2011. október 10., hétfő

Nocturna

Szeretem a rajzfilmeket. Disney meséken nőttem fel, mint az Aladdin, Oroszlánkirály, Szépség és a szörnyeteg, Pocahontas és ezek a mai napig előkelő helyet töltenek be a kedvenc filmjeim között. Már vagy milliószor láttam őket, no meg a többi Diesneyt, mégsem bírom megunni.
Ráadásul hatalmas Miyazaki Hayao rajongó vagyok. Imásom A vándorló palotát és a Vadon hercegnőjét (Mononoke Hime), de a többi művét is szeretem. Csodás világokba repít el és nem feledkezik meg a mögöttes tartalomról sem, amit elvárok egy mesében.
Múlt héten pedig egy újabb rajzolt gyöngyszemre akadtam. Teljesen véletlenül bukkantam rá a bejegyzésemnek is címet adó, spanyol animáció kincsére.
A Nocturna egy csodálatos mese, de mielőtt részletezem, miért olyan nagyszerű, hoztam egy rövid leírást is:
"Egy árvaházban élő kisfiút ismerünk meg, akinek egyetlen öröme, hogy éjszakánként a sötét hálóterem világából kedvenc csillagai lakta fényben pihenhet. Egyik éjjel azonban személyes csillaga kihuny az égen és egyre több égitest tesz így. Hamarosan megjelenik egy különös, drabális lény, az Álomőrző és kérdőre vonja miért nem alszik már. A fiú elmondja neki mi a gond és a lény felismerve a helyzet komolyságát elkalauzolja Nocturnába, az éjszaka városába, hogy végére járjanak a rejtélynek."

Az első néhány képkocka után arra gondoltam, ez nekem nem fog tetszeni. Elég kényes vagyok a grafikára, a már művészibe hajló, vizuális élményt nyújtó dolgokat szeretem, így kellett egy kis idő, mire megbarátkoztam a grafikával. A kicsit furcsa lények egyáltalán nem tűntek zavarónak, inkább az emberábrázolással volt gondom. A főszereplő kisfiú figurája elég gyermetegre sikeredett. A macskák viszont nagyon tetszettek, így be is rakok egy szép nagy képet a főszereplő cicájáról, Luciferről.
A háttér szépen kidolgozott és miután megszoktam az elég egyedi grafikát, teljesen elmerültem a történetben.
Ez egy tündéri mese. Nincs rá jobb szó. Ahogy néztem, újra kisgyereknek éreztem magam. Izgultam a csillagokért, együtt nevettem vagy épp szomorkodtam a szereplőkkel és végig mosolyogtam.
Varázslat, mit ki lehet hozni egy olyan egyszerű és hétköznapi dologból, mint az éjszaka. Ráadásul az egészet egy mágikus bájjal vonták be és olyan köntösbe bújtatták, hogy magától értetődően átjöjjön a lényeg. A mesének igazán hasznos üzenete van a gyermekek számára: Ne félj a sötétben! Győzd le a félelmedet!
Olyan aranyos magyarázatot ad mindenre az éjszakai hangoktól az álmokig, hogy legszívesebben kötelező jelleggel megnézetném minden kiskölyökkel. Garantáltan jobban aludnának utána. Ez azonban nem csupán a gyerekekre érvényes. Az igazán jó mesék minden generációhoz szólnak.
Én szinte sosem féltem egyedül éjszaka. X Aktákon és Vészhelyzeten cseperedtem fel és van egy tuti módszerem az éjszakai idegesség ellen. Így nekem nem okoz gondot a sötétség, sőt kifejezetten szeretem az éjszakát és akár hajnali négykor is kicsoszogok egy pohár víz után a csendes lakásban tükrökkel körbevéve. A legijesztőbb dolog úgyis a kócos, zombis fejem. Mégis olyan megnyugtató volt ezt a mesét nézni. A sok tudományos és racionális magyarázat mellé néha elkél egy kis csoda. Ez a mese pedig épp ezt adja, meggyőz, hogy minden apróság mögött csoda van, amit a felnőttek hajlamosak elfelejteni.
Egy szóval a Nocturna csodálatos. Ajánlom mindenki figyelmébe korra, nemre és egyéb kategóriákra tekintet nélkül.


A hétvégén egy igazán jó programot találtam, amit néhány gondolat erejéig megosztok az internetes, rideg világgal, bár nem lehet hidegebb, mint a fűtetlen koli, ahol most is gubbasztok gémberedő lábujjakkal.
Szóval előadással egybekötött dedikáláson voltam. Vujity Tvrtko tartott egy nem túl hosszú, de nem is rövid előadást, majd dedikálta könyveit. Én meg úgy a harmadik sorból hallgattam és igazán érdekes volt.
Gondolom a magyar közönségnek nem kell őt bemutatni. Elég sűrűn szerepel az egyik kereskedelmi tévécsatornán és több könyve meg is jelent. Én is ezek alapján ítéltem meg és bár a riportok alapján azért átjött a személyisége, kellemesen csalódtam.
Kétség kívül pozitív üzenetet osztott meg a közönséggel, valahogy rám mégsem annyira hatnak az ilyen dolgok. Tudom én jól, mit hogyan kellene csinálni, a megvalósítás viszont nem is annyira egyszerű, mint az elmélet. Bár nem olvastam Müller Péter könyveit, talán hozzá tudnám hasonlítani a mondanivalót, vagy Coelhohoz. Coelhoról alkotott véleményemet pedig egyszer már kifejtettem, így nem ismétlem önmagam.
Szóval értem én a dolgokat, csak szkeptikus vagyok, megjegyzem jogosan, főleg a mai ókoros előadásom függvényében. Semmi sem csak pozitív vagy negatív, az éremnek mindig két oldala van.
Mégis jól éreztem magam ezen a kis lelki fröccsel egybekötött előadáson. Kellemesen csalódtam, mivel a fickónak nagyon jó humora van és látszik rajta, tudja mit csinál. A könnyedség mögött nagyon is összeszedett és tudatos. Ergo jó előadó.
Ajánlom mindenkinek, hogy ha teheti menjen csak el és nézze meg élőben, hallgassa nyitott szívvel és szűrje le magának az útravalót.

Egy kis agybaj:
Nem értem a fiúkat. Mondjuk néha a lányokat sem.
Jó emberismerőnek tartom magam és talán itt van az a bizonyos eb elásva. Jobban tenném, ha a megérzéseimre hagyatkoznék és nem a női agyam csavarjaira. Szociális kapcsolatok terén tipikusan női agyam van. Egyetlen mondatot képes vagyok órákig, hosszasan boncolgatni, miközben újabb és újabb értelmet nyer. Ehhez pedig hozzáadódik a személyiségem, ami elég egyedi.
F. barátom szerint az elveimnek élek. Hát lehet, hogy van benne valami, mert mindenről van kiforrott véleményem és a kizárólag rám vonatkozó dolgokból nem engedek. Azok az én személyes ügyeim, senki ne szóljon bele. Talán van valami ilyen rigolyám a fiúk terén is, csak még nem jöttem rá, vagy nem ismertem be.
Mégis sikerült félreértenem a dolgokat, vagy legalábbis ma úgy tűnik. Holnap viszont ismét más színben fogom látni, újabb benyomások érnek majd, de elhatároztam, hagyom magam sodródni az árral, aztán lesz, ami lesz. Eddig bejött, csak egy aprócska mondat kizökkentett lazaságomból és bekapcsolta a töprengés gombot. Jobb lenne áramtalanítani ezt a vackot, akkor sokkal egyszerűbb lenne az életem. Nem sípolna bele a tökéletes megérzéseimbe.

Egy csipetnyi érzelem:
Egyszerűen muszáj mesélnem új szerelmemről.
Nem, nem az iménti hülyeségem kiváltójáról van szó. Hanem egy istennőről, vagyis valaki olyanról, aki előtt fejet hajtok: Cris Ortega.
Teljesen véletlenül botlottam bele a munkáiba és jelentem, belezúgtam. Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen gyönyörű képeket tud varázsolni. Csak bámulom és ámulok. Na, meg sóhajtozok, amiért én ilyet nem tudok. De azért szorgalmasan imitálásba kezdtem, aztán csak kisül belőle valami nem túl randa. Persze a nyomába sem érek...
A linkek közé betettem a honlapját, így nyugodtan meggyőződhet mindenki arról, mekkora művész a hölgy és érthető lesz rajongásom oka is.
Egyből rákerestem a könyveire, de sajnos cseppet problémás a beszerzés és iszonyat drágák. A képes könyvek pedig bármennyire is gyönyörűek legyenek, az én értékítéletemben nem nyomnak annyit, mint kedvenc regényeim.
No, ha már regények, megjegyzem, hogy épp a Shivert olvasom. Egyenlőre csak annyit mondhatok róla, nem bántam meg, hogy megvettem. Jó kis könyv ez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése