Ezennel új kedvenc könyvet avatok.
Nem gondoltam volna, mikor először hallottam erről a könyvről, hogy ennyire rabul ejti majd a szívemet.
Molyon sok elismerő nyilatkozat után figyeltem fel rá, épp csak annyira, hogy ha meghallom a címét, homályosan emlékezzem rá. Aztán a Ciceró Kiadó játékot hirdetett és nem haboztam jelentkezni. Sajnos, a szerencse nem állt mellém, ám az eredményhirdetésre eldöntöttem, nekem ez a könyv kell. Be is szeretem sikeresen egy kedves molyocskától igazán jó áron.
Tartozom egy vallomással, közel állok a felszínes libákhoz. A könyv ugyanis új borítót kapott, ami meseszép, cselló van rajta és passzol a "folytatáshoz". (Erről majd a bejegyzés végén bővebben írok.) Az eladó molyocska azonban a régi, kék, autós borítós változatot kínálta. Én meg kínban voltam, hogy megéri-e, így is. Szerencsére győzött a józan ész, hiszen nem a borító a lényeg, hanem ami benne van. Most pedig úgy érezem, jól döntöttem. Semmiképp sem cserélném el egy újabb kiadásra, ő már az enyém. (Drágaszááágom!)
No, de hogy mire ez a felhajtás és dicshimnusz? Rögtön kifejtem idézetekkel tűzdelve.
Fülszöveg:
"Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit.
Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted.
Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.
Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?"
Már a fülszövege is tökéletes, mintapéldája a fülszövegeknek, mivel nem árul el semmit a cselekményből, mégis felcsigázza az olvasót. Természetesen én is meghagyok mindenkit ebben a jótékony homályban és csupán arról írok, belőlem milyen érzéseket, gondolatokat váltott ki.
"Az emberek mindig azt hiszik el, amit el is akarnak hinni."
Mikor nekiláttam az olvasásnak, valami romantikusra számítottam egy kis drámával megízesítve. Helyette egy kemény drámát kaptam épp egy csipetnyi romantikával. Kellemesen csalódtam.
Az alapsztori, bár nem épp boldog és a valóság ihlette, zseniális. A jó koncepciót azonban könnyű elrontani, ám Gayle Forman megbirkózott a feladattal. Hagyta, hogy a történet magát írja és ezzel igazán nagyszerűt alkotott. Szerintem az igazán jó könyvek élnek, haladnak a saját útjukon, míg az író közvetít.
A cselekmény két idősíkon fut, ám ez cseppet sem zavaró, sőt jótékony, mivel a jelen szomorúságát megtörik a csapongó múlt boldog és humoros percei.
Karakterekre sem lehet panasz. Annyira élnek, hogy az már fáj, sajog az ember szívében. A könyv eleji tragédia úgy kap egyre nagyobb súlyt, ahogy a szereplők kibontakoznak.Az elején még csupán idegenek, akiket a normális emberi empátia révén sajnálunk, aztán ismerősökké, barátokká válnak és a szívünk szakad meg értük. Én legalábbis így voltam ezzel.
Mia szülei nem csupán jó fejek, hanem hihetetlen egyéniségek, hihetetlen életstílussal. Imádtam őket. Teddy zabálni valóan aranyos, a legtökéletesebb kisöcs, akit az emberlánya csak kívánhat. Kim pedig igazi barát és persze remek egyéniség, remekül felépítve.
A legjobban most mégis a főszereplők ragadtak magukkal.
Mia minden tette és érzése könnyen megérthető. Én tökéletesen tudtam azonosulni vele. Tetszett a különcsége, a látásmódja, pedig egy tipikus lány, ha a csellót leszámítjuk.
Adam pedig a kedves rockzenész kategória, mégsem sablon. Van mélysége a srácnak, amit én mindig nagyra értékelek, ráadásul az apró gesztusai, amivel kimutatja szerelmét, hihetetlenül megkapóak.
Mia és Adam két külön világ, amik egyszerre különböznek és hasonlítanak, tökéletesen kiegészítik egymást. A szerelmük gyönyörű, mert tiszta, hétköznapi és mégis olyan erős, amilyen csak nagyon ritkán adatik meg. (Bár képes volnék úgy szeretni valakit, ahogy ők szeretik egymást.)
"Minden kapcsolat nehéz. Éppen úgy, mint a zenében, két hang néha harmonikus, néha meg kakofonikus."
Ez a könyv részben a zenéről is szól. A muzsika szeretete átjárja minden sorát. Mia csellón játszik, így a komolyzenei elemek garantáltak, ám ott van Adam, a rockzenész a gitárjával, Mia szülei, az expunk dobos apuka és a vagány anyatigris anyuka, akik a modernebb és zúzósabb vonalt képviselik, mégis jól megférnek egymás mellett. Valahányszor megemlítettek egy új dalt, erős késztetést éreztem, hogy meghallgassam. Ebben csupán a könyv letehetetlensége gátolt meg.
A kötet végén viszont, az író rövid hozzáfűznivalója, egy interjú és a köszönetnyilvánítás között, megtalálhatók egy kis mellékletben a megemlített dalok. Ráadásul az írónő honlapján is külön fel vannak tüntetve, hogy minden kíváncsi és zenére éhes olvasó mosolyogjon.
"Hát ez meg mi volt,mondd?
Most mondd meg,mi történt!
Ha egyszer vége lesz,
hová vezet majd ez?
Eltölt a sötétség,
Nem ragyog már szemed:
Az egész oly rég volt már,
Már múlt éjjel.
Hát ez meg mi volt,mondd?
Most mondd meg,mit hallottam!
Az egész életem
szelelt el mellettem.
Ha visszatekintek,
Minden jelentéktelen:
Az egész rég így volt már,
Már tegnap is.
Nemsoká elmegyek,
Egy perc csak,és nem leszek
Talán azt kérded majd,
mit ronthattunk el.
De én nem dönthettem,
Az erőm végére jár:
Az egész rég eldőlt már,
Már múlt éjjel"
Mindez azonban nem elég, hogy a kedvenceim közé juttassa, ahhoz kell még a hangulat és a mondanivaló. Forman ebben is zseniális volt.
Ez a könyv egy dráma. Érzékenyebb lelkületűeknek illendő volna zsebkendőt is mellékelni hozzá. (Mázli, hogy betonból van a szívem...) Életek dőlnek el csupán néhány oldal alatt és mindezt egy fiatal lány érzelmein keresztül láthatjuk. Egyáltalán nem könnyed olvasmány.
"Azt hiszem, egy temetés kicsit olyan, mint maga a halál.Lehetnek kívánságaid, terveid, amit csak akarsz, de amikor eljön a napja, semmi beleszólásod nincs a dologba."
A könyv üzenete is ennyire gyomorba vágó. Dönteni sosem könnyű és az ember hajlamos áthárítani a felelősséget, ám ezzel csak magunkat csapjuk be. Forman nehéz döntés elé állította Miat, ám már maga a döntési jog ajándéknak számít.
"Néha magad hozod meg a döntéseidet, néha pedig egyszer csak megtörténnek veled."
Emellett pedig belecsempész minden emberi kapcsolatot, ami fontos. Ilyen a szülői felelősség, hogy fel kell nőni a gyerekvállaláshoz, a barátság, ami nem mindig indul zökkenőmentesen, ám annál erősebb lehet és a szerelem, ami váratlan vendég és hajlamos a korán érkezésre vagy a késésre.
Ez a könyv olyan, mint az élet, néha boldog, néha szomorú, sokszor váratlan és rövidebb, mint azt bárki gondolná.
"Most először értem meg, hogy meghalni könnyű. Élni nehéz."
Szóval a Ha maradnék kedvenc könyvem lett mind a 258 oldalával, kék borítóval egyetemben. Szeretem, mert szépen megfogalmazott és érzelmekkel teli. Szeretem, mert nem bírok elszakadni tőle, bekúszott a szívembe és kibérelt magának egy dobogós helyezést a Battle Royale mellett.
Ezt a könyvet csak ajánlani tudom kortól, nemtől, vallástól és egyéb hóborttól függetlenül.
A könyvben felcsendülő utolsó dal (Sajnos csak linkelni tudom):
II - Andante con moto e poco rubato
Kiegészítés:
Sokáig abban a hitben voltam, hogy ez egy újabb sorozat része, mivel a Ciceró Kiadó, akinek ezúton is köszönöm ezt a csodálatos könyvet, egy másik Forman kötettel vitte játékra. Mivel nem szeretem előre elolvasni még a folytatás fülszövegét sem, nem jártam utána egészen mostanáig.
A helyzet a következő:
Ha maradnék egy teljes könyv, lezárt, kerek egész. Az eredeti tervben pedig nem szerepelt semmilyen folytatás. Azonban Forman megkedvelte a karaktereket (Ki nem?) és élt a lelkes olvasótábora rajongásával.
Így született meg a Hová tűntél?, ami egy kiegészítő könyv. Kiegészítő, mivel a Ha maradnék cselekménye után 3 évvel játszódik és Adam szemszögéből íródott. Kétség kívül más, mint a fent dicsért alkotás és előfordulhat, hogy egy ilyen mély benyomás után, csalódás lesz, én mégis szeretném elolvasni. (No, meg a polcomon tudni a gyönyörű gitáros borítójával. Még hogy nem vagyok felszínes liba...)
Mégis lehet örömködni, hogy akad még egyetlen kötetes nagyon jó könyv a piacon.
Ha már az egykötetes alkotásoknál tartunk, sok olyan véleményt olvastam, hogy olyan mint Lauren Oliver Mielőtt elmegyek című könyve. Ezt szeretném cáfolni. Bár ténylegesen van némi érintőleges hasonlóság, amire még lehetne vagy tucat példát hozni, egész más kaliberű könyv. Oliver könyve is tetszett, ám az könnyebben emészthető és inkább a fiatalabb korosztálynak szól. Forman könyve ezzel szemben ütős és nem ismer korhatárt, mivel generációkon átívelő mondanivalók rejlenek benne.
Amúgy a könyv megfilmesítésének jogait már eladták, ám Hollywood kiszámíthatatlan, így egyáltalán nem biztos a széles vászon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése