2014. április 29., kedd

Könyves kívánságlista XII.

Ismét eljött egy hónap vége, vagyis esedékes a könyves rovat.
Habár jelenleg a várólistám meglehetősen népes és érdekes könyvtárfosztogatásnak és fesztiválozásnak köszönhetően, most mégis a kívánságoknak jött el az ideje. Szóval lássuk, jelenleg mire fenem könyvmoly fogacskáimat:


A mellékelt képen látható 5 kötet piszkálja a fantáziámat és mert most épp rendszerető kedvemben vagyok, nyugati olvasási módban, balról jobbra veszem sorra őket.

Szilágyi István - Hollóidő
Ez a könyv többször előjött az egyik szemináriumomon. Kora újkori magánleveleket olvasunk (eredetiben) és mindig megbeszéljük hozzá a mentalitás és művelődéstörténeti hátteret is. Így merült fel ez a kötet, ami a tanárom szerint remekül visszaadja a török idők hangulatát. A hitelesség nálam nagyon fontos, így kíváncsi vagyok, vajon tényleg érezném-e a megvilágosodás szikráit olvasás közben a homlokomra csapva: "Bizony, én ezt így tanultam az egyetemen!" Két problémám azonban van vele: vastag és most nem fér be a meghízott várólistám kötetei közé, illetve a kora újkor nem a kedvenc korszakom. Ezektől eltekintve biztosan el fogom olvasni valamikor, már tudom is, melyik könyvtárban szerzem majd be.

Jorge Semprún - A nagy utazás
Szintén könyvtárból beszerzős könyv. Egy kedves hölgy ajánlotta nekem és bölcsészként állandó művelődésre szorulok, így nem haboztam elraktározni az információt. Házi feladat melóhoz címmel fel is írtam magamnak és mivel nem vastag könyvecske, igyekszem nem sokáig halogatni az elolvasását.
Amúgy ez is a történelem egyik szeletét dolgozza fel, a második világháború sötét zugait.

Mike és Rachel Grinti - Karmok
Főnix Könyvműhely újdonságai között bukkantam rá. Egyből kiszúrtam a cicás vonatkozás miatt és a Könyvfesztiválon meg is simogattam (zsákmányoltam könyvjelzőt is róla), vásárlásra azonban nem szántam rá magam. Bármennyire is csábító macskaimádatom miatt, tartok tőle, hogy túlságosan magas elvárásokkal állnék neki, ami felveti a csalódás lehetőségét is. Így inkább megvárom az olvasói véleményeket és majd ezután döntök a sorsa felől.

Gayle Forman - Csak egy nap
Az írónő egyik könyvét (Ha maradnék) a kedvenceim között tartom számon, így nyomon követem a munkáit. Épp ezért nagyon boldogan fogadtam, hogy a Ciceró Kiadó tervbe vette újabb regénye kiadását. Az ígéretek szerint még idén meg fog jelenni és erős bennem a késztetés, hogy azonnal lecsapjak rá. 
Romantikus regény egy kis útkereséssel fűszerezve, ha viszont az írónő stílusa továbbra is olyan szép, mint előző könyveinél, megéri elolvasni.

Ruta Sepetys - Kalitkába zárt álmok
A hónapban volt szerencsém személyesen is megismerkedni a tündéri írónővel (írtam róla élménybeszámolót) és már akkor eldöntöttem, ez a könyve is kell nekem. Időközben Ribizly barátom, aki a dedikáláson be is gyűjtötte a könyvet, elolvasta és csak megerősíteni tudott elhatározásomban. Ez a kötet tehát mindenképpen beszerzendő, amint lesz egy kis zsebpénzem rá.

Nos, ennyi volt a kívánságlistám. Természetesen a korábbi bejegyzéseimben szereplő könyvek némelyike még mindig itt tanyázik, csak nem szeretem ismételni magam, ezért a friss bejegyzésekben kizárólag az újonnan felkerültekre koncentrálok.
Rá- és lebeszélni még mindig lehet, és ahogy az első két kötetből is látszik, a könyvajánlásokat is szívesen fogadom.

Zárszónak hoztam két filmes hírt:
Ruta Sepetys regényét (Árnyalatnyi remény) hamarosan megfilmesítik. Még gyerekcipőben jár a dolog, én mégis nagyon lelkes vagyok. Kíváncsi leszek a megvalósításra.
Az említett kedvenc könyvem, Ha maradnék pedig augusztustól kerül a mozikba. A bemutatója alapján ígéretesnek tűnik és nagyon remélem, hogy a hazai mozik játszani fogják, mert ezt a történetet széles vásznon kell látnom. Kedvcsinálónak be is linkelem és ajánlom mindenkinek az előzetes olvasást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése