2012. augusztus 1., szerda

A csodálatos Waverley-kert

Júliusi könyvtári szerzeményeim utolsó darabja. Mivel már írtam róla néhány sort az egyik könyves rovatomban (Könyves várólista) nem húzom az időt beszerzési részletekkel. Inkább belevágok ebbe a címéhez illően csodálatos könyvbe.
Fülszöveg:
"A magas fallal körülvett kertben, elrejtve egy kicsiny, csendes ház mögé, a legkisebb kisvárosban van egy almafa, melyről az a hír járja, hogy különleges gyümölcsöt terem. Ebben a ragyogó első regényben Sarah Addison Allen erről az elvarázsolt fáról mesél, és azokról a rendkívüli emberekről, akik a kertet gondozzák… A varázslatos Waverley-kert
A Waverley család tagjai mindig is különös emberek voltak. Sajátos képességeiknek köszönhetően még szülővárosukban, az Észak-Karolina állambeli Bascomban is idegenekként kezelik őket. Még a kertjük is messze földön híres makacs almafájáról, mely jövőbelátó almákat terem, és ehető virágairól, melyek különleges hatással vannak arra, aki elfogyasztja őket. A Waverley-k generációi gondozták már ezt a kertet. Múltjuk a földjébe ivódott. Ahogyan a jövőjük is.
Claire Waverley sikeres party-szerviz vállalkozást működtet: különleges növényeiből ételeket készít. Sarkantyúvirágból, ami segít megőrizni a titkokat, és árvácskából, ami szófogadóvá teszi a gyerekeket, tátikából, amitől azt reméli, sikerül elterelnie magáról szerelmes szomszédja figyelmét. Megismerkedhetünk hajlott korú nénikéjével, Evanelle-lel is, aki arról híres, hogy meglepő ajándékokat osztogat mindenkinek, melyek később hátborzongatóan hasznosnak bizonyulnak. Ők a Waverley-k utolsó leszármazottai, és persze Claire rebellis húga, Sydney, aki az első adandó alkalommal elmenekült Bascomból, magára hagyva Claire-t, ahogyan anyjuk is tette évekkel korábban.
Amikor Sydney váratlanul hazatér saját kislányával, Claire csendes élete a feje tetejére áll – a védelmi vonallal együtt, melyet oly gondosan húzott meg sebezhető szíve körül. Amikor a két testvér ismét együtt él a házban, ahol felnőttek, Sydney számba veszi, mi mindent hagyott maga mögött, Claire pedig minden erejét megfeszítve próbálja begyógyítani a múlt sebeit. És a testvérek hamarosan rádöbbennek, hogy meg kell tanulniuk, hogyan bánjanak az örökségükkel és egymással, ha valaha még otthon szeretnék érezni magukat Bascomban."
Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog. Még mikor belekezdtem is kétségeim voltak, aztán vége lett az első fejezetnek, majd a másodiknak, amit a harmadik követett és azt vettem észre, hogy falom a sorokat, mintha egy éve nem olvastam volna. Pedig párhuzamosan a 9... 8... 7... is terítéken volt. Egyszerűen beszippantott és alig engedett el.
Egyet kell értsek a korábban olvasott véleményekkel, valóban gyönyörű könyv. A megfogalmazás tökéletes, a hangulat körülöleli az olvasót és a cselekmény, bár nem kimondottan akció dús, végig fenntartja az olvasó figyelmét. A szereplők hús és vér lények, akik akármelyik kisvárosban élhetnének, így pedig minden teljesen hiteles. Öröm volt olvasni az életükről, családjukról, múltjukról.
Mielőtt azonban egyszerű családregénynek tűnne a könyv, szólok néhány szót a fáról és a kertről. Szeretem a fákat, növényeket, ahogy minden élőlényt. Mikor először töltöttem két teljes hetet Pesten, úgy mentem haza, hogy otthon az első fát, amit meglátok, megölelgetem. Hát ennyire van szükségem zöld környezetre. (Meg amúgy is mindig azzal viccelnek, hogy fotoszintetizálok és előbb-utóbb én is növény leszek.) Az almafa tehát levett a lábamról és valahogy mindig tudtam, hogy jó szándék vezérli, azért dobálózik az almákkal vagy incselkedik az ágaival.
A gasztronómia azonban nem vonz. Ha ebédet kell keríteni, általában más főztjét eszem. Nem vagyok konyhatündér típus, ahhoz túlságosan lusta macska természetem van. De ha másoknak kell készíteni valamit, precíz, pontos és lelkes vagyok. Épp ezért sikerülnek mindig jól az ajándéknak szánt muffinjaim, azokba belesütök egy kis szeretetet is plusz adalék gyanánt. Ebben a könyvben épp ezért kötött le Claire konyhaművészete. Ő is szívvel és lélekkel készít el mindent, amihez a kert csodálatos növényeit használja fel boszorkányos szakértelemmel.
Apropó boszorkányok, a könyv apró varázslatokból áll. A Waverley nők igazi boszorkányok. Ne gondoljon senki vasorrú bábára, vagy roxforti tanoncokra, ők a hétköznapi varázslatok mesterei, azoké, amik valóra válhatnak. A megérzéseik és apró-cseprő fortélyaik, amik bár semmiségnek tűnnek, mégis hatással vannak az emberekre, annyira valódiak, mint bármi más ezen a világon. A varázslat ugyanis körbevesz minket, csak fel kell ismerni.
Mint korábban írtam, a szereplők könnyen megkedvelhetők, vagy David esetében megutálhatók. Nem írnék róluk külön, ezt meghagyom az olvasás élményének. Viszont meg kell jegyeznem valamit két szereplővel kapcsolatban. Olyan ritkán látni igaz szerelmet, hogy muszáj róla írnom.
Ó, igen, jól olvastad, ritkán találkozom igazi szerelemmel könyvekben és filmekben. Számomra ugyanis ez a fogalom jóval többet rejt, mint holmi vonzódást. Itt pedig benne van minden, amire csak vágyhat az ember. Claire és Tyler csodálatos párt alkotnak minden érzelmükkel és kétségükkel együtt. A lila fény és a forróság pedig csak ezek fizikai kivetülése. Végig mosolyogva olvastam, ahogy Claire megpróbálta elnyomni érzéseit, míg a férfi mindent megtett, hogy ezt lehetetlenné tegye. Ez pedig a háttérben zajlott, heves viták és félreértések nélkül, hiszen igazi lelki társként pontosan tudták, mi rejlik a másikban. A kapcsolatuk csodálatos és irigylésre méltó. 
Összességében nagyon tetszett ez a könyv. Tökéletes minden sora és csak ajánlani tudom mindenkinek korra, nemre, ideológiai és vallási nézetekre tekintet nélkül. Boszorkányoknak pedig kötelező darab. 
Olvasása almamajszolás mellett erősen javallott. (Én három almát habzsoltam be közben, bár nem vártam tőlük látomást, csak illettek a hangulathoz.)

Néhány idézet kedvcsinálónak:
"Az emlékek, még a rossz emlékek is megszépülnek, puhává érnek idővel, mint a barack a fán." 
"Ha magad miatt örülsz, tele vagy örömmel. De ha másvalaki örömében osztozol, túlcsordul a boldogságod." 
"Az vagy, aki vagy, akár tetszik, akár nem, akkor már miért ne tetszene?"

Evanelle (az egyik kedvenc szereplőm) legjobb beszólásai:
"Férfiak! Nem vagy képes együtt élni velük, de arra sem, hogy lelődd őket." 
"Van valami művészi a férfiak fenekében. Ez minden, amit el lehet róluk mondani. Vagy legalábbis ez a lényeg."

2 megjegyzés:

  1. hú, nagyon kedvem támadt most azonnal nekiülni olvasni. muszáj lesz megszereznem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy meghoztam hozzá a kedvedet. :)

      Törlés