2014. május 30., péntek

Ne érints

Legutóbbi olvasmányaim után igazán üdítő volt disztópiát olvasni, főleg olyat, amiben akad egy kis fantasztikum is.
A borító nagyon mutatós. Tetszik ez a színvilág és az áthúzott cím is. 300 oldalával olyan darab, amivel az ember szívesen sétálgat még akkor is, ha már nem fér bele  a táskájába.
Fülszöveg:
"Senki sem tudja, miért végzetes Juliette érintése, de a Regeneráció kormányának tervei vannak vele. És terveik között szerepel, hogy fegyverként használják a lányt. De Juliette-nek is megvannak a maga tervei. Soha életében nem volt szabad, ám végre felfedezi magában az erőt, hogy visszavágjon. És megtalálja a jövőt az egyetlen fiúval, akiről azt hitte, örökre elvesztette. "
Érdekes könyvnek ígérkezik, nem igaz? Nos, többnyire az is. 
Általában pár oldal után meg tudom állapítani, hogy egy könyv a kedvemre való-e vagy sem. Ezt a könyvet pedig kifejezetten szimpatikusnak találtam.
Tetszett a nem hétköznapi stílus, a különleges módon szőtt mondatok, a sok hasonlat, és bár kellett egy kis idő mire megszoktam az áthúzott szavakat és mondatokat, ezek is csak növelték a különlegesség érzését. A legvonzóbbnak mégis Juliette zavartságát találtam. A kusza gondolatai, a vita saját magával, a kételkedés józan eszében mind hozzátartozott a helyzethez. Akit hónapokra bezárnak és megfosztanak minden élő kapcsolattól, az bizony bedilizik picit. Ha pedig az illetőnek halálos képesség van a birtokában és egész életében rettegett és kitaszítottként tengette napjait, még zavarodottabb lesz.
Szóval örültem, hogy az írónő nem bagatellizálta el a helyzetet, nem lett Juliette összeszedett, hétköznapi lány, amint kilépett börtönéből. Pedig több olyan könyvbe futottam már bele, ahol ez bizony megesett. Az is tetszett, milyen nagy hatással voltak rá az apró érintések vagy akár néhány emberi szó is. Épp ezért könnyű volt belemerülni a könyvbe, bár a világ alig akart kibontakozni.
A könyv talán legnagyobb hiányossága, hogy semmit sem akar megmagyarázni. Disztópia, vagyis valami rossz történt a világgal, az emberekkel, az olvasó mégsem tudja meg, mi és miért. Ezt persze el lehetne intézni azzal, hogy Juliette bezártsága miatt szintén tudatlan a világ dolgait illetően, de a dolog sántít picit. A főhősnő ugyanis elejt több olyan mondatot, információmorzsát, ami azt mutatja igen is tudja, hogy mi történt, látta a jeleket csak az elmúlt egy évben nem kapott tájékoztatást a politikai és katonai erőviszonyokat illetően. Az olvasó tehát joggal kérhet több háttér információt, amit nem kap meg.
300 oldal után sem tudom, milyen is ez a világ. Mi van a madarakkal? Hol élnek az emberek és miből? Mégis mi a fenét csinál pontosan a Regeneráció és még sorolhatnám a kérdéseket. De nem teszem, mert úgyse kapok rá választ.
A könyv így inkább a szereplőire koncentrál és nem a világra. Ez jó is lenne, főleg ha Juliette zavartságát nézzük, csakhogy itt is volt néhány mozzanat, ami fekete lyukakat hagyott maga után.
Adam a kisebbik gond, bár ez a hősszerelmes típus nekem kicsit sok volt. Meg úgy általában elég rózsaszínre sikerült a két főhős kapcsolata. Oké, persze fontos és sorsdöntő az érintések mivolta, mégis egy gyors lavinára emlékeztetett az egész. Megérinthet? Hurrá! Innentől úgy tapadunk egymáshoz mint a kétoldalú ragasztószalag két vége. Semmi bemelegítés, csak bumm tipi-tapi egyből a zuhany alatt. Hatásvadász és cseppet nyálas.
Warner személyével már nagyobb problémáim voltak. Egyrészt pszichopata, ami jó. Komolyan, kedvelhetők ezek az őrült szociopaták és benne megvolt minden, hogy szimpatikus gyilkos legyen. Csakhogy szegény őrült fejéből hiányzik a motiváció és a határozottság. Mire akarja felhasználni Juliette-et? Hogyan akarja felhasználni? Miért nem veszi észre a nyilvánvaló dolgokat? És a legnagyobb kérdés, ha Juliette annyira gyűlöli és utálja, miért nem támadt kedve az első adandó alkalommal megcirógatni? Utóbbira persze megvolt a magyarázat, de az meg annyira kézenfekvő volt, hogy csak a szememet forgattam.
A történet tehát sok-sok kérdést felvet, amikre aztán elfelejt válaszolni. A cselekmény pedig meglehetősen hullámzó. Eleinte izgalmasan titokzatos, aztán kicsit gyengén csordogáló, majd felpörög néhány akcióban dúsabb jelenetben és a végére visszasüpped a megszokottság középszerűségébe.
Az első fele tényleg tetszett. Érdekes volt és új. Aztán a végére kiderült, hogy az, ami megfogott, puszta bemelegítés volt egy szokványos disztópikus kalandhoz. Mert áthúzott gondolatok és őrültek ide vagy oda, ez bizony mégis csak egy tipikus ifjúsági szuper képességes történet. Ebből pedig olyan sok van már és annyira hidegen hagy a téma, hogy eléggé elszontyolodtam.
Összességében tehát tetszett, bár a végére megtudtam, hogy nem olyan, amilyennek szeretném. Nem bántam meg, hogy elolvastam és lehet hogy adok esélyt a folytatásnak is. Persze hogy folytatásos! Van még bárki, akit ez meglep?
Azoknak ajánlom, akik szeretik, ha különleges képességű főhősök állnak a történet középpontjában és akiknek inkább a disztópia műfaja felé húz a szíve, de egy kis rózsaszín romantikázástól sem szaladnak világgá. 
Aki viszont már sokat olvasott ebben a kategóriában és valami különlegesre és teljesen egyedire vágyik, az lehet hogy cseppet csalódni fog. Mint én.

Kedvenc idézet, mert a könyv szóképeire igazán nem eshet panasz:
"Könyvek lapjai között töltöttem az életemet. Emberi kapcsolatok hiányában papírszereplőkkel létesítettem kapcsolatot. A leírt történetek által éltem meg a szerelmeket és veszteségeket, képzettársításokban tapasztaltam meg a kamaszkort. Világom világok hálójával átszőtt háló; láb a lábhoz, csont az ínhoz, gondolatok és képek együvé szövődnek . Betűkből vagyok, mondatokból kreált karakter, kitalált történetek alakította képzelettöredék."

Kiegészítés:
Eddigi információim szerint a sorozat három kötetből áll. Ennyi legalábbis megjelent és nem találtam semmi hírt készülő negyedik kötetről.
A második kötet Unravel Me címet viseli és a Gabo Kiadó még nem tett közzé várható megjelenési időt. A harmadik kötet pedig Ignite Me címmel csak idén februárban került először a boltokba. 
A sorozathoz készült két novella is. Az egyik az első és a második kötet között foglal helyet, Destroy Me és Warner szemszögéből meséli el a két könyv közötti eseményeket. A másik kiegészítő novella, Fracture Me így nem túl meglepő módon a második és a harmadik részt köti össze.
Ha kiadják magyarul és belefutok a könyvtárban, teszek majd a folytatással egy próbát, mert nem rossz könyv, csak ez a típus nem kifejezetten az én világom. A második esély mindig kijár és ki tudja, lehet, hogy pozitívan lep meg.

3 megjegyzés:

  1. Akkor jól sejtettem, hogy az írónő végül nem mer/ nem tud előrukkolni valami újjal, egyedivel ami megkülönböztetné a több tucat tinikönyvtől ezt. Kár, pedig tényleg jól kezdődik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A történet tényleg nem ad semmi eget rengető újdonságot, a nyelvezete viszont egyedi. A stílus miatt érdemes tenni vele egy próbát csak ne legyenek magas elvárásaid. :)

      Törlés
    2. Majd meglátom. Esetleg ha egyszer könyvtári bérletem és még érdekel, akkor kiveszem. :)

      Törlés