2012. november 27., kedd

Moziajánló

Ez most egy kis kedvcsináló bejegyzés lesz.
Mostanában ugyanis egyre több film kelti fel az érdeklődésemet, amit vetítenek vagy vetíteni fognak, és már nem bírom fejben tartani, így írók róluk egy kis bejegyzést. (No meg mert hiányzott a klaviatúra és mára elegem volt a kora újkor háborúiból.) Lássuk, miért érdemes moziba menni és mit lehet izgatottan várni.
Kezdem az aktuálisan vetítettekkel, majd elkalandozom egy kicsit a jövő felé sok-sok trailer kíséretében.

Hisztéria
Ezt a filmet december elejéig vetítik moziban, így most érdemes beülni rá. Kosztümös vígjáték elég érdekes alapkoncepcióban, ami felkeltette az érdeklődésemet. Most viszont esélytelen a moziba látogatás, úgyhogy marad a kalózkodás. Azért, aki teheti menjen el, ne csak az agyonreklámozott tömegcikkek arassanak.
"A viktoriánus kori Londonban játszódó romantikus komédia a vibrátor feltalálásának meglepő történetét meséli el. 1880-ban az ifjú Dr. Mortimer Granville azon hezitál, hogy a kényelmes orvosi praxis, vagy a jóval izgalmasabb, de anyagi bizonytalanságot jelentő kísérletezés útján induljon el. Miután modern nézetei miatt kórházi állásából elbocsátják, sikerül elhelyezkednie egy népszerű doktornál, aki a női betegségek specialistája. A hisztériaként diagnosztizált tünetegyüttest altesti masszázzsal sikeresen kezelő Dr. Robert Dalrymple kiváló segédre tesz szert Mortimer személyében, akiért hamarosan nem csak a hálás kuncsaftok lelkesednek, hanem a doktor elbűvölő kisebbik lánya, Emily is. Csakhogy az állandósuló kézgörcsnél is komolyabb problémát jelent a nővér, Charlotte, a női jogok harcos szószólója, aki az ifjú doktort és saját apját egyaránt kuruzslónak tartja."
Lopott szavak
Szintén most vetítik, úgyhogy aki még el akarja csípni, az húzzon bele.
Nagyon szívesen megnézném, mert köztudottan könyvmoly vagyok, ez a film pedig könyvekről szól. Meg is fogott rendesen és nagyon kíváncsi vagyok, mit hoztak ki ebből a kiváló alapsztoriból. Bradley Cooper eddig még nem okozott csalódást. 
Mindenképp megnézem így vagy úgy, valamikor...
"Rory Jansen (Bradley Cooper) élete első kötetének kiadása rendkívüli esemény, ami az irodalmi életben és az átlagolvasók körében is nagy visszhangot kelt. Az utca embere is odavan a könyvért, a kritikusok is ódákat zengnek róla: a regény a könyvkluboktól kezdve a reptereken át a főiskolai kampuszokig mindenhol hódít. Friss hangjával és időtlennek tetsző bölcsességével Rory hamar az irodalmi élet egyik sztárjává válik. A karizmatikus, tehetséges, intelligens és fiatal szerzőnek mintha mindene meglenne: a siker mellett gyönyörű feleség (Zoë Saldana) várja otthon, a világ a lábai előtt hever - és mindezt pusztán a szavainak köszönheti. De kinek is a szavai ezek? És pontosan ki is írta a hírnevet hozó történetet? A sikerben fürdő Rory-t egy nap felkeresi egy rejtélyes öregember (Jeremy Irons), aki azzal a döbbenetes állítással szembesíti, hogy valójában ő a könyv szerzője. A férfi mesélni kezd fiatal korának gyönyörű, ám tragikus emlékeiről, amelyek ihletésére papírra vetette a történetet. A találkozás hatására Rory kénytelen számot vetni a kreativitás és az ambíció kérdéseivel, és elgondolkodni azon, hogy a sikere mögött álló döntés kapcsán vajon mennyire tiszta a lelkiismerete."
Pi élete
Erről a filmről esett már szó korábban az egyik rovatomban (Könyves kívánságlista II.), mivel könyvadaptációról van szó. Már akkor is belinkeltem a trailert és most megteszem újra, mert ez kifejezetten az a típusú film, ami széles vásznat igényel a látványvilágához.
December 20-án debütál a hazai mozikban és tervbe vettem, hogy ha letudtam a decemberi vizsgáimat, ezzel fogom megünnepelni. Akar valaki csatlakozni? 
"Pi Patel élete semmiben sem hétköznapi. Egy francia uszodáról kapta a nevét. Az apjának állatkertje van Pondicherryben. Tizennégy évesen hűtlen lesz gyökereihez, hogy egyszerre próbáljon keresztény, mohamedán és hindu lenni. És 227 napot tölt egy mentőcsónakban a Csendes óceánon kettesben egy Richard Parker nevű bengáli tigrissel."
A nyomorultak
Egy igazi klasszikus modern musical köntösben.
Bevallom, nem igazán szeretem ezt a történetet, vagy csak még nem fedeztem fel benne az értéket a sok szenvedés és szomorúság alatt. Ám, amikor megtudtam, hogy Hugh Jackman és Ann Hathaway játszik benne, sőt mi több énekel is, eloszlott minden kétségem. Adok egy esélyt, hogy megszeressem.
December 27-től kell keresni a mozikban. Mindenképp megnézem, de csak januárban.
"A XIX. századi Franciaországban játszódó történet az összetört álmokról, a viszonzatlan szerelemről, a szenvedélyről, az áldozatról és a megváltásról szól - az emberi lélek túlélésének időtlen testamentuma. Jackman alakítja Jean Valjeant, az egykori elítéltet, akit évtizedeken át üldöz a könyörtelen Javert felügyelő (Crowe), miután megszegi a próbaidejét. Amikor Valjean vállalja, hogy gondoskodik Fantine, a munkásnő leányáról, Cosette-ről, az életük örökre megváltozik"
Ennyit az aktualitásokról, most jöjjön, mit várok 2013-ban:

Rubinvörös
Az egyik legjobban várt film. Mióta megláttam az első képkockákat tudom, hogy látnom kell. Szóval drukkolok, hogy a hazai mozik is játsszák (ha információim helyesek, akkor tavasszal), mert én széles vásznon akarom Gideont megcsodálni minden szögből. 
Amúgy könyvadaptáció, szóval már áradoztam róla bőven (Rubinvörös).  No, nem mintha elég lenne, úgyhogy íme Jannis Niewöhner, vagyis Gideon minden sűrű hajtincsével és német arroganciájával együtt: 

Csontváros
Egy másik nagyon várt könyvadaptáció. Erről még külön bejegyzést is írtam: Welcome to the City of Bones.
Hazai mozik természetesen játszani fogják, ám csak augusztusban debütál, vagyis még sokat kell rá várni.
Az azonban már most bizonyos, megyek a premierre, még ha végzet ereklyéi potyognak az égből, akkor is. Ebből a filmből sem elég sosem:

Warm Bodies
Ez a film, 2013 elején kerül majd a moziba, csak azért kapott helyet a "várom" kategóriámban, mert szavakat sem találtam rá, annyira viccesnek tűnik. Megláttam és masszív vihogásba kezdtem, majd kijelentettem, ezt látnom kell. 
Nos, még mindig tartom magam ehhez, szóval gyertek csak zombik, nem félek tőletek.

Jelenleg ennyi filmet szeretnék megnézni, akár moziban is. Időbeosztásom azonban nem épp kompatibilis a mozizással, no meg pénzem sincs túl sok, amit ilyesmire elkölthetnék. A könyvvásárlás valahogy mindig elsőbbséget élvez. Hiába, mániákus és reménytelen könyvmoly vagyok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése