2013. május 30., csütörtök

Tiszták

Egy kis javítással kell kezdenem. Ez a könyv szerepelt az egyik rovatomban és ott tévesen folytatásmentesnek tituláltam. Valójában a Tiszták egy trilógia nyitó kötete. 
Nagyon jó lenne, ha minden sorozatra feltüntetnék hányadik rész is, és hogy még mennyi várható, mert nagyon könnyű megzavarodni. Már másodszor hittem azt egy könyvről, hogy kerek egész történet és igazán bosszantó rájönni, hogy mégsem. 
Szóval kedves kiadók, találjatok ki valamit, hogy megkönnyítsétek a gyanútlan és néha figyelmetlen olvasóitok életét. Köszönöm!
Ez nem szemrehányás volt, csak egy olvasói észrevétel. 
Ahogy a fent említett rovatomban is írtam, ezzel a könyvvel Molyon találkoztam először. Sokan olvasták és sokan dicsérték. 
Disztópia, így nem meglepő a lelkesedés, amit a gyönyörű borító csak fokoz. Nagyon örülök, hogy az Egmont Kiadó meghagyta az eredetit, annyira passzol a történethez.
Terjedelemre meglehetősen vaskos darab 568 oldalával, ami különböző szereplők nézőpontjaiban íródott. A kiadó munkájára, amúgy belül sem lehet panasz, igényes munkát végeztek.
Fülszöveg:
"Pressia hétéves volt a Robbanások idején, amikor az egész addigi világ megsemmisült. Már nem emlékszik sem a szüleire, sem születésnapi ajándékokra. A nagyapjával él egy romos üzlethelyiség hátsó raktárában, és csak a porig égett házakat, a kétségbeesetten túlélni próbáló embereket, a levegőben kavargó hamut és port, a mutánsokkal vívott harcot ismeri. 
Partridge a Kupolában él, azon szerencsés kevesek között, akik sebhelyek nélkül vészelték át a világ pusztulását. Bár a Kupola egyik legbefolyásosabb vezetőjének fia, úgy érzi, megfojtja a szigorú új rend, ráadásul hiányzik neki az édesanyja, aki sohasem jutott be a Kupolába. Így, amikor rájön, hogy az anyja esetleg még életben lehet, elhatározza, hogy az életét kockáztatva megszökik, hogy megtalálja. 
Amikor Pressia találkozik Partridge-dzsal, a világuk újra összeomlik."
Kedvelem a disztópiákat, nem zavar a sötétség, ez pedig egy kifejezetten sötét, szörnyű jövőképet fest. Ebben rejlik a népes rajongótábor oka, no meg a felépített borzalmakkal teli világban.
Sok helyen olvastam, hogy mennyire jól van összerakva az egész és hogy az írónő milyen szépen vezette a szálakat, amikből kiderül mi és miért történt a világgal. Nos, ezzel csak részben értek egyet.
Valóban jól átgondolta a pusztulást és az utána maradt élet paramétereit és elég sokat adott a leírásokra, ami egy ilyen típusú könyvben nélkülözhetetlen. Ehhez pedig nem szokványos szereplőket választott, ami csak emeli a sztori színvonalát. Csakhogy nekem sántított a dolog.

Innen kifejezetten a személyes nézeteim következnek a könyv világára vonatkozó apróbb spoilerekkel, úgy tessék tovább olvasni a bejegyzést. 

A könyvben a világ pusztulását Julianna Baggott az atombomba számlájára írta, amivel nincs is különösebb baj, csakhogy olyan mellékhatásokkal turbózta fel a robbanásokat, amik néhol elég érthetetlenek. Az emberek különféle dolgokkal olvadtak össze a sugárzásnak köszönhetően. 
Azt még simán elhittem, hogy valaki egy játékbabával, néhány üvegszilákkal, a nyakláncával és egyéb tárgyakkal a bőrébe olvadva él, feltéve ha nem létfontosságú szervet kapott telibe az idegen tárgy. (Épp ezért Pressia nagyapja meg a ventilátor kicsit már túlzás.) Ezeket, ha mázlija van az embernek, még túlélheti. 
No, de hogy két élőlény forrjon össze mint valami furcsa sziámi ikerpár, az már bőven több mint sok. Az atomsugárzásnak természetesen vannak mutációt okozó hatásai, épp ezért, ha az írónő több végtagot akart adni szereplőinek, egyszerűen növeszthetett volna nekik egyet-kettőt. Az azonban, hogy valakinek a csípőjéből lógjon ki a kisgyereke, vagy hogy a testvérét cipelje a hátán, mint egy túlméretezett hátizsákot nonszensz. Ilyet nem lehet túlélni érthető biológiai okokból és akkor még az állat-ember összenövésekről nem is szóltam. Mégsem ezek a gruppik verték ki nálam a biztosítékot, hanem a fertők. 
A fertők, amik egy élőlény és a föld összeolvadásából keletkeztek. Ez a talpad alatt a homok is él és szeme van szitu egyszerűen ostobaság. Ráadásul, ha ők úgy olvadtak bele az anyaföldbe hogy épp azon álltak, akkor minden földi élőlénynek bele kellett volna. De nem, itt csak néhányan vannak, és amúgy valahol még élő emberek, képesek a helyváltoztatásra is. Totál logikus, ha megnézzük, milyen fürge egy kavics...
Persze lehet védeni a könyvet, hogy nincs fantáziám, de ha egy olyan történetben, ahol az író igyekszik mindent racionálisan megmagyarázni, bukkannak fel ezek a dolgok, már cseppet sem képzelőerő kérdése.
No, de tekintsünk el az összeolvadásoktól és mutációktól. A Kupolán kívül rekedtek még így is érthetetlen módon sokan vannak és élnek. Élnek egy olyan világban, ahol folyamatosan hamu kavarog a levegőben, ahol nincs élelmiszer termelés (minden állat és növény megváltozott és 99%-ban mérgező vagy félig fém lett), ahol az ivóvíz finoman fogalmazva is ritka és ahol teljes az anarchia. Csak én látom úgy, hogy túl kevés az életben maradás feltétele?
De legyen, mondjuk mindenki gyökereket eszik (hogy hol szerzik be egy nagyváros közepén, amit kietlen pusztaság vesz körbe, abba most ne menjünk bele) és immúnis a hamura, akkor is ott az SZFH, akiknek kedvenc időtöltése az embervadászat. Micsoda túlélési esélyek!
Az SZFH amúgy szociális szempontból is zsákutca kicsit. Nem hiszem el, hogy kilenc év alatt nem sikerült minimális társadalmat kiépíteniük a túlélőknek és még mindig csak vannak és lézengenek egyik napról a másikra. Az ember szociális lény, akár összenőtt valamivel, akár nem, szüksége van a társaság által nyújtott biztonságra és előnyökre. Plusz egy ilyen gyilkos világban, ahol a kavics is rád vadászik, a túlélés esélye zéró társ nélkül.

Spoilerek vége.

Én tehát nem aléltam el a világképtől. Sötét persze, meg ijesztő, de a fent említett dolgok miatt nem túl hiteles. Ha pedig valami nem hiteles, nem tudok belemerülni teljesen.
Ettől függetlenül tetszhetett volna, ha elragad a cselekmény, csakhogy nekem túl lassan haladtak az események, néhol feleslegesnek találtam egy-egy mozzanatot, néhol pedig kevésnek. A könyv utolsó száz oldala viszont pörög rendesen és igazán vagány lett ott az akció.
Nem rajongtam az összeesküvés elméletért és a kiderült múltbéli titkok sem leptek meg különösebben. 
A karakterek lelkileg is elég sérültek, ahogy az a környezethez passzol és egész kiforrott jellemek, nem lehet rájuk panaszom, bár mindig van, aki szimpatikusabb és van, aki kevésbé. 
Pressia néha irritált, El Capitanra Helmud miatt nem tudtam elfogulatlanul tekinteni, így Partridge és Bradwell állt közelebb hozzám. 
A könyv végére elég sok titokra fény derül ugyan, de bőven marad még kérdés az olvasó fejében. Ráadásul a lezárás erőteljesen sugallja, hogy ez bizony még csak a kezdet volt.
Összességében tehát egy sötét disztópia, ami valahogy nem kapott el. Elég lassan haladtam vele és cseppet sem nyűgözött le, mint oly sok rajongót. Kizárólag a disztópia kedvelőinek ajánlanám. Nem lesz a könyvtől az embernek jobb kedve, az biztos.

Folytatásról:
Mint a bejegyzés elején is írtam, ez egy trilógia nyitó kötete, vagyis még két részre lehet számítani. A második könyv Fuse címmel már megjelent az USA-ban, így valószínűleg hamarosan magyarul is meg fog. 
Julianna Baggott amúgy meglehetősen termékeny író, aki több álnév alatt publikál.
Elolvasom-e a folytatást? Ha megtalálom a könyvtárban és épp rengeteg szabadidőm lesz, akkor talán.

5 megjegyzés:

  1. óó, de örülök, hogy előbb olvastam a kritikádat, mint, hogy a kezem közé került volna :) így már legfeljebb csak könyvtárból szerzem majd be..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, vannak ennél jobb könyvek, amiket érdemesebb megvenni az biztos, de azért nem akartam teljesen elvenni tőle az olvasási kedvet, mert tényleg nagyon sok rajongója van. (Bár, nem értem, hogy miért. :D ) Ha könyvtárban látod és épp valami sötétre vágysz, azért lapozz csak bele, legalább hogy elmondhasd nekem, egyetértesz-e vagy sem. :)
      Amúgy meg köszönöm a bizalmat, amiért ennyire adsz a véleményemre. (:

      Törlés
    2. Úgy lesz. Csak kerüljek könyvtár közelbe...
      Hát, úgy vettem észre bizonyos téren hasonlít az ízlésünk. :)

      Ui.: Kiolvastam a Csontvárost, és tetszett! A vörös haj már alapból a gyengém...

      Törlés
    3. Igen, nekem is úgy tűnik, hogy hasonló könyveket olvasunk. :)
      Örülök, hogy tetszett a Csontváros és garantálom, hogy a következő két rész még jobban fog tetszeni. Az Üvegváros zseniális, az a kedvenc részem. :)

      Törlés
    4. Mmm. Úgy legyen. Szerintem nyáron sort kerítek rájuk is.. :)

      Törlés