2013. október 9., szerda

A vízisten menyasszonya 4.

Ez az a manhwasorozat, aminek a rajzstílusát a legjobban szeretem. Egyszerűen gyönyörű kívül és belül is. Csak rá kell nézni a mellékelt negyedik kötet borítójára. Hát nem meseszép?
Első alkalommal került rá mindkét főszereplő és ezúttal a lila szín dominál az elmaradhatatlan virágok és pillangók mellett. 
A sorozat korábbi részeiről írtam külön-külön bejegyzéseket, azokkal érdemes elkezdeni az olvasást. (Első kötetről ITT lehet olvasni.)
Oldalszámra a szokásos 200 körüli lapszámával. A kötet végére pedig az írónő vicces "pandás" kommentárjai mellé egy interjú is került az AnimeStars magazin jóvoltából. (Aki nem ismerné a magazint, annak megjegyzem, hogy az egyik legnagyobb hazai animékkel és mangákkal foglalkozó lap. Ha úgy tetszik, a Mondo magazin kistestvére.) Én nagyon örültem, hogy belekerült ebbe a kötetbe, kicsit közelebb hozta a szerzőt a magyar olvasókhoz.
Fülszöveg:
"Az istenek és a halandók is Szoát akarják! Miután haza kellett térnie férje, Habek varázslatos birodalmából, földi élete – sok tisztelője ellenére – sem alakul rózsásan. Közben Habek isteni anyja és pár állítólagos barátja az elátkozott vízisten ellen ármánykodik, de ő vajon észhez tér-e végre, és megmenti-e Szoát? Humor, dráma és egy cseppnyi horror színezi az eseményeket, amikor az emberi menyasszony, Szoa megpróbálja felfedni különös férje titkát és hogy mi rejlik az előző feleség korai, erőszakos halála mögött. A dolgokat pedig épp hatalmas és szeszélyes férje bonyolítja, akinek nappal egy kisfiú testében kell élnie, és csak éjszaka veheti fel igazi, felnőtt alakját."
Szegény Szoa sosem tudja, mi folyik körülötte és ez ebben a részben sem változik.
Ahogy már a bejegyzés elején említettem, a rajzolása gyönyörű. Szoa annyira szép minden szögből, minden hangulatban és minden időjárási viszonyok között. Persze a többi szereplő is szépre sikerült, nekem mégis a főhősnő tűnt ki. A folyamatosan elburjánzó virágok, bambuszok és levelek pedig a háttért is kellően meséssé teszik a pillangókról és vízcseppekről nem is beszélve. Szinte minden oldalon kedvem lett volna papírt és ceruzát ragadni, annyira inspiráló. 
Ezek után bátran mondhatom, számomra a sorozat legnagyobb vonzereje a szépségében rejlik, ezért olvasom rendületlenül. No, persze a történet sem elhanyagolható.
Ebben a részben Habek végre némi nyílt érdeklődést mutat Szoa iránt. Szeretem, amikor féltékeny, ebből látom, hogy mi rejlik a szexi és hűvös külső alatt. Az pedig, hogy egyre több információt lehet megtudni előző feleségéről, Nakbinról különösen értékeltem. Azonban még így is akad bőven sötét folt (már-már fekete lyuk méretű) kedvenc istenségem múltjában.
A kérdések pedig csak fokozódnak, mert az istenek lételeme az ármány és a köntörfalazás.
Sajnálom Szoát, amiért csak a sötétben tapogatózik, miközben akaratlanul is politikai és érzelmi játszmákba keveredik.  Ezek a játszmák ráadásul annyira homályosak, összetettek, mégis egymástól függetlenek, hogy alig lehet kiigazodni rajtuk. Nekem legalábbis még nem teljesen sikerült kibogoznom, ki kinek az oldalán foglal állást és miért. Tényleg senkiben sem lehet bízni.
Az első kötethez képest egyre kevesebb a humor a történetben, egyre borongósabb a hangulata, ami persze nem baj. Ahogy a harmadik kötetben a dráma játszotta a főszerepet, úgy itt is előkelő pozíciót szerzett magának. Ez pedig most nem csak Habek múltjában nyilvánult meg, hanem Szoa családi kapcsolataiban is.
Mindeközben pedig a szerelmi szál egyre hangsúlyosabban van jelen. Szoa és Habek kapcsolatát árgus szemekkel figyeli a teljes istenvilág és ők is egyre jobban érzik a köteléket. Igaz, még így sem mondanám szerelmi kapcsolatnak azt, ami köztük van, ahhoz túlságosan sok a titok Habek körül és túlságosan goromba Szoával. Azért drukkolok nekik, akkor is, ha teljes mértékben a lány pártját fogom a konfliktushelyzetekben. 
A kötet vége ezúttal is függővég, egy újabb csavar előjele, ami a későbbi kötetekben felforgat majd mindent. Nem mintha nem lenne elég összetett és cseppet kusza az ármányok szövevénye.
Összefoglalva, ez a rész is elnyerte tetszésemet. Okosabb nem lettem ugyan a rejtélyeket illetően, ám lekötöttek az új problémák és gyönyörködhettem közel 200 oldalnyi művészetben.
Bátran ajánlom azoknak, akik már olvasták az első három kötetet, nem fognak csalódni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése