2012. április 27., péntek

Sugar!

Ezúttal egy különleges helyről fogok írni. Szeretek új helyszíneket felfedezni, amik valamilyen szempontból egyedik és személyessé válhatnak. Ilyen a Sugar cukrászda is.
Megközelítés: Budapest, az Oktogontól a Deák tér felé kell elindulni az Andrássy úton, majd a második elágazásnál befordulni balra (Nagymező utca). Innen még egy kis séta az első elágazásig (Paulay utca), majd a sarkon jobbra és már ott is van a gyanútlan édességhiányos vendég.
Egy tipp a könnyebb megtalálásért: a sarkon egy étterem van hatalmas terasszal, ami elfoglalja a fél utcát, így egy keskeny járdán kell átmenni, hogy jobb oldalon feltűnjön az édesség fellegvárnak számító cukrászda épülete. Nem olyan könnyű megtalálni, először el is sétáltunk az elágazás mellett, pedig tudtam a pontos címet.
Még korábban hallottam erről a helyről, méghozzá csupa jó dolgokat. Így a fejemben motoszkált, hogy el kellene menni valamikor, ezt azonban a kivel, mikor és a miből kérdéskör jegelte egy időre. Hogy pontos legyek, szerdáig hűtve volt a terv.
Az épület elég hatalmas, hosszú és belül meglehetősen tágas. A gyanútlan vendég átlépi a küszöböt, majd ámuldozni kezd. Az első dolog ugyanis amit megpillant, balra egy édességbolt, míg jobbra a kínálat széles választéka süteményekből, tortákból, fagylaltból és tejberizsből. A jégkása pedig csupán ráadás.
Mr. A.-vel jutottam el végül erre a helyre és mondhatom, kiváló randiprogramnak bizonyult. Imádtam az egészet, ahogy ő is.
Körbejártuk a boltrészt, a sok színes cukorkát, amik fura és vicces neveket viseltek, a rengeteg gumicukrot és cukor formájú dolgokat, na meg a nyalókákat. Komolyan már attól cukormérgezése lesz az embernek, ha rájuk néz.
Aztán szemügyre vettük a sütemények széles sorát. A különleges alakú, ízű édességek bősége egy kis fejtörést okozott. Végül sikerült választanunk egyet-egyet. Még egy pont a randiszínhely javára, ha egy fiúval mész, nyugodt szívvel belekóstolhatsz az ő édességébe és így olcsóbban és egyszerűbben végig lehet próbálni a választékot. Mr. A. egy Sugar! coffee-t rendelt, én pedig egy Bebop-ot, ami tökéletesen ment a kissé hippis szerelésemhez. No, nem ezért választottam, csak később jót nevettem rajta, hogy vagy én öltöztem a sütimhez, vagy ő énhozzám. Mellékelt alsó képen megcsodálhatók ezek a finomságok:


A zsákmányolt édességadagunkkal felmentünk a cukrászda részbe, ahol csakúgy mint az alsó területen, minden nagyon csilli-villi, színes és extra volt. A legfelső képen látszik, milyen fehér asztalok és színes műanyag székek fogadtak minket. A falakról szuperhősök rajzai néztek vissza ránk a színes lámpák fényében. Hihetetlen egy hely!
Nem győztem fényképezni, mint valami veszett turista és amint nekiláttunk a sütiknek felpörögtünk az ízkavalkád meg a cukor hatására. Tipikus lökött pár lettünk, ahogy nevetgéltünk és osztozkodtunk az édességen. Nem szoktam, pontosabban kategorikusan kijelentettem, hogy nem fogok nyilvánosan enyelegni, de ez a hely még belőlem is kihozta a rózsaszín dilist.

Még egy pont a randiszínhely javára.Mikor meséltem Mr. A.-nek erről a helyről, azt is megemlítettem, tudomásom szerint még a mosdó is rózsaszín. Szóval mindketten kióvakodtunk fényképezőgéppel (a pink fényképezőgépemmel) a mosdóba néhány fénykép erejéig, amit a bal oldali kép jól szemléltet (fiú mosdó).
A plusz poén az egészben, hogy Mr.A. bevállalta, hogy erre az alkalomra ő is a helyhez öltözik, vagyis egy halványlila inget vett fel, csak az én kedvemért. Hozzáteszem, nagyon is jól állt neki.
De ha már öltözködés és korábban elhintettem, hogy a sütim illett a ruhámhoz, hát íme, ez volt rajtam: barna, hosszú szárú, fűzős csizma, piros harisnya, krémszínű rakott szoknya, piros-fehér-kék csíkos háromnegyed ujjú felső és egy hatalmas piros békejeles fülbevaló, hogy kellően hippi legyek.
Miután elpusztítottuk a sütiket, még mindig nem enyhült az édesség hiányunk. Szerintem ez olyan hely, ahol az ember betegre zabálhatja magát édességekből és cukormérgezésben, boldog vigyorral az arcán és rózsaszín köddel a szeme előtt elpatkol. Mr. A. meg is jegyezte, hogy otthon rózsaszínt fog hányni. Persze neki is nagyon tetszett a hely meg az egész hangulat, csak mégis egy fiú nehezebben visel ennyi csillogást.
Szóval nem bírtunk magunkkal és rendeltünk jégkását is, illetve egy Macaroont. Jobb oldali képen megcsodálhatók. Az enyém a piros, málna ízesítésű jégkása, míg a zöld-barna, lime-cola ízűt Mr. A. választotta. Mindegyik nagyon finom volt, bár nekem a sajátom jobban bejött.
A kis fehér tálban látható rózsaszín valami pedig egy Macaroon. Még Molyon hallottam erről az édességről először. Ott nagyon dicsérték, így nem bírtam megállni, hogy ne kóstoljam meg. egyet kértünk, mert nagyon drága (200/db) és csak a poén kedvéért ebből is a rózsaszínt választottam.Hát nem igazán nyerte el a tetszésünket. Olyan kis semmilyen süti. Ettem már rosszabbat, de sokkal-sokkal jobbat is. Kipróbálni jó volt, többet viszont biztosan nem veszek.
Na, de ha már árak, ez egy drága hely. Viszont akárhogy is nézem, megéri. Egyszer kipróbálni érdemes mindenkinek. A sütik tényleg nagyon finomat és bár nem tűnnek túl nagy adagnak, bőségesen elvan velük az ember. A jégkása kitűnő és biztosra veszem, hogy a fagylalt is. Aki pedig sokallná az árakat, az gondoljon arra, hogy nem csak magát az édességet fizeti meg, hanem a körítést is, a kiszolgálást, a baromi jó díszítést és az igényes mosdót. Ha pedig így nézzünk a dolgokat, nem is olyan vészes egyszer kirúgni a hámból.
Mr. A.kijelentette, hogy havonta egyszer itt fogunk randizni, azt kibírjuk valahogy anyagilag.
Csak ajánlani tudom a Sugar!-t mindenkinek. Elsősorban persze olyan lökött pároknak, mint mi, mivel tényleg baromi jó randiszínhely.
Van honlapja is, ami elérhető itt: SUGAR!

Egy kis személyes:
Világrengető hír következik:
Létezik olyan hímnemű, akinek én kellek. Kész, ez már a világ vége. Komolyan nem tudom, Mr. A. mit lát bennem, miért nem talált jobbat, de örülök neki.
Szóval egy pár vagyunk, ami azt jelenti, hogy előkelő helyen szerepel a fontossági listámon, vagyis szabadidőm nagy részét vele töltöm. Általában ilyen mozgalmas randikkal, mint ez a cukrászda és a nap többi része volt, vagy ha már nagyon kifogytunk a cukorból, koffeinből és energiából csak lazulunk és vigyorgunk egymásra. Ezért is csappantak meg a blogbejegyzéseim. Időhiány a köbön.

PS: Mr. A. nem tud a blogról. Remélhetőleg nem dédelget nyomozói ambíciókat és ez így is marad még egy jó ideig. De ha erre járna, üzenetem a következő:
Én ezt látom benned: őszinteséget, nyíltságot, kedvességet, gyengédséget, erőt, férfiasságot és mindent, ami vagy, akár hosszú a hajad, akár rövid, akár megborotválkoztál, akár nem, mert nekem te vagy az első.

3 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon megtetszett az a cukrászda:) Gondolom hogy nagyon drága, de meg tudnád mondani pontosan hogy a sütiket, jégkását mennyiért vettétek?

    VálaszTörlés
  2. Kár, hogy a honlapjukon nincs árlista. No, de megírom én szívesen. :) A sütik 600-700 ft. körül mozognak (nem emlékszem pontosan, de a kávés 600, a csillagos meg 650 volt talán), a jégkása 150/dl, a Macaroon meg 200/db. Még azt is tudom, hogy a cukorkákból 800 ft. 10 dkg. Remélem, tudtam segíteni.
    Menj csak el, megéri. :) És ha kedved tartja, írd meg nekem, hogy tetszett. ;)

    VálaszTörlés
  3. Rendben köszi:) Jaj képzeld, most jöttem rá hogy szinte minden reggel elmentem a Sugar mellett, csak nem az az épület ahol ti voltatok, hanem a IV,kerületi mellett mert pont a sulim útjába esik :D Amint lessz pénzem megstartolom és majd irok:) puszi

    VálaszTörlés