Gossip Girl

Végre péntek és végre blogolhatok. Mielőtt a már régóta tervezgetett értelmesebb bejegyzésembe kezdenék, panaszkodom kicsit. Úgy érzem, ki kell írnom magamból.
Utálom a kolit! Nem mintha ez újdonság lenne, csak hiú ábrándokat szőttem arról, hogy talán idén jobb lesz. Hát tévedtem... Nem jutottam nethez a héten és még a kezdeti ihletem is elment. Ráadásul minden napra jut valami, amin felhúzom magam. Nagyon kell ez a hétvége, hogy végre kiengedjem a gőzt, bár van egy olyan rossz érzésem, hogy a sors most is keresztülhúzza majd a számításaimat. De elég az önsajnálatból, majd túlélek szépen mindent, vagy nem.

Tehát Gossip Girl. Ez egy sorozat, ami jelenleg a negyedik évadnál tart. Nem találtam jó leírást, mivel nem is nagyon lehetne összefoglalni az egészet, így a saját benyomásaimat írom le.
Időnként szeretek sorozatokat nézni. Élvezem az izgalmakat, hogy vajon mit hoz a következő rész és persze azt is, hogy tovább tartanak, mint egy mozifilm, mégis beleférnek az időbeosztásomba. Napi egy részt bárki be tud iktatni egy kis kikapcsolódásként. A héten pedig ez a sorozat éltetett, mivel megfáradt agysejtjeim és kirojtozódott kötélidegeim képernyőbámulás után visítottak.
Akkor kezdtem el nézni, mikor befejeztem a Vampire diaries első évadát és annyira megszoktam, hogy mindig volt mit néznem, így új sorozatot kerestem. Csak úgy, mint az előbb említettet, (korábban ár írtam róla) ezt is azért kezdtem el, hogy lássam, mi az, ami ennyire tetszik a népnek. Kellemesen csalódtam. Előzetes feltevésem az volt, hogy egy újabb tucat tinisorozat mint például a One Tree Hill. (Megjegyzem, ebből csupán egy részt láttam, de ez bőven elég is volt. Nekem nem jön be és kész. Pedig az összes barátnőm imádja egy kivételével.) A Gossip Girl viszont más. Tény, hogy itt is tizenévesek a főszereplők, akik még gimibe járnak és a fő irányvonal valahogy mindig a szerelem, de van benne valami, ami egyedivé teszi. Talán a karakterek, akiket nehezebb megítélni, mint az ember elsőre gondolná, vagy talán a rengeteg csavar és váratlan esemény. Nem tudnám jól meghatározni, így inkább csak annyit mondok, mindenki kóstoljon bele és majd kiderül, hogy ízlik e vagy sem.
Jelenleg a második évadot nézem. Pedig ha nem lenne suli simán lenyomnám két nap alatt, mint a Hősök negyedik évadát.
A történethez nem is fűznék mást, inkább ejtek néhány szót a nekem szimpatikus karakterekről. Fura vonzódásom van a negatív vagy negatívabb szereplőkhöz, így kedvelem Blairt és Chuckot. Blair egy igazi manipulatív ribanc, de annyira egyedi és rafinált, hogy megkedveltem. Persze az önző és számító viselkedése mögött neki is vannak érzelmei és bár annak tűnik, mégsem egy üresfejű plázamaca. Chuck pedig egy milliárdos, egoista kéjenc, aki olyan mint Blair csak női kiadásban. Mikor pedig ők együtt tervelnek valamit, az biztosan ütős lesz... :D
A többi karakter közül csupán Nate méltó arra, hogy megemlítsem, a többi ugyanis nagyon sablonos és kiszámítható jellem. Nate viszont az egyik kedvencem lett. Az első pár részben irritált, mert tipikus szépfiúnak tűnt. Oké-oké valóban nagyon helyes, de mégsem e miatt kedvelem. Ha jó pasit akarok bámulni, akkor inkább Iant nézem a Vámpírnaplókban. Nate inkább a lehetőségek miatt vonzó. Az ő karaktere formálódik a legtöbbet. (Na, meg persze Dan, bár az övé éles váltás egy picit.) Időnként nagyon szimpatikus, míg néha kiábrándító. A véleményem álandóan változik róla, ezért kedvelem. Na meg persze azért is, mert mikor Csikoszokni barátnőm megkérdezte, melyik pasi jön be nekem, hosszas gondolkodás után azt feleltem: Ha muszáj mondani valakit, akkor az Nate. Neki különben Chuck a kedvenc hímneműje főleg a hangja miatt. A magyar szinkront nem jól választották ki neki, vontuk le a következtetést, aztán meg azt, hogy biztos azért mert ilyen jó hangja csak neki lehet. Szóval ha valaki kedvet kapott a sorozathoz, vagy esetleg már elkezdte nézni, annak azt ajánlom, hallgassa kicsit Ed Westwick (Chuck) hangját, megéri. :)