2012. február 29., szerda

30 Napos Könyves Kihívás

Molyon részt vettem a 30 Napos Könyves Kihíváson.
Minden nap egy-egy szempont szerint kellett könyvet választani. 30 nap alatt meglehetősen változatos listát hoztam létre, amit szeretnék visszakereshetővé tenni, így itt is megosztom. Talán a hozzám hasonló könyvfüggők még érdekesnek is találhatják.
(Mivel a kép nélküli bejegyzések elég csupasznak tűnnek és még nem dicsekedtem el a drágáimmal, a napok közé szúrok néhány fényképet.)

1. nap – A legjobb könyv, amit a múlt évben olvastál
Sok jó könyvhöz volt szerencsém a múlt évben, mégis, ha ki kell emelni egyet, akkor az Cassandra Clare Üvegvárosa. Olyan olvasási élményt nyújtott, amivel ritkán találkozom. Egyszerűen nem találtam benne semmi kivetnivalót, pedig elég kritikus vagyok. Imádom! :)

2. nap – A könyv, amit háromnál többször olvastál el
Két kedvenc könyvemre illik ez a leírás, én mégis az Éjvilágot emelném ki.
Rob Thurman olyan könyvet írt, amit egy héten belül kétszer olvastam végig. Egyszerűen muszáj volt azonnal repetáznom, annyira a szívemhez nőtt. :)
Azóta is előkelő helyen szerepel és már érik egy újabb újraolvasás… :)

3. nap – Kedvenc könyvsorozatod
Hajaj, előre látom, hogy sok lesz az ismétlés. ^^
Jelenleg a kedvenc sorozatom Cassandra Clare – Végzet ereklyéi sorozata. Már az első kötet óta függő vagyok és nem nyugszom, míg az összes rész a polcomra nem kerül. :)
Ráadásul szerintem nagy élmény úgy belecsöppenni egy sorozatba, hogy még folyamatban van. Kicsit olyan érzés, mintha az író neked írná az aktuális részt.

4. nap – Kedvenc könyved a kedvenc könyvsorozatodból
Ha a cselekményt nézem, akkor az Üvegváros a csúcs, mégis inkább a Hamuvárost mondanám kedvencnek.
A sorozatban a Hamuvárosnak van a legszebb borítója. ^.^ Ebben a kötetben kedveltem meg Jace-t igazán és ebben van egy olyan csavar, amire egyáltalán nem számítottam és aminél először a számat húztam, de mire a végére értem, bőszen egyetértve bólogattam.
(I love Simon!)

5. nap – Egy könyv, ami felvidít
Mindegyik szívemnek kedves könyv felvidít. Már attól szebben süt a nap, ha kézbe veszem őket. :)
De ha ki kell emelni egyet, ami kifejezetten hangulatjavító terápiaként is alkalmazható, akkor az a Kísértés Rt. Minden egyes új oldalon azt várom, mikor nevethetek ismét egy jót a butuska angyalokon. (:

6. nap – Egy könyv, ami elszomorít
Szeretem a drámákat és egy melankolikusabb történethez sokkal jobban illik a szomorú befejezés. Így lesz kerek és így ad valami pluszt, amin lehet gondolkodni.
Ian McEwan Vágy és vezeklése épp ilyen könyv. Szomorú, kissé mélyen szántó, elgondolkodtató, ugyanakkor csodálatos darab. Mind a megfogalmazás, mind a cselekmény mestermunka.

7. nap – Egy könyv, amit szerinted alulértékelnek
Nehéz ilyet mondani, hiszen nincs olyan könyv, ami mindeninek tetszene, vagy ami senkinek sem. Ez teljesen szubjektív és stílusfüggő. Ugyanakkor csodálatos is, hogy ilyen különbözőek és színesek vagyunk. :)
Noel Barber Tamanera című könyve nem a legismertebb. Épp ezért mondanám ezt a művet, mintegy népszerűsítés szempontjából is. Vaskos kötet, a fülszöveg alapján romantikus, bár szerintem nem kimondottan ebbe a kategóriába tartozik. Inkább életszagú, történelmi, kelettel fűszerezve. Megérdemelne egy kicsivel nagyobb olvasótábort.

8. nap – Egy könyv, amit szerinted túlértékelnek
Meg lehet kövezni, de én egyszerűen nem értem, mit eszik szinte mindenki a Twilighton.
Olvastam már rosszabbat az igaz, de százszor jobbat is.
Valahogy nem értem, miért lett ekkora felhajtás egy cukorszirupos, sablonokat előszeretettel alkalmazó történet körül, amit megpróbáltak természetfeletti köntösbe bújtatni.
Szerintem, sosem fogom megérteni, ahhoz túl sötétlila a lelkem.

9. nap – Egy könyv, amiről azt hittem, nem fogom szeretni, de a végén mégis másképp alakult
Claire Loup – Amikor életemben először című könyvével sokáig csak szemeztem. Nem gondoltam volna, hogy tetszene, mivel ostoba kis tinikönyvnek tűnt. Aztán addig ingerelte a retinámat kacér vörös színével, míg tettem vele egy próbát. Kellemesen csalódtam. Egyáltalán nem ostoba könyvecske, hanem egy szórakoztató, könnyed olvasmány, amit ha vonaton olvas az ember, furcsa tekintetek kereszttüzébe kerülhet. (Hangosan felkacagtam egy-egy résznél nem törődve azzal, ki van a közelemben. ^^)
Szerintem, minden lánynak el kellene olvasnia. Ez nekünk, rólunk szól. :)

10. nap – Kedvenc klasszikus könyved
Egyértelműen: Louisa May Alcott – Kisasszonyok
Olyan könnyed, magával ragadó, aranyos történet. Minden sor mögött ott rejlik a család szeretete és a kisemberek boldogsága. Megunhatatlan és kortalan. :)


11. nap – Egy könyv, amit utáltál
Egy könyvet sem utálok, van amit nem szeretek, amivel csak szenvedek, ami felbosszant, de nincs olyan hogy utálom. Amúgy is rövid az utálom listám. ^^
De mivel mondanom kell egy könyvet, kiemelem azt, amivel a legtöbbet szenvedtem: Paulo Coelho – Veronika meg akar halni.
Számomra kész gyötrelem volt, mire átrágtam magam rajta. Egy teljes évig félbehagytam és pihentettem a polcomon. Egyszerűen nem kötött le. Untam, idegesítettek a szereplők és bosszantott az üres elmélkedés a semmiről. A töprengős könyvek, amúgy sem az én világom. Sokat vártam tőle, hiszen Coelho is népes rajongótáborral rendelkezik, de nem kaptam semmit.
Most pedig úgy érzem, soha többet Coelhot…

12. nap – Egy könyv, amit régen szerettél, de már nem
Hűséges típus vagyok, szóval ha megszeretek valamit, akkor kitartok mellette még akkor is, ha megváltoznak az érzelmeim. Szóval olyan könyv nincs, amit egyszer szerettem, de már nem.
Viszont van egy könyvsorozat, amit régen imádtam. Az első néhány kötetért még most is oda meg vissza vagyok, azonban a folytatás nagy csalódást okozott, kiábrándított.
Laurell K. Hamilton – Anita Blake sorozatáról van szó.
A 10. köteten (Leláncolt Nárcisszusz) még átrágtam magam. A 11. (Égkék bűnök) viszont kiverte nálam a biztosítékot. Félbehagytam és nem tudom, lesz-e valamikor erőm folytatni.
Ez az Anita már nem az a vagány csaj, akit a sorozat elején megismertem és ezek a könyvek, már nem azok az izgalmas, csavaros kötetek, amik voltak. Csalódtam…

13. nap – A kedvenc íród
Kedvenc könyve(i)m van, de kedvenc íróm nincs. Van azonban néhány, akiknek különösen szeretem a munkáit:
Takami Kósun – realisztikus és alkotott egy zseniális könyvet, aminek párja nincs.
Ian McEwan – gyönyörűen írja le a legapróbb dolgokat.
Cassandra Clare – bírom a stílusát és a csavaros történetvezetését.
Magggie Stiefvater – érzelmes és szép minden sora.

14. nap – A kedvenc könyved a kedvenc íródtól
Mivel előző nap kifejtettem, nincs kedvenc íróm, ez most egy kis fejtörést okozott.
Az előző karcban említett szerzők közül, van akinek műveit már korábban kiemeltem és van, amit későbbre tartogatok. Választásom, így Maggie Stiefvaterre esett.
A Shiver szépen megírt kötet tele érzelemmel és feszültséggel. Az olvasó maga is megborzong a hidegtől, vagy az aggodalomtól, illetve ellágyul a napsugaraktól és a gyönyörűen megfogalmazott soroktól. Nálam előkelő helyen szerepel a „szeretem könyvek” listán.

15. nap – Kedvenc férfi szereplőd
Hallgatok a szívemre és azt mondom: Niko. :)
Belezúgtam a srácba, az eszébe, a kitartásába, a hűségébe, a pengéibe, az életstílusába, szóval mindenbe, ami ő, akár van hosszú szőke haja, akár nincs. :)

16. nap – Kedvenc női szereplőd
Anita Blake (szigorúan, amíg nem rohan önként és dalolva egy bizonyos vérszívó karjaiba)
Anita egy igazi tökös csaj, akiről ha olvas az emberlánya, elhiheti, ő is lehet ennyire magabiztos és vagány. Önbizalom fejlesztő terápiaként is használható. (=

17. nap – A kedvenc idézeted a kedvenc könyvedből
Nagyon szeretem az idézeteket, így nehéz választani. Viszont van egy könyv, aminek szinte minden sorát ki lehetne írni: Antoine de Saint-Exupéry – A kis herceg
Íme az egyik kedvenc részem:
"– Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember.
– Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem."

18. nap – Egy könyv, amiben csalódtál
Jay Asher – Tizenhárom okom volt… című könyve hatalmas melléfogás volt a részemről.
A fülszöveg tetszett és mindenki dicsérte, hogy elgondolkodtató, meglepő és megrázó. Bennem azonban csak szánalmat és dühöt ébresztett.
Hannah olyan szinten idegesítő, hisztis liba, hogy néhány fejezet után kedvem lett volna az arcába üvölteni, mennyire szánalmas, vagy agyoncsapni. De kitartottam, vártam és reménykedtem, hátha kapok valamit. Valamit, amin elgondolkodhatok, amitől átértékelhetem a könyvet, esetleg más megvilágításba helyezhetek dolgokat. Legnagyobb csalódásomra semmi ilyet nem kaptam…

19. nap – Kedvenc könyved, amit megfilmesítettek
Sok általam kedvelt könyv került már vászonra vagy képernyőre. Volt, ami csapnivaló (Battle Royale), volt ami csodálatos (Vágy és vezeklés) és volt ami megunhatatlan (Harry Potter) vizuális élményt nyújtott.
Ha ki kell emelni egyet, akkor George R. R. Martin művét mondanám. A Trónok harca, bár sorozatként került a nézők elé, a lehető legpontosabb adaptáció, amivel eddig találkoztam. Még a párbeszédek is szinte szó szerinti idézetek és a színészek tökéletesek. Külön piros pont jár a hihetetlen látványért. Szerintem senkinek sem okozott csalódást és már alig várom a 2. évadot. :)

20. nap – Kedvenc romantikus könyved
Nem vagyok az a kimondottan romantikus típus. Azt szeretem, mikor a szerelmi szál fűszerként van jelen és nem töményen.
Ha kimondottan romantikus könyvet kell mondani, amiben a lényeg a szerelmen van, akkor Cally Taylor könyvét emelném ki. A mennyország várhat vicces, könnyed, hóbortos és mentes a csöpögéstől, egyszóval szórakoztatóan romantikus.



