2010. szeptember 29., szerda

Zwanzig

Végre van netem a koliban is. Csak sikerült összehoznom, bár igazából öt perc volt az egész csak míg eljutottam odáig, mit is kellene tennem, az volt egy hét is...
Ma kivételesen jó napom volt. Azért kivételesen mert tegnap agyhalottnak éreztem magam. Tuti, hogy többet be nem teszem a lábam egy bizonyos előadásra. Szóval mivel jó kedvemben vagyok és nincs kedvem aludni, amit pedig nem ártana, hisz holnap korán kelek és hosszú napom lesz, inkább gépelgetek kicsit.
Konkrét témám igazából nincs, csak tervek két könyvismertetőhöz, amiket majd összehozok a közeljövőben. Így most csupán egy kis helyzetjelentés lesz néhány benyomás, illetve esemény megemlítésével.
Kezdem talán ott, hogy a várva várt múlt hétvége eljött és bár tökéletesen indult, vagyis lustálkodtam sokat és feltöltődtem energiával, mégse hozta el azt, amire igazán vágytam. Az ember társasági lény és minden furcsaságaim ellenére én is az volnék. Szerettem volna egy cseppnyi figyelmet és nagyjából épp ennyit kaptam...
Igaz, zavarban érzem magam, ha a középpontba kerülök, mégis évi egy nap kijár nekem. Az a bizonyos nap, amikor elmondhatom, hogy egy évvel öregebb lettem. Szóval szerettem volna több figyelmet a hétvégén. Persze a családom részéről meg is kaptam és igazán nem panaszkodhatom, mert új olvasnivaló lett az eredménye (Hamuváros). A barátaim részéről viszont cseppet csalódott voltam. Nem szoktam bulit tartani és őszintén szólva kifejezetten utálom a szülinapi bulikat. Voltam már sokon és tapasztalataim szerint nem túl jól végződnek... Ennek ellenére örültem volna, ha eszükbe jutok és nemcsak úgy mellékesen jegyzik meg, hogy tényleg milyen nap is van. Jól eset volna, ha azt az egy rövidke mondatot szívből és maguktól mondják ki. Más nem kell. Ez valahogy nem igazán történt meg. Szóval a társaságba járásom (mert elmentem egy "buliba") nem úgy sült el, ahogy terveztem. Jó volt találkozni sok ismerőssel és beszélgetni, csak megint azt éreztem, egyre inkább eltávolodtam tőlük. A hosszú hallgatások és az a sok dolog, amikhez nem tudtam hozzászólni, mivel nem voltam ott a felemlegetett alkalmon, vagy nem ismertem az illetőt, eléggé lelombozott. Ráadásul akikkel igazán együtt szerettem volna lenni, azok messze voltak.
De az emberek és a kapcsolatok változnak és ideje lenne ezt már észben tartanom.
Pozitívum viszont, hogy ma sikerült egy új ismerőst szereznem. Persze nem tudom mennyire lesz tartós, az ami csupán félórás beszélgetésnek indult, de reménykedem. Az összhang megvolt, legalábbis szerintem és igazán rám férne még néhány barát. Főleg ha ki szeretnék mozdulni, koncertre menni meg hasonlók. Nem szívesen vágnék neki az éjszakának egyedül...
Mostanában annyira mehetnékem van és rettentően vágyom egy igazi ugrálós, mozgalmas éjszakára. Lesz is egy remek alkalom novemberben. Hú, de messze van még... Eddig viszont senki sem mondta, hogy velem tart és nem látok esélyt arra hogy ez meg fog változni. Egyedül elmenni pedig kicsit nyuszi vagyok, na jó, nagyon nyuszi vagyok...
Tényleg aludnom kellene, szóval még egy gyors helyzetjelentés. Gossip Girl még mindig második évad, igaz már csupán három rész van hátra. Revulsion haladtam kicsit, de a hétvégén nem ártana finomítani rajta, átdolgozni és persze folytatni tovább, hisz fejbe összeállt már a kép. Hamuvárost lehet elhalasztom őszi szünetre, mert most más olvasnivalóim akadtak, mint A babó, amiből már csak úgy ötven oldal van hátra. Kolit szokom a hűtőnk meg önálló életet él. Hetente egyszer kiolvasztja magát és tetszhalott huszonnégy órán át, majd hirtelen feltámad hamvai, akarom mondani alkatrészeiből. Moziba is szívesen mennék, nemcsak koncertre...
Jah és még valami, nem ártana egy másféle kapcsolatot is nyitnom. Erre azonban még jelölt sem akadt, sajnos...

2010. szeptember 24., péntek

Gossip Girl


Végre péntek és végre blogolhatok. Mielőtt a már régóta tervezgetett értelmesebb bejegyzésembe kezdenék, panaszkodom kicsit. Úgy érzem, ki kell írnom magamból.
Utálom a kolit! Nem mintha ez újdonság lenne, csak hiú ábrándokat szőttem arról, hogy talán idén jobb lesz. Hát tévedtem... Nem jutottam nethez a héten és még a kezdeti ihletem is elment. Ráadásul minden napra jut valami, amin felhúzom magam. Nagyon kell ez a hétvége, hogy végre kiengedjem a gőzt, bár van egy olyan rossz érzésem, hogy a sors most is keresztülhúzza majd a számításaimat. De elég az önsajnálatból, majd túlélek szépen mindent, vagy nem.

Tehát Gossip Girl. Ez egy sorozat, ami jelenleg a negyedik évadnál tart. Nem találtam jó leírást, mivel nem is nagyon lehetne összefoglalni az egészet, így a saját benyomásaimat írom le.
Időnként szeretek sorozatokat nézni. Élvezem az izgalmakat, hogy vajon mit hoz a következő rész és persze azt is, hogy tovább tartanak, mint egy mozifilm, mégis beleférnek az időbeosztásomba. Napi egy részt bárki be tud iktatni egy kis kikapcsolódásként. A héten pedig ez a sorozat éltetett, mivel megfáradt agysejtjeim és kirojtozódott kötélidegeim képernyőbámulás után visítottak.
Akkor kezdtem el nézni, mikor befejeztem a Vampire diaries első évadát és annyira megszoktam, hogy mindig volt mit néznem, így új sorozatot kerestem. Csak úgy, mint az előbb említettet, (korábban ár írtam róla) ezt is azért kezdtem el, hogy lássam, mi az, ami ennyire tetszik a népnek. Kellemesen csalódtam. Előzetes feltevésem az volt, hogy egy újabb tucat tinisorozat mint például a One Tree Hill. (Megjegyzem, ebből csupán egy részt láttam, de ez bőven elég is volt. Nekem nem jön be és kész. Pedig az összes barátnőm imádja egy kivételével.) A Gossip Girl viszont más. Tény, hogy itt is tizenévesek a főszereplők, akik még gimibe járnak és a fő irányvonal valahogy mindig a szerelem, de van benne valami, ami egyedivé teszi. Talán a karakterek, akiket nehezebb megítélni, mint az ember elsőre gondolná, vagy talán a rengeteg csavar és váratlan esemény. Nem tudnám jól meghatározni, így inkább csak annyit mondok, mindenki kóstoljon bele és majd kiderül, hogy ízlik e vagy sem.
Jelenleg a második évadot nézem. Pedig ha nem lenne suli simán lenyomnám két nap alatt, mint a Hősök negyedik évadát.
A történethez nem is fűznék mást, inkább ejtek néhány szót a nekem szimpatikus karakterekről. Fura vonzódásom van a negatív vagy negatívabb szereplőkhöz, így kedvelem Blairt és Chuckot. Blair egy igazi manipulatív ribanc, de annyira egyedi és rafinált, hogy megkedveltem. Persze az önző és számító viselkedése mögött neki is vannak érzelmei és bár annak tűnik, mégsem egy üresfejű plázamaca. Chuck pedig egy milliárdos, egoista kéjenc, aki olyan mint Blair csak női kiadásban. Mikor pedig ők együtt tervelnek valamit, az biztosan ütős lesz... :D
A többi karakter közül csupán Nate méltó arra, hogy megemlítsem, a többi ugyanis nagyon sablonos és kiszámítható jellem. Nate viszont az egyik kedvencem lett. Az első pár részben irritált, mert tipikus szépfiúnak tűnt. Oké-oké valóban nagyon helyes, de mégsem e miatt kedvelem. Ha jó pasit akarok bámulni, akkor inkább Iant nézem a Vámpírnaplókban. Nate inkább a lehetőségek miatt vonzó. Az ő karaktere formálódik a legtöbbet. (Na, meg persze Dan, bár az övé éles váltás egy picit.) Időnként nagyon szimpatikus, míg néha kiábrándító. A véleményem álandóan változik róla, ezért kedvelem. Na meg persze azért is, mert mikor Csikoszokni barátnőm megkérdezte, melyik pasi jön be nekem, hosszas gondolkodás után azt feleltem: Ha muszáj mondani valakit, akkor az Nate. Neki különben Chuck a kedvenc hímneműje főleg a hangja miatt. A magyar szinkront nem jól választották ki neki, vontuk le a következtetést, aztán meg azt, hogy biztos azért mert ilyen jó hangja csak neki lehet. Szóval ha valaki kedvet kapott a sorozathoz, vagy esetleg már elkezdte nézni, annak azt ajánlom, hallgassa kicsit Ed Westwick (Chuck) hangját, megéri. :)

2010. szeptember 14., kedd

Benyomások

Írni támadt kedvem, de még nem érzem a múzsám jelenlétét, így csak blogolok. Talán később foglalkozom a regényemmel is.
Mostani témám a benyomások. Amikor új dologba vágsz bele, az mindig izgalmasnak és egy cseppet ijesztőnek tűnik. aztán az első benyomásból ítéled meg a helyzetet, embereket, tárgyakat és később ez vagy megváltozik, (ha hajlandó vagy nem leragadni és igyekszel nem skatulyázni a környezetedet) vagy nem. Természetesen, mint mindenki másnak nekem is vannak első benyomásaim és most ezeket szeretném leírni. Én ugyanis nem ezekből ítélek. Jobban szeretem a teljes képet nézni és nemcsak egy részletét. Az első benyomás mégis fontos, hiszen ehhez viszonyítok és semmiképpen nem ragaszkodom hozzá foggal-körömmel.
Amúgy sem szeretem azt, amikor valaki rád néz, még csak nem is beszél veled és már beskatulyázott egy stílusba, embertípusba, stb...

Akkor lássuk (micsoda királyi többes :D főleg, hogy úgyse olvassa senki... XD ) :

- Első benyomásom a koliról (ahol most is ülök épp) nem volt túl jó. A kopár szoba és egyéb dolgok miatt nem voltam valami bizakodó. Most úgy gondolom nem is olyan rossz maga a helyiség, bár a portásnéni cseppet sem lett kedvesebb velem. Azért kell még egy kis idő, míg teljesen megszokom.
- Az új egyetem (vagyis inkább csak kar) első benyomásra sokkal szimpatikusabbnak tűnt, mint a régi, most viszont kezdem úgy gondolni, ez csupán az újdonság varázsa volt és ugyan olyan lesz mint tavaly. Remélem a vizsgaidőszak cseppet sem fog hasonlítani...
- A főváros először (hú hát az nem most volt...) elvarázsolt a pörgésével és a folyamatos nyüzsivel. Ez van, ha az ember lánya kisvárosban él. Aztán megismertem a jó és a rossz oldalát és most úgy vagyok vele, hogy semmi gond, ha itt kell lennem és még élvezem is valamilyen szinten, de nem élném le a hátralévő életem ezen a helyen. A hétvégéimet például el sem tudom képzelni az otthonom nélkül.
- Az emberekről is vannak első benyomások és bár nem szeretem skatulyázni őket, most mégis írok néhány mondatot, amolyan személyes feljegyzést magamnak.
Először is új szobatárs. Most még nem tudok fedőnevet adni neki, így maradjon csak szobatárs. Vagy ötvenszer képzeltem el elmémben, mielőtt megismerhettem volna és igyekeztem mindig más megvilágításba helyezni. Aztán végre összefutottunk, hisz mégis csak egy szobában lakunk. Első ránézésre megkönnyebbültem, mivel hasonlónak tűnt, minta milyen én vagyok és ez megnyugtató volt. Aztán kiderült, hogy egy megyéből származunk, ami nagyon meglepett. Most úgy gondolom, hogy hasonlítunk is meg nem is, de ez így van jól. Ő kicsit nyitottabbnak tűnik nálam és ez kell, mert magamtól én elücsörgök csendben egész nap. Reményeim szerint jól kijövünk majd egymással.
A másik személy, akit pontosan ma ismertem meg Pucca. Neki már tudok is fedőnevet adni. :) Meghazudtolva önmagam és félelmeimet sikerült végre barátkoznom kicsit. Bár ehhez az is hozzájárult, hogy szemináriumon mellém ült és szerencsére később is együtt volt óránk. Első ránézésre szimpatikus és szintén hasonló beállítottságú. Ő sem az a fecsegő típus, de azért lassan de biztosan barátkozunk. Reményeim szerint, holnap folytatjuk.

Most ennyit szerettem volna írni, bár csak azért pötyögök, hogy hallgathassam a klaviatúra jellegzetes hangját és járhassanak az ujjaim.
Szokásos helyzetjelentés a végére: Gissip Girl-t néznék, ha lejönne végre a második évad. A Battle Royale-t még mindig nem végeztem ki, de így legalább lesz mit olvasnom hazafelé a vonaton. Elszakadt a táskám füle és úgy érzem a balszerencse folyton a nyakamban liheg. Revulsion jegelve, míg lesz ihletem is meg időm is, bár elég nagy a késztetés az írásra.

2010. szeptember 8., szerda

Vége a nyárnak

Mindenféle szempontból véget ért a nyár. Ez sajnálatos is, meg nem is. Őszi gyerek volnék, így cseppet sem zavar a hűvösebb időjárás. Az esőt is szeretem, kivéve, ha beázik a cipőm, ami mostanában elég sűrűn megesett.
Szép az ősz, hisz minden változik. Sárgulni, majd pirulni kezdenek a levelek és pár nap alatt el is tűnnek. Színes és még a levegő is más. Az életem pedig változik az időjárással együtt. Irány vissza a fővárosba, vissza az egyetemi életbe, a tömegközlekedésbe és a hétvégi vonatozásba. Újra bele kell rázódnom a pörgésbe az itthoni tunyaság után.
Mostanában nem blogoltam két okból. Az első, hogy semmi érdemleges nem történt. Nem találkoztam említésre méltó dolgokkal és az ihlet is csupán néha köszönt be nekem, hogy jelezze, még nem hagyott el teljesen. Így nem is nagyon volt kedvem írni. A másik ok pedig az elmúlt két hét zsúfoltsága. Hirtelen annyi mindent kellett elintéznem és természetesen eldöntenem. A döntés viszont hiába nyomasztó, nekem nem tart olyan sokáig. Tegnap este is meghoztam egy az elkövetkező életemre, vagy legalábbis a következő 5-6 évre szóló döntést. Végül is röpke tíz óra alatt eldöntöttem, mit fogok tenni az elkövetkező években. A kérdés már csak az, hogy jól tettem e. De ez úgysem most fog kiderülni, úgyhogy kár aggódni.

Néhány benyomás az elmúlt hetekből:
- Utálom az egyetemi bürokráciát, sőt mindenféle papírmunkát. Aktatologató majmok, akik nem képesek egymással beszélni, ahány embert kérdezek, mindenki mást mond. Így döntse el az ember lánya, mit tegyen.
- Új koli...
pozitívum: jó helyen van, foszforeszkáló csillagok a plafonon és csak egy emberrel kell osztoznom a szobán
negatívum: nyomasztóan kicsi és kopár szoba, amit egy egérlyukhoz tudnék hasonlítani és goromba portásnéni
- Még mindig antiszociális dög vagyok....
- Kezdetleges stílusváltás, (Szoknyát vettem! Világgá kellene kürtölni, mint a világ nyolcadik csodáját...) oka egyszerű: 15 évesnek néztek és lekislányoztak. Esküszöm, ha még valaki azt mondja rám, hogy kislány, lerúgom a fejét. *kissé kiakadtam*
- Inkább meggebedek az iskolapadban, minthogy életem hátralévő részét mezőgazdasági munkásként végezzem, még akkor is, ha jó a fizetés. (Voltam nyári munkán két napot Ausztriában bodzát szedni és krumplit válogatni. Reggel héttől délután ötig illetve reggel héttől este negyed nyolcig csupán fél órás ebédszünettel. Igaz 4 eurós órabérben dolgoztam, de akkor is megállás nélküli fizikai meló volt.)

Gyors helyzetjelentés:
Revulsion 33. fejezetét be kellene fejeznem és feltöltenem AFS-re... Még mindig nem olvastam ki a Battle Royale-t, mert nem volt rá időm. Neki kellene állnom a Gyűrűk urának. Hősök negyedik évadját nézem és kezdek megint függő lenni, mert zsinórban öt részt is lenyomok egy nap alatt. Mostantól igyekszem gyakrabban írni, hiszen felpörögnek majd körülöttem a dolgok. A nap viszont legnagyobb sajnálatomra még mindig csak 24 órából áll...