Figyelj rám!

Legutóbbi könyvtári zsákmányaim legígéretesebbnek tűnő darabja, amit már megint visszavezethetek az egyik könyves rovatomra: Könyves kívánságlista. Szóval az ott már leírtak miatt érdekelt ez a könyv, és mert sok jót hallottam róla. Akciós is volt múlt hónapban, ám én mégis egy másik könyvre költöttem a pénzemet (Mielőtt elmegyek) és ezt nagyon is jól tettem.

Paraméterek a könyvről:

A Kelly Kiadó munkája, így csupán a kötés szorosságára mondhatok negatív véleményt, viszont könyvtári könyv lévén, már más olvasók megdolgozták kicsit a gerincét. Ezen kívül tökéletes kiadás, a borító szép és találó, ahogy azt már a kiadótól megszokhattam. Picivel több, mint 300 oldal és a végén akadt néhány reklám, de ebbe most nincs kedvem belekötni.

Fülszöveg:

"Annabel Greene harmadikos gimnazista, és megvan mindene, amiről csak egy lány álmodhat: divatos ruhák, menő barátnők, jó jegyek és a suli leghelyesebb sráca… Mindez azonban csak abban a tévéreklámban igaz, melyet nyáron forgatott vele egy áruházlánc. Annabel valódi élete már kevésbé irigylésre méltó. Elege van a modellkedésből, legjobb barátnője ellene fordult, az iskolában magányos, és otthon sem érzi jól magát igazán. Egyik nővére, a nagyszájú, életvidám Kirsten, New Yorkba költözött, míg Whitney, a középső nővér, egész nap otthon gubbaszt és súlyos anorexiával küzd. Szülői szeretetben elvileg nincs hiány, csakhogy az apja nem az a lelkizős fajta, anyja pedig annyira élvezi lánya modellkedését, hogy észre sem veszi, Annabelnek mennyire elege van mindebből. A lány már meg sem próbál beszélni családjával a problémáiról, inkább hazudik vagy egyszerűen csak hallgat, hogy elkerülje a veszekedéseket, megkímélje egykor súlyos depresszióval küzdő anyját a csalódástól és az újabb megrázkódtatásoktól.
Aztán egy új barátság jelentős változást hoz: Annabel megismerkedik fura, magányos iskolatársával, Owen Armstronggal, akinek a fülében mindig ott az iPod. Owent már olyan sokszor sodorta bajba agresszív viselkedése, hogy dühterápiára ítélték. Az ott tanultakat és a zenét segítségül hívva, a fiú lassan rávezeti Annabelt, hogyan lépjen ki a hazugságok világából.
De vajon lesz-e elég bátorsága, hogy elmondja, mi történt valójában a nyáron, miért lett vége legjobb barátnőjéhez fűződő barátságának?"

Kicsit most is tartottam attól, hogy túl tinikönyv lesz. Ez a kétségem azonban szépen lassan eloszlott. Itt ugyanis nem csupán Annabel életét követheti nyomon az olvasó, hanem az egész családjáét. Így pedig minden korosztály találhat benne valamit, ami közel áll a világához.

A karakterek szerethetők. Annabel egy kedves lány, akit könnyű megkedvelni és megérteni. Olvasás közben én is átértékeltem magamban, mennyire vagyok őszinte. Aztán rá kellett jönnöm, hogy a kegyes hazugságok az én életemben is ott vannak. Valahogy mégsem érzem úgy, hogy ez teljes mértékben baj lenne. Az igazán fontos dolgokban teljes mértékben őszinte véleményt tudok nyújtani, talán néha túl őszintét is. Néha azonban jobb ha nem mondjuk azt, amit gondolunk, esetleg átfogalmazzuk konszolidáltabb változatban. Az emberek nagy része ugyanis nincs hozzászokva az arcba vágó igazságokhoz és könnyen megbántódnak. Szerintem az a jó, ha az ember törekszik a legőszintébb viselkedésre, de nem lépi át a gorombaság határát. Tudom jól, vékony ez a határ, épp elégszer léptem már át véletlenül.

Annabel apró hazugságainak alapja azonban az, hogy nem mondja ki, mi nyomja a lelkét. Ezt pedig még jobban meg tudtam érteni. Csendben magában szenvedő típus vagyok és nehezen nyílok meg és bízom meg emberekben. Viszont már én is a javulás útjára léptem és igyekszem érzelmet mutatni. Csakhogy ez sem egyszerű, főleg ha az emberek már hozzászoktak a sztoikus pókerarcomhoz. Ilyenkor pedig meglepődnek és szóvá is teszik, amitől zavarba jövök és megpróbálom korrigálni a dolgot több-kevesebb sikerrel. De ahogy Annabel megtanulta, én is rájöttem, vannak dolgok amiket ki kell mondani, különben belülről felemészt minket.

A könyv legfontosabb üzenetei tehát a főszereplőhöz kötődnek. Azonban a többi szereplő gondjaiból is sokat tanulhat az olvasó.

A legkedvesebb karakterem Owen. Megnyert magának őszinteségével és zenemániájával. Igaz, mikor rákerestem a könyvben említett dalokra, nem lettem lenyűgözve. Talán, ha a maja spirituális kántálás is fenn lenne YouTube-on... Viszont, így is teljes mértékben egyetértek a zenéről alkotott véleményével. A zene lételemem, én sem bírom sokáig a csendet és tudom jól, hogy emlékfogónak is jó. Sőt, bár nem vagyok Owen szavaival élve "felvilágosult", érzem a zene spirituális értékét, ahogy rá tudok hangolódni egy-egy számra. Plusz, a dühömet is szoktam orvosolni vele, ám én inkább jó sok hörgős metállal.

Bár Annabel egész családja megfogott, mindenkit megértettem, a leginkább Whitney karaktere nyűgözött le. Hogy mennyire másképp látta magát a családban, mint a testvérei. Lenyűgözően erős személyiség és a problémái ellenére is csodálatra méltó. Vagy inkább pont ezek miatt, hiszen sikerült szembenéznie velük és megoldania őket. 

Én egyszerűen nem értem az anorexiásokat. Persze, tudom, milyen ez a betegség, meg is környékezte egyik ismerősömet és látom benne a lelki dolgokat. De képtelen vagyok felfogni, hogyan tudják ennyire elnyomni magukban a túlélési ösztönt. Az éhség az egyik legalapvetőbb dolog, amivel nem könnyű megbirkózni. Viszont azt is tudom, ha egyszer elkezded a koplalást, nehéz szabadulni. Én nem szeretek enni, csak a létszükséglet hajt, mikor boltba megyek. Épp ezért megesik, hogy megfeledkezem róla, vagy nincs időm boltba menni és nem eszem. Egy idő után azonban érzem ennek mellékhatásait, ilyenkor pedig engedek az ösztönnek. Viszont, ha elég sokáig húzom, mire a boltba érek, már nem is érdekel gyomrom hívó szava, mivel semmi sem tűnik kívánatosnak. Egyszerűen még a kedvem is elmegy az ételektől. Itt azonban mindig győzedelmeskedik a józan ész. Épp ezért értem is őket, meg nem is. Hiszen aki koplal, az rosszul érzi magát nemcsak testileg, hanem lelkileg is és nem bírom felfogni, hogy valaki önként kínozza magát.

Szóval sok tanulság van ebben a könyvben és sok súlyos dolog, mint a nyár titka. Valahogy mégsem nyűgözött le. Hiányoltam valami pluszt. Ez talán a narrációban keresendő.

Nincs bajom a visszaemlékezésekkel. A múlt a jelen része és kihat a jövőre, így fontos egy ember életének leírásakor. Itt azonban nem egyszerű visszatekintésekről volt szó, hanem anekdotázásról. Történt valami, amiről felrémlett egy múltbéli esemény, ami egy újabb régi eseményhez vezetett, aztán az egész visszaugrott a jelenbe, ám egy másik pontjára, hogy a kettő közti időszak ismét egy anekdota legyen. Ez pedig számomra zavaró volt. Természetesen tudtam követni, nagymamám folyton anekdotáz, így edzett vagyok, mégis darabossá tette a könyvet. Ami viszont a legfájóbb, a kis múltbéli történetek elfedték a jelent, így sok fontos mozzanat nem került jelen idejű kifejtésre. Pedig épp ezekre lettem volna kíváncsi. Arra, hogyan reagálnak az emberek, mikor Annabel megnyílik és végre elmondja, mi történt a nyáron. Jó, ez cseppet ismétlés lett volna, mégis hiányoltam.

Nem tudom, ez a narráció az írónő stílusának állandó része-e, de remélem nem. Szeretnék még olvasni a tollából, mivel fontos dolgokra világít rá és tele van a könyve mély üzenetekkel, amit nagyon szeretek.

Összefoglalva jó könyv, tanulságos, elgondolkodtató, ám cseppet lassú és hullámzó. Nem bántam meg, hogy elolvastam, ám azt sem, hogy más könyvet vettem meg végül. Azoknak ajánlom, akik el szeretnének gondolkodni az emberi kapcsolatokról, az őszinteségről és a lelki problémákról. Illetve mindenkinek, akinek akár csak egy picike étkezési gondjai vannak. (Engem meggyőzött, hogy figyeljek oda jobban és keressek valamit az ételekben, amitől megszerethetem őket, hiszen illene szeretni azt, ami segíti magát az életet.)

Csak egy idézet:

"A csend olyan rohadt hangos."

Épp ezért itt egy dal, ami kitölti. Mostanában ezt hallgatom és szerintem passzol a könyv súlyához.

Egy kis infó az írónőről:
Sarah Dessen meglehetősen termékeny alkotó, ám nem tartozik a mostanában divatos sorozatírók közé. Ő képes több különálló, egyetlen könyvbe foglalt történeteket írni, ami számomra nagyon vonzóvá teszi a munkáját. Már kezd csömöröm lenni a 4-6 kötetes sorozatokból.
Magyarul négy könyve érhető el két kiadó gondozásában. Egy felejthetetlen év című munkája szintén a Kelly Kiadónál jelent meg, míg a Tökéletes és az Altatódal a Könyvmolyképző Kiadó névjegyét viseli. Utóbbi a legfrissebb és még vörös pöttyöt is kapott. (Ezt is láttam a könyvtárban, így biztosan elolvasom.)
Érdekesség, hogy könyvei alapján film is készült Szerelmi leckék hitetleneknek címmel. Jó kis film. Szórakoztató, könnyed, humoros, mégis ott van benne a mondanivaló. Nekem kicsit olyan, mint a 10 dolog, amit utálok benned. Nem igazán lehet megunni.

PS: Talán kicsit csapongó lett ez a bejegyzés, ám ez a könyv "hibája", amiért ennyire elgondolkodtatott.