21. nap – Kedvenc könyved a gyerekkorodból
Gyerekként nem szerettem olvasni, fel kellett nőnöm a könyvekhez.
Azért néhány mesekönyv, gyerekkönyv megfordult a kezemben. Közülük Gazdag Erzsi Meseboltját lapozgattam a legtöbbet, meg is látszik az állapotán. :)
Update: Anyukám épp most emlékeztetett, hogy Donászy Magda A mókus és a szarka című könyvét olvastattam fel a legtöbbet. Akkor helyesbítésként ezt mondanám a kedvencemnek. :)

22. nap – A kedvenced a birtokodban lévő könyvek közül
Mindegyik könyvet egyformán szeretem a polcomon látni és olyan csinosak, ha nem egyedül vannak. Szóval kedvencem az egész könyvespolcom. :)
No, de ha ki kell emelni egyet, hát legyen: Benina – A Boszorka fénye
Ez volt az első könyv, amit dedikáltathattam, így különleges darabja lett a gyűjteményemnek.

23. nap – Egy könyv, amit már régóta el akarsz olvasni
Mikor belekezdtem a kihívásba és átfutottam a napokat, ennél a pontnál A szél árnyéka ugrott be. Mivel azonban ezt tegnap este elkezdtem olvasni, más kiválasztott után kell néznem. :)
Egy ideje szeretnék Jane Austen könyvet olvasni, csak még azt nem döntöttem el, melyiket. Ezen kívül George Orwell 1984 kötete is piszkálja a fantáziámat.

24. nap – Egy könyv, amit jó lenne, ha többen elolvasnának
Nem igazán lehet univerzális könyvet mondani, hiszen mi molyok is olyan sokfélék vagyunk. Van aki a krimit szereti, van aki a romantikát, van aki a horrort és így tovább. Ettől vagyunk érdekesek.
Épp ezért nem ajánlhatom az általam nagyra becsült könyveket sem mindenkinek, ez ugyanis ízlés kérdése. Viszont van egy kötet, ami népszerű, sokan olvassák, mégsem jut el mindenkihez. (Én is csupán nemrég fedeztem fel magamnak.) Pedig, ha létezik olyan könyv, ami korra, nemre, vallásra, politikai nézetre és minden életeszményre tekintet nélkül bárkinek a kezébe nyomható, akkor az A kis herceg.
Jó lenne, ha többen olvasnák és még jobb, ha mindenki.

25. nap – Az a karakter, akire a legjobban hasonlítasz
Kelley Armstrong – A szellemidéző könyvének főszereplője, Chloé pont olyan, mint én.
Meglepő volt olvasni valakiről, akit szintén jó néhány évvel fiatalabbnak néznek, aki annyit dühöng a csapnivaló frizurája miatt, mint jómagam és akinek még a gondolkozásával is azonosulni tudtam.
Amúgy nem én vagyok az egyetlen, aki észrevette a hasonlóságot. Anyum rendszeresen elcseni a könyveimet, így mikor ez a kötet került a kezébe, néhány fejezet után közölte, kicsit olyan, mintha rólam olvasna. :D

26. nap – Egy könyv, ami megváltoztatta a véleményedet valamiről
Jean M. Auel – A Barlangi Medve népe hatására átértékeltem mindent, amit az őskorról gondoltam.
Régebben unalmas időszaknak tituláltam, míg őseink túl távolinak és megismerhetetlennek tűntek. A könyv hatására azonban ez is egy olyan korszak lett, amit bárcsak megtapasztalhatnék a saját szememmel. Ayla fogadott népe belopta magát a szívembe a főhősnővel együtt. Rádöbbentem, hogy nem sokban különböztek tőlünk.

27. nap – A legmeglepőbb csavar egy történetben / a legmeglepőbb befejezés
Általában, sőt szinte mindig, átlátok a szálakon, így mindig azokat a könyveket tartom a legjobbaknak, amik meg tudnak lepni.
Ebben a Battle Royale vezet, úgy egy fényévvel, mivel az elejétől a végéig kiszámíthatatlan volt. Most mégsem ezt a könyvet szeretném kiemelni. (Más alkalomra tartogatom.)
Választottam Brent Weeks – Az árnyékvilág peremén. Az utolsó oldal olyan ütős meglepetést okozott, hogy hosszú percekig csak pislogtam és vagy hatszor elolvastam újra, hogy megbizonyosodjak, nem a szemem káprázott. Kiérdemelte a legmeglepőbb végszó címet.

28. nap – Kedvenc könyvcímed
Rettentő gyönyörűség
Mert dallamos, sejtelmes és rettentően gyönyörű. :)

29. nap – Egy könyv, amit mindenki utált, de te szeretted
Jókai Mór – A kőszívű ember fiai
A kötelező olvasmányokat elég durván szelektáltam, amiket viszont olvasásra alkalmasnak ítéltem, többnyire tetszettek.
Ezt a könyvet egyedül én olvastam az osztályomból. Mindenki más feladta és csak panaszkodott, mennyire rossz. Én meg csak pislogtam, mert nekem kifejezetten tetszett. Az egyik legjobb kötelező volt. :)

30. nap – Minden idők kedvenc könyve
„Az embert semmi nem jellemzi olyan jól, mint az a könyv, amely legelőször rabul ejti a lelkét.” /Carlos Ruiz Zafón/
Egyértelműen: Takami Kósun – Battle Royale
Imádom az első betűjétől az utolsóig. Ez az a könyv, amit magammal vinnék egy lakatlan szigetre, ami a legnagyobb hatást gyakorolta rám, ami rabul ejtette a lelkemet.
Megunhatatlan és felülmúlhatatlan számomra. Évek óta a kedvenc könyvem csupa nagybetűvel és nem valószínű, hogy ez változni fog. :)



Megjegyzés:
A fent említett könyvek többségéről van külön bejegyzésem, így aki kedvet kapott valamelyikhez, nézzen utána bátran. (Linkek a könyvcímekhez csatolva, de akár a Könyvek címkén is megkereshetők )Könyvkritikáimat igyekszem spoiler mentesen megírni, ám ha mégis előfordulna ilyesmi, azt mindig jelzem.
A képeken látható cicáim Edgár (vörös) és Hermione (fekete), akik testvérek. Ők a legfotogénebbek a csapatban. Edgár szinte pózol, ha kamerát lát, vagy beszélni kezd. A harmadik szőrmókomról Valentínáról (anyamacska) ez már nem mondható el, pedig ő is gyönyörű cicus, csak alig lehet róla normális képet készíteni. A kutyusom szintén ebbe a kategóriába tartozik.
Igen, az utolsó képen Edgár valóban puszit ad nővérének. Ugye, milyen aranyosak? ^^

2012. február 27., hétfő

A szingli fejvadász

Mostanában nehezen veszem rá magam a latinozásra. Mindig találok valami más elfoglaltságot, mint most is.
Vasárnap moziban voltam Applequeen barátommal. A szingli fejvadászt néztük meg, amiről Molyon hallottam először. Molytársaim nagy lelkesedéssel várták, mivel egy könyvsorozat alapján készült.
Az előzetes egyből felkeltette érdeklődésemet és tipikusan olyan filmnek tűnt, ami egy csajos délutánra pont ideális.
Egy kellemes teázás után Applequeennel bevettük magunkat a moziba.
(Meg kell jegyeznem előző bejegyzésemhez kapcsolódva, hogy A's boyfriend makulátlanul megúszta a pénteki rendőrős incidenst. Mire mi hazaértünk a buliból, őt is elengedték. Csak néhány tesztet kellett végigülnie, hogy lássák, jó fiú és nem él semmiféle tudatmódosítóval. Nagy megkönnyebbülés ez mindenkinek.)
Szóval a film. Íme az ismertető:
"Stephanie Plum (Katherine Heigl) teljesen le van égve: már fél éve munkanélküli, és a tartozásai miatt a kocsiját is elvették. Mivel sürgősen pénzre van szüksége, kijátssza az utolsó lapját: meggyőzi hanyag unokatestvérét, hogy adjon neki munkát a vállalatában óvadékbehajtó ügynökként. Stephanie első megbízásával rögtön a környék legnagyobb simlise, az ex-zsaru és gyilkossági gyanúsított Joe Morelli (Jason O'Mara) nyomába szegődik - annak Joe Morelli-nek, aki a gimi idején elcsábította, majd lepattintotta. Nyakon csípni Morellit érzelmi és anyagi értelemben egyaránt kielégítő bosszú lenne, de miközben Stephanie megtanulja a szakma fortélyait Rangertől, vagány és vérprofi kollégájától, arra is rájön, hogy a Morelli elleni vád talán nem is teljesen megalapozott."

Könnyed vígjáték, ami már az előzetes alapján egyértelműen látszik. Sajnos azonban a szóban forgó kisfilm tartalmazza az összes főbb poént. Így pedig nem tudtam olyan sokat nevetni rajta, mint amire számítottam.
Katherine Heigl jól alakít, eddig sem okozott csalódást filmjeiben, ahogy most sem. Tökéletes a kissé ügyetlen, ízig-vérig csajos nyomozó szerepre. Persze közben belerázódik a munkába és a kezdeti tűsarkú, kiskosztüm szerelést felváltja a futócipő, farmer és bőrdzseki.
A szöveg rendben volt, főleg a Morellival folytatott párbeszédek tetszettek. Applequeennel teljes egyetértésben voltunk, hogy az egymás vérét szívó, civakodó párok sokkal jobbak, mint a turbékoló és nyáladzó förtelmek.
Külön ki kell emelnem a nagyit, aki igazán belevaló nénike és Kopót, aki bár nem szerepel túl sokat, a jelenetei a toppon vannak.
Szóval kedveltem a szereplőket, izgultam értük és nevettem rajtuk.
Azonban akadt néhány negatívum is. Az első, hogy könnyed romantikus film révén nem lehet sötét és durva, ez érthető, de mégis zavart, hogy megöltek valakit, mire a szereplők vállat vontak és mentek tovább. Szerintem túl könnyen vették a gyilkosságokat.
Ami még hagyott kivetnivalót maga után az Stephanie fegyverekhez fűződő kapcsolata volt. Az elején a céltáblát épphogy csak súrolta és pisztolyát mellőzve más fegyver után nézett vészhelyzetben. Aztán hirtelen fordult a kocka és csiribí-csiribá mesterlövész lett belőle.
Persze ez nem az a tipikus nyomozós akciófilm, itt a helyzetkomikumokon és a karaktereken van a hangsúly. Én azonban már csak ilyen piszkálódós típus vagyok.
Összességében jó film, kikapcsolódásnak tökéletes, de nem szabad komolyan venni. Csak élvezni kell gondolkodás nélkül. Romantikus vígjátékot kedvelőknek meleg szívvel ajánlom.

Egy kis aktuális:
Tegnap, vagyis inkább ma hajnalban volt az Oscar-díj átadás. Nem igazán követem nyomon az ilyen eseményeket, most mégis megemlítem. A kisfilm kategória nyertese ugyanis szerintem fenomenálisat alkotott. Nekem nagyon teszik. Minden könyvmolynak kötelező megnézni:
The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore

Ha már molyok, lassan molyfüggő leszek. Naponta meg kell néznem, mi újság moly.hu-n különben elvonási tüneteim lesznek. Gyakran találok valami érdekeset, mint ez a kis szöveg, amit valaki angolul írt ki. Annyira igaza van, hogy muszáj megosztanom:
"Hé, te! Igen, te! Ne elégedetlenkedj magaddal! Tökéletes vagy! Ne kívánd, hogy úgy nézz ki, mint valaki más, vagy hogy az emberek úgy szeressenek, mint valaki mást! Ne figyelj azokra, akik bántank! Ne utáld a tested, az arcod, a személyiséged! Szeresd őket! Nélkülük nem lennél önmagad. És miért lennél bárki más? Legyél elégedett azzal, aki vagy! Mosolyogj! Vonzani fogja az embereket. Ha bárki utál, mert boldog vagy magaddal, mutasd fel a középső ujjad és mondd, cseszd meg! A boldogságom többé nem függ másoktól. Boldog vagyok, mert szeretem azt, aki vagyok. Szeretem a hibáimat, szeretem a tökéletlenségemet. Ezektől vagyok én, én. És az "én" elég csodálatos."

Ha mindenki észben tartaná ezt a pár sort, több boldog ember lenne a világban...
Én igyekszem nem elfelejteni. No, és te?

2012. február 25., szombat

Dürer Kert

Elmesélek egy cseppet fura koncertélményt. Kicsit vicces, kicsit szomorú, legalábbis én így éltem meg.
Szóval tegnap este felhívott Applequeen. Megegyeztünk, hogy a hétvégén találkozunk, így nem ért váratlanul a dolog. Azt mondta, egy óra múlva lesz a fiújának (továbbiaknak: "A's boyfriend" az érthetőség kedvéért) a koncertje, mehetnék én is. Természetesen kaptam az alkalmon és rekordidő alatt kaptam össze magam.
Sosem értettem, mit tudnak tökölni egyesek a fürdőszobában. Nekem fél óra alatt megvan a zuhany, hajmosás, séró belövése, smink és a megfelelő gönc kiválasztása. Oké, néha én is hosszú percekig masszívan csak nézem a szerkényem tartalmát, de ennyiben ki is merül női hiúságom.
Mielőtt tovább mesélem a nem mindennapi koncertet, meg kell említenem a helyszínt.
A Dürer Kert egy kellemes hely. Már sokat hallottam róla, viszont tegnap léptem át először a küszöbét. Nem túl nagy, ami pont az én ízlésemnek való, nem is drága és még a zene is jó.
Szóval ide voltunk hivatalosak és negyed órával a kezdés előtt találkoztam Applequeennel. Miután üdvözöltük egymást, közölte, hogy a fiúja nem jön. Én csak pislogtam, aztán előjött a gyakorlatias énem és megkérdeztem: "Akkor ki fog dobolni?"
Na igen, úgy esett a helyzet, hogy A's boyfriend épp úton volt két haverja társaságában kocsival, mikor megállította őket a közeg. Ez nem is lenne baj, ha a két delikvens havernál nem lett volna fű. Így az egész pereputtyot bevitték a rendőrségre, szóval ő biztosan nem fog dobolni ma este. Épp annyit tudott tenni, hogy felhívta Applequeent és gyorsan elhadarta a történteket.
Ennyi volt az összes infó, amit tudtunk, mikor megérkeztünk a kertbe.
Ötszáz a beugró, amit le lehet inni, szóval nem drága hely. A kapuban fel kell mutatni a személyit, hogy helyes kis pecsétet (+18, ami feljogosít alkohol vásárlásra) kaphasson az ember. Az est fénypontja, hogy míg Applequeentől kértek személyit, tőlem nem. Persze tudták hogy együtt vagyunk, így valószínűleg nem akart a csaj újra égni, vagy (szeretném ezt hinni) végre nem néztem ki kiskorúnak.
Bementünk tehát, hogy megkeresve A's boyfriend bandájának többi tagját felgöngyölítsük az ügyet. Meg is találtuk őket, épp a koncertre pakoltak be. Kiderült, hogy nem csak fű volt a két jómadárnál és állítólag A's boyfriend zsebe sem volt üres. A slusszpoén, hogy A's boyfriend magának sodorja a cigit és valami hülye szokás folytán a C-vitamint meg a Supradynt fóliába csomagolva hordja. Így őt is egy kalap alá vették a többiekkel.
Az estét így beárnyékolta Applequeen jogos aggodalma lovagja után, aki a gyors telefon után sehogy sem volt elérhető. Bevetettem minden tudásomat, ami filmekből és könyvekből ragadt rám, hogy megnyugtassam, minden oké, csak a szokásos bürokráciát kell végigülnie a srácnak, addig pedig nem lóghat a telefonon.
Azért nem engedtük, hogy teljesen tönkre menjen az este.
A's boyfriend bandáját néztük meg először nagyon kíváncsian, hogy oldják meg a helyzetet. Nem kell félteni a fiúkat, ugyanis első dolguk, amint felmentek a színpadra, az volt, hogy tájékoztatták a közönséget, a dobosukat lecsukták, úgyhogy várnak minden lelkes önkéntest, aki tud Nirvana számokat dobolni. Viccesnek hangzott és az, hogy valóban minden szám után dobost cseréltek kész őrületnek tűnt. Minden elismerésem amúgy a srácoké, hogy így is bevállalták a koncertet és persze a lelkes önkénteseké, akik több (a Slipknot maszkos srác nagyon tudott) vagy épp kevesebb sikerrel, segítettek nekik. A hangulat felülmúlta a történteket.
Ezután még maradtunk és megnéztünk még néhányat.
A kert másik nagy előnye, hogy élő zene van, jó stílusban és a fiatal tehetségeknek teret biztosít a kibontakozásra. Nem voltak rosszak, bár nekem az utolsó banda, amit megnéztünk, tetszett a legjobban. Gyengéim a zúzós számok, ők meg Limp Bizkitet és Slipknotot játszottak.
Örülök, hogy végre megnéztem ezt a helyet, még a furcsa körülmények ellenére is. Mennék szívesen máskor is, remélhetőleg olyankor, mikor A's boyfriend dobol a színpadon.

Két negatívumot viszont meg kell még említenem.
Az első ahhoz kapcsolódik, hogy végre minden zárt helyiségből kitiltották a cigarettát. Hihetetlen boldogság ez számomra, mivel nem kell attól félnem, hogy vérvörös szemekkel megyek haza a füsttől, a ruháim és a hajam másnap is úgy bűzlenek majd, mint egy kocsma és melyik részeg marha fogja véletlenül rajtam elnyomni a cigit. Sokkal jobb így, itt viszont nem tartották be ezt az előírást, ami engem baromira zavart.
A másik, ami szemet szúrt az átlagéletkor volt. Applequeen azt tanácsolta, ne próbáljam meg besaccolni a körülöttünk lézengő spicces kis csajokat. Nem vagyok valami jó kormeghatározó, az azonban mégis lejött, hogy a tömeg 80%-a 4-5 évvel fiatalabb volt nálam. Komolyan, kezdem lassan vénnek érezni magam, ha buliba megyek. Az persze más dolog, hogy simán beolvadok közéjük...
Egyszerűen nem értem, miért botlok egyre fiatalabb, ráadásul részeg egyénekbe éjszaka. A szülők ilyenkor hol vannak? Sajnálom őket, hamar ki fognak égni, ha most ilyen intenzíven falják az éjszakai életet. Hova sietnek?
Ez úgy hangozhat, mintha képmutató lennék. Nem vagyok. Én is voltam 16, én is maradtam ki akkor is éjszakára, de én sosem voltam részeg, sosem voltam betépve és sosem találtam magam egy ismeretlen alak szájában a sarokban. Tudni kell, hol a határ és kész.
Amúgy meg aggódom, mert unokatestvérem 13 éves és most kezd kacsingatni a kamaszkor irányába, amihez a csordaszellem nagyban társul, míg kellő ésszel nem rendelkezik. Gyakorlatilag gyerek egy fejlődő testben, így könnyen baja kerülhet.
Persze nem tisztem gardedámot játszani és tőlem azt tesz, amit akar. Mindenki magáért felel, én legalábbis így látom.

Pasijelentés:
Ha épp nem egy könyvet bújok, akkor nyitott női szemmel szemlélem a világot. Így tegnap este is megnéztem magamnak a hímnemű felhozatalt és nem voltam elragadtatva. Szeretem Budapestet és itt előbb botlok figyelemre méltó srácokba, mint otthon. Most viszont cseppet csalódtam. A többség túl fiatal volt, Applequeen szerint sokan a meleg vonal képviselőinek tűntek, szerintem csak a divat teszi, így nem tudtam megfelelő irányt adni céltalan tekintetemnek.
Na, jó, két szám erejéig ráfeledkeztem valakire. A gond csak az, hogy mindig előbb hátulról szúrom ki az embereket. Szolidabbnak tűnt fehér trikóban, aztán mikor újra láttam, kiderült, ő is a zenész népséget gyarapítja és valahogy elvesztette a báját. No, nem azért mert zenész, bírom őket, csak jobban megnézve (fényben, nagyobb szögből) kicsit lágynak tűnt. Mint mondtam, nem vagyok jó kormeghatározó, így lehet tévedtem, mikor fiatalabbnak ítéltem.

2012. február 23., csütörtök

Hosszú jegyesség

Ma, miközben az egyetem egyik folyosóján olvastam (A szél árnyéka), eszembe jutott ez a film. Épp egy nyomozásos résznél tartottam és megcsapott az a hangulat, ami a film nézése alatt kerített hatalmába. Aztán gondolatban egész nap cetliket készítettem különféle dolgokhoz fűződő véleményeimről. Szóval most blogolnom kell, hogy egy részét kiadjam és ez a film két okból is érdekes. Első és legfontosabb: Gaspard Ulliel játszik benne, akinek nagy rajongója vagyok. Második és nem elhanyagolható indok: jó film. Harmadiknak pedig mondhatnám, hogy így legalább a bejegyzésem egy része értelmes dolgokról fog szólni.
Ismertető:
"Az első világháború idején öt végsőkig elcsigázott francia katona elhagyja őrhelyét a Somme-i lövészárokban. A hadbíróság halálra ítéli őket: a szökevényeket a két frontvonal közötti senkiföldjére viszik, hogy elpusztuljanak a kereszttűzben. Amikor az egymással szembenálló seregek összecsapnak, mindannyian meghalnak. Vagy talán mégsem? Az egyik elítélt menyasszonya, Mathilde nem nyugszik bele szerelme, halálhírébe. Nyomozásba kezd, ám az igazságnak annyi arca van, ahány szemtanú. Mathilde a beszámolók alapján igyekszik összerakni a senkiföldjén töltött éjszaka és a következő reggel történetét."

Műfaját tekintve romantikus dráma. Megvan benne minden, ami számít ebben a kategóriában. Van szerelem, feszültség és nagy csattanó a végén. Ezt pedig körbelengi a háború és a remény különleges keveréke.
Senki se számítson nagy akcióra, bár a háborút szerintem gyönyörűen ábrázolták. Pont annyira sokkoló, amennyire kell és egy picivel sem túlzó, vagy csökkentett. A háború ugyanis egy ízig vérig negatív és brutális dolog, nincs benne semmi nemes, vagy fennkölt, mészárlás az egész. Amúgy a látványtervezésért Oscar-díjat is kapott.
Az alapsztori egy nyomozás köré szerveződik, amiben Mathilde megpróbál rájönni, mi történt szerelmével. Így a háborút csupán visszaemlékezésekből ismerhetjük meg, ahogy szép lassan körvonalazódik a múlt. Cseppet sem egyszerű felgöngyölíteni a dolgokat, amit a sok szereplőhöz kötődő csavarok csak még érdekesebbé tesznek. A véletlen pedig egy pluszt ad az egésznek.
A néző kétkedik, elbizonytalanodik, majd ismét kétkedik. Nem olyan könnyű eldönteni Mathilde megérzése helyes-e.
A színészekre nem lehet panasz. Határozottan elfogult vagyok, ha Gaspardról van szó, viszont Audrey Tautou is szépen teljesített. Ráadásul inkább ő volt a hangsúlyos, így az alakítása még fontosabb lett. Ehhez mérten tökéletesen oldotta meg a feladatot.
Szerintem, ezt a filmet a hangulatáért kell megnézni. Aki nem értékeli a látványt, a lappangó érzelmeket, annak esetleg vontatott lehet. Viszont minden drámarajongónak meleg szívvel ajánlom, mint különleges csemegét.

Nem bírom ki kép nélkül. Ilyen férfi nem létezhet büntetlenül... Vajon hány lánynak törte már össze a szívét? Önként jelentkeznék következő áldozatnak...

Mostanában kissé csapongnak a gondolataim. Unalmas perceimben azt veszem észre, hogy valami értelmetlen dolgon agyalok.
Ilyen volt az a romantikus tévképzet, ami az egyik unalmas előadáson kerített hatalmába. Azt vettem ugyanis észre, hogy az asztal egy pontját meredten bámulom egy ostoba vigyorral és azon képzelgek, hogy Mr. Életem szerelme néhány év múlva milyen nagy örömet fog nekem okozni már azzal, ha láthatom. Abszurdum az egész, de olyan jó volt rózsaszín sületlenségekre gondolni a jogszabályok helyett, amiket a tanár hablatyolt.
Milyen is lenne Mr. Életem szerelme, további gondolatanyagot szolgáltatott, míg elmentem ebédelni. Rájöttem ugyanis, miféle férfi lenne az ideális számomra, legalábbis elméletben. (Egy helyes régész, aki szeret olvasni, utazni, hűséges és van benn egy csipetnyi romantika, hogy levelezzen velem, vagy minimum képeslapot küldjön, ha távol van.) Kár, hogy eddig még hasonlóval sem futottam össze. De az ábrándozásban épp az a jó, hogy nyugodtan elszakadhatunk a valóságtól.
Amúgy kész őrület, hogy képzelgek, miközben magánéletem egy paradoxon, ugyanis vagy nincs, vagy bár ne lenne.
No, de hogy érzékelhető legyen, ritka az ilyen romantikus gondolat az én fejemben, leírom, ma épp min töprengtem. Az ilyen típusú gondolatok ugyanis gyakoribbak elmémben.
Mai nagy gondolattémám a következő: Lehet-e egy sárkánynak tollas szárnya?
Sárkányábrázolásnak kétféle típusa van: ázsiai, vagyis hosszú kígyószerű lény szárnyak nélkül, vagy európai, tehát négylábú, hártyás denevérszárnyra emlékeztető végtagokkal.
No, de a kérdés az: Ezek a hártyás szárnyak elbírnának-e egy akkora behemót testet? Nehéz elképzelni.
Az ázsiai tekergőző mozgással inkább úszik a levegőben, viszont egy európai bestia úgy repül, akár egy madár.
Okfejtésem a következő: sárkány egy hüllő és a hüllők közeli rokonságban állnak a madarakkal, tüdejét és csontozatát tekintve pedig a sárkány inkább madár, hogy képes legyen a levegőben fennmaradni, így a denevér repülési elve nem alkalmazható rá, legyen bármekkora a bőrhártyás szárny fesztávolsága. Mindebből következik, hogy a tollakkal borított szárny alkalmasabb egy ekkora test felemelésére és semmivel sem furcsább vagy elképzelhetetlenebb, mint a többi repülési lehetőség. Ergo lehet egy sárkánynak tollas szárnya.
Valamikor rajzolok is egy ilyen lényt, úgyis imádom a sárkányokat és szomjazom valami egyedire.
Ebből a bejegyzésből is látszik, hogy nem vagyok túl összeszedett gondolatilag. Megint kicsit túlcsordul az agyam, épp ezért írom le hülyeségeimet, hogy kiadva magamból egy kis időre félre tegyem.

2012. február 19., vasárnap

Linger

Úgy vagyok az egyetemen a könyvekkel, mint gimiben a bringázással. Akkor nem tántorított el sem szél, sem hó, se fagy, vagy kánikula, bringával mentem mindenhova. Most pedig nem számít, mennyi a kötelező irodalom, mennyit kellene gyakorolni a latint, akkor is olvasok regényeket. Kellenek és kész.
Hát ki is végeztem tegnap egy újabbat, a Lingert, így ezt a bejegyzést főleg neki szentelem, illetve a hétvégémnek. Egyelőre maradok a könyvnél.
A Linger Maggie Stiefvater csodálatos regényének a Shivernek folytatása, trilógia második kötete. A Shiverről már írtam korábban egy bejegyzést, azzal ajánlott kezdeni az olvasást.
Fülszöveg:
"Miután Sam mindenét kockára tette, és megnyerte a jövőjét, amely ijesztően nyújtózik előtte, most Grace rejtélyes betegségével kell szembenéznie. A márciusi hidegben a lány testében egyre növekszik a forróság, és a közös jövő elolvadni látszik a hóval.
Sam a falkáját várja, de aki kilép a fák közül, arra nem számít. És míg ő mindent elkövetett, hogy ember maradhasson, a jövevény alig várja, hogy a tél megfossza őt az emberi gondolatoktól.
Mindig azt hitték, hogy a szerelmük mindent túlél, de vajon azt is, ami most következik?"

Ritkán találkozom, ennyire eltalált és spoilermentes fülszöveggel. Igyekszem továbbra is ennek megfelelően folytatni a bejegyzést.
Szóval, mivel a Shiver nagyon tetszett, nem volt kétséges folytatom-e. Karácsonykor szépen begyűjtöttem a folytatást és most jutottam el oda, hogy el is olvassam. Nem csalódtam.
Maggie hozta a formáját. Már az első néhány oldalon megízlelhettem a stílusát, ami szerintem csodálatos. Nagyon szépen bánik a szavakkal.
Az előző kötethez képest, amúgy van néhány változás a felépítésben. Hiányoznak a hőmérséklet jelölések a fejezetek elején és míg a Shiverben Grace és Sam nézőpontja váltakozik, itt előtérbe kerül még két szereplő.
A cselekmény felépítése hasonlít a korábbihoz. Szép lassan bontakoznak ki az események és a feszültség a könyv végére tetőfokára hág. Szeretem az ilyen fokozatosságot és nem értek egyet azokkal, akik unalmasabbnak találták. Szerintem pont annyi izgalom van benne, amennyi kell, bár kétség kívül nagyobb hangsúly került a szereplők lelkére.
Ha már szereplők. Grace kedves karakter, mégis én inkább Sam felé húzok. Nem azért, mert lány vagyok, hanem mert Sam az, akivel jobban tudok azonosulni. Tetszik, hogy művészlélek, tetszik a gondolkodása és igazán aranyos, mikor Grace közelében van. Mellesleg én is szoktam darukat hajtogatni.
Tehát kedvelem a főszereplőket, viszont ebben a részben mégis jobban érdeklődtem a másik két fontos karakter iránt.
Isabelt eddig is nagyon bírtam. Csípem a vagány csajokat, a gyakorlatias egyéneket. Őt is teljesen meg tudtam érteni minden problémájával együtt.
Az igazi nagy dobás számomra mégis inkább Cole volt. Az elején nem találtam túl szimpatikusnak, de minden egyes róla szóló fejezettel közelebb került a szívemhez. Most pedig állíthatom, nagyon megszerettem. Egyszerűen nem lehet nem szeretni Maggie karaktereit. Annyira emberiek és annyira sokat adnak olvasás közben.
Grace szüleire viszont rettentően haragszom...
Mikor befejeztem, csak néztem magam elé vigyorogva és még órákig a hatása alatt álltam, amit csak az igazán jól sikerült köteteknél érzek.
Összességében egy nagyon jó könyv, méltó folytatás és bátran ajánlom mindenkinek, aki valami érzelmes és szépen megírt kötetre vágyik.

Néhány idézet ízelítőnek:
"Anyám megfagyott műalkotásként meredt rám: Nő chardonnay-val."

"Egy szerelem nélkül maradt ember jelenlétében csókolózni kegyetlenség."

"Minden szempár mögött egy ismeretlen emberi múlt rejtőzik."

Egy kis kiegészítés:
A magyar kiadásban vagy egy kis baki a tördelésnél. A 31. oldal aljára csúszott Sam neve és nem szedték vastagon, így a következő féloldalt én első nekifutásra úgy kezdtem el olvasni, mintha még mindig Grace szemével látnám a világot. Két mondat után viszont összehúztam a szemöldököm, mert nem stimmelt valami. 32. oldal Sam szemszögéből íródott. Ezt csak azért írom le, hogy ne tévesszen meg senkit.
Amúgy már a harmadik és egyben befejező kötet is a polcomon csücsül, de még tartogatom, érlelgetem.

Hétvége:
Mozgalmas hétvégém volt, úgyhogy muszáj ejtenem róla néhány szót.
Péntekre össze akartunk hozni egy rögtönzött gimis osztálytalálkozót. Több héttel előre szóltunk, mikor akarjuk megejteni, akkor még mindenki lelkesedett. Az időpont közeledtével azonban elfogyott a lendület. A több mint húsz főből hatan mentünk el magamat is beleszámítva. Családias légkörben telt tehet az esemény és bár bosszankodtunk a többiek hanyagságán és megbízhatóságának hiányán, nagyon jól éreztem magam. A nyugis esték is kellenek.
Szombaton pedig farsangoltam.
Már nagyon vártam, mivel szeretek jelmezt húzni.
Bár tavaly (mikor boszorkány voltam) úgy gondoltam, idén Anita Blake leszek, változott a terv. Ebbe közrejátszott hajam rövidsége és a kések illetve pisztolyok hiánya. Kissé macerás lett volna beszerezni.
Így lett belőlem idén, ahogy a mellékelt képeken is látszik, árnyvadász.
Fanatikus TMI rajongó vagyok és cseppet sem érdekelt, hogy senki nem tudta, minek öltöztem. Egy részeg srácnak csak "tetkós lány" voltam. Nem zavart, én tudtam és nekem mindig csak az számít, ami a saját fejemben jár.
Aki esetleg nem tudná:
árnyvadász = Cassandra Clare regényének főszereplői, akik az embereket (mondén) védik démonoktól, vámpíroktól, vérfarkasoktól stb., esetleg vadásznak rájuk a béke megőrzése érdekében; különös ismertetőjegyeik a tetoválásoknak tűnő mágikus rúnák a bőrükön (ezt persze mondének nem láthatják); illetve a fekete ruha; meg egy arzenálnyi fegyver (szintén láthatatlanul a laikusok számára).
Így esett hát, hogy talpig feketébe öltöztem: fekete bőrnadrág, fekete trikó, fekete mellényszerű lebernyeg, fekete smink, hosszú szárú, fűzős csizma és természetesen rúnák.
Nem tűnik túl bonyolultnak, de a rúnákkal órákig pepecseltem. Egy tipp annak, aki követve példámat árnyvadásszá akar válni: fekete alkoholos filcet használj!
Szemceruzával kezdtem, de az maszálódik elég rendesen, így áttértem tollra. A kézfejemen tökéletes lett, de a tollat nem emberi bőrre találták ki. Hát fogtam egy alkoholos filcet és azzal fejeztem be a munkát.
Eredmény, amint a képeken látszik, igazán élethű. Hátránya csak az, hogy még most is rajtam vannak, meg kell várni, míg lekopik. Én ezt azonban cseppet sem bánom.
Amúgy volt mindkét lapockámon, egy a nyakamon, egy a szívem felett és három-három a két karomon. Feltűnő jelenség voltam még így is, hogy senki sem tudta, mi lennék.
A borzalmas zenét leszámítva nagyon jó buli volt. Hangulat, társaság, vidámság és jelmezek mind a maximumon.
Szeretek farsangolni.

Egy csipetnyi boldogság:
Ezt csak halkan említem meg, mivel még semmi sem biztos.
Ma kaptam egy e-mailt, ami teljesen feldobott. Olyan lehetőség nyílt meg előttem, ami számomra hihetetlenül nagy dolog. Lehet, hogy megmutathatom, mit tudok, lehet hogy alkalmam adódik belekóstolni valami nagyszerűbe.
Mivel még semmi sincs eldöntve, nem mondok konkrétumot, csak jelzem a lehetőséget. Ha pedig összejön, lehet számítani kevésbé ködös információkra az üggyel kapcsolatban.
Addig lehet drukkolni nekem, hogy tényleg részese lehessek egy számomra nagyon nagy dolognak.

2012. február 14., kedd

Jóga

Nem szoktam újévi fogadalmat tenni. Semmi értelmét nem látom, hiszen ha meg akarok tenni valamit, azt úgyis megteszem minden felhajtásos fogadalomtétel nélkül. Idén viszont mégis tettem egyet: 2012-ben jógázni fogok.
Már régóta szerettem volna és nyár végén egész komoly elhatározásom volt a témában. Csak aztán a nyári szünet közbejött és az őszi félévben más dolgok foglalkoztattak. Most viszont tartottam magam a "fogadalomhoz" és büszkén mondhatom, ma részt vettem az első jóga órán, amit heti rendszerességgel űzni is fogok.
Amúgy a mai egész napom rohangálással telt. Össze-vissza szaladgáltam a városban.
Kezdtem azzal, hogy délben visszaszambáztam a koliba ebédelni, ez nálam egy bögrés levest jelent, meg latinozni cseppet. Nem volt ugyanis kedvem lézengeni az egyetemen több mint két órát, míg kezdetét veszi a következő órám. Szóval egyetem, koli, majd ismét egyetem, volt a napirend.
Csakhogy az utolsó órám a várban volt megtartva és 30 perc állt rendelkezésemre, hogy az egyetemről átmásszak Budára. Időben teljesíthető is lett volna, ha a tanárról ki nem derül, hogy szájmenésben szenved. Az egész órát végigbeszélte és tíz percet rá is húzott. Pedig én már mindent megtettem, hogy ráébresszem, vége az órának. Látványosan összepakoltam, a kezemben forgattam a sapkámat, majd kínomban az asztalra tettem a táskámat. Eljönni viszont nem mertem, mert elég sértődékeny típusnak tűnik és pont az asztal közepére kerültem.
Így maradt cirka 10-15 percem metrózni, buszozni és megtalálni a többieket.
Vicces volt, de tíz perc késéssel ugyan, sikerült beérnem a csoportot.
Ehhez hozzátartozik a biztonsági őr kedvessége, aki rám nézett és csak ennyit kérdezett: "Órára?" Amint bólintottam már engedett is tovább és azt is megmondta, merre mentek a többiek. Bár a sprint a liftig nem volt sikeres, pont az orrom előtt csukódott be, csak eljutottam az órára.
No, de visszatérve a jógára. Igazán rám fér a mozgás. Sajnos gimi óta egyre tunyább vagyok. Bár utáltam a tesi órákat, bevallom hiányzik egy kicsit. Persze nem a 12 perces futás, az erősítő tesztek, meg a kínlódás a kötélre mászással, hanem a kosárlabda, a floorball és a kellemes fáradtság érzése. Mióta ugyanis egyetemre járok a rohangálás óráról órára lett az én sportom. Szóval kell nekem ez a jóga.
Mivel ma voltam először, nem is igazán tudtam, mire számíthatok.
Inkább nem írnék az óra menetéről. (Persze ha igény van rá, szívesen megosztom, majd ha jobban belejöttem.) A személyes vonatkozásokat szeretném helyette megörökíteni.
Jóga, már a neve sem valami ijesztő, így nem is számítottam semmi megterhelőre. Nos, tévedtem. Ezek a nyújtások nem kis erőfeszítést igényeltek a részemről.
Hajlékony vagyok, megy a lótuszülés is, itt viszont nem ezen van a hangsúly, hanem az izmok megfeszítésén és a különböző testtartások megtartásán.
Volt, ami könnyen ment, volt, aminél szinte reszkettem, annyira elpuhultak az izmaim. Ráadásul már korábban sem ment a saját testtartásom felmérése. Például én egyenesnek gondoltam a hátam, ám mégsem volt az.
Úgyhogy a nyújtások kellően kimerítettek. Viszont a jóga nem csupán ebből áll, hanem légzéstechnikából, amiből van bőven mit fejlődnöm és relaxációból. Az utóbbi meg elme kérdése, talán ebben voltam ma a legsikeresebb.
Amúgy az óra felépítése tökéletes volt, elfáradtak az izmaim és már most érzem őket, úgyhogy holnapra garantált az izomláz. De büszkén viselem, mert tényleg nagyon rám fért. Ugyanakkor fel is töltődtem. A kellemes zene, az oktató szuggeráló hangja, a gyertyák meg az egész hangulat különlegessé tette.
Nekem nagyon tetszett, megyek is ezentúl heti rendszerességgel és ajánlom mindenkinek. Tunyaság ellen tökéletes ellenszer.

Egy kis zene:
"No music, no life." Ez eléggé jellemző rám. Mindig a zsebemben lapul az mp3 lejátszóm és ha laptop előtt ülök, kötelezően megy a zene is. Ez viszont azzal jár, hogy időről-időre fel kell frissítenem a listámat, mert megunom őket. Szóval vadászom az új gyöngyszemekre és tegnap rábukkantam egyre. Azóta folyton ezt dúdolom, ha épp nem hallgatom. Íme:
Apocalyptica feat. Adam Gontier of Three Days Grace - I don't care

2012. február 12., vasárnap

Az árnyékvilág peremén

Brent Weeks tud valamit...
Korábban már írtam egy bejegyzést az Éjangyal trilógia első kötetéről (Az árnyak útján). Akkor azt mondtam, nem biztos, hogy folytatni fogom ezt a sorozatot, mivel az első kötet nem nyűgözött le.
Jelentem, folytattam és most már biztosan be is fogom fejezni. Amit hiányoltam az első könyvben, azt megkaptam a másodikban és most szomjazom a harmadikra.
Visszatérve korábbi véleményemhez, valóban nem éreztem olyan ütősnek a kezdést. Így jegeltem a sorozattal kapcsolatos gondolatimat és úgy döntöttem, majd ha újra elolvastam Az árnyak útján-t és érezek némi vágyat a folytatásra, megfontolom a dolgot. Aztán kaptam egy jó lehetőséget nyár végén Könyvmolyképzős kötetek beszerzésére és arra jutottam, megér egy próbát. Azóta a polcomon csücsült a többi olvasásra váró könyvem társaságában. Egészen mostanáig nem éreztem túl sok kedvet hozzá, pár napja azonban valami pörgősre vágytam és leemeltem a polcról.
Szinte a kezemhez nőtt, alig bírtam letenni. Jó döntés volt folytatni ezt a trilógiát.
Innentől spoiler veszély!
Fülszöveg:
"Kylar leszámolt orgyilkos életével. Az Istenkirály hatalomátvétele után a mestere, Durzo, és legjobb barátja, Logan halottak. Kylar új életet kezd: egy új városban, új barátokkal, új hivatással. Új életével új titkok kerülnek napvilágra és régi ismerősök keresik fel Kylart. A sok új rejtély közül csak egy, hogy Logan talán életben van. Kylart fájdalmas választások elé állítják: örökre kilép az árnyak közül, és békében él új családjával, vagy kockára tesz mindent, hogy végrehajtson egy utolsó, nagy megbízatást?"

Néhány oldal után éreztem, elpuhultam. Mostanában könnyedebb, emészthető könyveket olvastam, így a hirtelen jött sötétség és brutalitás szinte megcsapott. Aztán úgy kezdtem vigyorogni, mint egy heroinfüggő, aki jó néhány napnyi elvonás után megkapta az adagját.
Szeretem a fantasyt, szeretem a mellbevágó történeteket, szeretem, ha érzékeltetik, milyen is az igazi veszély. Szóval már nagyon hiányzott a harc, a sötétség és a vér.
Ez a kötet nekem összeszedettebbnek tűnt. Kevés volt benne az üresjárat és elmaradt az ugrálás az időben. (Persze az első részben muszáj volt kicsit ugrándozni, hogy Kylar felnőhessen.)
Mivel már ismertem a szereplők 80%-át, a maradék 20% nevei, meg hogy ők hogyan kerülnek ide, mikor valami fontosabbra lennék kíváncsi, sokkal követhetőbb és élvezetesebb volt.
A cselekmény most is összetett, több szálon futó és nagy szereplőgárdát felvonultató, ahogy azt már megszokhatta az olvasó. Viszont a szálak szépen egymásba futnak, felfedve, elrejtve dolgokat és újabb konfliktusokat idézve elő. Weeks akár egy pók, mesterien szövi a hálóját.
Nem is írok a cselekményről, hiszen annyira összetett, hogy minden egyes mozzanat spoilernek számít a későbbiekre nézve.
A karakterek nem sokat változtak a szememben, leszámítva Logant.
Logan az első részben nekem túl jófiú volt, most viszont kimutatta a foga fehérjét és szépen megnyert magának. Végig drukkoltam és izgultam érte.
Kylart továbbra is kedvelem a kócos hajától, a láthatatlan hátsóján át a bosszúálló maszkjáig. Érte is izgultam gőzerővel, nem is alaptalanul, hiszen ebben a sorozatban bárki megsérülhet vagy beadhatja a kulcsot.
Elene irritált. Korábban sem csíptem, most viszont az őrületbe kergetett. Minek piszkálja Kylart? Van egy helyes pasija, aki bárkivel szembeszáll ha kell és csak őt imádja, erre panaszkodik. Nem értem ezt a nőt... Még az sem tüntette fel jobb színben, hogy a könyv végére megvilágosodott. "Késő bánat." - morogtam magamban.
Uly aranyos, Jarl kedves, míg Vi egy nagy hűha. Nem semmi egy lány és kedvelem az ilyen kissé ellentmondásos karaktereket.
Persze a gonoszak továbbra is tűzre vetendően negatívak és ez így van jól. Weeks világa nem egy leányálom cukrozott tejszínhabfelhőkkel. Inkább a pokol tornáca, ahonnan csak egy lépés a lávaköves vég és egy ugrás az üdvözülés.
Megnyert magának és az utolsó néhány sor úgy döbbentett meg, mintha egy marslakó közölte volna velem, nyertem egy utat Sohaországba. Úgyhogy bárgyún vigyorogva követelem a folytatást.
A harmadik kötet, amúgy már elérhető magyarul, csodaszép borítóval, de sajna egyenlőre túl alultáplált a pénztárcám, így várnom kell vele egy ideig.
Ajánlom mindenkinek, aki elolvasta már Az árnyak útján-t. Vérbeli ütős darab, nem véletlenül magas korhatárral. Érzékeny lelkületűek csak óvatosan kezdjenek bele.

Egy kis kiegészítés: A korábbi kötettől eltérően, ebben nem veszejtőnek nevezik a Kylar mesterségével foglalkozókat, hanem mestergyilkosoknak. Egy ideig zavart, de egy több mint 600 oldalas könyvnél, megszokja az ember.
Zárásul hoztam egy képet az író egyik rajongójától csenve:


"A mi hőseink nem csillognak"

2012. február 8., szerda

Kísértés Rt.

Egy újabb könyv magyar szerző tollából.
Hogy hogyan bukkantam rá, illetve szereztem be a kötet, azt már egy korábbi bejegyzésemben elregéltem, szóval nem ismétlem magam. Inkább belevágok a pokoli lecsóba, csak stílusosan.
Fülszöveg:
"Mit tehet egy sikeres bérgyilkosnő, ha egy amúgy is fárasztó nap után hat dekoratív munkatársa kíséretében megjelenik a lakásában az ördög?
Esetleg a másik oldalára fordul és alszik tovább, erősen győzködve magát, hogy csak képzelődött.
Sajnálatos módon Serene Nightingale ennyivel nem intézheti el a Pokol pofátlan, narcisztikus és mellesleg igen jóképű Nagyurát. Lucifer ugyanis nem merő szórakozásból keresi fel éjnek évadján: Serene lelkéért verseny folyik közte és a mindenható Anyaúristen, Pandora között. Ha a Teremtő nyer, a világ fele megszabadul a gonosztól. Ha Lucifer, akkor a démonúr a száműzetése óta először térhet vissza legálisan a Mennybe.
A tét tehát nagy, ám talán nem meglepő, hogy Miss Nightingale hócipője két perc alatt tele lesz a túlvilági cirkusszal. Vissza akarja kapni az eddigi életét: egyetemre akar járni, a bátyját bosszantani és tovább ölni embereket pénzért. Idegesítik a lépten-nyomon felbukkanó angyalok, démonlányok de leginkább a Halál sakálvigyorú női megtestesítője kezdi ki türelmét.
Miközben újabb és újabb gyanútlan halandók keverednek bele a Londonban folyó hatalmi harcba, szép lassan Serene is elveszíti önmagát s hogy védtelenül maradt lelkéért végül melyik fél nyúl gyorsabban, az csak a szerencsén és kifinomult taktikázáson múlik."

Ami a külsőségeket illeti, helyes kis darab. Ideális vastagságú a közel 400 oldalával, ami hosszú olvasással töltött perceket ígér, mégsem tépi le a csuklódat, ha huzamosabb ideig bújod. A borító tetszetős, kellőképp megalapozza a hangulatot, ami a belső dizájnnal csak fokozódik. Minden fejezet előtt szerepel ugyanis egy rajzocska, ami csakúgy mint a borító, a szerző keze munkája.
Mikor belekezdtem, könnyed kikapcsolódásra vágytam. Ezt teljes mértékben teljesítette. Jót mosolyogtam már az elején és a humor nem apadt el, kitartott az utolsó betűig. A stílust gördülékeny, néhol kissé hosszúra nyújtott hasonlatokkal tűzdelt mondatok alkotják, amibe hamar belejön az olvasó. Persze szükség van arra, hogy vegyük a lapot. Én csípem a szarkazmust, a sötét humort és mindent, ami nem hétköznapi, így kedveltem ezt a fajta narrációt.
Ami a szereplőket illeti, nálam nem a főszereplők taroltak, hanem a mellékszereplők.
Kedvenceim a butuska angyalok, akik csupa jó szívvel képesek bődületes baromságokat véghez vinni és akik naivitásán csak mosolyogni lehet. Valahányszor feltűnt egy "tollseprű" már előre mosolyogtam, ezúttal milyen bakit követ el.
Aki még belopta magát a szívembe, az Vincent, a főhősnő bátyja. Minden cselekedete, gondolata teljesen logikus és érthető volt a számomra, szóval könnyedén azonosultam a helyzetével.
Ezt azonban sajnos nem mondhatom el a túlvilági trióról, vagy a bérgyilkosnőről. Talán nekem túl szélsőségesek voltak, amit időnként teljesen levetkőztek és valami szöges ellentétben álló dolgot műveltek. Persze ezzel inkább a határvonal elmosódását kellett volna éreznem a jó és rossz között, mégis néha zavaró volt.
A pap feltűnése egy kis változatosságot adott a szálaknak. Bár érezhető volt, hogy valami van körülötte, az ördögűzésig csak sejtéseim voltak. Aztán kiderült a titok és Theo beállt a főhősök sorába, már ami a népszerűségét illeti nálam.
A cselekményről nem írnék sokat, hiszen nem szeretem ellőni a meglepetéseket. Csak annyit fűzök hozzá, hogy szépen halad, akad jó néhány csavar és a részletek is jól kidolgozottak. Végig fenntartja az olvasó éberségét, mivel nem lehet eldönteni a Menny vagy a Pokol oldalára billen jobban a mérleg.
A vége azonban egy kis keserű szájízt hagyott maga után, már ami Serene bérgyilkos pályafutását illeti. Egyszerűbb kivitelben hatásosabb lett volna és talán jobban is illett volna a bohókás hangulathoz.
A versengés végkifejlete, a bérgyilkosnő beavatkozását leszámítva, tetszett. Pont olyan végszót kaptam, amilyet vártam, amin még dobott is az epilógus utolsó néhány sora.
Összességében egy szórakoztató könyv. Ajánlom mindenkinek, aki valami üdítőre vágyik és nincsenek betonba vésett vallási nézetei, nehogy megfeküdje a gyomrát a sajátos teremtéstörténet.

Néhány idézet ízelítőnek:
"- Az a helyzet, hogy én vagyok az apád. - Később ez a mondatom igen nagy népszerűségnek örvendett. Ha ezt előre tudom, komolyan levédetem."

"Rendes pap nem verekszik temetésen."

"- Nos, én... végtelenül örvendek - nyögte ki sután. - Ezek szerint te biztosan tudsz nekem segíteni.
- Miben is? - érdeklődött a nő elhűlve.
- Egy kárhozott lelket szeretnék elvitelre. - Anachel az élethez legszükségesebb mondatokat a gyorséttermekben tanulta. - De nem kérek mellé sült krumplit."

És végezetül a kedvencem:
"A saját szemeddel láttad, hány könnycseppé változik egyetlen pisztolygolyó."


Ha már van dedikált példányom, eldicsekszem vele. ^^

2012. február 6., hétfő

A kis herceg


Bár ez egy klasszikusnak számító mű, én még csak most ismerkedtem meg vele. Nem, nem éltem barlangban, csak szülővárosomban és környékén nem tartozik a kötelező olvasmányok közé. Megjegyzem, szerencsére, mert akkor gyászos sorsra jutott volna nálam, ahogy a többi kötelező olvasmány.

Természetesen hallottam róla, ismerem azt a bizonyos híres idézetet belőle, de nem volt szerencsém hozzá, egészen mostanáig.
Valahogy egyre többször bukkant fel, hol egy könyvben, hol egy filmben és mivel kíváncsi természet vagyok, érdekelni kezdett. Furta az oldalamat, miről maradtam le.
Aztán anyukám, akinek szintén kimaradt a gyerekkorából ez a mese, megemlítette, hogy kacérkodott a gondolattal, mi szerint megveszi nekem karácsonyi ajándéknak. Én meg kaptam az ötleten, így felkerült a karácsonyi listára. Egy akció keretében pedig beszereztem, most pedig kiolvastam.
Fülszöveg:
"A varázslatos szépségű meseregény a minden emberben élő gyermekhez szól, szeretetről, összetartozásról, életről, halálról, humanizmusról. A második világháborúban életét vesztett, ma már klasszikusnak számító francia író remekműve 1946-ban jelent meg és indult világhódító útjára. Azóta több tucat nyelvre lefordították, számos magyar kiadást is megért, készült belőle opera, táncjáték, színházi és filmfeldolgozás. Sikerének titka talán az, hogy a távoli bolygóról érkezett kis herceg alakjában egy olyan tiszta, emberséges világ tündököl, amely után mindannyian vágyódunk."

Nagyon örülök, hogy nem gyerekként nyomták a kezembe. Akkor ugyanis még nem szerettem olvasni és biztosan nem értékeltem volna ezt a csodálatos művet.
Nagyon tetszett az első betűjétől az utolsóig.
Gyorsan lehet haladni vele, hiszen elvileg gyerekeknek készült. Rövidke fejezetek, olvasmányos stílus, sok kép és nagy betűk. Már az elején elvarázsolt. Ezentúl igyekszem meglátni a nyitott és csukott óriáskígyókat, bármerre megyek.
Szerintem, ez nem gyerekkönyv. Nem adnám oda egy kisiskolásnak, inkább a szülei kezébe nyomnám. Itt ugyanis a sorok között kell olvasni, amihez nem csupán gyermeki fantázia szükséges, mint az óriáskígyó esetében, hanem nyitott szív is. Az üzenet szépen becsorog egyenesen a szívbe, ha képesek vagyunk figyelni rá.
Persze az értelmezés mindenki saját dolga, hisz a saját vonatkozásokat akarjuk meglátni ezekben az egyszerű, ám nagyszerű tanmesékben. Így meg sem próbálom leírni, nekem mit jelentett a virág, a bolygók lakói, vagy maga a kis herceg. Szubjektív és személyes, ettől olyan különleges.
Nem is tudom, mit írhatnék még róla, ezt egyszerűen olvasni kell.
Ajánlom mindenkinek, kicsiknek, ha elég kedvet éreznek magukban az olvasáshoz és minden nagynak. Tanulságos és gyönyörű mese, ne hagyja ki senki.

Néhány kedves idézet belőle:
"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

"– Vannak azon a bolygón vadászok?
– Nincsenek.
– Lám ez érdekes. Hát tyúkok?
– Nincsenek.
– Semmi sem tökéletes."
/kis herceg és a róka párbeszéde/

"– Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember.
– Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem."

"Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat."

"Az ember sosem érzi jól magát ott, ahol éppen van – mondta a váltóőr."

"Akit én megérintek, azt visszaadom a földnek, ahonnét származik…"

"Néha a szívnek is jó a víz…"


Helyzetjelentés:
Régen írtam ilyet és már cseppet hiányzott.
Szóval otthon vagyok és elvileg ezen a héten csak a lábamat lógatom, míg nem kezdődik a következő szemeszter. Legalábbis ez volt a terv, de a tervek ugyebár olyanok, mint a kártyavár... Hogy Pucca szavaival éljek: "Sosem lesz már életünk.". Sajnos, neki kell állnom latinozni, mert már az első órán dolgozattal indítunk minden eddig vett anyagból. Na, ennyit a pihenésről...
De azért is olvasok, filmezek, sorozatozok (amint F. odaadja a Gossip Girl részeket) és rajzolok, vagy a pókokat számolom a falon, a lényeg, hogy kedvem legyen hozzá.
Van egy új kedvnövelő trükköm, íme:


Néhány panda a körömre és máris vidámabb az élet. Könnyű elkészíteni és az enyémek már másfél hete húzzák kopás nélkül. Ha valami elrontja a kedvemet, csak lenézek a kezemre és vigyorogni kezdek. Meg bárgyún motyogom: "Panda!". :D
Meséket olvasok, fülig ér a szám egy kis helyes figurától, egy plüsskutyával osztozom az ágyamon és hiszek a tündérekben, sárkányokban meg az összes többiben. Örök gyerek vagyok és vállalom!

2012. február 5., vasárnap

Gaspard Ulliel

Vigyázat, fangirl üzemmódban írom ezt a bejegyzést!
Igazi kincsre leltem, ami jelen esetben egy iszonyat helyes színészt jelent, aki nem mellesleg nagyon tehetséges is. Így ezt a bejegyzést Gaspard Ullielnek szentelem sok-sok képpel és két filmjével.
Kezdem néhány fontos információval: francia származású, 1984-ben született, a színészet mellett modellkedik (Chanel 2010-es férfiillatának arca, aminek a reklámfilmje megtekinthető ITT Gaspard mozgásban ugyanis még helyesebb ^^), van egy heg a bal arcán, amit még gyerekkorában szerzett, mikor megpróbált meglovagolni egy kutyát, ismertté a Hannibál ébredése tette.
Mielőtt azonban rátérek munkáira, hadd áradozzak cseppet róla. Igaz, a képek alapján szerintem mindenkinek egyértelmű, miért tartom veszélyesen vonzónak. Persze zsánerem a szép, világos szem és a sötét haj, neki pedig gyönyörű kék szeme van és azok a tincsek... Ráadásul, ha ez nem lenne elég, ott az a heg, amitől van egy különleges bája a mosolyának. Olyan mintha egyszerre ígérne egy felejthetetlen éjszakát és garantálná, hogy össze fogja törni a szívedet. Hát, én bevállalnám...
Cipőbe olvasztó típus, nem ragozom tovább.
Inkább rátérek arra, milyen is színésznek. Röviden olyan, mint pasinak, vagyis első osztályú.
Mint már említettem, legismertebb szerepe az ifjú Hannibál Lecter volt. Illik írnom róla néhány sort.

Hannibál ébredése
Teljesen véletlenül botlottam bele ebbe a filmbe. Mivel mostanában sok drámát néztem, nem ártott a változatosság, meg amúgy is kíváncsi voltam, hiszen Hannibálnak elég nagy kultusza van. Bár nem voltak túl nagyok az elvárásaim, valami gyilkolászós értelmetlen izére számítottam, kellemesen csalódtam.
Íme az ismertető:
"A fiatal Hannibal Lecter (Aaron Thomas) szüleit a szeme láttára ölik meg, ahogy a kis húgát is. Párizsba kerül sógornője, Murasaki (Gong Li) segítségével, és orvosnak tanul. Rémálmait azonban nem tudja elfelejteni, és ahogy egyre nagyobb tudásra tesz szert Hannibal (Gaspard Ulliel), úgy hatalmasodik el benne a könyörtelen bosszúvágy. Popil felügyelő (Dominic West) felfigyel rá, amikor különös kegyetlenséggel megölnek egy mészárost."

A történet korán sem egyszerű. A múlt eseményei újra és újra feltűnnek és kiegészülnek néhány részlettel. Az elején csak halvány utalás van Mischa sorsára és szerintem mindenki reméli, hogy tévedés. Sajnos, nem, ami engem egyértelműen a szép szemű gyilkológép mellé állított. Lehet valahol én sem vagyok teljesen normális, de végig Hannibálnak szurkoltam. Azért izgultam, hogy sikerrel járjon, jobbra forduljon a sorsa, képes legyen megbocsájtani magának és persze, hogy ne kapják el a rendőrök.
A nagynéni megtalálásával valóban jobb helyzetbe került. Amúgy a nagynéni végig nagyon ismerős volt nem alaptalanul, hiszen Gong Li játszik az egyik kedvenc filmemben is, Egy gésa emlékirataiban ő Hatsumomo.
Bosszúhadjárata egész jól alakul a célszemélyek rovására és ravaszsága megmenti a rendőrségtől is. Mégsem voltam teljesen elégedett. A megbocsájtás nem ment neki.
Hannibál egy igazán érdekes karakter. A hidegvérű gyilkos, akitől megborzong az ember, annyira zseniálisan agyafúrt és annyira érzéketlen.
Gaspard pedig tökéletesen alakítja. Olyan ördögi pszichopata mosolya van, hogy csak na. Hátborzongatóan élethű.
Nekem nagyon tetszett, mind a történet, mind a kivitelezés. Ajánlom mindenkinek, aki bírja a gyilkosságokról szóló filmeket. Ez egy kivételes alkotás, vérengzős, mégis van értelmes sztorija és elgondolkodtatja az embert.

A belső kör
Úgy indult az egész rajongásom Gaspard iránt, hogy a Hannibál után rákerestem. Szokásom megnézni a véleményeket, illetve ha jó színészt találok, azt is, mi másban láthatom még. Így esett meg, hogy észleltem, Gaspard bár gyilkosnak se volt rossz, visszafogottabb szerepben még helyesebb. Tehát kerestem valamit, amiben gyönyörködhetek benne kevesebb véres körítéssel.
Míg a Hannibálban egész fiatal, A belső körben már felnőtt. És micsoda férfi lett belőle!
Ebben ráadásul hosszú a haja, ami szerintem sokkal jobban áll neki.
Ismertető:
"Az örmény Malakian-klán uralja a dél-franciaországi alvilágot. A keresztapa, Milo Malakian vaskézzel irányítja a családot, az íratlan törvények megszegőire halál vár. Milo azt tervezi, hogy az utolsó, nagy dobás után kiszáll az üzletből, visszavonul, és egyetlen életben maradt fiára, Antonra hagyja a birodalmát. Az ifjú azonban más életről álmodik. Titokban szerelmes egy ápolónőbe, Elodie-ba, és ez a kapcsolat rádöbbenti, milyen erőszakos világban is él. Ám ebből a helyzetből nincs kiút. Anton elkerülhetetlenül összeütközésbe keveredik az apjával. Elkeseredett küzdelem veszi kezdetét."

Őszintén szólva, dög unalom volt ez a film. Semmi újdonság, csak a már-már sablonízű maffiózó családba születtem, de jó útra akarok térni szitu. Még a kitörés módja sem hozott semmi izgalmat, inkább fárasztott. Anton helyében radikálisabb módszerekhez nyúltam volna, vagy nyíltan szembeszálltam volna az öreggel. Mivel egyik sem történt meg és lényegében szinte semmi nem is történt a teljes 95 perc alatt, nem igazán nyerte el tetszésemet.
Hogy mindezek ellenére, miért írok róla? Mert Gaspard filmrepertoárja véges. Ennek az alkotásnak pedig egy pozitívuma van: lehet gyönyörködni a kék szemében, a sötét tincseiben, a szexi mosolyában és egy rövidke ágyjelenet alatt a felsőtestében is. Ergo azért néztem meg, hogy csorgathassam a nyálam, aminek tökéletesen megfelelt.
Ezt a filmet olyan elvetemült rajongóknak, ajánlom, mint amilyenné én váltam meglehetősen rövid idő alatt. Sablonos, unalmas akciófilm, semmi több.

Nos, ismételten kiderült, hogy nőből vagyok. Ritkán szoktam ennyire rákattanni valakire. Igazából csak Ian Somerhalder és Kit Karington olvasztott eddig ennyire a cipőmbe. Tényleg gyengém a szép szem és sötét haj. Persze hajfronton Kit vezet azokkal a rakoncátlan, göndör tincsekkel, de Gaspardnak sincs félnivalója, ő is erős késztetést vált ki belőlem, hogy a hajába túrjak. Főleg mikor hátranyalja az egészet. Olyankor jó lenne összekócolni kicsit.
Na, de most már igazán leállok.
A képek amúgy is önmagukért beszélnek, nem kell feleslegesen, kislányosan locsognom, egyértelműen szívdöglesztő a srác. ^^
Ráadás...

2012. február 1., szerda

Sirius

Kicsit egyhangú lett a blog a sok filmről szóló bejegyzéssel, úgyhogy most egész más irányba evezek. Nem tudom, mennyire érdekli az erre járókat, mi van velem, (gondolom semennyire, ezért is írok magamról ritkán) most mégis ezt teszem.
Hogy telik az új év? Fárasztóan. Még most is tart a vizsgaidőszakom. Nem így terveztem, de ez van. A héten még 3 vizsgát kell túlélnem, amiből kettő már eltelt, holnap jön az utolsó. Pont ezért blogolok, mert a végén képes lennék átaludni az egész napot tanulás helyett. Szóval január és a február eleje a következőképp nézett ki: tankönyv, jegyzet, tankönyv, nyafogás, tankönyv, jegyzet, film, tankönyv, jegyzet, könyv és kezdődött előröl. Így nem is nagyon volt miről írnom, alig mozdultam ki. Csupán F. barátommal találkoztam és rájöttünk, hol van kicsiny városkánkban a legfinomabb forrócsoki. Feldobta a kedvem az az este.
Tegnap azonban a félév legnehezebb vizsgája után gondoltunk egyet Puccaval és elmentünk lazítani. Megint igazi tündérzugra bukkantam. Ezért imádom Budapestet.
A Sirius teaház jól el van rejtve. Nehéz megtalálni, mivel egy pincében van és a névtábla elég picike. Legegyszerűbben a Múzeum körút felől lehet megközelíteni. Egy kávézó és a múzeum közötti utcán kell befordulni és végigmenni. Ott lesz jobb oldalt. A szemfülesek megtalálják.
Korábban már hallottam róla. Csoporttársaim gyakran beülnek, nekünk azonban ez volt az első, így nagy szemekkel bámészkodtunk.
Aki igazán hangulatos helyet keres, az térjen be nyugodtan, menjen beljebb (a pulton túl, a függönyös ajtón át) és megkapja a fenti képet élőben. Cipőt a szekrényre etessék lerakni és már vackolhatja is be magát az ember egy párnára a földön, egy másikra a fenti zugokban, vagy átmehet egy szekrényen, aminek a túloldalán majdnem Narnia van.
Amúgy nekem ez a kedvenc részem. A tükrös lépcső, mögötte az eldugott zugok, akár egy másik világ. Kellemes füstölő illata száll és jó a zene is. Relaxációs, beszélgetős kuckó. A teák nagyon finomak. Én zöld teát ittam, mert az a kedvencem, de van fekete, fehér, gyógynövényes és gyümölcsös is. Egy adag, az 2-3 csészét tesz ki. Helyes kis kancsókban adják, fül nélküli csészékkel és még egy kekszet is mellékelnek hozzá. A pincérek kedvesek, utánad másznak a zugokba, szóval tiszta keleti kényelem.
Biztosan meglátogatom még ezt a helyet, ahogy pénztárcám engedi és bátran ajánlom mindenkinek. Ez is olyan hely, amit látni kell.

Könyvtéma:
Könyvmániám van, kész könyvzombi vagyok. Akár egy tankönyv fölé görnyedve töltött nap után is képes vagyok regényt venni a kezembe. Imádok olvasni és kész. Ehhez pedig a legjobb közösségi oldal a Moly.
Még a nyáron regisztráltam a könyves játszótérre és cseppet sem bántam meg. Könyvfüggőknek erősen javallott.
Ott van egy olyan lehetőség, hogy kihívás. Ez mindig valamilyen könyvekhez kapcsolódó tennivalót jelent. Mostanában pedig részt vettem néhány listaírós kihíváson. Jó ha meg vannak ezek a listáim, úgyhogy ide is felkerülnek. Talán más erre tévedő könyvfüggők is érdekesnek találják majd. Íme:

Néhány „LEG”-es kérdés 2011-ből…
0. kérdés: Hány könyvet olvastál el az idén?
30 könyv

1. Melyik volt a LEGhosszabb könyv, amit az idén elolvastál?
Noel Barber – Tanamera (1040 oldal)

2. Melyik volt a LEGrövidebb könyv, amit az idén elolvastál?
Paulo Coelho – Veronika meg akar halni (224 oldal)

3. Melyik volt az a könyv az idei olvasmányaid közül, amely LEGjobban tetszett?
Cassandra Clare – Üvegváros

4. Melyik könyv tetszett LEGkevésbé?
Alyson Noel – Evermore

5. Melyik könyvet olvastad az idén a LEGhosszabb ideig?
Paulo Coelho – Veronika meg akar halni (egy teljes évnyi szünetet közbeiktattam, mire sikerült befejeznem)

6. Melyik könyvet olvastad el LEGgyorsabban?
Cassandra Clare – Bukott angyalok városa

7. Melyik könyvet szeretnéd az idei olvasmányaid közül a LEGkorábban újraolvasni?
Rob Thurman – Holdvilág

8. Vettél-e ki idén könyveket a könyvtárból?
igen, amint elfogynak a saját könyvek, kifosztom a helyi könyvtárat :D

9. Milyen könyveket kaptál kölcsön az idén?
Vavyan Fable – Kedves, mint egy kéjgyilkos (Pucca jóvoltából)

10. Melyek azok a könyvek, amelyeket te adtad kölcsön valakinek az idén?
Paulo Coelho – Veronika meg akar halni (F.-nek), Jean M. Auel – A barlangi medve népe (Puccanak)

11. Az idei olvasmányaid közül melyik volt az, amelyet nem először olvastál?
Libba Bray – Rettentő gyönyörűség, Libba Bray – Lázadó angyalok

12. Hoztál-e létre az idén kihívást?
nem

13. Volt-e olyan könyv az idén, amit félbenhagytál?
Margaret Weis, Tracy Hickman – A hanyatló nap sárkányai

14. Milyen könyveket vásároltál az idén (neked/ajándékban valakinek), és milyeneket kaptál ajándékba?
Idén csak magamnak vásároltam, még a szülinapi és karácsonyi ajándékokat is magamnak intézem. :D
Lista: Noel Barber – Tanamera, Cassandra Clare – Üvegváros, – Bukott angyalok városa, Rob Thurman – Holdvilág, Libba Bray – Az az édes távoli harang, Jean M. Auel – A barlangi medve népe, Jay Asher – 13 okom volt…, Naomi Novik – Őfelsége sárkánya, – A jádeköves trón, – Puskapor és sárkányvér, Cally Taylor – A mennyország várhat, Ian McEwan – Vágy és vezeklés, Brent Weeks – Az árnyak útján, – Az árnyékvilág peremén, Kelley Armstrong – A szellemidéző, Benina – A boszorka fénye, – A boszorka démona, Maggie Stiefvater – Shiver, – Linger, – Forever, Catherine Fisher – Incarceron, Imre Viktória Anna – Kísértés Rt., Antoine de Saint-Exupéry – A kis herceg, Markus Zusak – A könyvtolvaj

15. Az idén mit hallgattál hangoskönyvben, és mit olvastál e-bookban?
Hangoskönyvet nem szeretem, e-bookban George R. R. Martin . Trónok harcát olvastam.

Top 10 kedvenc könyvbéli karakter:
1. Niko (Rob Thurman – Éjvilág)
Ő volt az első gondolatom, mikor megláttam a kihívást. Nikoba szerelmes vagyok. :) Mert okos, komoly, de szarkasztikus és érti a viccet, sokat olvas, ráadásnak vegetáriánus. Egyszóval maga a tökély. Pluszban pengemániás, rendszerető és imádja az öccsét.

2. Kavada (Takami Kósun – Battle Royale)
Szeretem a világszemléletét, az önzetlenségét, az eszét és a hatalmas nagy szívét. Sok karaktert megkedveltem ebben a könyvben, de Kavada az, akiért igazán vérzett a szívem.

3. Jace (Cassandra Clare – Végzet ereklyéi sorozat)
Csípem az egoista, szarkasztikus, szexi srácokat. Jace mindez és még több is, hiszen a könyvek során kiderül, a máz alatt egy erős személyiség mély érzelmekkel.

4. Simon (Cassandra Clare – Végzet ereklyéi sorozat)
Bírom a humorát és ő az egyetlen vérszívó, akit megszerettem, ami nálam nagy szó. A Bukott angyalok városa óta pedig fáj a szívem, ha csak eszembe jut és úgy szeretnék tenni valamit, hogy könnyebb legyen neki. Szívem csücske a srác. :)

5. Chloé (Kelley Armstrong – A szellemidéző)
Az egyetlen karakter, akivel 100%-osan azonosulni tudtam. Félelmetes mennyire hasonlítunk egymásra…

6. Edward (Laurell K. Hamilton – Anita Blake sorozat)
Kedvenc bérgyilkosom. :) Mert Edward rideg, nyugodt és veszélyes. A szótárából hiányzik a lelkiismeret, a tabu és a megszerezhetetlen fegyver. Hát nem cukorfalat? :D

7. Phillip (Laurell K. Hamilton – Anita Blake sorozat – Bűnös vágyak)
Csupán az első kötetben szerepel, mégis úgy megszerettem. Hiába sztriptíztáncos, önkéntes vérdonor az éhes vámpíroknak és szenved önértékelési gondokkal, bekúszott a szívembe. Ő is nagy szerepet játszott abban, hogy megszerettem ezt a sorozatot.

8. Valentine (Cassandra Clare – Végzet ereklyéi sorozat)
A tökéletes gonosztevő. Számító, rideg, ravasz és manipulatív. Gátlástalanul kihasznál bárkit a céljai elérésére és nem ejt logikai bakikat. Egyszóval az egyik legjobb negatív karakter, akivel találkoztam. Én pedig szeretem a jól megalkotott negatív figurákat. Nélkülük unalmas lenne az élet. :)

9. Richard (Laurell K. Hamilton – Anita Blake sorozat)
Mert Richard-párti vagyok és pont. Ő olyan férfi, aki az elveinek él. Ha szeret, azt feltétel nélkül teszi, őszinte és nem mellesleg biológiatanár. Jó férj lenne belőle. ^^

10. Nell (Libba Bray – Lázadó angyalok)
Őrült, furcsa, zavaros, de szimpatikus. Nagyon bírtam a csajt. Ráadásul hihetetlenül erős.