Épp most fejeztem be egy agyzsibbasztó és monoton fordítási maratont. Nem épp leányálom egy brit történész barokk körmondatait magyarra átültetni tömény politikáról és 2. világháborús kétes ügyletekről. De csak megoldottam, bár még nem végeztem, hiszen ezt emészthető formába kell hoznom, de majd holnap. Most inkább írok, hogy kitisztítsam a fejemet és végre jártathassam ujjaimat a klaviatúrán.
Ma az egyetlen fordítás közbeni szünetemben, ha az ebédet nem számítom, néztem egy elég érdekes filmet. Muszáj volt kicsit pihennem mert már kifolytak a szemeim (a fordítani való gépen, ráadásul fényképezett képek formájában, néha olvashatatlanul homályosan volt), így kicsit szünetet kellett tartanom.
Erre a filmre teljesen véletlenül bukkantam rá. Csak böngésztem és belebotlottam. Érdekesnek ígérkezett és mivel Keira Knightley játszik benne, adtam neki egy esélyt.
Most szólok, ez a bejegyzésem eltérő lesz a korábbi filmismertetőimhez képest. Spoilerezni fogok.
Szóval, aki szeretné megtartani a meglepetés erejét ezzel a filmmel kapcsolatban, amit tökéletesen megértek, hiszen úgy az igazi, az ne olvassa tovább az ismertetőnél.
A film 2010-es darab és nem találtam róla épkézláb ismertetőt, így magam próbálom összehozni:
Adva van három fiatal, akik gyerekkoruk óta ismerik egymást. Együtt nőttek fel egy bentlakásos iskolában, míg az élet és a valóság el nem választotta őket. A valóság, ami ijesztőbb, mint bárki gondolná. Ebben a filmben ugyanis semmi sem az, aminek látszik...
Talán sikerült felkeltenem néhányak figyelmét. Tényleg érdemes megnézni és saját kútfőből rájönni, miről szól az egész. Én viszont nem tudok úgy írni rendes véleményt, ha ezekbe a részletekbe nem megyek bele.
Szóval mostantól spoiler veszély.
Mikor elkezdtem nézni a filmet, arra gondoltam egy egyszerű drámához van szerencsém. Szeretem a drámákat, mivel az igazán mély mondanivalót csak ez a műfaj adja át. Azt hittem, szokásos szerelmi történet nem túl boldog véggel. E helyett azonban valami egészen mást kaptam, erkölcsi dilemmát.
A főszereplő Khaty (Carey Mulligan) egy igazán helyes lány. Nem tudom mi van benne, de végig kedves és bájos, miközben igazán okos, minden esetlegessége ellenére. Kedveltem. Ez a lány pedig egy bentlakásos iskolába jár Tommy-val (Andrew Garfield) és Ruth-al (Keira Knightley). Természetesen beleszeret a srácba és egy szerelmi háromszög bontakozik ki, mikor Ruth is szemet vet a nem túl népszerű fiúra. Ezzel nagyjából ki is merítettem a szerelmi szál lényegét.
Akkor jöjjön a csattanó. Ahogy halad a film egyre több apró és furcsa dolog tűnik fel az embernek. A gyerekek sosem hagyják el az iskola területét, nagy figyelemmel vigyáznak az egészségükre, a felnőttek néha kissé furcsán tekintenek rájuk és fém csipogós, vonalkódszerű karkötőjük van. Aztán jön egy új tanárnő, aki fellibbenti a fátylat őszinteségével. Az összes gyerek klón. Mesterségesen alkották őket, hogy felnőtt korukban szervdonorokként áldozzák fel életüket. Amint betöltik a tizennyolcat, kikerülnek az iskolából és egy másik létesítménybe mennek, ahol eltöltenek néhány évet szabadon, majd önként felajánlják a szerveiket. Így leírva talán még sokkolóbb a dolog. Ezen pedig a szereplők érzelmi viharai csak erősítenek, bár számomra túlságosan belenyugvók voltak. Egyik sem akart lázadni a sorsa ellen. Talán a nevelés hatása, hiszen már a régi társadalmakban is voltak olyan helyzetek, amikor egyesek önként és dalolva feláldozták magukat a többség érdekében. Ez csupán mentalitás kérdése, amit ennyire távol attól a helyzettől (szerencsére) nem igazán lehet átérezni.
A filmnek így mély erkölcsi tartalma van, méghozzá az orvosi etika. Meddig mehet el a tudomány? Hol van az emberség határa? Mitől ember az ember? Mi a különbség egy klón és a mintát adó egyed között? A legsokkolóbb számomra az volt, mikor az igazgatónő megjegyezte a végén, hogy nem a gyerekek lelkébe akartak látni a rajzokkal, hanem azt akarták tudni, van e lelkük. Ijesztő, hogy ez felmerülhet bárkiben is.
Furcsa, hogy ezek a film által csak klónnak titulált fiatalok, számomra emberibbek voltak, mint néhány hús vér egyén a valóságban. Mindhárman egyedi karakterek. Khaty az okos, nyugodt típus, míg Ruth az akaratos, törtető, Tommy pedig az árral sodródó fajta. Mindegyikük igazi érzelmeket mutat és a színészek játékára egyáltalán nem lehet panasz.
Mivel a klónozás még mindig elég nagy erkölcsi dilemma, így aktualitása is van ennek a műnek. A cselekmény, amúgy elég lassú és bár az én figyelmemet végig lekötötte, talán a pörgősebb művekhez szokottabbaknak unalmas, vagy vontatott lehet kissé. Én mégis bátran ajánlom mindenkinek, aki szeret elgondolkodni az ilyen határokat feszegető kérdéseken.
Amúgy Keira Knightley szerintem egy igazán jó színésznő. Eddig minden filmjében tetszett, ahogy ebben is. Bár Ruth karaktere számomra ellenszenves volt.
A nagy személyes felfedezettem, mégis Carey Mulligan. Ismerősnek tűnt, így most rá is kerestem a filmjeire és valóban láttam már őt is korábban. A Büszkeség és balítéletben szintén Keira oldalán játszott, míg az Egy lányról című filmben ő volt a főszereplő. Remélem, láthatom majd még néhány filmben, igazán szimpatikus színésznő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése