2010. július 5., hétfő

Események

Hú de régen írtam és hú de sok dolgot szeretnék leírni, vagyis kiírni magamból.
Az elmúlt, kicsivel több, mint egy hét alatt rengeteg dolog történt velem. Ezek pedig mind pozitív értékelésűek. Végre éltem egy kicsit és aktívan része voltam annak, amit úgy hívunk való világ. Bevallom nem is volt rossz.
Hirtelen azt sem tudom hol kezdjem, mit szeretnék megosztani az internet világával, vagy inkább mit árulhatok el ennek a furcsa távoli, de mégis túl közeli rendszernek. Igazából minden egyes bejegyzés megírásakor megfordul a fejemben, hogy mit teszek, ha olyan bukkan rá és olvassa el, akit személyesen is ismerek. Mennyire fog meglepett képet vágni, hogy egy teljesen más oldalamba nyer bepillantást. Most azonban úgy gondolom, ez nevetséges, hiszen senki sem ismeri minden egyes apró részemet. Mindenki előtt tartok meg magamnak titkokat és egyetlen egy személy sincs, akinek teljes mértékben kinyílhatok, bár vannak páran, akik meglehetősen közel állnak hozzám.
Szokták mondani : nem szeretem a kétarcú/kétszínű embereket. Nos, én sem. Bár valljuk be őszintén mindenki kétszínű és mindenki hazudik néha. A különbség csupán a mérték megtartásában van. Füllentés és hazugság ugyan azt jelenti, mégis más megítélés alá esik. Valahogy én is egy kaméleon lettem, aki a helyzethez alakítja magát. Jobban mondja az emberekhez, akik körülvesznek. Vegyünk egy egyszerű példát:

Június 27.-én volt a meglepetés buli, ami nagyon jól sikerült. Csupán három embert ismertem és velük nagyon jóban vagyok. Míg utaztunk Pestről Nógrádra sikerült még egy személyt megismernem, akire mosolyogva gondolok vissza, mivel egy nagyon kedves és humoros srác. A meglepi bulin pedig találkoztam még három emberkével, de őket nem sikerült rendesen megismernem. Idegen környezetben, ismeretlen emberekkel körülvéve mindig csendesen és visszahúzódóan viselkedem.
Utána két napot még Pesten töltöttem Csikoszokni barátnőmmel, aki eddig is a legjobb barátaim között szerepelt, így vele felszabadultan és őszintén töltöttem perceimet az elmúlt egy hét alatt, amikor mindenhova együtt mászkáltunk. Így neki egy másik arcomat mutattam, ami talán a legközelebb áll a belső világomhoz.
Itthon, mikor bemutattam őt a barátaimnak, akiket már régóta ismerek, feltűnt valami. Igazából előre tudtam, hogy a megszokott viselkedésforma felszínre fog törni a közelükben és a csendes, ámbár szarkasztikus énem kerül majd előtérbe, a VOLT fesztiválon ez mégis megdöbbentően észrevehető volt. Csikoszokni is észrevette, ugyanis a felszabadultságom megküzdött a megszokással. Régi barátaim nagyon ledöbbentek rajtam, míg Csikoszokni ezt egyáltalán nem értette, hiszen ő már ilyennek ismert meg.

Még mindig darabokban érzem hát magam és rá kellett jönnöm, magamat sem ismerem igazán. Van néhány érzés, ami váratlanul és alaptomosan tör rám. Sunyin motoszkál csupán a sarokban minden racionális ok nélkül és ez bosszantó.
Most aztán jól belekeveredtem a saját gondolatimba. Mentségemre szóljon, hogy már késő van és tényleg sok dolgot szeretnék leírni. Bár még nem döntöttem el, hogy a kényes témát, vagyis az ellenkező nemhez való viszonyulásomat és újonnan kétségbeejtő sejtésemet le merjem e írni. Még magamnak sem merem bevallani és elhessegetek minden ilyen gondolatot... A blogot amúgy sem lelki szemetesnek szánom, hanem érdekesebb dolgok lejegyzésére, így a Csontváros leírása és a fangirl üzemmód újbóli bekapcsolása egy zenekar iránt biztosan előtérbe fog kerülni a közeljövőben. Most azonban, hogy nem kell a tanulás miatt aggódnom, legalábbis egy ideig, folyton a szociális életem kerül előtérbe. Talán tisztábban átlátnám ha leírnám, bár nehéz úgy beszélni másokról, hogy megőrizzem kilétük rejtettségét. Sem jogom, sem pedig bátorságom nincs nevükön nevezni őket, hiszen azzal az is egyértelmű lenne, én ki vagyok. Természetesen nem kibeszélésre gondolok, csupán benyomásokra, érzésekre, amiket kiváltanak belőlem és amiket jobb lenne minél előbb tisztázni saját magammal is.
Erre még alszom párat... De nem most, mivel végre visszakaptam a laptopomat és van időm is, hogy folytassam az írást. Már nagyon hiányzott a klaviatúra kellemes hangja, ahogy monitorra viszem a fejemben összeállt dolgokat. Amúgy is megcsúsztam kicsit a Revulsion következő fejezetével. Néhány olvasóm már érdeklődött a következő rész időpontja felől, aminek nagyon örülök és így új lendülettel állok neki a 27. fejezet tökéletesítésének. Igazából már csak néhány finomítás van hátra, de mivel minden részt minimum százszor elolvasok, mielőtt feltöltöm, ez is eltart még egy ideig. Bár holnap biztosan elkészülök vele. Úgyhogy most megyek írni, míg van ihletem és le nem ragadnak a szemeim.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése