2014. február 28., péntek

Könyves Kívánságlista XI.

Ahogy már egy másik rovatomban említettem, a héten vettem két könyvet. Ez azonban nem riaszt vissza a nézelődéstől, így megint sikerült öt kötetet összegyűjtenem a kívánságlistámra. Mindegyik más megfontolásból keltette fel figyelmemet, rögtön részletezem is.


Haladjunk ezúttal jobbról balra, mert az egyenes és megszokott út mindig ritka.

László Zoltán - Nagate
Korábban egy külön bejegyzésben kifejtettem, miért jó és fontos magyar szerzők tollából olvasni. Ez a kötet érvelésem jó példája lenne. Magyar szerző munkája a fantasy műfajában, így duplán is érdekesnek tűnik. A végső löketet a listára kerülésében azonban a szép borító adta meg. Mangás és vagány, nagyon tetszik. Kíváncsi lennék rá.

Jay Kristoff - Vihartáncos
Könyvmolyképző Kiadó újdonságai között bukkantam rá (bár információim szerint, még nem került a boltokba) és az ajánló szöveg azonnal levett a lábamról:
"Ennek a fantasy-sorozatnak az első része egy felejthetetlen hősnőt és egy lenyűgöző, disztopikus steampunk világot mutat be, feudális japán környezetbe ültetve."
Disztópia, steampunk és feudális Japán? Ha valaki ezt tényleg összehozza, ide vele nyomban! Az erős női főhős ígérete pedig csak egy csepp méz ráadásnak arra a bizonyos madzagra. Csupán egyetlen problémám van vele, ez is sorozat... No, de majd döntök a sorsa felől, ha már megjelent és több dolgot hallok felőle. Addig csücsüljön csak ezen a listán, nehogy megfeledkezzem róla.

Joanne Harris - Csokoládécipő
A hónapban sikerült megszereznem és elolvasnom a Csokoládét. Nagyon tetszett, így nem kérdés, hogy a második kötetnek is a polcomon a helye. Valamilyen módon, hamarosan be fogom gyűjteni. Kíváncsi leszek, mennyit fog változni a véleményem erről az édes, krémes történetről.

Tracey Garvis - Kötelék
Pár hete a Pioneer Books akciót hirdetett a könyveire. Volt már szerencsém egy könyvhöz a kiadótól (Add vissza az életem!), ami kifejezetten tetszett, így érdeklődve néztem végig a kínálatot. Ez a könyv pedig különösen érdekesnek tűnt, bár nem rajongok a lakatlan szigeten játszódó történetekért. Mégis romantikusnak látszik érzelmekkel és gondolatokkal a központban, amit, ha jól van tálalva, szeretni szoktam. Ráadásnak pedig sok jó véleményt hallottam róla. 
Ezt az akciót most ugyan kihagytam, de ha legközelebb is lesz hasonló, megeshet, hogy elcsábulok.

Mark Helprin - Téli mese
Ez egy régi történet, ami most kapott filmfeldolgozást, így újra előkerült a könyvesboltokban, és még új borítót is kapott. Megnéztem a film előzetesét és aranyosnak találtam, igazi mesének. Aztán hallottam róla meleget és még több hideget azoktól, akik megnézték, és ez épp elég löketet adott, hogy kíváncsivá tegyen. Még a könyvet ismerő és szerető nézők körében is megoszlottak a vélemények róla. Szóval úgy döntöttem, a saját orrom után megyek és jobb lenne előbb elolvasni a könyvet, csak utána megnézni a filmet. Talán lesz rá alkalmam is.

Tehát ez az öt könyv piszkálja jelenleg a fantáziámat. Ahogy a rovat korábbi részeiben szereplő kötetek sorsáról, úgy róluk is majd az idő fog dönteni. Mindig van olyan, ami sokat időzik a kívánságlistámon és olyan is, ami gyorsan eltűnik róla és feledésbe vész. Ezért jók ezek a rovatok, könyves pillanatképeket örökítenek meg.
Zárszónak itt a Téli mese említett filmelőzetese:

3 megjegyzés:

  1. Nekem tetszik a Téli mese előzetese :) Remélem jó lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is tetszik, csak a vélemények megoszlása kissé elbátortalanított. No, meg a többség szerint nem épp olyan, mint a könyv, de majd valamikor utánajárok magam. :)
      Ha megnézed, mindenképp írd meg nekem a véleményedet. Kíváncsi vagyok. :)

      Törlés
    2. Rendben, mindenképp! Mondjuk a könyvet én sem olvastam, lehet azt kéne előbb?.. Költői kérdés, amire jelenleg én sem tudom a választ. :)

      Törlés