2014. május 31., szombat

Könyves várólista XII.

Eljött az ideje a várólistás polcomon csücsülő könyvek számbavételének.
Jelenleg 13 kötet vár olvasásra, de mivel ebből 3 könyv (A legyőzöttek, Beavatás, A fekete brigád) szerepelt a rovat előző bejegyzésében és nem szeretem ismételni magam, csupán a tíz friss begyűjtésről szeretnék írni.
Íme az említett szépségek:


Kölcsönkönyvek:

Rebecca Donovan - Elakadó lélegzet
Ez a könyv szerepelt a kívánságlistás rovatom kilencedik részében és ott megjegyeztem, hogy kivárásra játszom, majd az idő eldönti elolvasom-e. A türelem pedig jelen esetben kölcsönkönyvet termett. Ribizly barátom - akinek amúgy tetszett a könyv -, felajánlotta olvasásra és egy ilyen ajánlatot egy könyvmoly nem utasíthat vissza. Főleg, hogy azóta több pozitívat hallottam róla, mint negatívat, így még kíváncsibbá tett. 

Joanne Harris - Szent bolondok
Kristentől kaptam kölcsön minimum hat hónapra a következőnek tárgyalt kötettel együtt. Azért ilyen hosszú időre, mert nagyjából fél évig csücsült a polcán az egyik könyvem - szintén egy Joanne Harris kötet -, és mikor visszaadta picit restellte a késedelmet. Pedig cseppet sem bántam a dolgot, Pucca barátom egy évre sajátította ki egyik könyvemet és neki sem haraptam le a fejét. Én ugyanis csak olyan embereknek adok kölcsön könyveket, akikben megbízom.
Kíváncsi vagyok, mennyire lesz más ez a Harris kötet, mint a Csokoládé.

Vavyan Fable - A pokol is elnyeli
Szintén több hónapos megőrzésre került hozzám. Kristen nagy Fable rajongó és mikor említettem neki, hogy csupán egy könyvet (Kedves, mint egy kéjgyilkos) olvastam eddig az írónőtől, biztatott hogy olvassak többet is. Ezért adta kölcsön ezt az igazi retró könyvet, az írónő egyik korai munkáját. Ideje megtudnom, mennyire az én világom ez a gunyoros stílus. Megérzéseim szerint nagyon, de kivárom a végét.

Saját könyvek:

Erin Morgenstern - Éjszakai cirkusz
Ezt a kötetet a Könyvfesztiválon zsákmányoltam. Nem bírtam ellenállni a gyönyörű kötésének és a kifejezetten barátságos árának. Ráadásul több pozitív értékelést hallottam róla korábban. Bár nem rajongok a cirkuszokért (a bohócokat például cseppet sem kedvelem) érdeklődve várom, mennyire fog beszippantani a világa. Akár elvarázsol, akár nem, a könyvespolcomnak mindenképpen éke lesz.

Victoria Schwab - Felszabadulás
Szintén Könyvfesztiválon gyűjtöttem be. Az első részét (Az Archívum)  pont a hónapban sikerült elolvasnom, és bár kisebb hibái voltak, tetszett. Nagyon kíváncsi vagyok, merrefelé halad a sorozat íve. Remélem, felfelé és nem fogom megbánni, hogy ő lesz az a szerencsés kötet, amit hosszú útra is magammal viszek majd a nyáron.

Könyvtári könyvek:

Leah Fleming - A kapitány lánya
Könyvtárban bóklászni nagyszerű dolog, nem egyedül bóklászni még jobb. Történt ugyanis, hogy ismerősbe botlottam a polcok között, így együtt vadásztuk le a kiszemelt könyveket. Ebből persze az lett, hogy egymásnak ajánlgattuk őket. Így került hozzám ez a könyv, ami egy érdekes családregénynek ígérkezik. 

Sebastian Barry - Egy eltitkolt élet
Spontán szúrtam ki az egyik polcon. Aztán elolvastam a fülszöveget és nem bírtam visszatenni. Elmegyógyintézet? Múltbeli titkok? Kell ennél jobb ajánlólevél? Nos, nekem nem kellett. Remélem, nem fogok csalódni és tényleg olyan titokzatos lesz, mint amilyennek ígéri magát.

Khaled Hosseini - És a hegyek visszhangozzák
Ezzel a könyvvel jó ideig ki volt plakátolva fél Budapest. Már akkor is szemeztem vele, bár az óriásplakát miatt nem is nagyon volt más választásom. Nagyon szép borítója van és elgondolkodtató, komoly hangvételű könyvnek tűnik. Kíváncsivá tett, mire fel ez a nagy reklám.

Katie Alender - A rossz lányok nem hallnak meg
Szerintem, a cím magáért beszél. Könyvmolyképző Kiadó viszonylag friss kötete, ami minden ízében figyelemfelkeltő és egy cseppet provokatív. A kísértetes téma úgyis a gyengém. Csak egy problémám van vele, ahogy a pöttyös könyvek 98%-a, úgy ez is egy sorozat része. No, de könyvtári könyv lévén, bátran vágok bele, aztán ha tetszik, kivárom, míg a többi rész is bekerül a dílerem kínálatába.

Alma Katsu - Megtorlás
Trilógia második kötete. Az első rész, Halhatatlan tetszett és bár cseppet aggódom a folytatás miatt, mert hallottam róla néhány negatívabb véleményt, kíváncsiságom nem lankad. Talán megkapom azt a borongós hangulatot, amit az első könyvnél.

Nos, ennyi volt a várólistám, bár a saját könyvek sorához holnap csatlakozik egy újabb kötet. Kívánságlista rovatom legutóbbi bejegyzésében említettem is. Egyelőre azonban legyen titok, a fent tárgyalt könyvek egy része úgyis elsőbbséget élvez a friss szerzeménnyel szemben.

2014. május 30., péntek

Ne érints

Legutóbbi olvasmányaim után igazán üdítő volt disztópiát olvasni, főleg olyat, amiben akad egy kis fantasztikum is.
A borító nagyon mutatós. Tetszik ez a színvilág és az áthúzott cím is. 300 oldalával olyan darab, amivel az ember szívesen sétálgat még akkor is, ha már nem fér bele  a táskájába.
Fülszöveg:
"Senki sem tudja, miért végzetes Juliette érintése, de a Regeneráció kormányának tervei vannak vele. És terveik között szerepel, hogy fegyverként használják a lányt. De Juliette-nek is megvannak a maga tervei. Soha életében nem volt szabad, ám végre felfedezi magában az erőt, hogy visszavágjon. És megtalálja a jövőt az egyetlen fiúval, akiről azt hitte, örökre elvesztette. "
Érdekes könyvnek ígérkezik, nem igaz? Nos, többnyire az is. 
Általában pár oldal után meg tudom állapítani, hogy egy könyv a kedvemre való-e vagy sem. Ezt a könyvet pedig kifejezetten szimpatikusnak találtam.
Tetszett a nem hétköznapi stílus, a különleges módon szőtt mondatok, a sok hasonlat, és bár kellett egy kis idő mire megszoktam az áthúzott szavakat és mondatokat, ezek is csak növelték a különlegesség érzését. A legvonzóbbnak mégis Juliette zavartságát találtam. A kusza gondolatai, a vita saját magával, a kételkedés józan eszében mind hozzátartozott a helyzethez. Akit hónapokra bezárnak és megfosztanak minden élő kapcsolattól, az bizony bedilizik picit. Ha pedig az illetőnek halálos képesség van a birtokában és egész életében rettegett és kitaszítottként tengette napjait, még zavarodottabb lesz.
Szóval örültem, hogy az írónő nem bagatellizálta el a helyzetet, nem lett Juliette összeszedett, hétköznapi lány, amint kilépett börtönéből. Pedig több olyan könyvbe futottam már bele, ahol ez bizony megesett. Az is tetszett, milyen nagy hatással voltak rá az apró érintések vagy akár néhány emberi szó is. Épp ezért könnyű volt belemerülni a könyvbe, bár a világ alig akart kibontakozni.
A könyv talán legnagyobb hiányossága, hogy semmit sem akar megmagyarázni. Disztópia, vagyis valami rossz történt a világgal, az emberekkel, az olvasó mégsem tudja meg, mi és miért. Ezt persze el lehetne intézni azzal, hogy Juliette bezártsága miatt szintén tudatlan a világ dolgait illetően, de a dolog sántít picit. A főhősnő ugyanis elejt több olyan mondatot, információmorzsát, ami azt mutatja igen is tudja, hogy mi történt, látta a jeleket csak az elmúlt egy évben nem kapott tájékoztatást a politikai és katonai erőviszonyokat illetően. Az olvasó tehát joggal kérhet több háttér információt, amit nem kap meg.
300 oldal után sem tudom, milyen is ez a világ. Mi van a madarakkal? Hol élnek az emberek és miből? Mégis mi a fenét csinál pontosan a Regeneráció és még sorolhatnám a kérdéseket. De nem teszem, mert úgyse kapok rá választ.
A könyv így inkább a szereplőire koncentrál és nem a világra. Ez jó is lenne, főleg ha Juliette zavartságát nézzük, csakhogy itt is volt néhány mozzanat, ami fekete lyukakat hagyott maga után.
Adam a kisebbik gond, bár ez a hősszerelmes típus nekem kicsit sok volt. Meg úgy általában elég rózsaszínre sikerült a két főhős kapcsolata. Oké, persze fontos és sorsdöntő az érintések mivolta, mégis egy gyors lavinára emlékeztetett az egész. Megérinthet? Hurrá! Innentől úgy tapadunk egymáshoz mint a kétoldalú ragasztószalag két vége. Semmi bemelegítés, csak bumm tipi-tapi egyből a zuhany alatt. Hatásvadász és cseppet nyálas.
Warner személyével már nagyobb problémáim voltak. Egyrészt pszichopata, ami jó. Komolyan, kedvelhetők ezek az őrült szociopaták és benne megvolt minden, hogy szimpatikus gyilkos legyen. Csakhogy szegény őrült fejéből hiányzik a motiváció és a határozottság. Mire akarja felhasználni Juliette-et? Hogyan akarja felhasználni? Miért nem veszi észre a nyilvánvaló dolgokat? És a legnagyobb kérdés, ha Juliette annyira gyűlöli és utálja, miért nem támadt kedve az első adandó alkalommal megcirógatni? Utóbbira persze megvolt a magyarázat, de az meg annyira kézenfekvő volt, hogy csak a szememet forgattam.
A történet tehát sok-sok kérdést felvet, amikre aztán elfelejt válaszolni. A cselekmény pedig meglehetősen hullámzó. Eleinte izgalmasan titokzatos, aztán kicsit gyengén csordogáló, majd felpörög néhány akcióban dúsabb jelenetben és a végére visszasüpped a megszokottság középszerűségébe.
Az első fele tényleg tetszett. Érdekes volt és új. Aztán a végére kiderült, hogy az, ami megfogott, puszta bemelegítés volt egy szokványos disztópikus kalandhoz. Mert áthúzott gondolatok és őrültek ide vagy oda, ez bizony mégis csak egy tipikus ifjúsági szuper képességes történet. Ebből pedig olyan sok van már és annyira hidegen hagy a téma, hogy eléggé elszontyolodtam.
Összességében tehát tetszett, bár a végére megtudtam, hogy nem olyan, amilyennek szeretném. Nem bántam meg, hogy elolvastam és lehet hogy adok esélyt a folytatásnak is. Persze hogy folytatásos! Van még bárki, akit ez meglep?
Azoknak ajánlom, akik szeretik, ha különleges képességű főhősök állnak a történet középpontjában és akiknek inkább a disztópia műfaja felé húz a szíve, de egy kis rózsaszín romantikázástól sem szaladnak világgá. 
Aki viszont már sokat olvasott ebben a kategóriában és valami különlegesre és teljesen egyedire vágyik, az lehet hogy cseppet csalódni fog. Mint én.

Kedvenc idézet, mert a könyv szóképeire igazán nem eshet panasz:
"Könyvek lapjai között töltöttem az életemet. Emberi kapcsolatok hiányában papírszereplőkkel létesítettem kapcsolatot. A leírt történetek által éltem meg a szerelmeket és veszteségeket, képzettársításokban tapasztaltam meg a kamaszkort. Világom világok hálójával átszőtt háló; láb a lábhoz, csont az ínhoz, gondolatok és képek együvé szövődnek . Betűkből vagyok, mondatokból kreált karakter, kitalált történetek alakította képzelettöredék."

Kiegészítés:
Eddigi információim szerint a sorozat három kötetből áll. Ennyi legalábbis megjelent és nem találtam semmi hírt készülő negyedik kötetről.
A második kötet Unravel Me címet viseli és a Gabo Kiadó még nem tett közzé várható megjelenési időt. A harmadik kötet pedig Ignite Me címmel csak idén februárban került először a boltokba. 
A sorozathoz készült két novella is. Az egyik az első és a második kötet között foglal helyet, Destroy Me és Warner szemszögéből meséli el a két könyv közötti eseményeket. A másik kiegészítő novella, Fracture Me így nem túl meglepő módon a második és a harmadik részt köti össze.
Ha kiadják magyarul és belefutok a könyvtárban, teszek majd a folytatással egy próbát, mert nem rossz könyv, csak ez a típus nem kifejezetten az én világom. A második esély mindig kijár és ki tudja, lehet, hogy pozitívan lep meg.

2014. május 29., csütörtök

Hosszú út lefelé

A spontaneitásnak varázsa van. A hosszú tervezésekkel ellentétben a hirtelen jött öltetek még sosem okoztak csalódást. Erre egy újabb bizonyíték tegnapi váratlan moziélményem.
Történt ugyanis, hogy a gyanútlan, vizsgaidőszaktól elcsigázott és regényelvonási tünetekben szenvedő könyvmoly (azaz én) megnézte elektronikus leveleit és a szokásos hírlevelek között mozimeghívásra bukkant. Egyik kedves olvasómtól (Eszkimókiai) jött a levél, hogy nyert két jegyet a Hosszú út lefelé című film premier előtti vetítésére és mivel a partnere lemondta, elmehetnék vele.
Két perc. Ennyi volt a gondolkodási időm és már írtam is vissza, benne vagyok. Pont időben tettem meg, így épp volt 45 percem összekapnom magam és eljutni a moziig.
A filmről semmit sem tudtam, minden előzetes elvárás nélkül ültem be rá. Élmény volt.
Ismertető:
"Négy elveszett lélek - egy kegyvesztett TV bemondó, egy mocskos szájú tinédzser, egy egyedülálló anya és egy zenészből pizza futárrá avanzsált fiú - ugyan azon a napon akar véget vetni az életének, méghozzá éppen Szilveszter éjszaka. Amikor a kiábrándult idegenekből álló csapat véletlenül összetalálkozik az öngyilkosság helyszínéül választott Toppers Torony tetején, megállapodnak abban, hogy hat héttel elhalasztják tervüket és mint egy szokatlan, furcsa család, együtt keresik tovább az élet értelmét."
Az ismertető magért beszél, azonnal felcsigázza az embert. Kinek nem fordult még meg a fejében, milyen lenne leugrani egy toronyház tetejéről? Kötéllel vagy anélkül, de biztosan mindenki eltöprengett már rajta két másodpercig, ha másért nem, a szabadesés élménye miatt. A dolog így nagyon is valóságos és közeli, pont az a téma, ami talán mindenkit érdekel.
Ettől függetlenül lehetett volna tucatfilmet készíteni belőle. Lehetett volna túlságosan abszurd erőltetett poénokkal, vagy nagyon szájbarágós fajta, de szerencsére nem esett át egyik ló túlsó felére sem. 
Nick Hornby regénye alapján készült, és bár a könyvhöz még nem volt szerencsém, talán pont a nyomtatott alap adta meg azt a mértéket, amire szüksége volt.
Ez egy vígjáték. Tele humorosan hétköznapi jelenetekkel, valós emberek botlásaival és rengeteg szókimondással. Végig kuncogtuk a filmet. A vidámságok ellenére mégis akad benne egy csipet dráma belesimulva a szórakoztató jelentek hosszú sorába és ez egyensúlyt ad a filmnek.
Egyrészt a néző remekül szórakozik, könnyen megkedveli a szereplőket, többé-kevésbé meg is érti őket, másrészt viszont eltöpreng a karakterek viselkedésén, a miérteken és begyűjt néhány nagyon jó gondolatot útravalónak.
A sok cinizmus és karikatúra alatt ugyanis akad bőven mondanivaló. Nem direkten, nem szájbarágósan, hanem cseppenként adagolva. Azt ugyanis, hogy mi a boldogság nem lehet megmagyarázni. Mindenkinek mást jelent, mindenki máshol találja meg és ezt a film nagyon jól közvetítette. Nem kezdett szónoklatokba az öngyilkosság ellen és nem mesélt giccses történeteket az élet szép oldaláról, csupán megmutatta, milyen problémák lehetnek egy ember életében és adott egy-egy alternatívát ezek megoldására.
A film teljesen karakterközpontú. A szereplők életén, gondjain és megoldási kísérletein van a hangsúly. Ráadásul nem is akármilyen karaktereken. Mindegyik igazi egyéniség, néhol tipikus, néhol extrém, de kétségkívül valódi.
A legjobban Jess karaktere tetszett. Megdöbbentő a szókimondása és valahányszor kinyitja a száját - és ez elég sűrűn megesik -, garantált a nevetés. Valahogy mégis ki lehetett igazodni rajta, a váratlan viselkedése ellenére is.
J.J. érdemel még egy picivel több figyelmet, mivel ő adja a komoly alapot ennek a négypilléres toronyháznak.
A színészekre nem lehet panasz és a képi világ is el lett találva. A toronyház tetején játszódó jelenetek különösen tetszettek. A zene is passzolt, sőt, mikor felcsendült egy ismert és kedvelt dallam, még vonzóbbnak találtam az összhatást.
Nagyon tetszett, remekül szórakoztam rajta, így bátran ajánlom mindenkinek. 
A téma és a hangulat olyan jól van tálalva, hogy szerintem mindenki talál benne kedvére valót. Aki pedig nem elégszik meg a filmmel, elmerülhet a könyvben is, talán ott még bővebben ki van fejtve a szereplők élete és jelleme.

Ezúton is nagyon szépen köszönöm Eszkimókiainak a meghívást és az élményt! Jól éreztem magam és örülök, hogy személyesen is megismerhettelek. :)

Legjobb muzsika a filmben:

Ráadás:
A vetítés után volt egy beszélgetés is a moziteremben. Három hölgy fejtette ki nézeteit a film témájával kapcsolatban és a nézők is kaptak lehetőséget a megszólalásra. Érdekes volt. Szívesen ismerem meg mások nézőpontjait és elég nyitott embernek tartom magam. Mégis volt egy pont a beszélgetés alatt, mikor gondolati falba ütköztem. Értem én, hogy a hölgyek jó szándéktól vezérelve csupán tanácsokat szerettek volna adni, nekem mégis túlságosan direkt volt az egész. A filmben épp a könnyedség tetszett, hogy semmit sem magyarázott túl, nem adott "szabálykönyvet" a problémákhoz. A diskurzus viszont inkább tanácsadáshoz hasonlított, ami távol áll tőlem. 
Félreértés ne essék, nincs azzal semmi baj, ha valakinek útmutatásra van szüksége, csak én nem tartozom ezen emberek közé. Szerintem az életmódkalauzokat túlértékelik és a bizonytalanságból fakadnak. Minden ember más és más, más az értékrend, más a fontossági sorrend, így mást jelent az élet és mást a boldogság. Ahhoz pedig hogy ezt megtaláljuk nincs szükségünk senkire, csak saját magunkra, időre és tapasztalatokra, mert az ember világító neonnyilacskák nélkül is tudja jól, mire van szüksége, és mitől görbül mosolyra a szája.

2014. május 24., szombat

Ha az enyém lennél

A Maxim Kiadó Dream válogatásával eddig pozitív élményeim voltak. Ezért is kezdtem bele ebbe a könyvbe, és mert könnyed, nyári olvasmányra vágytam. Az ifjúsági besorolás miatt legalábbis romantikus kis semmiségre számítottam. Nos, egyáltalán nem ezt kaptam...
A borító már sugallhatta volna, hogy talán nem az én világom ez a könyv, amin a fülszöveg sem dobott sokat. 
Csupán 300 oldal, de megszenvedtem ezzel a 300 lappal.
Fülszöveg:
"Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia; alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú, a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá. Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik is távol tartani magát tőle, noha kislánykora óta szereti. Mikor azonban Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania. Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni…"
Ezt a könyvet most jól benéztem. Pár oldal után minden előzetes elvárásom semmisnek bizonyult és a kukában landolt. Ez a kötet ugyanis nem más, mint egy tinipornó szappanoperába illő klisékkel a háttérben. Ennyi és nem több. Hatalmasat csalódtam és nem csak a történetben, hanem a kiadóban is.
Egyrészt hol a korhatár? A Dream válogatás elméletben ifjúsági irodalmat takar, így illő lett volna egy 18-as karikát rányomni legalább a hátsó borító csücskére. Másrészt, hol volt a lektor, mikor ez a könyv a nyomdába került? Nyaralt, aludt, elköltözött egy másik bolygóra? Az elgépelések és hiányzó gondolatjelek illetve szükségtelenül megjelenő társaik még a legkisebb probléma - bár van belőlük több mint elég -, a fura szóhasználat annál bosszantóbb volt.
Abbi Glines nem épp a legjobb író, így az alapanyag bizonyára nem volt a szépirodalom magas foka, mégis néhol botrányosnak éreztem a fordítást. Nem szoktam fordítókat minősíteni, de most nem bírok elsiklani a fura szavak mellett. Egyrészt a pizzának és egy lánynak nem finom "szaga" van, hanem illata. Olyan szép és kifejező a magyar nyelv, tessék használni! Szlenggel pedig csak az próbálkozzon, aki tudja is,  épp mi számít "menőnek". Nem, a "gógyizni" cseppet sem ez a kategória... Bármi jobb lett volna (pl: agyalni, filózni) mint ez a fura kifejezés, amiről nekem folyton egy rajzfilm jutott az eszembe.
Szóval a könyv nyelvezete szörnyű. Egyrészt bugyután egyszerű, alig van benne leírás, a párbeszédek pedig indokolatlanul hosszúak, gyakran feleslegesek és teljesen szájbarágósak. Mindig mindenki elmondja hosszú-hosszú mondatokban, épp mire gondol, mikor ezt az olvasó a narrációból egyszer már megtudta. Néha pedig nem tudtam eldönteni, hány évesek is a szereplők, vagy melyik bolygóról érkeztek ilyen kifejezési képességekkel. Abbi Gilnes tehát nem volt a helyzet magaslatán.
Ezt azonban elnézhettem volna tanulópénznek is, hiszen mindig mindent el kell kezdeni valahol. Csakhogy a történet maga úgy felcseszte az agyamat, hogy néha komolyan megfordult a fejemben a könyv elhajítása, pedig én minden nyomtatott drágasággal úgy bánok, mint egy hímes tojással. Néha nem tudtam eldönteni, sírjak vagy nevessek, ennyi logikátlan förtelmen.
A szerelmi háromszög még piskóta, megszoktam már. Az idegesítő, hülye liba főnősnőhöz sem most volt először szerencsém, de az, hogy a többi karakter is annyira volt csupán szimpatikus, mint Ashton, már teljesítmény a javából. Egyik következetlenebb és ostobább, mint a másik és ez nem túlzás.
Ráadásnak pedig annyi felesleges és bugyuta klisé van a történet nem épp bonyolult szálába gyömöszölve, amennyit az írónő össze tudott szedni.
Mindehhez a katyvaszhoz pedig jön egy adag pornó, hogy elterelje a tinilányok figyelmét a sok-sok sebből vérző történetről. No, és valahol itt szakadt el nálam a cérna, úgyhogy innentől dühöngés.
Legnagyobb problémám Ashton volt. Ostobasági díjat lehetne elnevezni róla. Ő a "tökéletes" papleányka, aki minden második sorban azt hangoztatja, hogy két énje van. Mert benne van egy "rossz" lány is. A rossz alatt pedig nem mást ért, mint azt hogy 17 évesen érdekli a szex. Úristen! Ez aztán a szörnyű titok és csuda gonosz másik én. Ilyen gondolata csak, csak... MINDEN kamasznak van. 
Tudathasadásos papleánykánk persze elkezdett járni Mr. Tökéletessel, mért ne alapon, aztán szemet vetett egy másik "rossz" fiúra. (Srácok pont annyira ostobák és jellemtelenek mint a főhősnő, így inkább nem tépem a billentyűzetet miattuk.) Ebből az lett, hogy az elvileg gátlásos (az elején szinte sokkot kapott mert egy részeg srác megfogta a lábát...) és szűz leányka olyan gyorsan szabadult meg a ruháitól, hogy egy hivatásos kéjhölgy is rekordnak minősítené. Az olvasók pedig olyan ágyjeleneteket kaptak, amik nehezen elképzelhetők kamaszok első kufircolásakor. Mert ami itt van az pornó és pont.
Aztán persze muszáj volt még többször egymásnak esniük, miközben a papleány magában nyafogott a "két énje" miatt, meg mert nem lehet a rossz sráccal. Miért? Néha olyan érzésem volt, mintha az írónő eltévesztette volna az évszázadot. 21. századi Amerikában ugyan kit érdekel már a környezet véleménye? Na és ha nem tetszik a városnak, hogy kivel jár, mi közük hozzá? 
Mikor azt hittem a "látlak, foglak, duglak" felállás volt a mélypont, a történet pornóból átcsapott szappanoperába, amitől cseppet sem lett jobb kedvem.
Sok nyafogás, nyűglődés és bőgés. Mert Ashon a végére mindenen elbőgte magát. Jött a szokásos nem lehetünk együtt klisé, a jobb ha mindenkivel szakítok klisével a nyomában, aztán a megsértődök mert nem bőgött amiért szakítottam vele figura, a mártír módra viselem a megaláztatásokat borzalom, a családi titok (Szappanopera módra, nem vicc.) és a nagy összeborulások mert a végére minden nyálas és rózsaszín kell hogy legyen, hiszen tinikönyv.
A kötet végére tehát mindenki boldog volt, csak én nem. Az arcizmaim elfáradtak a grimaszolástól és a gyomrom sem érezte túl jól magát ennyi hányingerkeltő borzalom után. Mindig igyekszem megtalálni a könyvekben a jót, mi az, ami másnak esetleg tetszhetne, most viszont egy morzsát sem találtam.
Épp ezért óva intek mindenkit ettől a harmadrangúnak sem minősülő könyvtől. Aki igényesebbet szeretne olvasni, mint egy kamaszpornó, az jobb, ha messziről elkerüli.

Kiegészítés:
Ahogy a borítón is szerepel, van folytatása. Ha esélyt adnál címmel a nyáron fog megjelenni és az első könyv vége után nem túl meglepő módon Sawyer szerelmi életét rendezi el egy olyan karakterrel, aki unszimpatikus volt mint az összes többi és csupán a folytatás lehetősége miatt létezik. 
Akkor fogom elolvasni, ha befagy a pokol és Lucifer egy fekete rózsával a szájában könyörög nekem...

2014. május 21., szerda

20 napos Időtlen szerelem kihívás

Régen teljesítettem Molyon kihívásokat, pedig kifejezetten szeretem őket. Épp ezért, mikor megláttam a 20 napos Időtlen szerelem kihívást, nem haboztam jelentkezni rá. Most pedig, hogy teljesítettem mind a 20 napot, szokásomhoz híven blogbejegyzés formájában is konzerválom a feltett kérdésekre adott válaszaimat.

1. Ki a kedvenc szereplőd? 
Xemerius, mert őt nem lehet nem szeretni. Imádom a humorát és én bizony vennék neki macskát, kutyát, szellemgalambot vagy amit csak szeretne. (:

2. Ki a legkevésbé kedvelt szereplőd? 
Habár Charlotte nem a szívem csücske és néha kedvem lett volna ráborítani valamit (mondjuk egy vödör lókakit), mégsem ő az, akit a legkevésbé kedveltem. A kötetek során teljesen megértettem a viselkedését és rájöttem, a helyében lehet hogy én sem lennék egy kedves személyiség. Épp ezért a legunszimpatikusabb karakter az anyukája, vagyis Glenda néni volt. Förtelmes nőszemély és nagyrészt ő a hibás a lánya borzalmas viselkedéséért is.

3. Kedvenc könyv/részlet (ha nincs konkrét kötet) 
Rubinvörös, mert szeretem, ha egy könyv elsőre beszippant. Röpke 20 oldal után nevetve állapítottam meg, hogy ez egy jó történet és hamm, befaltam. Aztán, mivel először könyvtári példányban olvastam, ellenállhatatlan vágy ébredt bennem, hogy a polcomon tudhassam. Be is szereztem mind, ott csücsülnek szép katonásan a többi drágaságom között. (:

4. Legkevésbé kedvelt könyv/részlet (ha nincs konkrét kötet) 
Mindegyik könyvet szeretem és hiába agyalok, nem jut eszembe olyan részlet, ami ne tetszett volna. Szeretem a könyvekben, hogy még az olyan jelenetek is, amikor Gwen rossz helyzetbe kerül, vagy butus módon viselkedik, van mellette valami, vagy valaki és feldobja a dolgot egy kis humorral.

5. Legérdekesebbnek tartott néhai időutazó 
Az a néhány hajdani időutazó, aki színre is lépett és nem csak megemlítették, hogy „ja, amúgy volt xy is”, nagyjából egy érdeklődési szinten van nálam. Érdekesek, érdekesek, de nem kiemelkedőek, mert ahhoz túlságosan kevés szerepet kaptak, még Lucy és Paul is. No, de ha választanom kell, legyen Paul, mert a De Villiers fiúk mindig érdekesek.

6. Egy fordulat, amit előre láttál 
Már a Rubinvörös legelején tudtam, hogy kik is valójában Gwen szülei.

7. Egy fordulat, ami meglepett 
Nem tudom, hol volt a figyelmem, de Mókus meglepett. Persze utána nagyot csaptam a homlokomra, hogy eddig miért nem vettem észre, de ez így volt jó. Élveztem a fordulatot. :)

8. Melyik szerinted a legviccesebb idézet? 
Nagyon sok vicces részlet van a könyvekben, szinte minden oldalon találtam valami mosolyogtatót. Ha csak egyet kell kiemelni, hát legyen:
„És egész véletlenül mindegyikünknek volt néhány kérdése a jövővel kapcsolatban. A fiú azt tanácsolta, vegyenek Apple-részvényeket, bármi legyen is az”
9. Melyik szerinted legszomorúbb/legmeghatóbb idézet? 
Hiába töröm a buksimat, egy sem jut eszembe, viszont tegnap óta vagy száz humoros részlet ugrott be, szóval azt kell mondanom, ez a történet teljes mértékben szórakoztató és egy cseppet sem szomorú.

10. Jól tette szerinted Lucy és Paul? Te hogyan döntöttél volna a helyükben? 
Fogalmam sincs, hogyan döntöttem volna, de úgy gondolom, nincs a döntésükkel semmi baj. Azt tették, ami szerintük helyes és a végén jól alakultak a dolgaik.

11. Szereted együtt Gideont és Gwendolynt? 
Lehet őket nem szeretni? Nagyon bírom, amikor épp veszekednek, meg azt is, amikor nem. Egyszerűen passzolnak.

12. Ki a kedvenc mellékszereplőd? 
Nehéz kérdés, mert szinte mindenkit kedvelek. Gwen kistestvérei zabálnivalók, Lesley megjegyzései mindig megnevettetnek, James karaktere pedig eszméletlen. Ha viszont csak egy szereplőt kell kiemelni, akkor Mr. Bernardot mondanám, mert szépen megbújik a háttérben, mégis kulcsfontosságú figura.

13. Kiről olvastál volna még? 
Mindenkiről és senkiről. Egyrészt szívesen olvastam volna még tovább és tovább az időutazós kalandokat, másrészt jól volt összerakva három kötetben és szerintem minden szereplő pont annyi figyelmet kapott, amennyit megérdemelt.

14. Kiket hoznál össze? 
Gwent és Gideont akartam együtt látni, a többiek szerelmi élete nem igazán érdekelt. (Leszámítva Pault és Lucyt, de ők már együtt vannak hmm… vagy száz éve.) Lesley románcát pedig erőltetettnek éreztem.

15. Melyik múltba utazás tetszett a legjobban? 
Zafírkékben a soirée. A puncs, Gwen részegsége, Gideon ahogy próbálta menteni a menthetőt fenomenális volt. Az egyik legjobb múltbéli kaland volt.

16. Ki a kedvenced Gwendolyn családjából? 
Nehéz kérdés, Gwen szűk családja összességében szimpatikus. Legyen az egyik kistestvére, mondjuk Nick mert mindig benne van a kincskeresésben és egy percig sem kételkedett Xemeriusban.

17. Hogyan akadt a kezedbe a sorozat? 
Kiszúrtam a könyvtár legfölső polcán a Rubinvörös kacéran rózsaszín borítóját és egy próbát megér alapon kivettem. Aztán úgy beleestem olvasás közben, hogy amint lehetőségem adódott rá, begyűjtöttem mind a három kötet. Azóta a könyvespolcom egyik kiemelt részén trónolnak.

18. Tetszettek a színes betűk? 
Nagyon! Mindig értékelem az ilyen apró különlegességeket. Nem a külsőségek alapján választok könyvet, de azért a kötés igen is számít. Mint mindenki, én is szeretem a szépet.

19. Meg vagy elégedve a sorozat lezárásával? 
Igen. Romantikus, kicsit cukros, de ez illett a könyvekhez. A szálak el lettek varrva, szóval én elégedett vagyok. :)

20. Te lennél időutazó? 
Ó, igen, igen! Hol kell jelentkezni? :) 
Általános ötödik osztály óta, mikor elkezdtem történelmet tanulni újra és újra elkacérkodom a gondolattal, milyen jó lenne visszautazni az időben, megismerni az akkori embereket és részt venni az eseményekben, természetesen csak a háttérből figyelve. 
Ráadásul praktikus képesség a mindennapokban is. Mikor 24 óra nem elég egy nap, csak visszaugranék pár órát és utolérném magam a teendőimmel.

Ennyi volt a húsz kérdés. Aki kedvet érez saját vélemény formálására, tegye meg bátran. Jó elgondolkodni a sorozatok egészén.
Zárásnak pedig hoztam két képet Gideonról, a könyvekben szereplő úriember után elnevezett cicámról. Akkor és most stílusban könyvekkel illusztrálva megmutatom, milyen gyorsan megnőtt a drágám:

pici Gideon
kamasz Gideon

2014. május 20., kedd

Örökké a csajom

Két okból olvastam el ezt a könyvet. Az első a borító, ami nagyon tetszik. Kétségkívül mutatós darab. A másik pedig a fülszöveg, ami egy korábban olvasott könyvre emlékeztetett. Név szerint Gayle Forman Hová tűntél? című könyvére.
A borító még mindig tetszik, a hasonlóság azonban délibáb volt csupán. 
267 oldal plusz 20 lapnyi ajánló, vagyis gyorsan végig lehet lapozni, hacsak az ember le nem teszi és el nem felejti, ami megeshet.
Fülszöveg:
"Sosem hittem volna, hogy rocksztár lesz belőlem. Az egész életem előre eltervezett volt. Futballozás a főiskolán. Bekerülni a Nemzeti Futball-ligába. Házasság a középiskolai szerelmemmel, majd boldogan élni, míg meg nem halok.

Mindkettőnk szívét összetörtem aznap, amikor közöltem vele, hogy elmegyek. Fiatal voltam. A magam szempontjából jó döntés volt, ám kettőnket illetően nem volt az. Lelkem bánatát zenében sírtam el, de őt soha nem feledtem. Az illatát… A mosolyát…
Most hazafelé tartok.
Tíz év telt el.
Remélem, képes leszek mindezt elmagyarázni neki ennyi idő után.
Még mindig utána sóvárgok. Ő az én örök szerelmem…"
Az alapsztori nagyon egyszerű, amivel nem is lenne semmi baj, ha a megoldások sokkal életszerűbbek és fantáziadúsabbak lettek volna.
A történet két nézőpontból halad, egyrészt Liam, másrészt Joise szemszögéből. Az olvasó így egyszerre kukkanthat bele mindkét főszereplő fejébe és könnyebben összerakja a dolgokat. A probléma ott kezdődik, hogy a szereplők néha nagyon buták. Egyik karaktert sem tudtam megkedvelni, még Noah-t sem, mert nem láttam benne a kilencéves gyereket.
Szóval több problémám volt, amiket kisebb spoilerek nélkül nem tudok megmagyarázni, így innentől 
SPOILER VESZÉLY!
Az első nagy problémám Liam volt. Dühítő figura. A fülszöveg alapján azt hinné az ember, hogy nyomós indokkal, álmait követve lépett le, pedig nem. Jött neki az isteni szikra, hogy mást kellene kezdenie az életével, ami nem is baj, csakhogy ő fogta magát és szó nélkül lelépett. Nem mondta el, hová megy és miért, még a szerelmének és a legjobb barátjának sem. Aztán megtett mindent hogy a két "számára legfontosabb ember" ne is tudja elérni. Nem így kell ezeket a dolgokat intézni. Ha tényleg fontosak neki és az érzés kölcsönös, úgyis megértették volna, vagy ha nem is, legalább tudták volna, mi van vele.
Aztán tíz év után Liam hazatért és szembesült a legnagyobb klisével a könyvben, azzal hogy van egy fia.  Persze egyből kiakadt, hogy ezt eddig miért nem tudta. De várjunk, hiszen ő nem akarta, hogy elérjék! Ez aztán a következetesség... A másik oldalról pedig Josie próbálta elmondani neki, de nem tudta elérni telefonon. Telefonon? Most komolyan? Nincs két lába és jogosítványa? Mi a fészkes fenének nem ment utána? Oké, pár hónapig nem tudta, hol keresse, de utána Liam országszerte ismert sztár lett. Ott volt a rengeteg fellépés, miért nem bírt elmenni egyre, hogy megmutassa gömbölyödő pocakját? 
Szóval a két főhős ritka buta és csak a körülményekre hivatkoznak újra és újra. Nem kedvelem az ilyen szerencsétlen karaktereket.
No, de mi van a könyv többi részével? Cukormázas, néhol szappanoperás klisé klisé hátán.
Van itt minden a 10 év után is úgy szeretlektől, a rocksztár vagyok, nem akartam kölyköt, de most mintaapa leszek rózsaszín buboréktól, az exemnek új pasija van, akit nem szeret igazán bejáratott felállásától a csaj, akit dugok egy hisztis és gonosz liba szemforgató elcsépeltségén át a végén minden jó és szép nyáltengerig. 
SPOILER vége
Csupa elcsépelt, ezerszer elsütött elem és semmi fantázia. Ráadásul az események tördelése is elég fura. Van hogy szépen halad a cselekmény, aztán hirtelen ugrik pár napot vagy hetet, ami nekem zavaró volt, mert nem éreztem az időbeli távolságokat. 
Az eseményeket pedig visszaemlékezések is megtörik néha, ami az elején tetszett, de ahogy rájöttem, helykitöltésen kívül semmi szerepük nincs, belefáradtam ezekbe is. Liam szüleiről például azon kívül, hogy förtelmesek, semmit sem tudunk meg, sem arról hogy a későbbiekben hogyan alakul a kapcsolatuk.
A könyv vége pedig annyira cukros, hogy az olvasónak megfájdul tőle a hasa.
Összességében tehát egy harmadrangú olvasmány, idegesítő szereplőkkel és sok klisével. Kizárólag azoknak ajánlom, akik szeretnek cukormázas romantikát olvasni és nem borzadnak el az elcsépelt fordulatoktól.

Kiegészítés:
Ahogy kinyitottam a könyvet, szembesültem vele, hogy ez bizony egy sorozat része. A Beaumont-sorozat viszont szerencsére lazán összefüggő kötetekből áll, így külön-külön is olvashatók.
A második kötet, My Unexpected Forever valószínűleg hamarosan meg fog jelenni magyarul, az Ulpius-ház reklámjából legalábbis erre következtetek. Ez Harrison és Katelyn románcát meséli el, mert nekik is kijár a rózsaszín boldogságlufi. A harmadik könyv, Finding My Forever Liam másik zenésztársát is a romantika útjára küldi egy újabb bőrt lehúzva a témáról. Aztán van egy negyedik kötet is Finding My Way címmel, ami ha jól értelmezem a fülszöveget, egy visszatekintő könyv Liam rocksztárrá válásának útjáról. Lesz még egy ötödik rész is, My Kind of Forever, erről viszont még semmiféle információt nem találtam. Plusz Heidi McLaughlin írt egy kiegészítő novellát My Everything címmel, hogy Nick se maradjon pár nélkül.
Szép hosszú sorozat, nem igaz? Nos, nekem egy kötet ebből bőven elég volt. Sem a sztori, sem az író stílusa nem fogott meg annyira, hogy esélyt adjak a további romantikázásnak. Ez nem az én világom.

2014. május 19., hétfő

Rózsaszín pöttyök III.

Szánom bánom bűnömet, hogy már elmúlt a hónap közepe, én mégis csak három blogbejegyzést írtam. Ez pedig nem jó sem olvasói, sem írói szempontból. Hiányzott a klaviatúra, szóval most muszáj kicsit firkálgatnom.
A kihagyás oka napjaim teljes betáblázottsága volt. Szorgalmi időszak vége, vizsgaidőszak fenyegetése, családi programok, munka és szociális élet elszívta minden figyelmemet, ezért is haladok lassan a megkezdett könyveimmel. Na, meg azért is, mert nem a legjobbak, de erről majd az értékeléseimben bőven értekezem. A héten viszont igyekszem behozni a lemaradást, kezdetnek jöhet lányos rovatom következő bejegyzése.

"Randiznék veled,
de a szívemet már rabul ejtette egy kitalált karakter."
Úgy döntöttem, a rovat felépítésénél megpróbálok egyensúlyt kialakítani. Vagyis mindig lesz egy kis körömdizájn, de nem engedem, hogy csupán ez uralja a bejegyzéseket. Épp ezért mindig megosztok egy picike személyes élményt vagy egy rövid eszmefuttatást, ami a lányos témába vág.
Jelen esetben ez egy már korábban is felmerült dologgal, a randival van összefüggésben. Még 2011-ben elmélkedtem kicsit randi dolgában és azokat a nézeteket továbbra is tartom. Viszont legnagyobb örömömre sikerült magamtól távol tartani az akkori bejegyzésem dühösebb mondatait kiváltó fiútípus tagjait. Szóval azóta céltudatosabb srácokkal hozott össze a sors, aminek nagyon örülök.
Nemrég volt egy jó randim a szó minden értelmében, aminek egy mozzanata a lányos témába vág, picit humoros, így pont passzol a rovatba.
Randi előtt halmozottan felmerül a rovat előző bejegyzésében számba vett második női probléma, a ruha. Én sem úsztam meg és miután Queen B. közreműködésével kitaláltam, mégis miben akarok menni, szembesültem egy váratlan problémával. Két fekete harisnyám van és az egyik térdét korábban sikerült kiszakítanom. Természetesen pont ez a stoppolt volt csak kéznél... Úgy gondoltam, nem látszik annyira és első randi lévén, nem aggódtam, hogy az úriember túlságosan közel kerül az említett térdterülethez és észreveszi.
Meg is feledkeztem a varrásról egészen addig, míg a randi romantikus töltetét adó apró, kósza és véletlenszerű érintések eszembe nem juttatták. Közel ültünk egymáshoz, a térdünk összeért, majd egy véletlennek is elmenő cirógatást éreztem a lábamon. Első gondolatom egy mosoly volt a következő pedig: "Basszus, ott a varrás!" Sikerült pont azt a térdemet és annak is pont azt a felét megtalálnia, ami mellett ott virított a szakadás összevarrt görbéje. Kedvem lett volna asztalt fejelni, ettől a bakitól. Ráadásul mivel zavarba hozott, hogy szakadtnak tűnhetek, finoman elhúzódtam. Utána viszont azért akartam újra asztalt fejelni, mert ez meg a visszautasítás testbeszédét kommunikálta, ami egyáltalán nem állt szándékomban. (Az úriembernek amúgy valószínűleg fel sem tűnt a varrás, vagy legalábbis nem mutatta jelét, hogy észrevette volna.)
A női hiúság tehát kínos és utólag vicces helyzeteket produkálhat. Épp ezért egy jó tanács mindenkinek: Ne menj randira stoppolt harisnyában!

Eper körmök
Kell hozzá:
Piros, zöld, sárga, fekete és fehér (utóbbi kettő jobb ha díszítő lakk) valamint átlátszó körömlakk.
Lakkozás:
Első lépésként lekenjük a körmöket piros lakkal. Én a célnak kifejezetten eperpiros színt választottam. Miután megszáradt a körmök tövére zöld lakkal megrajzoljuk ez eprek csumáját szabálytalan háromszögformákkal. Aztán fekete díszítő lakkal hosszúkás, csepp alakú vonalakat húzunk, ezek adják az epermagokat. Érdemes őket is szabálytalanul elosztani, hogy minél valódibbnak tűnjenek. 
A gyűrűs ujjra tehetünk kis epervirágot is. Ehhez előbb zölddel húzunk lefelé egy kampós vonalat, mintha csak a növény indája lenne, majd az inda és a csuma találkozásánál elkészítjük a virágot. Fehér lakkal öt pöttyöt teszünk körben, kiadva a virágszirmokat, majd a közepére egy pici sárga kört cseppentünk.
Amint minden minta megszáradt, utolsó simításként lekenjük átlátszó fedőlakkal, hogy tartós legyen.
Mivel pont most jön az eperszezon érdemes kipróbálni ezt a mintát. A siker garantáltan nem marad el.

hozzávalók
Szeretném minél érthetőbben leírni az egyes körömlakkmintákat, ezért gondoltam egyet és lefényképeztem az epres köröm hozzávalóit. Talán azzal, hogy megmutatom, milyen lakkokat használok további segítséget nyújtok azoknak, akik kedvet éreznek a minták kipróbálására.
Aztán gondoltam még egyet és lefotóztam a teljes körömlakk gyűjteményemet (54 üveg) típus szerinti csoportokban. Igaz, kettő (egy lila és egy világoskék) kimaradt. Ha pedig már megörökítettem őket, meg is mutatom a nagyvilágnak.
Szóval én ezeket a lakkokat használom. Ahogy látszik márkára, színre és minőségre is elég vegyes felhozatal. Ez is csak azt bizonyítja, hogy a kreativitáshoz csupán egy kis találékonyságra van szükség és nem nagy anyagi forrásokra.
Érdekesség, hogy a fekete és az eperpiros lakkot vettem egyedül. Az összes többit ajándékba kaptam. Rokonaim, barátaim tudják, hogy mindig ki vannak lakkozva a körmeim, így nem haboznak alkalmanként meglepni egy-egy új üveg körömlakkal.
Hát íme az évek alatt összegyűlt mennyiség:

vékony ecsetű díszítő lakkok
neon színek
Moyra (szeretem ezt a márkát)
Avon részleg
csillámos lakkok
vegyes
metálos + a piros
apróságok
francia manikűr,
körömmatricák és flitterek

2014. május 12., hétfő

Az Archívum

Ez a könyv már nagyon régóta piszkálta a fantáziámat, mégis sokáig tartott, míg beszereztem és kicsit el is húztam az olvasását. Ennek azonban nem a lelkesedés hiánya volt az oka, hanem a mindennapok apróságai. Még Bécsbe is vittem magammal és stílusosan megsétáltattam a Haus-, Hof- und Staatsarchivban. (Szúrtam be néhány képet róla a hangulat kedvéért.)
A borító szép és kifejező, minden rajt van, ami kell. Vastagtagságra pedig közel 300 oldal, így a Főnix Könyvműhely munkájára ezúttal sem panaszkodom, bár akadt benne néhány elgépelés.
Fülszöveg:
"Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott, helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Őrzővé lett, akinek feladata megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan megmásítja a Történeteket és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat."
Nem szokványos történet, mivel az alapötlet teljesen egyedi. Nagyon tetszett az Archívum felépítése és a sok titok, ami körbelengte. Kifejezetten érdekes megközelítése ez a halálnak, főleg hogy egy levéltárhoz hasonlítja mindezt. Nekem, aki rendszeresen tölti idejét közgyűjteményekben, különösen érdekes volt mindez. A háttér tehát lenyűgözött és nagyon tetszett minden apró morzsa, amit erről a különleges megőrzésről megtudhattam.
A narráció két szálon fut, egyrészt a jelenben Mac szemszögéből, másrészt a múltban Papiról való emlékei révén. Utóbbi adta a könyv komolyabb vonalát. Papi kissé komor és teljesen reális látásmódja és gondolatai tökéletesen passzoltak az Archívum ködös és sötét világába. Nagyon szerettem olvasni ezeket a részeket.
Mac jelenével azonban akadtak gondjaim. A képessége érdekes és hatalmas teher, a lelkében hordozott kőről nem is beszélve. A gyász hatványozottan van jelen minden tettében, valahogy mégsem éreztem ezeket a részeket olyan komolynak, mint Papi emlékeit. Valami hiányzott Mac személyiségéből, mert végig semleges maradt számomra. Hiába ismertem minden gondolatát és érzését, cseppet sem éreztem közel magamhoz és talán ezért nem tudtam igazán elmerülni a könyvben.
Pedig az írónő érdekes karaktereket alkotott Wesleyvel és Rolanddal az élen. Mac családja is szimpatikus volt, sőt az egész Coronado lakossága és a könyvtárosok garmadája. A főhősnőből mégis hiányzott számomra a szikra.
Wesley beszólásai sokat lendítettek a történeten, az ő figurája győzött meg újra és újra, hogy ebben a történetben van egy kis szufla az Archívumon kívül is. Egyszerűen nem lehet nem kedvelni a srácot. Roland szintén ez a kategória piros tornacsukájával egyetemben.
A cselekmény nem siet, de mindig van egy kis akció, néhány kósza Történet, pár hazugság és egy falat süti, ami fenntartja az olvasó figyelmét. A kalandok pedig fokozatosan szaporodnak, ahogy a kóbor lelkek a Sikátorban. A vége pedig kifejezetten pörgős. Pont az utolsó fejezeteknél jöttem bele igazán az olvasásába, így sajnáltam, mikor az utolsó oldalra értem.
A rejtély sejtelmes, a sok sötét folt pedig kellően elfedi a lényeget, az olvasó azonban még így is rájöhet a kirakós egy-egy szeletére. Én legalábbis Mac előtt szépen összegyűjtöttem a darabokat.
Összességében ez egy eredeti történet, jó karakterekkel és egy összerakható, de kalandos cselekménnyel. Tetszett, cseppet sem bántam meg, hogy a polcomon tudhatom, de a várt katarzis elmaradt.
Ajánlom mindenkinek, aki szívesen olvasna egy új módszerről az emlékek megőrzésére és aki szívesen bóklászna egy sötét sikátorban Történetekre vadászva. Azoknak pedig, akik sok időt töltenek könyvtárban vagy levéltárban, különösen ajánlom. A könyv után izgalmasabbnak tűnik a polcok között sétálni.

Kedvenc idézet:
"Mert egyetlen módon lehet csak megörökíteni egy embert: nem szavakban, nem képekben, hanem csontban és bőrben és emlékekben."
Kiegészítés:
Szokás szerint ez a könyv is egy sorozat nyitó kötete. A második rész, Felszabadulás már elérhető magyarul. Be is gyűjtöttem a Könyvfesztiválon, ám egy ideig még pihentetem a polcomon. Az Archívumot megsétáltattam egy levéltárban, így őt egy különleges könyvtárba szeretném magammal vinni a nyáron.
További folytatásról nem találtam pontos információkat, de még egy részre lehet számítani, ami valószínűleg még az alkotás stádiumában van.

2014. május 10., szombat

Lidércfölde 1.

Azonnal kiszúrtam a könyvtárban és gondolkodás nélkül csaptam le rá. Egyszerűen megtetszett a vidám borító és kedvem támadt új mangasorozatba kezdeni.
188 oldal, ahogy az a képregények esetében lenni szokott. A borító megkapóan színes és bár a szerző ausztrál, az eredeti japán mangák olvasási szokásait követi, vagyis jobbról balra kell haladni.
A magyar fordítást a Vad Virágok Könyvműhelynek köszönhetik az olvasók. 
Ennyi elég is bevezetőnek, jöhet a fülszöveg:
"A kis Lucy Snow-nak a városka barátságos általános iskolájában kellett volna eltöltenie egy kellemes első napot; de ehelyett a sors bizarr tréfájának köszönhetően Miss Weaver intézetébe került, a Tudós és Etikátlan Tehetségek Akadémiájára, amit úgy is neveznek: Lidércfölde.
A Senkifalva peremén fekvő zord internátust az alattomos Gépmesterek irányítják, és céljuk, hogy kineveljék az őrült tudósok és elvetemült zsenik új generációját! Itt olyan tárgyak vannak, mint az Élvepreparálás, a Fajok közti szervátültetés vagy a Gyilkológép-építés, és Lucynak hamar bele kell tanulnia, ha kedves az élete. Ugyanis minden iskolai hét végén a leggyengébb tanulót büntetésből a szélmalomba küldik – és onnan eddig még egy gyerek sem tért vissza!"
A fülszöveg talán egy kicsit sokat árul el a cselekményből, hiszen ebben a bevezető részben Lucy épp megismerkedik az iskolával és hopp már vége is. Ez azonban nem hiszem, hogy sokat vonna le a történet bájából.
A grafikába egyből beleszerettem, annyira aranyosak a figurák, még a zord Gépmesterek is, hogy nem lehet nem szimpatizálni velük. Lucy plüssállata pedig, nos, kell nekem egy Dínó! A tónusok mégis sötétek és a hátérben gyakran felbukkannak a bonyolult gépezetek, hiszen a steampunk műfajába tartozik. 
Az alapsztori szintén aranyos, a morbid tantárgyak ellenére i,s és mivel a főhősnő csupán kilenc és fél éves, igazán kedvesen bohókás. Lucy rettentően naiv, kicsit hirtelen és gyakran meggondolatlan, de ez a viselkedés tökéletesen passzol a kalandhoz. Ha nem lenne ilyen szeleburdi, fél napig sem húzná az őrült tudóspalánták akadémiáján.
Egyik szorult helyzetből a másikba veti bele magát, miközben megismerkedik a diákokkal és tanárokkal egyaránt. A tanulók között persze már megvan a hierarchia és az új lányt nem fogadják szívesen, ráadásul az iskola rendelkezik királynővel is, aki pont olyan beképzelt és idegesítő, mint lenni szokott. Fiúk terén Claude erősíti a csendes, komoly és megközelíthetetlen vonalat, bár esetében nem a romantikus szál miatt, hanem mert ő is csupán kilenc éves és épp az "utálom a lányokat" korszakát éli.
A tanárok szintén szórakoztató figurák minden őrült és gonosz természetük ellenére is, ami alól az igazgatónő sem kivétel. Személyes kedvencem a sírrabló tanár, aki első ránézésre levett a lábamról és azok az ásómozdulatok... Az ő tanórája volt a legviccesebb, hoztam is egy idézetet kedvcsinálónak:
"-Olyan hideg van itt kint… Azt hiszem, meg fogok fázni. Nem lehetne ezt…holnap csinálni, amikor szépen süt a nap? Még uzsonnát is pakolhatnánk…Piknikezhetne az osztály… 
-Ide hallgass, te béka…Ez az óra a Sírrablás alapjai. Én a sírrabló tanár vagyok. Azt gyakoroljuk, hogyan kell sírokat kirabolni…Szokás napközben sírt rabolni? Nem! Szoktak a sírrablók uzsonnát csomagolni? Nem, nem, nem! Most pedig irány egy sírkő, mielőtt én ásom meg a te sírodat! Értve vagyok?"
Lucy
Nagyon jól szórakoztam Lucy botlásain, az abszurd helyzeteken és a horrorfilm paródiába illő párbeszédeken. A grafika pedig egyszerű, letisztult és aranyos, tökéletesen passzol a cselekményhez.
A kötet végére Lidércfölde suliaktái címmel került egy kis extra. Ezek az akták az alkotói fázisokat hivatottak bemutatni, vagyis, hogy a szerző miként képzelte el őket és ez hogyan változott menet közben. Például Lucy először egy rövid, tüsi hajú lány volt, míg a fajok közti szervátültetés tanárnője egy idős hölgy. Ezek a suliakták tehát nem csak bepillantást engednek a kulisszák mögé, hanem picit közelebb hozzák a karaktereket is.
Összességében ez egy bájos és humoros történet aranyos grafikával és csipetnyi morbid fűszerezéssel. Bátran ajánlom mindazoknak, akik szórakoztató olvasmányra vágynak aranyos rajzolással. Ha szívesen követnéd nyomon egy kislány bukdácsolásait és nem rettensz vissza az élve preparálástól.

Kedvenc idézetem:
"– Ó, az új lány egy levágott végtagot talált a sírjában! 
– Ha nem ébred fel hamarosan, az a kar az enyém! 
– Szűz kéz… Ez annyira jól jön a Zombiépítő órán…"
Kiegészítés:
Ez a sorozat kivételesen csupán három kötetből áll. Mindhárom rész elérhető magyarul, vagyis aki rákap a történetre, egyben befalhatja az egészet. Nekem nagyon tetszett, így biztosan végig fogom olvasni. 
Még a rajzolási kedvemet is meghozta, így készült a mellékelt skicc Lucyról. Nagyon bírom a hatalmas piros masniját és a csíkos harisnyáját. A színvilágot picit átvariáltam, így lett teljesen pink Dínó, de ő minden színben és formában zabálnivaló, bizonyára tetszeni fog.

2014. május 3., szombat

Mozgóképek XX.

Úgy néz ki, a havi három film tartja magát, mivel áprilisban is háromszor ültem le a képernyő elé. Ez a rovat így kifejezetten kiegyensúlyozottnak tekinthető. Ráadásul pont, mint előző hónapban, most is sikerült egyszer moziba is ellátogatnom. (Ennek azonban külön bejegyzést is szántam.)
Szóval három film, lássuk őket szépen sorban, bár előre meg kell jegyeznem, nem túl jól sikerült választások.

Ginger és Rosa
"London, az 1960-as évek elején. A két tinédzser lány, Ginger és Rosa elválaszthatatlan barátok. Állandóan együtt lógnak, és mindent megbeszélnek, legyen szó szerelemről, vallásról vagy politikáról. Arról álmodoznak, hogy az életüket nem háziasszonyként élik le, mint az anyjuk. A kubai rakétaválság, és az atomháború egyre fenyegetőbb réme azonban árnyékot vet a kapcsolatukra. Míg Gingert a költészet és a rakéták elleni tiltakozás érdekli, Rose-t a cigarettázás és a fiúk. A barátságuk darabokra hullik."
Kicsit komolyabb témára vágytam, mégsem túlságosan komolyra, így esett a választásom erre a filmre. Gondoltam, a barátság jó téma lesz. Nos, tévedtem.
Ez a film rettentően vontatott, nagyon lassan bontakozik ki, pedig szeretem a lassan haladó dolgokat. Mikor pedig kezd végre érdekessé válni, puff, vége van.
Ginger és Rosa két külön személyiség, mégsem tudtam egyikükkel sem szimpatizálni. 
Ginger mindent túlságosan komolyan vett, kivéve az igazán fontos dolgokat, mint például a családja széthullása, vagy Rosa szeretethiánya. Kedvem lett volna felpofozni, hogy hagyja abba a nyafogást a rakéták miatt és foglalkozzon a saját gondjaival, mert maguktól nem fognak megoldódni.
Rosa már egy fokkal könnyebb eset volt, a tipikus szeretethiányos tini, egy kis apakomplexussal. Neki azért kevertem volna le egy nagyot, mert cseppet sem volt tekintettek Ginger érzéseire.
Szóval mindkét főhős irritált, Rolandot megfojtottam volna egy kanál ecetben, a többiek meg csak lógtak a levegőben. A háttér, ez az egész rakétaválság, "meg fogunk halni a következő háborúban" életérzés pedig inkább bosszantott, mint érdekelt. Ha valóban ilyen volt a légkör a '60-as évek Angliájában, örülök, hogy nem kellett megtapasztalnom.
Szóval nem tetszett, sokkal jobb dolgokkal is elüthettem volna az időmet. Ettől függetlenül nem olyan rossz film, ha valaki képes megkedvelni legalább egyik szereplőjét.
Ajánlom azoknak, akik állandó jelleggel vetik bele magukat a közélet rémhíreibe, illetve azoknak, akik a apjuk korabeliekhez vonzódnak. Számukra bizonyára tanulságos lehet...
Érdekesség, hogy a Rosát játszó színésznő végig nagyon ismerős volt, de csak a film után világosodtam meg, hogy ő bizony Alice Englert, aki a Lenyűgöző teremtményekben játszott.

Nem férek a bőrödbe
"Dr. Tess (Jamie Lee Curtis) képtelen megbirkózni tinédzser lánya szeszélyeivel, és egy este a szokásosnál is csúnyábban összekapnak. Anna (Lindsay Lohan) rockzenészi ambícióival megy anyja idegeire, míg Tess küszöbön álló házasságát a lánya nem nézi jó szemmel. Két elfogyasztott szerencse süti azonban a feje tetejére állítja az életüket: a csodával határos módon testet cserélnek. A következő nap, amit egymás bőrében töltenek el, sok tapasztalattal szolgál mindkettejük számára. Azonban vészesen közeledik a szombat, amikor Tess frigyre lép jövendőbelijével, s addig anyának és lányának mindenképpen vissza kell jutnia a saját testébe."
Több tucat testcserés film van a világon, nem is egyet láttam közülük, ez a film azonban eddig még kimaradt.
Az egyik szeminárium előtt viccelődtünk és csoporttársam megjegyezte, hogy a kiselőadás pont olyan kínos és vicces lesz, mint mikor a filmben megkérik a főhőslányt, beszéljen az anyja könyvéről, ő is csak annyit fog kinyögni: "Én írtam!". A poént persze így is értettem, mégis felmerült bennem az utánajárás kérdése. Szóval rákerestem és megnéztem ezt a filmet. 
Vígjáték, vagyis gondolkodás nélküli  kikapcsolódásnak ideális, én mégis kevésnek éreztem. Mások már jobban feldolgozták ezt a témát és a poénok többsége túlságosan erőltetett volt, míg a karakterek sarkítottak. A romantikus szál pedig annyira csöpög, hogy már fuldokoltam a nyáltengerben.
Ettől eltekintve nem bánom, hogy megnéztem, legalább legközelebb érteni fogom a filmes utalásokat, és néha nem rossz idétlen vígjátékokat nézni Az embernek nem lesz tőle rosszabb a kedve, az biztos.
Azoknak ajánlom, akik szeretik a butus vígjátékokat vagy különösen kedvelik a testcserés témát. Nem hiszem, hogy csalódnának ebben a változatban.

47 Ronin
"Ez a nagyszabású, 3D-s fantasy-kalandfilm az egyik legrégibb ősi japán történet alapján készült. Keanu Reeves alakítja Kait, a számkivetettet, aki csatlakozik Oishihez, a 47 ronin vezetőjéhez. Együtt akarnak bosszút állni az álnok nagyúron, aki megölte gazdájukat és kitiltotta földjéről a szamurájokat. Hogy szülőföldjük becsületét visszaállítsák, a harcosok olyan küldetésbe kezdenek, melynek viszontagságai az egyszerű harcosokat elpusztítanák. A látványos film oly módon kelti életre a lenyűgöző tájakat és a hatalmas csatákat, ahogy azt még ebben a műfajban sosem láthattuk."
Ilyen ismertető és egy sárkányos előzetes után nem csoda, hogy meg akartam nézni ezt a filmet. Legnagyobb sajnálatomra azonban hatalmasat csalódtam.  Úgy éreztem magam, mint a kisgyerek, akitől elvették a nyalókáját és helyette egy döglött bogarat nyomtak a kezébe.
Kedvelem Keanu Reevest, de tényleg. Vannak jó filmjei, a Constantine például annyira laza, hogy nem bírom megunni, csakhogy ami elmúlt, azt nem kellene erőltetni. Sajnálom, de ehhez a hős szerelmes szerephez ő már öreg. Nem csak azért mert nehezen láttam benne az elveszett ifjút, hanem mert egy szamurájos filmben a látványos harcjelenet mindennek az alapja, ami közel sem volt meg.
Ez a film minden tekintetben elbukott. A sztori erőltetett, hiába akarták mélyíteni sok-sok és még több drámai nézéssel, csak a szemöldököm rángatózott tőle. Hiába ígérték látványosra, a grafika csapnivaló, a harcjelenetek gagyik, egy harmadrangú ismeretlen színészekkel eljátszott filmtől jobban elámulok, mint ettől. A zene nem sok vizet zavart, így lett epikus helyett lagymatag. Minden túl van erőltetve, mintha folyamatosan azon görcsölnének: "Te ezt szeretni fogod! Muszáj!" Hát, kösz, de nem.
Nem tudom, hogyan tudtak ennyire elszúrni valamit, ami tele van olyan elemekkel (sárkány, szamurájok, Japán, zombiboy), amiket szeretek, de nekik sikerült...
Óva intek mindenkit ettől a filmtől. Ne nézd meg, hacsak nem akarsz egy hatalmasat csalódni.

szegény sárkány,
Smaug megenné reggelire és még jól sem lakna tőle...

Értékelés:
Nem férek a bőrödbe       ->   7
Ginger és Rosa                 ->   5
47 Ronin                          ->   3