2013. június 30., vasárnap

Könyves kívánságlista VII.

Június utolsó napja van, így eljött az ideje Könyves kívánságlista rovatom következő részének.
Hiába van mindig picivel több, mint elég könyvem olvasásra várva, nem bírom megállni, hogy ne vadásszak új könyvek után. Komplett könyvkatalógus részleg van az agyamban benne minden olyan könyvvel, ami érdekel, akár olvastam már, akár nem. Mégsem árt néha listát írni róluk.
Erről jut eszembe, pár napja kezembe került egy régi jegyzetfüzetem. Minden lapot igyekszem kihasználni, így a félig megtelt füzeteket is őrizgetem, hátha jó lesz még valamire. Ebben pedig a firkáim és jegyzeteim mellett találtam egy listát, méghozzá egy könyves kívánságlistát. A következő könyvek szerepeltek rajta: A szél árnyéka, Éjjeli utazás, Fekete bárány, Lélektelen, Az árnyak útján, Angyalvér.
Ez a lista van vagy három éves és a hat könyvből négyet olvastam is. A maradék kettő pedig már csak akkor csigázna fel, ha szembe jönne a könyvtárban. 
Ebből is látszik, hogy a kívánságlistám nagyon képlékeny. Jelenleg négy könyv csücsül rajta:


Haladjunk jobbról balra:

Sophie Kinsella - Segítség, kísértet!
Ez a könyv akkor került fel a listámra, mikor épp megcsömörlöttem olvasmányaimmal. Rájöttem ugyanis, hogy nagyon kevés vidám könyvet olvasok és ez talán nem a legegészségesebb amúgy is sötétlila lelkemre nézve. Éppen ezért vidám könyvre kezdtem vadászni, hogy jobb kedvem legyen. Ekkor bukkantam rá erre a könnyed, reményeim szerint humoros történetre.
Sophie Kinsella neve Egy boltkóros naplója miatt lehet ismerős. Vidám, csajos könyveket ír, ez a kötete pedig egy kis természetfeletti vonalat is kapott, így megtetszett. Ráadásul olcsón be tudom szerezni, ami tovább növelte vonzalmamat. Ha épp nem lesz sok olvasásra váró saját könyvem és ismét rám tör a "Na, ne már, hogy csak negatív könyveket olvasok!" szindróma, akkor kedélyjavítónak beszerzem. Addig viszont marad a kívánságlistámon.

Victoria Schwab - Az Archívum
Meglehetősen új könyv (2013-as megjelenésű) és Molyon csupa jót hallottam róla. Érdekes és izgalmas történetnek ígérkezik és ha jól vagyok informálva, nincs folytatása. 
A szellemes téma a gyengém (Szellem névvel ez gondolom senkit sem lep meg.) így nagyon piszkálja a fantáziámat. Majd talán egyszer beszerzem.

Michelle Moran - Nefertiti
Ezt a könyvet egyik kedves olvasóm ajánlotta. Mindig szívesen fogadom a tippeket, ez most sem volt másképp. Az ajánlás alapján nem is maga a sztori vonz, bár az egyiptomi történelem igazán érdekes (amíg nem kell elszavalni az Óbirodalom uralkodóinak névsorát), hanem a stílus. Szívesen elolvasnám.

J. A. Redmerski - A soha határa
Friss megjelenésű könyv, amit mostanában nagyon sokan olvasnak. Megtetszett a borító és a cím, így mikor a kiadó akciót hirdetett rá, jobban utánanéztem és kacérkodtam a gondolatával.
Érdekes könyvnek tűnik, bár hallottam róla jót és rosszat egyaránt. Végül nem vettem meg, mert bőven van olvasnivalóm, ám felkerült a listámra, hogy majd esetleg később, ha könyvhiányom lenne, eszembe jusson. 

Nem vagyok olvasásfüggő
Abba tudom hagyni, amint befejeztem még egy fejezetet
A rovat legutóbbi része óta tehát ez a négy könyv keltette fel kíváncsiságomat. Rá- és lebeszélni még mindig ér és más könyvek ajánlását is szívesen fogadom. 
Igaz, nem ígérhetem, hogy hamarosan újabb könyveket pakolok a várólistámra, mivel még mindig vár rám 12 csinos kis kötet és jelenleg is két könyvet olvasok egyszerre, bár a Delíriumot gyorsan befejezem, amint el tudok szakadni a féltéglaméretű másik olvasmányomtól (A szabadulás). Persze, mivel most van bőven szabadidőm, amit olvasásra fordíthatok, gyorsabban fogyasztom a lapokat.
F. barátom megjegyezte, mikor elmeséltem neki, szám szerint hány könyv vár arra, hogy olvassam: "Elleszel velük egész nyáron.
Mire én: "Viccelsz? Max egy hónap és jöhet a következő adag.
Ez történik, ha egy könyvmoly kiélheti szenvedélyeit...

3 megjegyzés:

  1. Az a könyvkatalógusos dolog nálam is fennáll... már fel se merem írni az összeset, inkább csak a fontosabbak kapnak tintát, hogy legalább a papíron testet öltsenek vágyálomként. Egyébként otthon a szobámban nekem fel van ragasztva a szekrényemre egy csinos lista arra az esetre, ha valaki meg akarna ajándékozni, tudja minek örülnék :D (Egy aprócska gond van ezzel: rajtam kívül kábé 2 ember-anyu és Szépszeműm-illetve néhány kóbor tündér/és szúnyog/ láthatja ezt.)
    Az Archívum engem is érdekel. :)
    Ja, és A szél árnyéka-már majd' elepedek érte, fúrja az oldalamat, és a többiek. De egyszer csak megszerzem. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam a könyvajándékozás úgy működik, hogy az illető kezembe nyomja az összeget, amennyit a könyvre szánna, aztán megveszem magamnak azt, amelyiket szeretném. :D Így biztos tetszeni fog, amit kapok, bár a meglepetés varázsa oda. No, nem mintha engem többen szeretnének betűkkel elhalmozni...
      A szél árnyéka nagyon jó, bár ezt biztosan mondtam már egyszer-kétszer, úgyhogy csak hajrá a beszerzéssel. :)

      Törlés
    2. Az se rossz módszer :D
      Oké :)

      Törlés