Dalok Paulának

Ezt a könyvet egy nyereményjáték során gyűjtöttem be. Ismételten köszönöm a Ciceró Kiadónak!

Próba cseresznye alapon jelentkeztem a játékra, mivel a rövid részlet, amit elolvashattam a könyvből, felkeltette az érdeklődésemet. Boltban bóklászva azonban nem valószínű, hogy kézbe vettem volna, mivel már a borító romantikus olvasmányt ígér. Félreértés ne essék, tetszik ez a szívecskés, fülhallgatós borító, csak nem rajongok a romantikus könyvekért. Amúgy már kezdek hozzászokni a Ciceró visszahajló kartonborítóihoz.

Meglehetősen vastag darab, közel 600 oldal rövidebb fejezetekre és azon belül kisebb egységekre tagolva. Az utolsó lapokon pedig szerepel egy a spanyol nevek kiejtését segítő lista, illetve néhány oldal a könyvben előforduló spanyol zenészekről. Ezek nekem nagyon tetszettek, piros pont érte a kiadónak, azonban nem mondhatnám, hogy tökéletes munkát végeztek. A könyv felétől ugyanis gombamód elszaporodtak az elgépelések, hiányzó vagy épp fölösleges szavak.

Könyvtrilógia első kötetéről van szó egy spanyol úriember tollából. Számomra megdöbbentő volt, hogy férfi az író, mivel ez tényleg egy csöpögős szerelmi történet, illetve a bugyuta írói álnév is megtévesztett. Pedig a Blue Jeans (Kék farmernadrág? Most komolyan? Nem talált volna valami eredetibbet?) Francisco de Paula Fernández újságírót takarja. Folyton Lana Del Rey - Blue Jeans száma jutott róla az eszembe.

Fülszöveg:

"Az alig 17 éves Paula találkozót beszélt meg a 22 éves Ángellel, akivel Messengeren ismerkedett meg. Izgatott örömmel várja a találkozást. A percek múlnak, ám a fiú nem jön, így Paula beül egy kávézóba. Ott fut össze mulatságos körülmények között az addig ismeretlen Álexszel, aki véletlenül ugyanazt a könyvet olvassa, mint ő. Mindketten fiatalok és vonzók… Álexnek azonban el kell valahova sietnie. Amikor Paula már éppen indulni készül, megjelenik Ángel, s bocsánatot kér a jókora késésért. Ángel újságíró, akinek aznap délután a felkapott énekesnővel, Katiával kellett interjút készítenie…"

Ez a könyv nem nekem íródott. Túlságosan gagyinak, csöpögősnek és semmitmondónak találtam, pedig kedvelem az ifjúsági regényeket. Tudom jól, hogy nem elég rózsaszín a lelkem az ilyen típusú könyvekhez, ám itt nem csak a sztorival voltak problémáim.

A hátsó borítón olvasható, hogy kb. 50 ezer olvasója volt a történetnek az interneten, mielőtt megélte volna a könyvformátumot. Nos, pontosan olyan is. Ha az ember böngész kicsit a világhálón és amatőr írók történeteit olvasgatja, nagyjából azt a színvonalat találja, mint ami ebben a könyvben van, már ha a stílust nézzük.

Nem mondanám, hogy szépirodalomhoz vagyok szokva, mert olvasok ilyet is, meg olyat is, de mégis elvárok némi szépséget a mondatokban. Itt pedig idegsítő, szájbarágós tőmondatokból állnak a fejezetek, amikbe nem tudtam belemerülni. A monoton, rövid mondatok, a leírások hiánya és a rém egyszerű és gyakran semmitmondó párbeszédek újra és újra kizökkentettek a könyv világából. Lehet, hogy Francisco (Hadd ne hívjam Kék Farmernek!) újságírói munkája során rövid, tömör mondatokhoz szokott, ám ez egy regényben nem mindig állja meg a helyét, sőt. 

A spanyol környezet tetszetős lehetett volna, ha rendesen ki lett volna fejtve. A neveken, spanyol zenéken és az ételeken kívül azonban a világ bármely pontján játszódhatott volna. Nincs konkrétum, ami persze nem baj. Nem kell megnevezni a várost, de akkor más konkrétumokat se tegyünk bele. Itt az érdektelen márkareklámokra gondolok. Mert az olvasó orrára van kötve, hogy az a kávézó egy Sturbucks, hogy épp Coca-Cola van a poharukban, nem csak mezei kóla és Lays chips lapul a tálban, nem Chio. Simán ki lehetett volna hagyni a márkaneveket. 

Amik még zavartak a szövegben, azok az erőltetett írói kiszólások voltak, mikor egy-egy fejezet végén megjegyzi: "És akkor még nem tudta, a nap folyamán milyen igaza lesz." Engem ezek is kizökkentettek olvasói világomból. Egyszer-egyszer el lehet sütni feszültségkeltésnek, de állandó jelleggel már hatásvadász lesz.

A karaktereket nagyon gyengének találtam. Szinte semmit sem lehet róluk megtudni, kissé sarkított jellemek. 

Paula a főszereplő, akibe minden ügyeletes férfiember bele van zúgva, ám ennek oka ismeretlen. Osztottam Diana nézeteit, aki folyton feltette a kérdést, hogy mégis mit esznek ezen a csajon. Az egy dolog, hogy csinos, de az író úgy állatja be, hogy nem a külseje miatt van a nagy rajongótábor, akkor viszont mégis miért? Paula jelleme semmilyen, nem tudni róla semmit a szemszínén, a haján és a tökéletes alakján kívül, no meg hogy őrlődik szerelmi életében. 

No, nem mintha a többiek kidolgozottabbak lennének. Ráadásul a férfi szereplők gyenge jellemek. Ángel és Álex is elég tutyimutyi, ha nőkről van szó, pedig ők lennének a vonzó, idősebb pasik. Hát, én egyiktől sem estem hasra, kissé papírsrácok. 

Mario ellenben igazi színfolt. Ő és Diana adta a könyvszereplők pozitívumát, mivel mutattak karakterfejlődést. A vicc mégis az, hogy Dianát, bár csak egy mellékszereplő, jobban megismertem, mint Paulát.

Irene pedig az abszolút sablon, a tipikus gonosz, számító liba, akit mindenki azonnal megutál és ez nem változik a könyv végére sem. 

A szereplőkből tehát hiányzik a mélység. 

Amint látszik, cseppet sem nyűgözött le a könyv, ám van benne azért némi pozitívum is. 

A cselekmény, bár émelyítően töményen romantikus, meglehetősen csavaros és a semmitmondó romantikus jelenetek mellett akad benne fantázia. Álex és Paula megismerkedése, az író regényterjesztői ötletei nagyon tetszettek. 

A történet fiatalokról szól fiataloknak és ebben van a sikere. A tinik tényleg így viselkednek, így esnek egyik szerelemből a másikba, a könyv tehát igazán mai és fiatalos. Az már más kérdés, hogy én ezt már kinőttem.

A címadás is tetszetős, mivel a könyv tele van dalokkal, spanyol és angol muzsikákkal egyaránt. Volt, amit ismertem és volt, amit nem. A spanyol számokra egy ideig rákerestem, aztán ezzel felhagytam, mivel ahogy a könyv túlságosan romantikus az én sötétlila lelkemnek, úgy  a  dalok is túl lagymatagok voltak az ízlésemnek. Mégis nagyon szeretem a zenét, így örömmel olvasok könyvben egy-egy bandáról, vagy számról.

Összességében tehát nem igazán tetszett, mert nem nekem íródott, túlságosan csöpögős (rosszul voltam a szerelmes sms-ektől), túlságosan gagyi a stílusa és asztalt fejeltem a befejezésétől. 

Romantikakedvelő tiniknek azonban nyugodt szívvel ajánlom. Ők értékelni fogják a szerelmi vívódásokat és a rém egyszerű nyelvezetet. Akik viszont nem hajlamosak a cukorszirup lenyelésére és szépirodalomhoz vannak szokva, inkább kerüljék. 

Ilyen és ehhez hasonló spanyol dalok csendülnek fel a könyvben:

Én ellenben, ha már spanyol, akkor inkább ilyet hallgatok:

Ebből is látszik, hogy nem igazán az én világom volt ez a könyv.

Ami pedig a folytatást illeti, hiszen még további két kötet várható, köszönöm szépen, de nem kérek belőle és főleg nem kérek a világ leghíresebb egeréből...