2010. március 31., szerda

Ősök háborúja


Könyvek. A képeslapok mellett a másik nagy szenvedélyem. Imádok olvasni, bár ez nem volt mindig így. Régen szinte könyörögni kellett nekem, hogy elolvassak egy könyvet. A kötelező olvasmányokkal ugyanis egyáltalán nem voltam kibékülve. De ki az, aki élvezi egy olyan könyv olvasását, amit muszáj kiolvasni? Szerintem senki, bár bevallom néhány klasszikus kötelező darab kifejezetten tetszett és meg is feledkeztem olvasásuk közben a kényszerről.
Tehát nem szerettem olvasni egészen addig, míg egy olyan könyv nem akadt a kezembe, amit saját akaratomból kezdtem el és szinte nem bírtam letenni. Unokatestvérem nyomta a kezembe ezt a bizonyos kötetet: Warcraft - Ősök háborúja trilógia első kötetét, a Végtelen forrást. Azt mondta, nagyon jó és csak olvassak bele. Egy ideig csak nézegettem, aztán rászántam magam és belekezdtem.
Rövid leírás:
"Az Ősök háborúja című trilógia első kötetében három hős eltéved az időben és örökre megváltoztatja a jövőt, azáltal, hogy szerepet vállalnak az ősök háborújában. Az egyikük Krázus, a sárkánymágus, kinek évszázados emlékezete és hatalma megmagyarázhatatlan módon meggyengül. Vele tart az ember Rónin, a varázshasználó valamint az ork Broxigar, kinek egyetlen kívánsága az élettől a dicső halál."

Hihetetlenül megfogott. Izgalmas volt és érdekes, ráadásul az író Richard A. Knaak stílusa is lenyűgöző. Régebben nem szerettem a hosszú leíró részeket, amiben csak a tájat ecsetelgették, de ő mégis érdekessé tette ezeket az amúgy elég unalmas részleteket. A könyv a népszerű World of Warcraft játék alapján készült. Nem szeretem a számítógépes játékokat és a könyv olvasásakor nem is láttam a játékot. Utána persze egyszer kipróbáltam bár nem nyerte el a tetszésemet. Ez a könyv viszont szinte megváltoztatta az életemet. Nagyon hamar kiolvastam és alig vártam, hogy a kezemben tarthassam a következő kötetet, amire sajnálatomra várnom kellett úgy egy hónapot. Aztán végre megkaparintottam és elmerülhettem benne.
Második kötete: Démonlélek rövid leírása:
"Arkhemón vezetésével démoni harcosok hordája vonul végig Kalimondoron, és nyomukban csak élettelen pusztaság marad. A rombolás közepén ott található a Végtelen Forrás - egykoron az éjtündék varázshatalmának alapja, ám mostanra romlott és gonosz energiák fészke. Azshara királynőt és az Előkelőket már semmi sem állíthatja meg; új istenük, a Légió ura, Sargeras eljövetelét várják. Az éjtündék kétségbeesett küzdelmet vívnak világukért Malfurion, a druida, és két idegen mágus segítségével. Amikor már minden elveszni látszik, ősi hatalom ébred és siet a védők segítségére - a sárkányok egyként kelnek fel a Lángoló Légió ellen. A Föld Őrzője, Neltharion vezetésével hihetetlen hatalommal rendelkező fegyvert kovácsolnak: a Sárkány-lelket, amely örökre elűzheti a démoni hordát. Ám az eszköz használatáért nagyobb árat kell fizetniük, mint azt bárki sejthette volna..."

Szinte rekordidő alatt kiolvastam és egyből rávettem magam az utolsó kötetre. Bár ezt valamivel lassabban olvastam, mivel éreztem, mennyire hiányozni fog, ha a végére érek. A kíváncsiságom viszont erős volt, így ez a kötet sem tartott tovább pár napnál.
Harmadik kötet: Meghasadt föld rövid leírása:
"Az ősök háborúja trilógia utolsó részében Krázus, a sárkánymágus, és Malfurion, az ifjú druida mindent kockára tesznek, hogy megmentsék Azerotot a végső pusztulástól. A hősök szövetséget kötnek a törpökkel, a taurenekkel és a furbolgokkal, hogy egyesült erővel győzedelmeskedjenek a démoni hordák felett. Ám a Démonlélek a Légió urának kezébe kerül, és már nincs messze a pillanat, amikor a múlt és a jövő egymásba omlik..."

Sejtésem pedig beigazolódott, amint elolvastam a trilógia utolsó betűit. Szinte azonnal rám tört a hiányérzet, ami az idő múlásával egyre csak erősödött. Annyira megtetszett ez a világ, hogy keresni kezdtem a következő könyvet, amit elolvashatok. Persze egyből a többi Warcraft kötet keltette fel érdeklődésemet. Több könyv tartozik a játékhoz és nem mindegyiknek ugyan az az írója. Elolvastam még két kötetet és bár a Halálszárny elnyerte tetszésemet, igaz ha időrendben haladtam volna akkor ezzel kezdem és nem a trilógiával, valahogy mégis az Ősök háborúja maradt a kedvencem.
Könyvmoly létem tehát ekkor kezdődött, ezzel a fantasy trilógiával és azóta nincs megállás. A fantasy persze maradt a fő irányvonal, de szívesen olvasok más témában is, ha leköti a figyelmemet. Bár főleg a pörgős és akció dús könyvek érdekelnek.
Feltételezem mindenki, akit megbűvölt a betűk világa emlékszik a legelső igazi nagy kedvencre, ahogy én. Ezzel a bejegyzéssel pedig csak azt szeretném üzenni azoknak, akik még nem fedezték fel az olvasás örömét, hogy ami késik, nem múlik. Talán holnap akad a kezed ügyébe egy pont neked való darab, amit képtelen leszel letenni, míg minden egyes betűjét el nem olvastad, és mikor már túl vagy rajta, érezni fogod a hiányát.

2010. március 22., hétfő

Brrrrr....

Lehet, hogy nem épp most kellene írnom... Jelenleg idegbetegnek érzem magam. El sem hiszem, hogy felhúztam magam egy ilyen semmiségen. :/ Kész teljesen reménytelen vagyok és csak nem tudok lenyugodni, ezért is gépelek, amilyen gyorsan csak tudom (remélem bírja majd a billentyűzetem). Hát igen dübörög a zene, de még mindig nincs meg a megfelelő. Egyik sem elég hangos, elég zúzós, elég rock, mert ilyenkor csak az tud kicsit lenyugtatni. Á megvan: Hoobastank - Spinging out of control. Végre...
Na szóval most ez már meg van és dübörög max hangerőn. Talán értelmes irányba tereli gondolataimat. Rég nem írtam... Más elfoglaltságok miatt, mint például a tanulás, vagy az írás. Belevettem magam a történetembe elég rendesen. De ki kell használnom azt a kevés időt, amit a laptop előtt ülhetek ihlettől buzogva. Szóval azzal most jól haladok. A tanulással meg igyekszem, de szerdán úgyis kiderül, eddig hogy megy, mert akkorra lesz kijavítva a mai teszt. Szóval a napom nem is indult rosszul a tesztírás ellenére, bár inkább arról nem mondok semmit. Nem szeretek előre találgatni, majd úgyis kiderül. De úgy kb. egy fél órája sikerült a fülig érő vigyort végérvényesen letörölni a képemről. Felhúztam az agyam... Elég nyugodt természet vagyok, de ha felhúznak akkor jaj a világnak... Nem is értem, miért. Na ezért nem most kellene blogot írnom, de már rég írtam és amúgy sincs más értelmes ötletem és félő hogy ma nem is lesz. Pedig meg kell ma még tanulnom legalább 5 leckét, ami nem piskóta, de hanyagoljuk. Majd este tanulok, akkor úgyis jobban megy valamilyen bizarr oknál fogva. Teljesen átálltam éjszakai üzemmódra. Addig is megyek és nézek valamit gondolatelterelés gyanánt. Sajna semmiféle vértől csöpögő gagyi horror nincs elérhető formában sem gépen sem dvd-n. Pedig ezek a horrorok mindig jobb kedvre derítenek. Ne tessék félreérteni, nem vagyok egy darabolós gyilkos, sem pszichopata, csak jókat nevetek ezeken a filmeken. Olyan lehetetlenek, hogy az már vicces. Jobban nevetek egy ilyen filmen, mint egy vígjátékon. Na, de most be kell értem Buffyval. Nosztalgiázok kicsit... Régen ez volta kedvencem (még általánosban... hú de régen is volt) és most letöltöttem, hogy újra megnézzem. Már a harmadik évadnál tartok és hát ebben is vannak szörnyek, vámpírok, vér meg sok bunyó szóval jót fog tenni az idegeimnek és ezen is lehet nevetni. Így most megyek nézek pár részt és legközelebb értelmesebbet írok.

2010. március 14., vasárnap

Részekből egészet...


Egész kicsi korom óta imádom a kirakókat és egész jó is vagyok benne. Akár órákig tudok ülni és rakosgatni a darabokat. Ilyenkor, mint mikor épp alkotok valamit, teljesen kikapcsolok és csak úgy repül az idő. Nem érzékelem a külvilágot és a gondolataimat engedem, hadd terelődjenek arra, amerre szeretnének. Igazán felszabadító érzés.
Most viszont úgy érzem az életem is egy kirakós, ráadásul a nehezebb fajtából. Olyan mint az az ezer darabos puzzle, amit rokonomnál raktunk jó pár éve. Egy kikötőt ábrázolt. Piros csónakok úsztak a vízen és az ég kékje teljesen egységes volt. Nagyon nehéz dolgunk volt vele és bár sikerült különválasztanunk a víz és az ég kékjét, valahogy mégsem boldogultunk. Hiába raktunk ki minden mást az eget nem sikerült összehoznunk. egy idő után feladtuk és félre tettük. Jó sokáig kerülgettük befejezetlen művünket, aztán elpakoltuk a dobozába, mert útban volt.
Olyan, mintha én is egy ilyen kirakós lennék. Néha úgy tűnik egyszerre több életem van. Mindenki egy darabot lát belőlem, de az egészet senki. Talán még én se látom a teljes képet... Vegyük például a barátaimat. Nincs túl sok, így nem lesz nehéz. Vannak a legrégebbi barátaim, vagyis inkább egy, akit talán a legjobb barátnő címmel is illethetnék. Vele és a barátaival egyre ritkábban találkozok és ők még úgy ismernek, mint a csendes, nyugis csajt. Aztán vannak a középiskolás barátaim, akikkel mindig jól érzem magam, de már sajnos őket is kevesebbet látom. Nekik már kissé nyitottabb vagyok és ismerik a felszabadult oldalamat is. És végül a legújabb barátaim, akik szinte csak a vidám és nyitott felemet ismerik. Érdekes mert mind a három társaságban másként viselkedem. Talán csak a szokás hatalma. Bár nem igazán szeretem, hogy ingáznom kell közöttük. Kicsit önző módon egyszerre akarom magam mellett tudni mindegyiküket, bár ez nem lehetséges... Habár majd nyáron a VOLT feszten teszek egy próbát az ügy érdekében. =)
Ráadásul még a rokonaim között is megoszlok. Egész más vagyok azokkal, akiket minden nap látok, és azokkal, akiket ritkábban. De valahogy mindegyik én vagyok. A kérdés már csak az, milyen vagyok akkor, mikor teljes vagyok. Mikor nem csak egy darabot mutatok magamból, hanem az egész képet. Talán egyszer sikerül kiraknom magamat és az életemet is és lesz valaki, aki kíváncsi lesz a végeredményre.

2010. március 11., csütörtök

The Village / A falu


Ismét egy filmismertetővel jelentkezem.
Úgy bukkantam rá erre a szerintem nem túl ismert filmre, hogy meghallgattam az egyik zenéjét. James Newton-Howard ismét nagyot alkotott. A zenébe egyből beleszerettem és kíváncsi lettem a filmre. Rákerestem hát és elolvastam a rövid ismertetőjét.
Port.hu-ról:
"Lucius Hunt (Joaquin Phoenix) úgy érzi, valami nincs rendben a falujával. A közösség ellenáll minden reformnak és abban a középkori hiedelemben él, hogy a falun túl különös teremtmények élnek. Ezek a titokzatos lények nem jönnek a faluba, a falubeliek nem lépik át az erdő határát. Ez a hallgatólagos megállapodás biztosítja a viszonylagos békét. De Lucius útnak indul, a faluban pedig elszabadul a pokol. A vak Ivy (Bryce Dallas Howard) támogatja a változást, ám a mindig fékezhetetlen Noah (Adrien Brody) és a falu bölcsei bármit megtesznek a falu megóvása érdekében."

Aztán elolvastam a véleményeket is, amik határozottan megoszlottak. A többség unalmasnak találta, míg néhányan nagyon dicsérték. Egyre kíváncsibb lettem. Szeretem az olyan dolgokat, filmeket, könyveket, amik megosztják az embereket. Van néhány dolog, amit vagy imádsz, vagy utálsz és nincs olyan, hogy elmegy. Ezek után szépen letöltöttem, majd pár napra rá meg is néztem. Azért vártam kicsit vele, hogy elfelejtsem a kritikákat, amiket olvastam róla, és így ne befolyásoljon semmilyen külső hatás. Mindenféle elvárás nélkül kezdtem el nézni és nem csalódtam.
Határozottan élveztem és már az elején megmozgatta gondolataimat, ahogy arra próbáltam rájönni, mi is ez az egész. Aztán, ahogy haladt előre a sztori kezdtem tisztán látni. Nem kellett sok idő és kitisztult előttem a kép, még a végkifejlet előtt. A színészekre nem volt panaszom (Adrien Brody eszméletlen jól játszott =)), ahogy a tájra sem. Szeretem az erdőket... A kis misztikum pedig külön jó pont volt és a vége is tetszetősen alakult. A zene pedig egyenesen csodálatos. Összegezve egy jó kikapcsolódást nyújtó alkotás elgondolkodtató mondanivalóval. Szeretem az ilyeneket és határozottan megmozgatta az agyamat, miután vége lett és tovább boncolgattam a kérdést magamban. A kedvencem nem lett, de egyszer igazán érdemes megnézni.
Hogy pedig a korábban említett negatív kritikákra válaszoljak, senki ne várjon folyamatosan pörgő akciót vagy vérfürdőt. Néhol tévesen horrorba sorolják, ami nem igaz. Ez egy misztikus thriller drámai köntösbe csomagolva. Aki nem szereti ezt a műfajt, annak nem fog tetszeni, de aki szeret "rejtélyeken" agyalni és díjazza az értelmes mondanivalót és a társadalomkritikát az élvezni fogja.
Ennyi lenne és mellékelem még azt a csodálatos dallamot, ami rávett a film megnézésére:

http://www.youtube.com/watch?v=aJEk824VIas

/Sajnos valamiért nem tudom itt megjeleníteni, de talán nem okoz gondot senkinek a Ctrl C - Ctrl V manőver :)/

2010. március 6., szombat

Pont, pont vesszőcske...


Lássuk a heti termést.
A héten még nem írtam, vagyis sikerült lefoglalnom magam, ami jó hír. Egész eseménydús napok vannak most mögöttem. Persze nem kell semmi eget-rengetőre számítani. Apróságok ezek csupán, de nekem fontosak.
Legújabb "alkotásom" ez az aprócska képeslap itt a sarokban. Nem túl nagy szám, de végre rajzoltam és így ki tudtam kicsit kapcsolódni. Ezen kívül korábbi bejegyzésemben felsoroltakat a hajfestés kivételével (Lustaságom borzasztó méreteket ölt e téren. Inkább kendőt vagy sapkát hordok, minthogy egy délután befessem végre megfakult tincseimet. :/) teljesítettem. Igaz futni nem voltam, de csináltam helyette más testmozgást. Pár napja fát hoztak és elég jó sportnak bizonyult a ház elől az udvar végébe behordani a nagy kupac vastag farönköt. Két óráig cipekedtem és egy kellemes izomláz lett munkám eredménye a felkaromban. Habár az izomlázra jobb rádolgozni, inkább pihentettem karjaimat a hét többi napján. Végre szakítottam időt a szkennelésre is. Már egy jó ideje gyűltek a még be nem szkennelt képeslapjaim, így kb. egy óráig tartott mire végeztem vele.
Apropó képeslapok. Bal oldalt a Chat alatt megtekinthető népes gyűjteményem (162 db) képeslapokból. Képeslapok gyűjtése, küldése a hobbim vagy inkább már szenvedélyem.
Májusban lesz két éve, hogy belefogtam (Ribizly barátnőm fertőzött meg vele :)) és azóta nincs megállás. Gyűjteményem darabjai a világ szinte minden tájáról érkeztek hozzám. Több ezer kilométert utaztak, mire ideértek mondjuk az USA-ból, Ausztráliából, Japánból, Kínából, Jamaicából, csak hogy a legtávolabbiakat említsem. Egyik-másik különösen kedves a szívemnek, de mindegyiknek tudom a saját kis történetét (Mikor kaptam és hogy kitől.) és a rajtuk szereplő sorok nagy részére is emlékszem. Kedvencem nincs közöttük, mivel nem tudnék választani. Egy viszont kétség kívül viseli a legkevésbé kedvelt címet (sajnos). Hollandiából érkezett és fogalmam sincs hogy jutott el idáig bélyeg nélkül (Pedig a postás hozta.). Úgy néz ki mint egy gyásztávirat a fekete háttérrel és a feladó csak annyit írt rá: Bye. Érthető okokból ezért nem rajongok eme darabért, de a többire mindig csillogó tekintettel nézek. A legújabbak mindig a szekrényemen sorakoznak (Most is van kint jó néhány darab. Anglia, Kína, Malajzia, Franciaország, Görögország, Algéria, Észtország, Finnország és Thaiföld trónol éppen a polcokon.), míg a többi szépen pihen két dobozban gondosan elrendezve. Szeretném elérni a 200 darabot és igyekszem összeszedni a lehető legtöbb országból. Most épp Brazíliából várom az első képeslapomat, de még Európán belül is akad pár ország, ami tervben van.
Képeslapjaimnak csak a postai szolgálat drágulása és az egyes országokban uralkodó rossz postai viszonyok (pl: Kínába küldeni szinte egy örökkévalóság, az angolok meg elég lusták e téren) akadályozzák. De ebben a várakozás és az izgatottság is a kellemes dolgok közé tartozik. Ez tehát az egyik legkedvesebb elfoglaltságom az olvasás, rajzolás és írás mellett. Imádok képeslapot kapni és küldeni is.