2012. május 29., kedd

Színes fátyol

Kedvelem a drámákat, talán jobban is mint a többi műfajt, mivel ezek hagynak igazán nyomot maguk után. Persze szeretem a vígjátékokat, néha az akciófilmet vagy a horrort, ha szórakoztató. Viszont a dráma az ami még napokig a fejemben motoszkál, míg a többi csak valami, ami addig van hatással az emberre, amíg nézi. (Kivétel az igazán jó mesék, mint a régi Disney és Miyasaki Hayao csodálatos munkái.) Így ha egy jó filmre vágyom, nem csak szimpla agykikapcs, nézünk valamit dologra, drámát választok. Tegnap este pedig néztem egy igazán szép filmet, amiről írnom kell.
Mire nem jó a Moly.hu, mivel itt ajánlották.
A Színes fátyol egy regényadaptáció William Somerset Maugham műve alapján. A könyvhöz még nem volt szerencsém, de a film önmagában is megállja a helyét.
Rövid ismertető:
"A középosztálybeli orvos, Walter és az elkényeztetett, felsőosztálybeli Kitty házassága elhibázott döntés volt. Kitty, férje munkája miatt, londoni életét hátrahagyva Sanghajba költözik, ahol rátalál a szerelem a helyi konzul személyében. Miután Walter felfedezi hűtlenségét, büntetésképpen a kolera által legsúlyosabban érintett területen fogad el egy állást, és ragaszkodik hozzá, hogy Kitty is vele tartson. Az utazás a gyönyörű távoli kínai faluba és az ott megélt szörnyűségek értelmet és célt adnak elveszettnek hitt kapcsolatuknak."
Megláttam a mellékelt képet és tudtam, ezt nekem látnom kell.
A kelet mindig is vonzott, azon belül legfőképp a távoli csücske: Japán, Kína, Korea. Szeretem az ott játszódó történeteket, a különleges hangulatot és a gyönyörű tájat, ami átitatja. (Mellesleg a kedvenc filmem Egy gésa emlékiratai.)
Ebben a filmben pedig megvan minden, ami Ázsia, megfűszerezve az 1920-as évek hangulatával. Külön-külön is érdekesek, hát még együtt.
A film hangulata a zongora aláfestéssel igazán tetszetős. Ráadásul a képek gyönyörűek. Most nagyon, de nagyon irigykedem Ribizlyre, hiszen ő élőben láthatja mindezt. No, természetesen a '20-as évek óta Kína sokat változott, elvárosiasodott, mégis biztosra veszem, hogy az ország belső része olyan gyönyörű és érintetlen, mint a filmben.
Ami a főszereplőket illeti, mindkettőt kedveltem. Kitty tényleg elkényeztetett, öntelt és kényes liba, valahogy mégsem volt ellenszenves. Minden hibája ellenére nem vált irritáló szereplővé. Én csak drukkolni tudtam neki, hogy összeszedje magát és rájöjjön, milyen szerencsés is, hogy Walter a férje.
Walter egy kedves fickó, aki nem mellesleg okos is. Tud ő ravasz és kemény is lenni, ha akar, és igazán szereti a feleségét. Minden egyes tette, hogy büntesse Kittyt tetszett, mivel tudtam, hogy a nő javára fognak válni.
A film közben felmerült bennem a kérdés, miért vagyunk olyan bonyolultak mi nők. Miért nem tudjuk egyből azt szeretni, aki megérdemli? Mit várunk? Miért nem felel meg nekünk egy Walter? Miért választunk inkább egy Charlie-t? Persze ez nem általánosítás akar lenni, csak túl sokszor láttam már hasonló jelenséget. Igaz, a többségben sarkítva és a kedves pasi papucs is volt egyben, míg a csábító másik egy igazi macsó. De akkor is kiábrándító.
No, visszatérve a filmre, a két főszereplő kapcsolata és annak alakulása nagyon szép. Távol mindenkitől egymásra vannak utalva egy veszélyes (kolera és kínai nacionalisták) helyen, miközben kezdik megismerni egymást.
Kitty jelleme nagyon sokat fejlődik és Walter is megnyílik. Öröm nézni őket.
A romantikát azonban beárnyékolja a kolera, ami felkerült "ahogy semmiképp nem akarok meghalni" listámra. Tudtam, hogy súlyos betegség, de a film után inkább szörnyűséges halálnemnek mondanám.
Közben bemutatják a kínai és az európai mentalitást a kérdésben. Nem ítélkeznek, nem mondják ki, melyiket tartják helyesnek, inkább a kompromisszumra törekednek. Egy babonás és egy tudós ember úgysem fogja meggyőzni egymást. Ez nagyon tetszett.
Ami a film végét illeti, előre tudtam. Könnyen kiszámítható, mégsem ront a történeten. Inkább növeli a feszültséget, ahogy a néző szorongva figyeli, igazak-e a megérzései.
Összességében ez egy csodálatos film. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a drámákat, Ázsiát és valami mély, nyomot hagyó alkotásra vágyik.

