Li Jong-Hi bohókás manhwa sorozatának második kötete. Az első részről már írtam korábban, azzal ajánlott kezdeni az olvasást.
Ezúttal is színes, kissé csicsás borítóba öltöztették (most is megbámultak vele az utcán, de cseppet sem bántam) és tartja a 200 körüli oldalszámot. Ennyit a külsőségekről.
Fülszöveg:
"Nanu nagy bajban van… Szung-Ha úgy döntött, hogy a saját szórakozására szigorúan a markában fogja tartani újdonsült “barátnőjét”. De ha csak ennyi az egész, miért vicsorog azzal a ragyogóan fehér, tökéletes fogsorával Cshan-Kjura, aki még mindig vonzódik Nanuhoz, és szeretné megszerezni magának?"
Bár a fenti összefoglaló szerelmi háromszöget ígér, csupán néhány oldalon bukkan fel ez az elem és sejtéseim szerint, majd a következő részben fog igazán kibontakozni.
A történet halad tovább, Nanu kénytelen elviselni a szívdöglesztő, ám szívtelen fiúja változó hangulatait és megpróbálja kezelni a helyzetet. Az azonban, hogy minden gonoszsága ellenére nem próbál szabadulni tőle foggal-körömmel, sőt a kötet végén még aggodalmat is mutat irányába, sugall valamit.
Ebben a részben végre be lehet látni Szung-Ha álarca mögé. Az olvasó megismerheti a családját és még néhány gondolatmorzsát is a részéről. Kezd kibontakozni, mégis miért ilyen bunkó, ami határozottan jót tett a karakterének.
A főszereplő páros így továbbra is szerethető (a könyvtárban játszódó részt különösen szerettem) minden botladozásuk ellenére. Én drukkolok, hogy Nanu tényleg olyan hatással legyen a fiúra, amire szüksége van.
A kötet másik cselekményvonala, Dzsei élete is tetszetősen alakul. Néhány képkockán különösen lányosnak hatott (főleg mikor cicfarokba fogta a haját), azonban ő is egy szerethető szereplő. Na, meg pont olyan ügyetlen, mint Nanu ezzel pedig ad egy bohókásan bájos vonalat bimbózó kapcsolatába egy hosszú hajú úriemberrel. A boys love irány még mindig az élvezhető kategóriába tartozik, ahogy sugallat szintjén marad.
A cselekmény a kötet végére felpörgött kicsit és igazi csattanóval zárult. (Miért kínoz mostanában minden író függővéggel? Mit vétetem?)
Ami a rajzolást illeti, tartja színvonalat. A fejezeteket elválasztó egész oldalas képek pedig különösen mutatósra sikerültek.
Bosszúból a függővég miatt, nem bírom megállni, hogy bele ne kössek egy aprócska rajzolási hibába. Késő este volt, mikor a könyvtárban játszódó részhez értem, mikor pedig fáradt vagyok, könnyebben kiszúrok bizonyos dolgokat. Szóval Szung-Ha órát visel a bal csuklóján, amit előző részek némelyikében már lehetett látni. Itt viszont az óra vándorol. Hol átkerül a jobb csuklójára, hol köddé válik, mindezt egymást követő képkockákon. Vagy Houdini órájáról van szó, vagy a szerző nem figyelt eléggé, valószínűleg az utóbbi. Ejnye! (Tudom, tudom, gonosz boszorkány vagyok...)
Ettől a bakitól eltekintve tetszett ez a rész. A karakterek kezdenek kibontakozni, a cselekmény meg bonyolódik és már alig várom, mikor szövődnek össze a szálak.
Amúgy a kötet végén van egy rövid karácsonyi szösszenet, amolyan kedveskedés a szerzőtől. Aranyosnak aranyos, de engem ott, a függővég bosszantó hatása, miatt nem tudott meghatni. A szokásos szerzői hírek sem maradtak el, ezeket ellenben feleslegesnek érzem.
Ajánlom mindenkinek, aki az első részt már olvasta. Érdemes folytatni.
Biztosan lecsapok majd a harmadik részre, amint engedélyezem magamnak a könyvtárazást.
 |
| Hogyan dobjuk fel unalmas jegyzeteinket |
Egyelőre nem szabad könyvtárt fosztogatnom, mivel van bőven saját olvasásra váró könyvem és eltemetnek a vizsgaanyagok. Életemet sanyarú módon jegyzetek és tankönyvek fogságában tengetem, és hogy miért? Erre majd január végén válaszolok...
No, de mindig vannak apró örömök az életben. Ilyen az, ha átlapozva a jegyzeteimet lapszéli firkáimra bukkanok. Gyakran rajzolgatok az unalmas órákon és ezek mindig jobb kedvre derítenek később is.
A képen látható firkálmányt akkortájt készítettem, mikor a Moly-szülinapra kihirdették a könyvjelzőtervező pályázatot. Nem, nem állt szándékomban jelentkezni (fényévekre vagyok egy igazi művésztől), mégis megihletett. Most pedig olyan jó volt újra találkozni velük.
A bagoly nem lett a legjobb, de a kis könyvmoly manó a könyvkupacon szerintem igazán aranyosra sikerült. (Tudom, tudom, borzalmasan rondán írok. A rajzokat tessék figyelni és ne az írásképemet!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése