Lélektelen

Úgy néz ki, ez a hónap a "lelkes" olvasmányok ideje, ha megengedem magamnak ezt a borzalmas szóviccet. Ellentétben azonban a lelkét elvesztő másik könyvvel, a Lélektelen (Soulless) egy igazán jól sikerült alkotás.

Könyvfesztiválos szerzeményem, ám van némi személyes előtörténete. Először ugyanis egy-két éve hallottam róla, pontosabban olvastam a Könyvmolyképző Kiadó kis reklámfüzetében. Megtetszett a cím, a borító és hogy a viktoriánus Angliában játszódik. Később, mikorra a megjelenést hirdette a füzetecske, utána is olvastam és nos, elment tőle a kedvem. A fülszövegben szereplő vámpírok lelomboztak. Akkor épp nagyon elegem volt a vámpíros történetekből. (Megjegyzem, most sem rajongok értük kimondottan.) Így meg is feledkeztem róla, míg hivatalosan meg nem jelent.

A tényleges megjelenés a Könyvfesztiválon történt. (Írtam róla élménybeszámolót Könyvfesztivál 2012 címen.) Előtte pedig beharangozták, hogy a könyv írója, Gail Carriger is jelen lesz és dedikál. Nos, ennyi kellett nekem csupán, hogy minden előzetes orrhúzás ellenére kijelentsem, kell nekem ez a könyv.

Még az sem riasztott vissza, hogy a borító hátulja rózsaszín. (A jobb oldali kép azért került bele a bejegyzésembe, hogy ezt meg tudjam mutatni. Döbbenetes ez a színvilág. Amúgy a beszerzés utáni pillanatot örökíti meg, mikor simogatom és szagolgatom az új könyvemet. A frizurám persze kritikán aluli, mint mindig.)

Tehát így került életembe ez  pink könyvecske ráadásul dedikáltatva. (Bal oldali kép.) 

Most viszont már tényleg rátérek a lényegre. Fülszöveg:

"Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet. Elsősorban azért, mert nincs lelke. Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig olasz, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.

De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.

Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb társadalmi köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit? És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta?"

A külsőségekről még annyit, hogy nem egészen 400 oldalas és tartalmaz egy rövid interjút is a végén az írónővel. Ha már szóba jött, akkor írok róla is. Elég érdekes jelenség extra megjelenésével, viszont kedves, mosolygós természet és bár az USA-ban született, félig angol. A Lélektelen volt első regénye és azóta meglehetősen termékeny írónak bizonyult.

Mikor elkezdtem olvasni, egy dolog villant be: "nagyon angol". A stílus, a humor tipikusan angol. Ez pedig vagy tetszik valakinek, vagy nem. Nekem bejön, csípem ezt a merev lazaságot. (Igen, ez ellentmondás, de nem tudom jobban kifejezni.)

A stílus tehát tetszetős, jól megfogalmazott és gördülékeny. Ami pedig nagyon tetszett, az a korszellem. Korábban Az angyalnál hiányoltam a viktoriánus légkört, nos itt tökéletesen megkaptam. Persze egy mai embernek kissé furák lehetnek a ruhadarabok, az ételek, vagy a társalgás megfogalmazása, de aki szereti ezt a korszakot, értékelni fogja. Nekem a 19. század a szívem csücske. 

A cselekmény szépen felépített, van íve a könyvnek, amit tudok értékelni, ám semmi meglepetést nem hozott. Nagyon kiszámítható, mi húzódik meg a háttérben és hogyan alakulnak a főszereplő dolgai.

No, igen. A szereplők azok, akik a korszellem mellett viszek ezt a regényt. Mind egyedi és érdekes karakter.

Alexia egy makacs, tűzről pattant, ám meglehetősen intelligens nő, (IQ-ban magasan veri a családját) akit könnyű megkedvelni. Én amúgy is szeretem a határozott és erős nőket. A csípős megjegyzései pedig csak fokozzák természete báját. Viszont megvan ennek a karakternek a veszélye is, könnyen lehet Mary-Sue (A tökéletes, mindent megoldó karakter, aki nem hibázik.) belőle. Alexia szerencsére nem hibátlan, hála a családjából fakadó önértékelési gondoknak, amitől én csak még jobban kedveltem.

Lord Maccon a tökéletes ellenpólust adja. A ő személyisége is jól felépített, férfias és szintén szerethető. Ha pedig ez a két főszereplő egy légtérbe kerül, az olvasó feszült kíváncsisággal várja a szócsatát, esetleg valami egész mást (de ez legyen titok).

Ivy adja a legjobb barátnő szerepét, nekem azonban ő cseppet sok volt néha, meg Alexia egész családja is. Egy ideig szórakoztató, ahogy leírják a főhőst vénkisasszonynak, ám ha jobban belegondol az ember, inkább dühítő. Át tudtam érezni Alexia helyzetét, így néha kedvem lett volna lehordani az anyját vagy a testvéreit.

Lord Akeldama is színes egyéniség és szórakoztató is, engem valahogy mégsem fogott meg. Talán az zavart, hogy vámpír. (Az én szívemben pedig csak egy vámpírnak van hely: Simon.) 

Mégis minden szereplő tetszetős, korhű és a többség eléggé angol is.

Ami a műfajt illeti fantasy, ami szintén a szívem csücske, ráadásul egy egészen új megvilágítást ad. Nekem nagyon tetszett, ahogy a lélekhez kötötte a természetfelettit. A vámpírok és vérfarkasok pedig nem estek ki a szerepükből. Lehet tehát újat alkotni anélkül, hogy kicsavarnánk ezeknek a lényeknek a természetét. A lélektelen állapot pedig zseniális. Annyira jól passzol ebbe a világba és olyan sok kérdést és lehetőséget boncolgat, hogy megérdemel egy tapsot. Csupán azt hiányoltam, hogy bár a szellemeket megemlítik benne, eggyel sem találkozhattam olvasás közben.

A világ tehát korszakostól, természetfelettistől jól felépített, mint a szereplők. Amúgy meg van benn egy csipetnyi steampunk, bár tényleg csak egy leheletnyi. Az elején meg is ijedtem, hogy tele lesz mechanikus kütyükkel, de szerencsémre, épp hogy csak akad benne néhány. A léghajókat pedig kedvelem.

A besorolást egy ideig nem értettem. Arany Pöttyös könyv, vagyis felnőtteknek való, ám én szinte a könyv végéig nem tudtam, mire fel. Hiszen a történet könnyed, vidám és a harcjelenetek sem voltak kimondottan véresek. Igen, a felnőtt tartalmat a másik komponensben kell keresni, a szerelmi szálban. A megoldás tehát a következő: felnőtt könyv, mert van benn erotika. Megjegyzem, épp csak annyi, amennyit a cselekmény megkíván és az is nagyon szép, ízléses megfogalmazásban. Szóval fiatalabb olvasók kezébe is bátran adnám ezt a könyvet, nem vet véget a gyerekkoruknak.

Összegezve a Lélektelen egy szórakoztató könyv. Azoknak ajánlom, akik kedvelik a viktoriánus korban játszódó történeteket és a fantasyt. Továbbá azoknak, akik nem rettennek vissza az angol humortól. (Tudom, ezt nem mindenkinek a gyomra veszi be.)

Ízelítő Carriger stílusából:

"A vacsorát egy apró osztrigákból jégágyon összeállított és hűtött citromkrémmel kísért csendélet vezette be. Miss Tarabotti, akit a nyers osztrigák kellemetlen mértékben emlékeztettek a orrváladékra, eltolta magától a puhatestűeket, és félig leeresztett pillái alól elrettenve figyelte, amint Lord Maccon elfogyaszt belőlük tizenkettőt."

 Van a dedikáláson kívül még egy dolog, ami számomra kedvessé tette ezt a könyvet. 

A Könyvfesztiválon osztogattak szórólapokat, amiknek a kitöltésével nyerni lehetett. Nem is akármit, hanem a könyvhöz készült bögrét. Bár nem sok reményt fűztem a dologhoz, hiszen csak öt bögre várt kisorsolásra és volt vagy ezer jelentkező rá, szerencsésnek bizonyultam. Nagyon ritkán esik meg velem hasonló, úgyhogy becsben tartom.
A képen a nyeremény bögrém látható a könyvem társaságában. Nagyon imádom és bár egész csinos bögregyűjteményem van és igyekszem nem csupán egyet használni közülük, ez a bögre mégis meglehetősen sűrűn kerül a kezembe. Stílusosan kineveztem teázós bögrének.

Technikai információk:

Ó, igen, egy újabb sorozat. Mély levegőt veszek és nem dühöngök rajta.

A Napernyő Protektorátus öt kötetből áll. Első része a szóban forgó Lélektelen, amit négy másik könyv követ. (Changelless, Blameless, Heartless, Timeless) A teljes sorozat elérhető angolul, míg a magyar kiadás folyamatban van. A kiadót ismerve a második részre egy évet valószínűleg várni kell.

Beszerzem-e? Talán, ha lesz rá pénzem és nem lesz más, nagyon akart kötet. A könyv ugyanis bár jó szórakozást nyújtott, kedvencem nem lett és a lezárás is tökéletes, önmagában is megállja a helyét.

Carriger amúgy 2013-ban elkezd egy új sorozatot, a Finishing School-t, ami négy kötetet foglal magába. Mondtam én, hogy termékeny író.