2014. május 29., csütörtök

Hosszú út lefelé

A spontaneitásnak varázsa van. A hosszú tervezésekkel ellentétben a hirtelen jött öltetek még sosem okoztak csalódást. Erre egy újabb bizonyíték tegnapi váratlan moziélményem.
Történt ugyanis, hogy a gyanútlan, vizsgaidőszaktól elcsigázott és regényelvonási tünetekben szenvedő könyvmoly (azaz én) megnézte elektronikus leveleit és a szokásos hírlevelek között mozimeghívásra bukkant. Egyik kedves olvasómtól (Eszkimókiai) jött a levél, hogy nyert két jegyet a Hosszú út lefelé című film premier előtti vetítésére és mivel a partnere lemondta, elmehetnék vele.
Két perc. Ennyi volt a gondolkodási időm és már írtam is vissza, benne vagyok. Pont időben tettem meg, így épp volt 45 percem összekapnom magam és eljutni a moziig.
A filmről semmit sem tudtam, minden előzetes elvárás nélkül ültem be rá. Élmény volt.
Ismertető:
"Négy elveszett lélek - egy kegyvesztett TV bemondó, egy mocskos szájú tinédzser, egy egyedülálló anya és egy zenészből pizza futárrá avanzsált fiú - ugyan azon a napon akar véget vetni az életének, méghozzá éppen Szilveszter éjszaka. Amikor a kiábrándult idegenekből álló csapat véletlenül összetalálkozik az öngyilkosság helyszínéül választott Toppers Torony tetején, megállapodnak abban, hogy hat héttel elhalasztják tervüket és mint egy szokatlan, furcsa család, együtt keresik tovább az élet értelmét."
Az ismertető magért beszél, azonnal felcsigázza az embert. Kinek nem fordult még meg a fejében, milyen lenne leugrani egy toronyház tetejéről? Kötéllel vagy anélkül, de biztosan mindenki eltöprengett már rajta két másodpercig, ha másért nem, a szabadesés élménye miatt. A dolog így nagyon is valóságos és közeli, pont az a téma, ami talán mindenkit érdekel.
Ettől függetlenül lehetett volna tucatfilmet készíteni belőle. Lehetett volna túlságosan abszurd erőltetett poénokkal, vagy nagyon szájbarágós fajta, de szerencsére nem esett át egyik ló túlsó felére sem. 
Nick Hornby regénye alapján készült, és bár a könyvhöz még nem volt szerencsém, talán pont a nyomtatott alap adta meg azt a mértéket, amire szüksége volt.
Ez egy vígjáték. Tele humorosan hétköznapi jelenetekkel, valós emberek botlásaival és rengeteg szókimondással. Végig kuncogtuk a filmet. A vidámságok ellenére mégis akad benne egy csipet dráma belesimulva a szórakoztató jelentek hosszú sorába és ez egyensúlyt ad a filmnek.
Egyrészt a néző remekül szórakozik, könnyen megkedveli a szereplőket, többé-kevésbé meg is érti őket, másrészt viszont eltöpreng a karakterek viselkedésén, a miérteken és begyűjt néhány nagyon jó gondolatot útravalónak.
A sok cinizmus és karikatúra alatt ugyanis akad bőven mondanivaló. Nem direkten, nem szájbarágósan, hanem cseppenként adagolva. Azt ugyanis, hogy mi a boldogság nem lehet megmagyarázni. Mindenkinek mást jelent, mindenki máshol találja meg és ezt a film nagyon jól közvetítette. Nem kezdett szónoklatokba az öngyilkosság ellen és nem mesélt giccses történeteket az élet szép oldaláról, csupán megmutatta, milyen problémák lehetnek egy ember életében és adott egy-egy alternatívát ezek megoldására.
A film teljesen karakterközpontú. A szereplők életén, gondjain és megoldási kísérletein van a hangsúly. Ráadásul nem is akármilyen karaktereken. Mindegyik igazi egyéniség, néhol tipikus, néhol extrém, de kétségkívül valódi.
A legjobban Jess karaktere tetszett. Megdöbbentő a szókimondása és valahányszor kinyitja a száját - és ez elég sűrűn megesik -, garantált a nevetés. Valahogy mégis ki lehetett igazodni rajta, a váratlan viselkedése ellenére is.
J.J. érdemel még egy picivel több figyelmet, mivel ő adja a komoly alapot ennek a négypilléres toronyháznak.
A színészekre nem lehet panasz és a képi világ is el lett találva. A toronyház tetején játszódó jelenetek különösen tetszettek. A zene is passzolt, sőt, mikor felcsendült egy ismert és kedvelt dallam, még vonzóbbnak találtam az összhatást.
Nagyon tetszett, remekül szórakoztam rajta, így bátran ajánlom mindenkinek. 
A téma és a hangulat olyan jól van tálalva, hogy szerintem mindenki talál benne kedvére valót. Aki pedig nem elégszik meg a filmmel, elmerülhet a könyvben is, talán ott még bővebben ki van fejtve a szereplők élete és jelleme.

Ezúton is nagyon szépen köszönöm Eszkimókiainak a meghívást és az élményt! Jól éreztem magam és örülök, hogy személyesen is megismerhettelek. :)

Legjobb muzsika a filmben:

Ráadás:
A vetítés után volt egy beszélgetés is a moziteremben. Három hölgy fejtette ki nézeteit a film témájával kapcsolatban és a nézők is kaptak lehetőséget a megszólalásra. Érdekes volt. Szívesen ismerem meg mások nézőpontjait és elég nyitott embernek tartom magam. Mégis volt egy pont a beszélgetés alatt, mikor gondolati falba ütköztem. Értem én, hogy a hölgyek jó szándéktól vezérelve csupán tanácsokat szerettek volna adni, nekem mégis túlságosan direkt volt az egész. A filmben épp a könnyedség tetszett, hogy semmit sem magyarázott túl, nem adott "szabálykönyvet" a problémákhoz. A diskurzus viszont inkább tanácsadáshoz hasonlított, ami távol áll tőlem. 
Félreértés ne essék, nincs azzal semmi baj, ha valakinek útmutatásra van szüksége, csak én nem tartozom ezen emberek közé. Szerintem az életmódkalauzokat túlértékelik és a bizonytalanságból fakadnak. Minden ember más és más, más az értékrend, más a fontossági sorrend, így mást jelent az élet és mást a boldogság. Ahhoz pedig hogy ezt megtaláljuk nincs szükségünk senkire, csak saját magunkra, időre és tapasztalatokra, mert az ember világító neonnyilacskák nélkül is tudja jól, mire van szüksége, és mitől görbül mosolyra a szája.

1 megjegyzés:

  1. :D Gyors volt. Örülök, hogy élvezted és jó volt végre személyesen is találkozni. :)

    VálaszTörlés