Apróságok:
A film zenéje Goldel Globe-díjat kapott, ami Alexandre Desplat nevét dicséri. Megéri meghallgatni, mit alkotott nem csak ebben a filmben, hanem más alkotásokban is. Ízelítő.
Annyira tetszik Kitty napernyője. Ez a fehér, csipkeszegélyű szépség folyton vonzotta a tekintetemet. Úgy szeretnék én is egy ilyen napernyőt, persze ehhez olyan hely is kellene, ahol sétálgathatok vele.
A film egynegyede után a könyvespolcomra pillantottam. Azon belül is a Tanamerára. A hangulat felidézte bennem a könyvet és kedvem lett volna levenni a polcról és újra elolvasni.
A film végén van egy francia szám, ami annyira szép:


Mostanában néztem egy másik szintén tetszetős és szintén dráma kategóriába tartozó filmet.

A felolvasó
Erről a filmről azonban nem igazán lehet beszélni. Bármit mondanék, fontos mozzanatokat árulnék el. Így inkább csak néhány, a film kapcsán felmerülő gondolatot írok le, na meg az ismertetőt.
"A második világháború után a kamasz Michael rosszul lesz az utcán, és egy ismeretlen nő segít neki hazajutni. Felgyógyulása után a fiú felkeresi a nála kétszer idősebb Hannát, hogy megköszönje neki a segítségét. Szenvedélyes és titkos viszony alakul ki kettejük között. Michael rendszeresen felolvas a nőnek, aki idővel váratlanul eltűnik, kétségek közt hagyva a fülig szerelmes kamaszt. Nyolc esztendővel később a joghallgató Michael a náci háborús bűnösök tárgyalásaira jár. Megdöbben, amikor a vádlottak padján látja viszont kamaszkori szerelmét."
Ez a film is könyvadaptáció. Az eleje lassan indul be és kissé kusza is a főszereplők motivációit illetően. Michael persze egyértelműen egy szerelmes kamasz, csak Hanna viselkedése kiszámíthatatlan.
Aztán beindulnak az események és a néző egy szerelmi szálból egy erkölcsi dilemmába csöppen.
Én mindegyik szereplő (beleértve a zsidó író, a többi vádlott és Michael csoporttársait) nézetét értettem. Mindben volt egy kis igazság. Mégis csupán a tanár álláspontja volt az, amit teljesen elfogadtam. Ő tisztán látta a helyzetet és objektív maradt.
Persze lehet ítélkezni a főszereplők felett, azért, amit tettek, vagy azért, amit nem tettek meg. De legyünk már annyira önkritikusak, hogy ettől megkíméljük magunkat. Utólag könnyű okosnak lenni és hangoztatni, mi bátrabbak lettünk volna abban a helyzetben. Nos, erősen kétlem. Nekem nem lett volna bátorságom hozzá és szerintem ezzel a többség így van. Reálisan kell felmérni a helyzetet.
Ami tetszett még a filmben az a széles látókör. Nem csupán egy oldalról mutatja be a dolgokat, hanem igyekszik az érem, vagy jelen esetben inkább sokszög, minden oldalát felvillantani.
Ez egy sokkal komolyabb és komorabb hangvételű film, így kifejezetten drámakedvelőknek ajánlom.

Megjegyzés:
Kate Winslet ezért a filmért bezsebelt egy Oscart, egy Golden Globe-ot, Európai Filmdíjat és BAFTA-díjat. Határozottan megérdemelte.
Ami igazán megfogott ebben a filmben, az nem is az erkölcsi dilemma, vagy a főszereplők kapcsolata, hanem a könyvek. Annyira szeretem az olyan alkotásokat, legyen az könyv vagy film, amiket áthatja a betűk szeretete. Ebben pedig ott van az a varázs, amit a könyvek nyújtanak. Az olvasás kiút, lehetőség, amit becsülni kell.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése