnak pedig volt a kötetben egy kis plusz, Török András utószava, amely rövid életrajzi összefoglalójával kissé árnyalta a szerző megítélését. No, de persze ez csak egy szempont, ki így gondol Wilde-ra, ki úgy, én mindenesetre kedvelem.

2017. december 17., vasárnap

Az árulás szépsége

A Fennmaradottak krónikáinak utolsó kötete.
A borító mutatós, tetszik ez a színvilág. 630 oldalával ez a sorozat legvastagabb könyve. A lapszám azonban picikét megtévesztő, mivel a magyar kiadást megtoldották egy kiegészítő novellával is, így az utolsó rész valójában csak 543 oldal.
Fülszöveg:
"Lia túlélte Vendát – de a Morrighan elpusztítására törekvő gonosz erő is életben maradt, és csak a hercegnő állíthatja meg. A közelgő háború miatt Liának nincs más választása, magára kell öltenie az Első Leány, a katona – és a vezér – szerepét. Amikor megpróbálja figyelmeztetni Morrighant, összekülönbözik Rafe-fel, és nem tudja, megbízhat-e Kadenben, aki követte őt.
A Fennmaradottak krónikájának fináléjában árulókat kell leleplezni, áldozatokat kell hozni, és végre kell hajtani a lehetetlent, mert valamennyi királyság sorsa a tét."
Még mindig nem tudom, hogy az első könyv, Az árulás csókja hogyan tudott megvezetni. Az a kötet kellemes csalódás volt, amelyet aztán a második kötet, Az árulás szíve már nem tudott reprodukálni. Nos, ez a harmadik résznek sem sikerült.
A történet ezúttal is lassan, lassan halad előre és még mindig sok benne a felesleges kitérő. A szereplők sem igazán alakulnak, leszámítva talán Liát. Lia számára azonban ez a változás nem pozitív. A főhősnő ugyanis kezdett egyre bosszantóbban tökély kisasszonnyá változni. Azonban nem ez volt a legnagyobb problémám, hiszen ifjúsági regényről van szó, az idegesítő főhősnő ebben a kategóriában járulékos veszteség. A gond a világképpel volt.
Ebben a részben már kevesebb fejezet eleji ének/visszaemlékezés/jósszöveg részlet volt, mégis egyre nagyobb hangsúlyt próbáltak fektetni ezekre a titkos könyvekre. Csakhogy hiába. Hiába lett Lia a megérzések királynője, még mindig homályosak maradtak. Volt ugyan egy-két mozzanat a jóslatokban, ami szépen megvilágosodást nyert, ám nem mind. Ettől pedig az olvasónak hiányérzete támad.
Hiányzott továbbá az intrika belső mozgatórugója. Nem, a puszta hatalomvágy nem elég ahhoz, hogy valaki eláruljon egy egész országot. Ráadásul, bár az árulás központi elem, hiszen a címekben is mindig ott szerepel, eléggé röviden lett lezárva.
A világkép tehát még mindig nem lett teljesen tiszta, de hogyan is lehetett volna, mikor a szereplők szerelmi élete mindig nagyobb teret kapott. Itt jön a képbe az a bizonyos járulékos veszteség.
Szerencsére az írónő nem erőltette tovább a szerelmi háromszöget, ám még így is sikerült neki az összes "miért nem lehetnek egymáséi" klisékártyát kijátszania. Egyszerűen untam, hogy a halálosan szerelmes főhősök végig szenvedték ezt az ötszáz oldalt, mint hős mártírok. Pedig, ha kicsit gondolkodnak és nem elbeszélnek egymás mellett, hanem érdemben kommunikálnak, előbb is megoldhatták volna. Hercegeknél és hercegnőknél azonban már csak így megy ez, lenyeltem. Az extra cukoradagot azonban nem.
Oké, hogy szegény hoppon maradt harmadik félnek kell egy pár, de ez a giccsparádé sok volt. Nem, nem feltétlenül jó, ha minden szereplő szerelmi élete el van egyengetve.
Illetve, ha már cukor, végig ott lóg a levegőben a dráma jóslata. Az írónő próbálta fenntartani az izgalom látszatát ezekkel az elejtett információkkal és a kötet végén a csatajelenetnél tényleg próbálkozott, de nem volt elég merész. Elvileg királyságok, népek sorsa múlik ezen a nagy és ádáz csatán, ám alig hullanak el nevesített karakterek. Ahhoz képest, hogy a második kötetben be mert vállalni néhány gyilkosságot, ez itt édeskevés volt. Félreértés ne essék, nem vagyok vérszomjas, csak nem érzem egy ilyen világmegmentő harc súlyát, ha mindenki megússza egy-egy karcolással...
Összességében tehát azt kell mondanom, hogy kicsit csalódtam ebben a sorozatban. Az elején nem vártam sokat, de felvillantott néhány lehetőséget, aminek hatására feljebb toltam azt a bizonyos lécet. Most pedig nagyon sajnálom, hogy így tettem, mert nem volt képes megugrani.
Azért azt mondom, ha valaki egy hercegnős, romantikus történetre vágyik egy csipet kalanddal, akkor tehet vele egy próbát. Illetve bátran ajánlom azoknak, akik az előző részt nem unták, nekik valószínűleg tetszeni fog. Könnyed délutáni kikapcsolódásnak megfelel.

Morrighan
Olvasás közben, fogyó lelkesedésem miatt megfordult a fejemben, hogy kihagyom ezt a könyv végi kiegészítő történetet. Csakhogy piszkálta picit a kíváncsiságomat és cseppet kényszeres olvasó is vagyok (még a köszönetnyilvánításokat is muszáj végigfutnom), így mégis átlapoztam.
Jól tettem. Ez a történet jobban tetszett, érdekesebbnek és izgalmasabbnak találtam, mint a fő cselekményt. A karakterek is fantáziadúsabbak voltak és úgy általánosságban jobban átjött ez a világvége utáni világ.
Azért itt is akadt néhány hiányosság. Például ezúttal sem kaptam választ a nagy kérdésekre: Mi a fene történt a világgal? Hogyan szaporodhattak el az őstehetség jósnők? Illetve az írónő a végét kicsit összecsapta. Mégis úgy gondolom, érdemes volt elolvasni, mert pozitív élményt adott a sorozathoz.
Szóval, ha valakinek mégsem tetszene Lia története, azért adjon egy esélyt Morrighannek.

2017. december 12., kedd

Rózsaszín pöttyök XXI.

Az elmúlt hetekben rengeteg elfoglaltságom akadt és szerencsére a többség pozitív értékelést kapott. Sorra is veszek közülük néhány rózsaszínűbbet. 

Esküvő
A lányok többsége szeret esküvőre menni. Vagy azért, mert már jó előre megtervezte a sajátját és ötletet akar lopni, vagy azért, mert kedveli a lakodalmak hangulatát, vagy azért mert ingyen kaja, vagy egyszerűen csak szeretné már felvenni azt az alkalmi ruhát, amit már egy ideje megvett, hogy jó lesz valamikor, ám az a valamikor még nem érkezett el.
ültető mézeskalács szívecskék
Mivel nem vagyok kifejezetten romantikus alkat és az ingyen kaja sem vonz, rám az utóbbi eshetőség vonatkozott. Szerettem volna San Diegót öltönyben látni és akad a szekrényemben néhány elhanyagolt ruhadarab. Szóval, mikor San Diego barátja meghívott minket az esküvőjére, elkezdtem lelkesedni az ötletért.
Csakhogy egy novemberi esküvőre nem biztos, hogy a nyári koktélruháim megfelelőek, így kissé elbizonytalanodtam a kérdésben. Szerencsére azonban van két jó tündérem, Nel és Madonna, akik mindig készek segíteni, ha ruhákról, sminkről vagy frizuráról van szó. Szóval kaptam egy kölcsönruhát és még ki is csinosítottak az esküvő előtt. Ez mondjuk jól jött, mert rettentően sokat tudok bénázni életem nagy problémájával, a hajammal. Minden készen állt tehát egy jó bulihoz és a nászajándékot is sikerült kreatívan megoldanunk.
nászajándék
Mindenképpen valami személyeset szerettünk volna, nem csak egy borítékot odacsúsztatni az ifjú párnak. Ezért Nel esztétikai szakértelmét segítségül hívva, készítettünk egy túlélőcsomagot.
A doboz szalvétatechnikával készült és megtöltöttük mindenféle praktikus, illetve humoros holmival, amelyre friss házasoknak szükségük lehet. (Pl.: sorsjegy, óvszer, kék tabletta, gumicukor, egy kis tömény ital stb.) Gondosan fel is címkéztem mindent, hogy tudják, mikor vehetik őket igénybe.
Tehát nagyon felkészültek voltunk, San Diego meg nagyon fess az öltönyében, így már csak egy dolgunk volt, élvezni a lagzit. Ezt a pontot pedig szintén teljesítettük, mert a mézeskalács szívecskékkel megjelölt helyünk az asztalnál remek társaságban volt, a vacsoránál külön figyeltek az olyan problémás személyekre, mint én és a tipikus lagzis (vagyis förtelmes) zene ellenére is remekül szórakoztunk. Például versenyeztünk, hogy ki tud több dekorációs kavicsot egymásra pakolni.
San Diegót kihívták a szomszéd asztalnál ülő lányok, hogy úgysem tud három kavicsot egymásra tenni. Ő persze elfogadta a kihívást és gőzerővel dolgozott, hogy megoldja a feladatot, míg én lazán építettem egy négykavicsos tornyot megmentve őt a pálinkaivástól. Aztán tovább fejlesztettem a mutatványt öt kavicsra, amivel rekordot döntöttem gyermeteg versenyünkben.
A lagzi tehát remekül sikerült, az ifjú pár boldog és én is elégedett vagyok a kavicstorony építő képességeimmel.
ötkavicsos tornyocska

Advent
Tavaly készítettem először adventi koszorút és annak sikerén felbuzdulva, idén ismét nekiláttam. Ezúttal is moha alapot vettem, mivel ez passzolt a cuki gombákhoz. Na, és hogy miért pont gombák? Röviden, mert cukik.
adventi koszorú mesebeli gomba módra
Az eset úgy történt, hogy nyílt egy Fyling Tiger bolt a munkahelyem közelében. Egyik nap, munkatársaimmal benéztünk ide és megpillantottam ezeket a cuki gombákat. Nem bírtam otthagyni őket és eszembe jutott, milyen jól mutatnának egy koszorún, szóval megvettem. Nel barátom meg is jegyezte, mikor kijöttünk a boltból: "Szellem, ma is nagyon hasznos dolgot vettél."
Szóval a kiindulási pont a moha koszorún gombák felállás volt, így már csak be kellett szereznem színben harmonizáló gyertyát és szalagot. Ezt egy nagyobb hobbi boltban tettem meg és természetesen, jó szokásomhoz híven, az utolsó pillanatban, szombaton... Úgyhogy volt bőven sor a hozzám hasonlóan megkésett vásárlókból, így a pénztár sorában volt időm nézegetni és elcsábulni egy angyalkára, hogy karácsonyi elem is legyen a koszorún. Az egész összeállítása pedig alig vett igénybe többet 20 percnél, szóval mondhatom, hogy kezdek rutinos koszorúkészítővé válni.

Naptár
A koszorúval azonban nem merült ki az adventi készülődés, mivel készítettem egy adventi naptárt San Diegónak. Az ötlet a csokoládénaptárakon nyugszik, amelyeket gyerekként imádtam. Minden reggel nagy lelkesen nyitogattam a kis ablakokat, hogy megtudjam, ezúttal milyen formájú csokoládét rejtenek. Egy ehhez hasonló naptárt készítettem felnőtt változatban.
adventi naptár felnőtteknek
Rengeteg kreatív módja van az elkészítésének, én a hagyományosat választottam, vagyis becsomagoltam az apróságokat és felcímkéztem őket számokkal egytől huszonnégyig.
No, nem kell nagy dolgokra gondolni, mindegyik csomagban apróság lapul (pl.: gumicukor, csoki, üdítő, zokni), mivel nem a tárgyi érték, hanem a meglepetés a lényeg. A cél az, hogy minden nap legyen valami különleges, valami meglepetés, valami, ami jelzi, hogy gondoltam rá és tudom, mi az, amit szeret. Épp ezért a színes borítékokba kuponokat tettem (az egyik kupon például meccsnézésre váltható be), amelyeken megígérem, hogy egy-egy alkalommal az ő kedvenc időtöltésének hódolunk majd. A 24-es számmal ellátott csomag pedig értelemszerűen a karácsonyi ajándéka, így ez az egyetlen anyagiasabb dolog a kupacban.
A naptárt a csokis változathoz híven Mikulás napján adtam oda. Az első boríték egy üzenet volt, lényegében leírás, amit csokimikulással kísérve dugtam a cipőjébe, míg a kis csomagokat felsorakoztattam az egyik fotelban. Most is ott pihennek a hátralévő darabok, hiszen szorgalmasan, ám a számokat gondosan betartva bontogatja őket.
Ha esetleg valakinek kedve támad hasonlóval meglepni, akit szeret, ne habozzon, a hatás garantált. Hiszen legalább akkora öröm adni, mint kapni, ha nem nagyobb.

Mikulás hozta

Meglepetések
San Diego persze zavarba jött a sok csomagtól és szabadkozott, amiért neki csak egy picike csokimikulásra futotta a kreativitásából, ám erre semmi szükség. Egyrészt mert tipikus férfi, így nem várom el tőle, hogy hetekkel előre tervezzen és megjegyezzen minden apróságot, amit szeretek vagy szeretnék. Másrészt, mert időről-időre mégis sikerül spontán meglepnie.
üvegpingvin
November végén Németországba kellett mennie, ami elég sűrűn előfordul a munkája miatt. Mindig hoz nekem valami apróságot, általában csokit és képeslapot sem felejt el küldeni. (Valójában ez az egyetlen dolog, amit kérek, hogy küldjön nekem képeslapot.) Ezúttal azonban meglepett valami különlegessel.
Németeknél is beindult a karácsonyi láz, volt már vásár is, onnan hozta nekem a képen látható cuki üvegpingvint. No, és hogy miért pont pingvin? Mert tudja, hogy szeretem. A pingvin alatti hópehelymintás illatos gyertya pedig csak a ráadás volt.
Múlt héten pedig nekem kellett elutaznom Hollandiába (írni fogok róla élménybeszámolót) és olyan meglepetésekkel várt haza, hogy még most is vigyorgok.
Habár nem érti, de tudja, hogy imádom a plüssállatokat. Sőt, tolerálja is, hogy egy plüsspandával kénytelen megosztani az ágyát. Ezért, mikor kólát vett és karácsonyi promóció alkalmából felajánlottak neki egy picike plüssrénszarvast, elhozta nekem.
Mikulásnyúl és szarvasa
Úgy tudok lelkesedni ezekért az apróságokért, mint egy kisgyerek. Rögtön össze is barátkoztattam a kis szarvast a holland nyuszimmal (természetesen ő is új szerzemény és majd írok róla, kicsoda) és annyira aranyosak együtt, hogy csak vigyorogni tudok.
Aztán a másik nagy meglepetés az volt, hogy kipróbálta az egyik csomagban rejlő szilikonos lapátot. A dolog előzménye, hogy egy főző tanfolyamon kipróbált egy ilyen lapátot és azóta hangoztatta, kell neki egy. Nos, most kapott, amivel boldog is volt és boldogan le is tesztelte, hogy a kedvemben járjon vele.
Mire hazajöttem, készített nekem szaloncukrot. Bizony, saját maga készítette és ráadásul nutellás recept szerint. Plusz nem merte az otthoni nutella készletemet használni, így inkább vett még egy üveggel. Az pedig, hogy késsel darabolta fel a mogyorószemeket, jól mutatja, mennyire fontosnak tart. Fél napot eltöltött a konyhában, hogy elkészítse nekem, pedig nem is szereti a nutellát, ez rettentően sokat jelent nekem.
Igen, tudom, nekem van a legcukibb pasim, ez kétségtelen. :)

házi nutellás szaloncukrok

2017. december 5., kedd

Mozgóképek LXIII.

Októberhez képest novemberben lényegesen kevesebb filmet láttam. No, persze még így sem panaszkodhatok, hiszen a megtekintett öt filmből kettőt moziban néztem meg.

Ghost in the Shell
"A film főhőse az Őrnagy, a különleges erőknél szolgáló egyedi humán-kiborg hibrid, a 9-es Részleg nevű kommandós osztag vezetője. A legveszélyesebb bűnözők és szélsőségesek kiiktatására szakosodott 9-es Részleg egy olyan ellenséggel kerül szembe, amelynek egyetlen célja, hogy elpusztítsa a HankaRobotika kibertechnológia fejlesztéseit"
Meg lehet vetni, de számomra az eredeti anime nem volt nagy szám. Nem hatott rám a történet, nem nyűgözött le a látvány, olyan kis semmilyen volt számomra. Valószínűleg azért, mert mire sorra kerítettem ezt a nem épp fiatal művet, már meglehetősen sokat láttam hasonló témában. Ettől függetlenül adtam egy esélyt a filmnek.
Nos, nem lett rossz adaptáció. Próbáltak az eredetinél maradni, ez a képi világból szembetűnő - meg persze hatni a férfi nézőkre a főhősnő "páncéljával" - és a történetvezetésen is meglátszik. Valami mégis hiányzott nekem a filmből is. Talán pont egy kis lélek, amitől a néző átérzi a drámát vagy izgulhat a szereplők sorsa miatt. Szóval a film pont úgy érintett, mint az eredeti alkotás, nem hagyott mély nyomot.
Ettől függetlenül azt mondom, akit érdekel a téma és akcióban bővelkedő sci-fi filmre vágyik, tegyen vele egy próbát, hátha.

Eszeveszett mesék
"Az év legőrültebb, fergeteges vígjátékának főszereplői eljutnak arra a pontra, amikor betelik a pohár. Amikor nincs visszaút. Amikor elszakad valami és olyat tesznek, ami visszafordíthatatlan események láncolatát indítja el."
Nel barátom ajánlotta ezt a filmet.  Kicsit szkeptikus voltam vele, ám valószínűleg csak azért, mert nem láttam még argentin filmet. Feleslegesen aggódtam.
Ez a film zseniális. Rettentően szórakoztató és persze rettentően őrült is. Hat rövid történetet mesél el és mindegyik megéri a ráfordított időt. A szereplők mind őrültek kicsit, ám nagyon is emberiek. Minden felvetett probléma és szituáció valós, csak a helyzet kezelése az, ami extrém csöppet. Azonban be kell ismerni, hogy a néző így is hevesen bólogat, mert tényleg van az a pont, ahol már nem lehet bírni cérnával és elkacérkodunk a gondolattal, mi lenne, ha... A film tehát egy remek ötletet valósít meg remek kivitelezésben.
Nekem nagyon tetszett, ezért bátran ajánlom mindenkinek, akár betelt nála bármi miatt az a bizonyos pohár, akár nem, érdemes megnézni.

A vörös teknős
"Hajótörött férfit mos partra a tenger. A szerencsés, ám magára hagyott túlélő felfedezi a trópusi sziget élővilágát, miközben különös kapcsolatba lép az egyik óriás teknőssel. Az élet örök körforgásáról szóló, elsősorban felnőtteket megcélzó, lenyűgöző látványvilágú mese egyszerre ötvözi az európai és japán gondolkodásmódot, miközben szívszorító módon mutatja be természet és ember egymásra utalt kapcsolatát."
Ezzel a filmmel már szinte történelmünk van. Még tavaly premier előtti vetítésre vettem rá két jegyet, csakhogy elnéztem a dátumot. (Baklövésem részletes leírása ITT olvasható.) Végül tehát nem tudtam elenni rá, ám hogy ne vesszem kárba a jegy, elajándékoztam Tigrisnek. Csakhogy ő úgy jött ki a moziból, hogy az év legrosszabb filmélményének titulálta. Tudtam ugyan, hogy nem teljesen azonos az ízlésünk, így ennek nem kellene különösebben meghatnia, mégis jegeltem kicsit a megnézését. Pedig San Diego is fenntartotta valamennyire iránta a kíváncsiságát, mégis mindig passzoltuk, mikor szembejött. Egyik este azonban elhatároztam, ha most nem nézem meg, akkor sosem fogom. Éljen a határozottságom!
Nem, nem értek egyet Tigrissel. Nem mondom, hogy ez volt az év filmélménye számomra, de nekem nagyon tetszett. Tetszett, hogy szavak nélkül adott mély mondanivalót. Tetszett a grafika. Imádtam a rákokat! Szóval minden a helyén volt. Azonban tény, hogy ez rajzfilm és az is tény, hogy ha műfajilag kellene besorolnom, művészfilmnek mondanám. 
Ezért, bár nekem és San Diegónak is tetszett, nem ajánlhatom mindenkinek. Elsősorban azoknak javaslom, akik szeretik a rajzolt alkotásokat és szívesen néznek kissé elvont művészfilmeket is. Aki viszont nem szereti, ha a szereplők rajzoltak és nem szívesen töri a fejét egy-egy metaforán, az jobb, ha nem próbálkozik vele.

Thor - Ragnarök
"A Marvel Studios új filmjében Thort pörölyétől megfosztva bebörtönzik az univerzum túlsó felén. Az idővel versenyt futva próbál visszajutni Asgardba, és megállítani a Ragnarököt; egy háborút, ami otthonának pusztulásával és az asgardi civilizáció eltűnésével járhat, és amit egy mindenható új ellenség, a könyörtelen Hela idézett elő. Először azonban túl kell élnie egy halálos gladiátorviadalt, amelyben ellenfele korábbi szövetségese és szintén a Bosszúállók tagja: a hihetetlen Hulk!"
Habár szeretem a Marvel filmeket, Thor nem a szívem csücske. A legutóbbi filmjét például untam. Azonban olyan sok jót hallottam róla és mostanában tényleg remek alkotásai voltak a stúdiónak, hogy úgy döntöttem, adok neki egy esélyt. Poly elkísért a moziba, ráadásul úgy, hogy ő már egyszer látta, ez is mutatja, mennyire népszerű.
Hatalmasat csalódtam, de pozitívan! Ez a film egy nagy vicc a szerethető fajtából. Egy pillanatig sem vette komolyan magát és ezt csak támogatni tudtam. Mármint szuperhősökről beszélünk isteni képességekkel, mi a fenének kellene aggódni miattuk? Sosem értem, mikor drámaian próbálják beállítani két halhatatlan csatáját. Hahó, halhatatlanok, úgyis mindkettő talpon marad, vagy az egyik később úgyis feltámad... Szóval nem díjazom a sötétség, eposz és dráma kombinációt egy ilyen pusztán szórakoztatást megcélzó történetben. Épp ezért tetszett ez a film. Vicces volt és laza. Tele utalásokkal, tele poénokkal és tele szerethető karakterekkel. Igen, még az aktuális gonosz is érthető és szerethető volt. Loki meg, nos, őt  még mindig nagyon szeretem és itt sziporkázott. Szóval végignevettük a filmet és cseppet sem bántam meg, remek moziélményt adott.
Ajánlom mindenkinek, aki egy jó Marvel filmre vágyik, mert ez bizony az a javából.

Megtorlás
"Óvakodjatok a hamis prófétáktól" - hirdeti a vadnyugati kisvárosba érkezett új tiszteletes (Guy Pearce). A karizmatikus férfi gyorsan megnyeri magának a közösség tagjait, de egy szempár rettegéssel telik meg a látványától: Johanna (Dakota Fanning) az egyetlen, aki tudja, hogy éppen a prédikátor az a báránybőrbe bújt ragadozó farkas, amelytől a férfi a szónoklatában óva int. A fiatal nő már többször próbált szakítani sötét és erőszakkal teli múltjával, de a tiszteletes személyében az újra utolérte őt. Johannának most döntenie kell, hogy tovább fut, vagy szembenéz a férfival és a pokollal, amelytől eddig menekülni próbált."
Nagyon kíváncsi voltam erre a filmre. Az előzetes alapján ígéretesnek tűnt és hátborzongatóan sötétnek. Azonban csupán a művészmozik tűzték műsorra és nem is túl sűrűn. Ettől függetlenül eldöntöttem, látnom kell és szerencsémre San Diego nem ellenkezett.
Ez a film kemény. Keményen pszichopata szereplőkkel. A sztori nem teljesen új, hiszen mindenki látott már véres és perverz vadnyugaton játszódó filmet és a vallási fanatizmus sem épp új. Még a hányatott sorsú főhősnő sem mondható kiugrónak, hiszen hány nő taposta már ki ezt az utat a vásznon. Valamit mégis nagyon eltaláltak a készítők. Talán a történetvezetést, ahogy egyik idősíkról a másikra ugrál egyre több elemet és titkot felvetve. Talán az arányokat, mert bár túlzóan erőszakos, mégis tudott emberi maradni. Talán, hogy oda tett humort, ahol az ember nem várná vagy csak egyszerűen túl jó volt a főhősnőt játszó színésznő. Bármi is legyen az oka, engem megfogott. Végig lekötött és behúzott és kegyetlenül feldühített. Nincs feloldozás, ami bosszantó tud lenni, főleg egy ennyire gyűlöletkeltő negatív főhőssel.
Nekem tehát tetszett, de nem ajánlhatom mindenkinek. Egyrészt mert rettentően erőszakos, így gyengébb lelkületűek jobban teszik, ha kerülik. Másrészt nagyon hosszú film, vagyis nem egy könnyed esti mozi. Harmadrészt kicsit megdolgozza az ember lelkét, főleg ha empatikus alkat. Szóval csak azoknak ajánlom, akik mindezt bírják és mögé tudnak látni a vérnek, mert nem, nem a brutális részletek a fontosak, hanem az, ami mögöttük van.

Értékelés:
Eszeveszett mesék                             ->    10
Thor - Ragnarök                                ->    10
A vörös teknős                                   ->    9
Megtorlás                                          ->     9
Ghost in the Shell                              ->    7

2017. november 25., szombat

Úti testvérek

Kedvelem a Széthullott Birodalomban játszódó történeteket. Jorg és Jalan trilógiája is tetszett, így örömmel merültem el újra ebben a világban.
A borító ezúttal is szépen mutat a kemény kötésen, még a 164 oldalas terjedelmen is.
Fülszöveg:
"Térj vissza Mark Lawrence-szel a hatalmas sikerű Széthullott Birodalom világába! Ez a tíz elbeszélést tartalmazó kötet még jobban kibontja a regényekben felvetett témákat, és egyúttal megmutatja Jorg Ancrath herceg és úti testvérei kevésbé ismert oldalát is.

Emellett mélyebb bepillantást nyújt a letűnt Építők által hátrahagyott rengeteg tárgyi emlék hátterébe, és megmutatja, mit kezd egy barbárabb kor egy valaha volt világ legkifinomultabb eszközeivel.

Mélyülj el jobban a Széthullott Birodalom és Jorg bandájának kegyetlen világában, ki ne hagyd ezeket a csattanós, akciódús elbeszéléseket a trilógia elolvasása után!"
Ez tehát egy novelláskötet. Tíz rövid történetet mesél el szerzői kommentárokkal.
Az alap elképzelés érdekes. Az olvasó ismét elmerülhet ebben a véres és akaratos világban, ismét találkozhat kedvenc hőseivel és közben felidézhet a regényekből egy-egy emlékezetes pillanatot. A nosztalgikus hatás így adva van.
A szerzői megjegyzések által pedig belepillanthatunk abba, mi járhatott Mark Lawrence fejében miközben megalkotta a történeteket. Nagyon tetszett, hogy megmagyarázott egy-egy mozzanatot, de nem esett túlzásokba, nem próbálta befolyásolni az olvasási élményt, csak kiegészítette azt.
Szóval az ötlet kiváló, valami mégis hiányzik. Hiányzik az a plusz, amitől ezek a kis epizódok élménnyé válhattak volna. Akadt ugyan köztük olyan, ami kiegészítette korábbi olvasási élményeimet (például Egy jó név vagy az Ismerd meg tenmagad), akadt olyan, ami visszaidézte a könyvet (mint a Métely, A fenevad természete vagy A titok), ám a többi felejtős volt. Felejtős, mert nem adott pluszt hozzá, nem a legérdekesebb pillanatokról szólt vagy egyszerűen csak érdektelen maradt.
Amennyire a kötet eleji előszóban bőszen helyeseltem a szerző megjegyzésein, olyan csalódottan húztam el a számat a közepén. Lawrence állítása szerint, a novellában mutatkozik meg az írás igazi ereje és ezt a gondolatot tudom támogatni. A novella tényleg tökéletes arra, hogy a szerző megmutassa stílusát, fantáziáját és minden más készségét. Csakhogy ez nem mindig sikerül. Nem könnyű pár oldalba belesűríteni egy olyan történetet, ami felkelti az olvasó érdeklődését, végig fenntartja a kíváncsiságát és ad neki valami pluszt is a végére. A novella tehát valóban nehéz műfaj és még az olyan remek íróknak, mint a jelen szerző, is beletörhet az a bizonyos csatabárdja. Szóval, bár volt néhány történet, amely megugrotta ezt a mércét, nem mind sikerült úgy, hogy az olvasó megtudhassa belőle, mire képes ez a tollforgató.
Összességében azt kell mondanom, a trilógiák kiegészítésének elment, reggel a metrón jó volt átlapozni egy-egy rövid történetet, de nem adott akkora élményt, mint amit a szerzőtől megszoktam.
Kizárólag azoknak ajánlom, akik rajonganak az író regényeiért, ők tudják majd értékelni.