2011. december 9., péntek

Lopott idő


Megoszló véleményeket kaptam erről a filmről. Applequeen negatív, míg szobatársam pozitív kritikával illette.
Életfelfogásom része, hogy mindent magam akarok megtapasztalni és csak azután alkotni róla véleményt. Így voltam ezzel a filmmel is. Megnéztem csupán a kíváncsiság kedvéért és bár nem mondanám teljesen csapnivalónak, de nem is nyerte el tetszésemet.
Először a szokásos ismertető:
"A nem túl távoli jövőben az idő lesz az új pénznem. Az emberek 25 éves koruk után nem öregszenek tovább, így a gazdagok akár örökké élhetnek, míg a szegények minden percért harcolnak.
Az egymástól jól elválasztott világok egyikében a huszonötnek kinéző, mindenre ráérő gazdagok múlatják végtelen fiatalságuk napjait, a másik oldalon, a gettóban pedig kétségbeesett, kapkodó harc folyik a minden percért. Itt nincsenek szabályok, és idejétmúltak az erkölcsök: csak a következő pillanat számít.
A múló időt a karba épített óra jelzi, egy különleges, a két csuklót összeérintő kézrázással viszont aki akarja, átadhatja másnak a saját perceit. Akinek eltelik az utolsó pillanata, és nem szerez még időt, annak megáll a szíve."

Két dolog jutott az eszembe, mikor először hallottam erről a filmről.
Az egyik: "Muszáj Justin Timberlake-nek minden filmben szerepelnie?"
Másik: "Hmm... érdekes"
Tehát vegyes érzelmekkel fogadtam. Nem igazán értem, miért kell egy énekesnek színészettel is foglalkoznia és fordítva. Miért nem elég az egyik népszerűséghajhász szakma? Amúgy meg olyan távol állok Timberlake stílusától, mint ide a Plútó.
Viszont az alapsztori érdekesnek ígérkezett, így adtam neki egy esélyt.
A fenti ismertetőt jelentősen megvágtam, mivel aki olvassa az utolsó bekezdést is, annak rém unalmas lesz. Egyszerűen nem történik benne semmi más. Mázli, hogy a barátaim megjegyzései alapján kezdtem bele és nem olvastam végig az ismertetőt.
Szóval az alapötlet, az idő értéke, meg ez az egész jövőbeli vízió igazán tetszetős lehetne. De nem az. Egyáltalán nem dolgozták ki rendesen. Adva van egy ilyen jó téma és egy harmadrangú akciófilmet csinálnak belőle. Mi megy manapság a filmiparban? Ennyire ráérnek vagy ennyire elbízzák magukat a hangzatos színésznevek miatt?
A cselekmény tehát csapnivaló.
Mivel viszont ébresztett bennem néhány gondolatot az idővel kapcsolatban, mégsem nevezném teljesen fantáziátlannak.
Ami a színészeket illeti, Timberlake nem villogott valami sokat ellenben Alex Pettyferrel, akit nagyon jó volt negatív szerepben viszontlátni. Ráadásul ez után tényleg sikerült elszakadnom az Alex-Jace párhuzamtól. Jamie még mindig nem 100%-os, de nagyon fejlődik. Legalábbis az elképzeléseim szerint. Alex túl idősnek látszana Jace szerepére. (Igen, már megint a The Mortal Instruments megfilmesítéséről beszélek.)
A női főszereplővel, Amanda Seyfrieddel csupán egy problémám volt, a haja. Annyira borzalmas ez a frizura. Olyan, mintha parókája lenne és a nagy szemei miatt, tiszta porcelánbabára emlékeztető kinézete van. Viszont a ruhatára tetszetős. Azért is tettem be a felső képet, mert bírom ezt a kicsit gótos, kicsit lolita stílust meg a hosszú szárú kesztyűket.
Összességében tucatfilmről van szó, amit legfeljebb egyszer érdemes megnézni, de az sem veszít túl sokat, aki kihagyja. Elsősorban elvetemült Timberlake rajongóknak és Alex mániában szenvedőknek ajánlanám. A többiek, meg döntsék el maguk, van-e 100 percük rá. ;)

Ha már idő, ezt a videót muszáj megosztanom. Annyira elgondolkodtató: Az idő értéke

Helyzetjelentés:
Nekem sem ártana némi időt lopni. Valahogy sosem tudom tökéletesen beosztani. Mindig akad valami, ami átcsúszik másnapra és így sosem érek a teendőim végére.
Zh-k, beadandók és vizsgák körül forog kezdetleges zombilétem.
A karácsonyi hangulat messze elkerül. Még azt sem érzem, hogy december van. Hol a hó, hol a reggeli fagy, vagy legalább a zúzmara? Pocsék ez az időjárás...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése