2010. április 16., péntek

Légy tökös, vagy pá Dicsőség!

Mostanában rákaptam az idézetekre. Eddig is szerettem összeszedni a nekem tetszőket, most viszont igyekszem alkalmazni is. Szóval, ha valaki lát egy egyént magában, egy a címhez hasonló morbid, de igaz mondatot motyogni, akkor az én vagyok és ne tessék velem foglalkozni. Majd kinövöm... vagy nem.
Alapfilozófiám, ami a legjobban jellemez engem a következő: "A kutyán kívül a könyv az ember legjobb barátja. A kutyán belül túl sötét van az olvasásához." Ez volnék én, aki egy külön kis világban él, néha tíz méterre a valóság felett lebegve, néha pedig a való világnak hívott trutymóban gázolva nyakig. Kezdek kicsit a végletek emberévé válni.
Habár, ki nem szeret ábrándozni, belemerülni egy kitalált világba, akár sajátba, akár egy könyv, vagy egy film által kialakítottba? Mindenkinek szüksége van valamire, amibe kapaszkodhat, ha a trutyi már az állát nyaldossa. Nekem ez a kapaszkodó a saját képzeletem, illetve a betűk világa.
Egy ideje viszont a törékeny egyensúly megbomlott és egyre csak a valóságot látom, ami néha elég félelmetes tud lenni.Egy újabb idézettel élve: "Ezerszer inkább ejtőernyőznék kamikaze birkapásztorokkal egy háborús övezet közepén, mint hogy..." éljem a saját, valóságos életemet. A valóság nekem túl rideg és borús. Optimistának tartom magam, mégis mint már említettem, végletekbe esek meglehetősen gyakran. Képes vagyok a semmin órákig szívből nevetni és mindenben meglátni a szépet és a jót. Ugyanakkor az ellenkezője is jellemző rám. Átérzem a problémákat és mindig tisztában vagyok a következményekkel és talán túl sokat rágódom a dolgokon. Ilyenkor pedig magamba zárkózok és teljesen begubózva mérem fel a gyászos lehetőségek újra és újra egyetlen apró reménysugár nélkül."Éljen a pozitív hozzáállás! Amíg meg nem hal..."
Nem szoktam panaszkodni. A hallgatag, magában szenvedő típusba tartozom és kétségeimet sosem osztom meg másokkal. Talán nem bízom igazán senkiben, vagy esetleg nem tudnám jól érthetően kifejezni magam. Ismét egy idézettel érzékeltetve: "Néha csak azért mosolygunk, hogy visszatartsuk a könnyeinket.." Kívülről mindig vidámnak tűnök, mert nem akarom, hogy gyengének lássanak. Egész kicsi korom óta nem sírok mások előtt, csak és kizárólag egyedül. Ehhez tartom magam, bár volt néhány eset, amikor kivételt tettem és elgyengültem, de akkor is csak egyetlen családtagom előtt. Az érzelmi megnyilvánulások nem fekszenek nekem. Sosem tudom jól kimutatni, mit is érzek. Pókerarccal szemlélem a világot és kifürkészhetetlen maradok, bár igyekszem fejlődni és kimutatni, ha valaminek örülök, vagy épp valami bánt. A szokás azonban nagy úr és gyakran teszem a megszokottnak megfelelőt vagyis adok ilyen válaszokat: "Minden rendben." "Semmi különös." Egy újabb idevágó idézet: "Minden ´csak vicceltem´ mögött van egy kis igazság, minden ´csak elgondolkoztam´-ban ott van egy kis kíváncsiság minden ´nem tudom´ mögött van egy kis tudás - és minden ´már nem érdekel´ mögött van egy kis érzelem.."
Úgy érzem, ahogy telnek az évek, az optimizmusom egyre halványodik. Pedig már kezdtem azt hinni, kint vagyok a gödörből. Valami viszont újra visszahúz és egyszerűen nem enged. Jelenlegi életfilozófiám a következő: "A remény egy hazug kurva." Érzem, ahogy növekszik a trutymó körülöttem és minél kétségbeesetten csapkodok, annál gyorsabban süllyedek el. Nyugodt, ráérős természetem miatt, teljesen ráálltam a sült galambra várok effektusra,pedig nem fog jönni magától és a valóság futóhomokot meghazudtoló gyorsasággal fog elnyelni, ha nem teszek valamit. Pedig meglehetősen talpraesett vagyok. Dobjatok a mély vízbe és már meg is tanulok úszni. Magamtól viszont nem fogok fejest ugrani...
Mostanában csupán egy dolog növeli az endorfin termelésemet, az írás. Alkotás közben megszűnik a valóság, eltűnnek a gondok és egy elégedett mosoly ül ki arcomra, miközben szárnyalok képzeletem határtalan kék egén. Élvezem és csak akkor vagyok igazán rossz passzban, ha még ehhez sincs erőm. Olyankor tényleg világvége hangulatom van. De ha egyszer elkap az ihlet, végre kapok egy kis oxigént a nyakig érő trutymóban is.
Egy utolsó idézettel zárom soraimat és reménykedem, hogy a nyers internetes világ bitekből és bájtokból álló valósága befogadja gondolataimat és talán továbbítja is.
"Lehetsz a lehető legmélyebben, fordulhat ki az életed tövestül a sarkából,a világ meg se moccan, marad rezzenéstelenül az, ami volt. És persze forog tovább. Gond nélkül. Fel se tűnik senkinek, még ha vérszopó boszorkák sütögetnek is szalonnát a hátadon."