2013. november 20., szerda

A vízisten menyasszonya 5.

Ma az egyetemen egyik csoporttársam megkérdezte, mit olvasok. Erre megmutattam neki A vízisten menyasszonya borítóját és közöltem, mangát, vagyis inkább manhwát, mert koreai. Aztán azt is hozzátettem, hogy nagyon jó. A beszélgetés pedig ezen a ponton megakadt, mert csoporttársam bevallotta, fogalma sincs erről a műfajról és még egyet sem olvasott. Erős volt a késztetés, hogy a kezébe nyomjam,  hadd próbálja ki, de aztán meggondoltam magam. Nem az ötödik kötettel kell kezdeti egy sorozat olvasását és nem vagyok térítő típus, nem szoktam rábeszélni az embereket erre vagy arra, maximum indirekt módon.
Ezzel a kis életképpel csak azt akartam jelezni, még mindig meglep, mikor valaki teljesen ismeretlennek találja a képregények világát. Magyarországon igaz nincs kifejezett kultúrájuk, mégis elég népszerű műfajról van szó ahhoz, hogy ismert legyen. Ennek ellenére újra és újra meglep, mikor kíváncsian bámuló tekintetek kereszttüzében találom magam olvasás közben. Ilyenkor igazi otakunak érzem magam (főleg ha még az öltözködésem is épp ezt az irányt képviseli: csíkos zokni, rakott szoknya). Na, de ennyi bevezető eszmefuttatás bőven elég lesz, jöhet kedvenc manhwa sorozatom aktuális része.
A borító Habek két arcát mutatja az elmaradhatatlan virág- illetve pillangómotívummal. Érdekes, hogy a gyerek vízisten mindig sokkal komolyabbnak, megfontoltabbnak és érettebbnek tűnik, mint Mui.
Oldalszám a megszokott 186 és a kiadó munkájára ezúttal sem lehet panasz.
Fülszöveg:
"Habek vitatott döntése, hogy visszahozza Szoát varázslatos királyságába, hatalmas felzúdulást kelt az elemek istenei és istennői között. Különösen érzékenyen érinteti féltékeny imádóját és megkeseredett, hatalmas anyját, akik a vízisten háta mögött intrikálnak. Magának a szeszélyes istenségnek, Habeknek, aki megmentette Szoa faluját az éhínségtől és az aszálytól, egy átokkal gyűlik meg a baja, ami miatt nappal gyerektestben kell élnie, és csak éjszaka veheti fel igazi, felnőtt alakját. Míg birodalmának egyes lakói kedvesek – némelyek talán túlságosan is kedvesek – emberi asszonyához, Habek eleddig eltitkolta az átkot Szoa elől, akit teljesen összezavar az a figyelem és elutasítás, amiben részesül. Éjszakánként Habek a szenvtelen, jóképű Mui alakját ölti magára, akinek ellenállhatatlan karizmája és csábítása hatására Szoa úgy hiszi, máris kész megcsalni gyermeki hitvesét. Itt az ideje, hogy Habek/Mui színt valljon! És vajon ki a felelős előző emberi asszonya haláláért?"
Még hogy Mui színt vall?  Haha, jó vicc! Ez a sorozat ármányok és titkok szövevénye, nem lehet csak úgy egyik részről a másikra felgöngyölíteni őket. 
A negyedik kötet áskálódásai  folytatódnak és Szoa továbbra sincs biztonságban az istenek kiszámíthatatlan világában. Senki sem az, akinek mutatja magát, így megértem a főhősnő zavarodottságát, mégis néha olyan kis naiv tud lenni. Itt nem a lágy szívére gondolok, hanem a túlbuzgó segítő szándékára. Egy mérges kígyót simogatni sehogy sem jó ötlet...
"Új" szereplő kavarja össze még jobban a dolgokat, akit első pillanattól sikerült megutálnom és nem sokon múlt hogy véleményemet olvasás közben félhangos morgással fejezzem ki cseppet sem törődve a metrón utazó többi élőlénnyel. Bosszantó egy nőszemély.
Indulataimat pedig csak növelte, hogy bár Habek kezd egyre morcosabb lenni, hiszen ő sem repes az új ármányoktól,  még mindig nem állt a sarkára. Az alattomos szemüveges fickót (The-Ul-Csin-In, a becsületes neve, de én inkább átkereszteltem szemüveges sunyi rókának) illett volna minimum kipenderítenie. No, de majd egyszer... Valaki előbb-utóbb úgyis felpiszkálja a haragját, aztán jöhet a tájfun és szökőár.
Huje ebben a részben kifejezetten tetszett. Sikerült picit meglepnie és egy újabb kirakós darabot a helyére tennie, aminek nagyon örülök. A csajfogó módszere pedig zseniális: Hogyan nyűgözz le egy lányt? Vidd el nyaralni lebegő szigetedre. Garantált siker, de tényleg.
Habek anyja is ígér még egy-két titkot. Igazi nagy játékos és még mindig nem sikerült megértenem motivációit, de ez persze a múltban rejtőzik, amiről csak egy-egy foszlány derült eddig ki. 
A kérdések tehát csak fokozódnak, Szoa még mindig nem tudja, kihez ment férjhez, és az új információmorzsák csak elhúzzák a mézes madzagot az olvasó előtt. A szerző remek a feszültségkeltésben. No, meg persze a látványos és gyönyörű képek megrajzolásában. Nagyon szeretem a stílusát.
Szóval ez a rész a rejtélyes vonalat erősíti, bár fellelhető benne egy csipet dráma, egy picike humor és egy kis elrejtett mondanivaló. A kötet vége pedig igazi csemege. 
A Viszonyok: Első házasság egy rövidke visszaemlékezős történetecske, ami igazi pluszt ad a sztorihoz. Szoának drukkoló olvasókat bizonyára nem hagyja hidegen.
Összességében tehát remek manhwa még mindig, akinek eddig tetszett, az ebben a részben sem fog csalódni. Izgatottan várom a folytatást.

Zárszónak hoztam egy elgondolkodtató idézetet a kötetből:
"Mindenki vágyik valamire. Ha az emberek vágynak valamire, az istenekhez tudnak imádkozni… De kihez imádkozzanak az istenek?"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése