2010. március 22., hétfő

Brrrrr....

Lehet, hogy nem épp most kellene írnom... Jelenleg idegbetegnek érzem magam. El sem hiszem, hogy felhúztam magam egy ilyen semmiségen. :/ Kész teljesen reménytelen vagyok és csak nem tudok lenyugodni, ezért is gépelek, amilyen gyorsan csak tudom (remélem bírja majd a billentyűzetem). Hát igen dübörög a zene, de még mindig nincs meg a megfelelő. Egyik sem elég hangos, elég zúzós, elég rock, mert ilyenkor csak az tud kicsit lenyugtatni. Á megvan: Hoobastank - Spinging out of control. Végre...
Na szóval most ez már meg van és dübörög max hangerőn. Talán értelmes irányba tereli gondolataimat. Rég nem írtam... Más elfoglaltságok miatt, mint például a tanulás, vagy az írás. Belevettem magam a történetembe elég rendesen. De ki kell használnom azt a kevés időt, amit a laptop előtt ülhetek ihlettől buzogva. Szóval azzal most jól haladok. A tanulással meg igyekszem, de szerdán úgyis kiderül, eddig hogy megy, mert akkorra lesz kijavítva a mai teszt. Szóval a napom nem is indult rosszul a tesztírás ellenére, bár inkább arról nem mondok semmit. Nem szeretek előre találgatni, majd úgyis kiderül. De úgy kb. egy fél órája sikerült a fülig érő vigyort végérvényesen letörölni a képemről. Felhúztam az agyam... Elég nyugodt természet vagyok, de ha felhúznak akkor jaj a világnak... Nem is értem, miért. Na ezért nem most kellene blogot írnom, de már rég írtam és amúgy sincs más értelmes ötletem és félő hogy ma nem is lesz. Pedig meg kell ma még tanulnom legalább 5 leckét, ami nem piskóta, de hanyagoljuk. Majd este tanulok, akkor úgyis jobban megy valamilyen bizarr oknál fogva. Teljesen átálltam éjszakai üzemmódra. Addig is megyek és nézek valamit gondolatelterelés gyanánt. Sajna semmiféle vértől csöpögő gagyi horror nincs elérhető formában sem gépen sem dvd-n. Pedig ezek a horrorok mindig jobb kedvre derítenek. Ne tessék félreérteni, nem vagyok egy darabolós gyilkos, sem pszichopata, csak jókat nevetek ezeken a filmeken. Olyan lehetetlenek, hogy az már vicces. Jobban nevetek egy ilyen filmen, mint egy vígjátékon. Na, de most be kell értem Buffyval. Nosztalgiázok kicsit... Régen ez volta kedvencem (még általánosban... hú de régen is volt) és most letöltöttem, hogy újra megnézzem. Már a harmadik évadnál tartok és hát ebben is vannak szörnyek, vámpírok, vér meg sok bunyó szóval jót fog tenni az idegeimnek és ezen is lehet nevetni. Így most megyek nézek pár részt és legközelebb értelmesebbet írok.

2 megjegyzés:

  1. még most se tudom, h mi a művész neved AFS-en, mert szellem néven nem talállak, se natural smile-ként...segííts:P

    VálaszTörlés
  2. Egyelőre érd be a bloggal. ;)

    VálaszTörlés