2013. november 2., szombat

Mozgóképek XIV.

Az elmúlt hónapban négy filmre szakítottam időt meglehetősen változatos témákban.
A rovatban szereplők eddig kivétel nélkül otthon kényelmében megtekintett mozgóképek voltak, mivel a mozis élményeimnek általában külön bejegyzést szentelek. Most mégis megtöröm a hagyományt, mivel a terítékre kerülő első filmet moziban láttam. Ki kellett használni a moziünnepet, még akkor is, ha enyhén szólva is túlzsúfolt volt a csütörtököm. Megérte megnézni és hosszú eszmecsere és sok nevetés követte, mégsem akartam külön írni róla, mert úgy éreztem, nincs elég mondanivalóm egy teljes bejegyzéshez. Így került a rovatba a Fogságban a másik három film mellé. Jöhetnek a részletek:

Fogságban

"Milyen messze mennél el, hogy megvédd a családodat? Keller Dover (Hugh Jackman) minden szülő rémálmával néz szembe, mikor 6 éves kislánya, Anna, barátnőjével együtt eltűnik. A kétségbeesés óráiban teljesen eluralkodik a családon a pánik. Az egyetlen nyom egy rozzant lakókocsi, amit az utcájukban láttak parkolni. A nyomozást vezető detektív (Jake Gyllenhaal) letartóztatja a sofőrt, Alex Jonest (Paul Dano), de bizonyítékok hiányában mégis szabadon kell engednie.Az őrjöngő apa tudva, hogy gyermeke élete forog kockán, és a rendőrség egyetlen nyomot követve nem bukkant a kislányokra, úgy dönt, nincs más esélye: kezébe veszi az irányítást, kerüljön bármibe. De vajon egy elszánt apa mire képes, hogy megvédje a számára legfontosabbat?"
Elsősorban a színészek miatt esett rá a választásom. No, persze a téma sem volt mellékes.
Ez egy izgalmas thriller, amiben a pszichológia is fontos szerepet játszik. Voltak könnyen kitalálható csavarok, mégis a néző sokáig csak gyanúsítgat vaktában. Egy idő után ugyanis mindenki gyanús, aztán jön a nagy finálé, mikor minden összeáll és értelmet nyer. Engem nem csapott földhöz a film és picit húztam a számat a vége miatt, bár elismerem, ilyen befejezés illett hozzá. A körülöttem ülők azonban fel-felhördültek néha és szerintem, mindenki elégedetten távozott a moziból. 
Szóval jó film és bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti ezt a műfajt.

Hisztéria
"Dr. Mortimer Granville-t a túlzottan modern nézetei miatt elbocsátják állásából a viktóriánus Londonban. Az ifjú orvos a női betegségek specialistájánál kap munkát, Dr. Robert Dalrymple segédje lesz. A doktor sajátos módon, altesti masszázzsal kezeli a hisztériaként ismert betegséget. Dr. Granville hamarosan roppant népszerű lesz a hölgyek körében, sőt, Dr. Dalrymple kisebbik lánya is lelkesedik érte. Emily nővére, a női jogok élharcosa, Charlotte azonban egyszerű kuruzslónak tartja az orvost."
Ez egy rendkívül aranyos, szórakoztató, romantikus vígjáték. 
Régóta szerettem volna megnézni, mivel ez volt az utolsó hiányzó darab egy korábban összeszedett filmes listámról.  Nem kellett csalódnom.
Tipikusan olyan vígjáték, ami mindenkit megmosolyogtat és nem zsibbasztja le az agyat a humorával. Könnyed és romantikus hangulata van, hiába dolgoz fel egy kicsit szaftosabb témát. Üdítő volt nézni, hogy mennyire remekül vitték vászonra a korszakhoz hűen az altesti örömöket. Semmi túlzás nem volt ebben a filmben, csak az egyszerűség bája. Így is lehet foglalkozni a szexualitással, nem kell feltétlenül elvenni tőle a sejtelmesség intimitását, mint ahogy a filmek többsége teszi. A karakterek pedig különösen szerethetők voltak. Öröm volt nézni a két főhős egymásra találását. 
Csak ajánlani tudom.

Lenyűgöző teremtmények
"Gatlin nevű kisvárosba újonnan érkező Lena Duchannes (Alice Englert) hamar felkelti Ethan Wate (Alden Ehrenreich) érdeklődését. A fiú elvágyódik a szerinte reménytelenül unalmas városkából, ám rövid időn belül annyi izgalom zúdul rá, amennyire sosem számított: Lena ugyanis természetfeletti képességekkel bír. Lena és Ethan bimbozó szerelmét Lena családjának sötét öröksége is veszélyezteti, és hogy a lány Igéző, akinek a tizenhatodik születésnapján örökre eldől: a Fényé vagy a Sötétségé lesz-e, a jó vagy a gonosz oldalára áll-e."
Miután olvastam a könyvet, nem volt kérdéses, hogy a filmváltozatot is megnézem. 
Több negatív, mint pozitív kritikát hallottam róla, mégsem érzem úgy, hogy annyira rossz lenne. A színészek jól adták vissza a könyvbeli karaktereket, talán csak Amma sántított picit. A látványvilág is rendben volt a költségvetéshez mérve, bár a pörgő asztalt elég gagyinak találtam. Azzal viszont egyetértek, hogy eléggé belenyúltak a történet lényegébe. A forgatókönyvíró átírta a múltbeli eseményeket, ami egy könyvrajongót kiakaszt, viszont látom a módosítás értelmét, így inkább nem panaszkodom. 
Szerintem tehát nem olyan rossz adaptáció, én kifejezetten jól szórakoztam rajta a megváltoztatott mozzanatok ellenére is. Kár, hogy nem hozta vissza a belefektetett pénzt, így nem lesz folytatás. Szegény Jeremy Irons mindig megszívja ezekkel az ifjúsági könyvekkel (Eragon is elbukta a folytatást). Persze, akit érdekel a szereplők további sorsa, az elolvashatja könyvben.
Aki olvasta a könyvet és nem zavarják a kisebb változtatások, bátran nézze meg. Aki pedig még nem olvasta és valami mágiával átszőtt ifjúsági filmre vágyik, ne habozzon, hátha utána kedvet kap pár kötetnyi olvasgatáshoz is.

A zongorista
"1939, Varsó. Wladyslaw Szpilman zongoraművész egy lemezstúdióban dolgozik, amikor bombázni kezdik a várost. A felvétel félbeszakad, Wladyslaw hazatér. Otthon zsidó szülei és testvérei megpróbálják eldönteni, mit vigyenek magukkal, ha a növekvő náci fenyegetés miatt menekülniük kell Varsóból. Wladyslaw nem akarja elhagyni a várost, mivel szereti, s legalább annyira rajong Dorotáért, a fiatal csellistáért. A nő nagyon aggódik a növekvő antiszemitizmus miatt. Családja nem sokkal azelőtt költözött be a fallal körülvett gettóba, és megpróbálnak alkalmazkodni az ottani élethez."
Nagyon híres film, amit illett már megnéznem.
A képi világa hihetetlenül hangulatos, igaz ez a hangulat sötét, komor és rideg. Mivel láttam a varsói gettóban készült eredeti  felvételek egy részletét, csak ámultam mennyire hűek maradtak a valósághoz. Sokkoló és borzongató film, de épp ez a célja. Ha pedig az ember belegondol, a filmen látottak épphogy csak megközelítik a valójában megtörtént események borzalmát, még nagyobbat üt.
Ajánlom mindenkinek, aki holokausztról szóló filmet szeretne nézni, ám előre szólok, hosszú és lehangoló lesz. Ettől függetlenül azonban mindenképpen érdemes megnézni.

Értékelés számszerűsítve:
A pontozásnál nem figyelem a műfajt, egyedül csak a rám gyakorolt hatását, így kaphat egyformán 10-est a valóságos borongás és a könnyed kikapcsolódás.

A zongorista                          ->    10
Hisztéria                                ->    10
Fogságban                            ->     9
Lenyűgöző teremtmények      ->     8

Végezetül egy kis muzsika, mert sosem késő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése