2013. július 24., szerda

A fekete prizma

Brent Weeks egyszer már bizonyított nekem. Éjangyal trilógiája, bár az első kötet (Az árnyak útján) még nem nyert meg magának teljesen, bekúszott a szívembe és nagy bizalmat öntött belém az íróval szemben. Épp ezért, mikor megtudtam, Weeks új könyvsorozatba kezdett és a Könyvmolyképző Kiadó ezt is eljuttatja a magyar olvasókhoz, nem volt kétséges, lecsapok-e rá.
A fantasy úgyis a szívem egyik csücske, hát még ha ilyen ütősen és eredetin van tálalva. Szóval egyből beszereztem, szinte a megjelenése napján a Könyvfesztiválon
A borító szép (bár nekem az éjangyalos könyvek jobban tetszenek) és közel 800 oldal. Igaz, a végén szerepel köszönetnyilvánítás és egy szójegyzék is, mint egy segítő szótár a könyv világához. Szóval nem épp utazáshoz elcsomagolható olvasmány, inkább fotelben ücsörögve fogyasztandó darab. 
Ennyit a külsőségekről, jöjjön a fülszöveg:
"Gavin Guile a Prizma, ő a leghatalmasabb ember a világon. Császár és főpap, az ő erején, bölcsességén és bűverején múlik, fennmarad-e a törékeny béke. De a Prizmák sosem hosszú életűek, és Guile pontosan tudja, mennyi idő van még hátra az életéből: öt év, ami alatt öt lehetetlen célt kell teljesítenie.
Ám amikor Guile felfedezi, hogy van egy fia – aki egy messzi királyságban született a háború után, ami őt hatalomra juttatta –, döntenie kell. Mennyit hajlandó feláldozni azért, hogy megőrizzen egy titkot, ami szétszaggathatja a világát."
Weeksnek van fantáziája, az biztos. A történet egy teljesen egyedi világban játszódik, tele új ötletekkel és megoldásokkal és a kivitelezés sem maradt el. Én legalábbis még csak érintőlegesen sem hallottam máshol színmágusokról (Szójegyzék szerint: "aki rendelkezik a fény átalakításának képességével, és anyagi (luxin) formákba önti azt") vagy bármi hasonlóról. Itt pedig ők vannak a főszerepben a szivárvány színeinek felbontásában, kötött hierarchiában és egy a naphoz és a fényhez köthető vallásban.
Nem csak a mágusok és képességük új, hanem a világ, amiben élnek és a hitük is. Nekem nagyon tetszett, hogy nem csupán a Hét Szatrapia felépítésére fordított figyelmet, hanem a vallásra is. Már csak egy nyelv hiányzik és kész is a tökéletes fantasy világ. Tetszett, hogy minden a fényhez és a színekhez kötődött, hogy mindennek megvolt a szerepe, jelentősége és oka. 
A könyv másik nagy erőssége a kidolgozott világ mellett, a szereplők. 
Vannak itt kifejezetten szimpatikus és kifejezetten ellenséges alakok, illetve olyanok is, akik a határon helyezkednek el. Szeretem az élő karaktereket, akik minden szuper képességük és hatalmuk ellenére megőrzik emberi mivoltukat és korán sem tökéletesek. Nos, itt pont ilyenek a szereplők.
A leginkább Kip karakterén figyelhető meg az erő és esetlenség kettőssége. Hiszen ő egy átlagos, kövér srác, aki cseppet sem hős alkat. Fél a patkányoktól, ha megütik inkább összegömbölyödik és várja, hogy vége legyen. Mégis ő a nagy Prizma törvénytelen fia, ami borítékolja a mágikus adottságokat. Ám színek ide vagy oda, mégsem változik át egyik pillanatról a másikra. Megőrzi eredeti természetét, félelmeit, bizonytalanságát és éles nyelvét. Könnyedén megkedvelhető figura.
Gavin szintén egy összetett karakter, ám őt inkább a tettei és a titkai teszik igazán érdekessé. Ahogy egyre több titok derül ki a múltjáról, egyre szimpatikusabbá válik. Számomra ő volt a főhős és nem Kip, mivel róla szerettem a leginkább olvasni.
Még egy szereplőt ki kell emelnem, méghozzá Karrist. Ő is egy érdekes és összetett személyiség és az ő titkai is izgalmas fordulatokat hoznak, nekem mégis más okból vált különösen szimpatikussá. A könyvek világában sok a hangsúlyos női szereplő és ezek gyakran gyönyörű amazonok, mint egy komplett női ideálkép. Csakhogy a tűsarkúban lövöldöző szépségek, akik egy csata után is tökéletes sminkkel és hajkoronával borulnak a férfi főhős karjaiba, meglehetősen hiteltelenek. Karris ellenben igazi nő. Naiv kislányból lett vakmerő harcos, aki tisztában van a korlátaival, elfogadja az élet pofonjait és felszegett állal megy tovább. Mindezek tetejében pedig nemcsak az ellenség ütéseit fogadja hősiesen, hanem a menstruációs görcsöket is. Lehet furcsának tűnik, de szabályosan ujjongtam, hogy végre valaki könyvbe szőtte ezt a nem épp elhanyagolható "női problémát", és hogy mindezt egy férfi író tette, hatalmas vastapsot érdemel. Szeretem az ilyen apróságokat, amik a valósághoz kötnek egy fantáziavilágot is.
A könyv amúgy népes szereplőgárdát vonultat fel, ám szerencsére csak a leghangsúlyosabbak kaptak nézőpontbeli szerepet, így a történet követhetőségén ez cseppet sem ront.
A cselekmény szövevényes, tele konfliktusokkal, titkokkal és félreértésekkel, no meg sok-sok ármánnyal, mert mindenki a hatalom rabja. A múltbéli események pedig legalább olyan izgalmasak, mint a jelenbeliek és persze nagy hatással vannak mindenre. A szálak boncolgatásába inkább nem megyek bele, legyen elég annyi, hogy izgalmas és fordulatos. Weeks jó a csatajelenetekben és a színmágia még betűkön keresztül is fényesen látványos.
A könyv utolsó száz oldala tömény harc, ami igazán életszerűen lett megalkotva. Az olvasó könnyedén beleéli magát a város ostromába és összeszorított ujjakkal drukkol kedvenc szereplői épségéért. A végére pedig, bár néhány titokra fény derül és egy-egy apróság megoldódik, csak fokozódik a feszültség és a sok kérdés.
Hiába közel 800 oldal, szívesen olvastam volna még tovább is. Weeks stílusa könnyed és humoros, így pörögtek az oldalak rendesen.
Összességében tehát nekem nagyon tetszett. Nem bántam meg, hogy megvettem és meleg szívvel ajánlom minden fantasykedvelőnek. Aki olvasta az Éjangyal trilógiát és tetszett neki, nem fog csalódni ebben a sorozatban sem, aki pedig azt még nem olvasta, itt az ideje, hogy megismerkedjen Weeks könyveivel. 

Ízelítőnek itt a könyv bemutató videója, ami bár a szereplőket én teljesen másképp képzeltem el (főleg Kipet) nagyon látványosra sikerült:

Kiegészítés:
Ahogy a bejegyzés elején is írtam, könyvsorozatról van szó, ami magyarul A fényhozó címet kapta.
Információim szerint összesen négy kötet lesz, amiből a második rész (The Blinding Knife) már megjelent az USA-ban és talán jövőre eljut a magyar olvasókhoz is. A harmadik kötet, The Broken Eye még írás alatt áll és 2014-re lett ígérve. Az utolsó rész pedig, ami egyelőre nem kapott címet, 2016-ban lesz várható. 
Brent Weeks nem kapkodja el a könyveit, amit tekintve a kidolgozottságukat, cseppet sem bánok. Ráadásul meglehetősen terjengős író, ha az oldalszámokat nézzük. Maga is megjegyezte egyszer, hogy a kiadója mennyit bosszankodik a könyvek vastagsága miatt, így megígérte, hogy a következő kötet vékonyabb lesz, mint a Shakespeare összes. Szeretem a humorát.
Jó könyvekre megéri várni, így türelmesen kivárom minden rész magyar megjelenését, addig pedig gyönyörködöm az eddigi Weeks-könyveimben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése