2014. június 17., kedd

Visszatérés Párizsba

Ezt a könyvet Queen B. ajánlotta, illetve adta kölcsön.
Több szempontból sem szokványos olvasmány. Egyrészt életrajzi regény, másrészt tele van receptekkel. 
A borító egyszerű, de nagyszerű, mert hangulatot teremt a címmel. Mindössze 256 oldal, vagyis könnyen lehet haladni vele, főleg mert az olvasó - hacsak nem elkötelezett szakács a lelke mélyén -, egy idő után átugrik a recepteken.
Fülszöveg, bár elég spoileres:
"Párizs, 1947. A romos főváros kezd feltámadni a háború után. Colette, aki Kairóban vészelte át ezt az időt, visszatér az édesanyjával párizsi nagyanyjához és testvéréhez, ám amint megérkeznek, szórakozni vágyó anyja ismét magára hagyja. A magányos, rémült és boldogtalan kislány a konyhában talál vigaszt, ahol barátságtalan nagyanyja szakácsnője, Georgette veszi a szárnyai alá, és megismerteti a francia konyha örömeivel. Hamarosan már maga is kezdi felfedezni a háború utáni Párizs kulináris gyönyörűségeit: a fokhagymás báránysültet, a tejszínhabos epret, a kesernyés sajtokat, a szószok, ízek kavalkádját. A családi konyha után következnek a párizsi kisvendéglők házias ízei, és a leghíresebb balparti éttermekben kóstolt ínyenc szarvasgombák. Colette ebben a kötetben meséli el, miként keresi a boldogságot, hogy lóg az iskolából, hogy a finomságokért szintén rajongó új mostoha apjával éttermekbe vagy piacokra járjon, és hogy találja meg élete nagy szerelmét tizenhat évesen egy Párizsba látogató szívtipró amerikai fiú személyében."
Ez a néhány sor lényegében teljesen összefoglalja az eseményeket. Mielőtt azonban bármit írnék róla, kell néhány szót szánnom az írónőre.
Colette Rossant saját életét és élményeit vetette papírra ezzel a könyvvel, ami sokat dob rajta. A hitelesség ad neki bájt, mert enélkül sajnos csak egy elnyújtott mese, amit egy kedves, hasát szerető nagyi mesél el az unokáinak vasárnap délután. Az írónő elsősorban szakácskönyveket ír, másodsorban újságíró és csak harmadsorban próbálkozik a hosszabb, cselekményes írással. Ez pedig meg is látszik a könyv felépítésén és a stílusán.
Az olvasó pillanatképekből ismeri meg Colette sorsát, amit gyakori ugrálások tesznek kicsit még darabosabbá. A lényeg persze így is tökéletesen összeáll, nekem mégis kevés volt. Hiányoltam a gördülékenységet, az íveket és az összekötő kapcsokat, mert bár érdekes volt egy ilyen színes életet megismerni, nem igazán tudtam, hova fut ki mindez és mire helyeződik a fő hangsúly.
Téma persze van bőven. Egyrészt a huszadik század dereka, másrészt egy gazdag francia-egyiptomi család helyzete, amit megfűszereznek a vallási kérdések és ott van még a felcseperedés, a férj és karrier kérdése, no meg a sok-sok gasztronómiai szóáradat. Az olvasó egyszerűen nem tudja eldönteni, mire figyeljen, mint mikor egy hosszú asztal előtt áll döntésképtelenül a sok finomság láttán.
Ráadásul a könyv eleje egyértelművé teszi, hogy visszaemlékezésről van szó és a jelen eseményeibe ágyazza a múltat, mintha keretet kívánna adni neki. Ezt azonban a végén nem teszi meg. Egyszerűen csak véget ér a mese, mintha a nagymamának gyorsan félbe kellett volna hagynia, mert már sípolt a teavizes kanna a tűzhelyen.
Pedig mindegyik téma rettentő érdekes. Nagyon megfogott ez a multikulturális közeg, amiben mindenki ragaszkodik a gyökerekhez. Colette vívódása nem csupán nemzetiségi, hanem vallási és identitási szempontból teljesen érthető volt. Nem könnyű megtalálni a helyet a világban, főleg mikor itt is és ott is akadnak gyökerei az embernek. Épp ezért nem tudtam elítélni a következetlenségét, ahogy csapongott egyik tőről a másikra.
A családját ellenben kifejezetten ellenszenvesnek találtam. Nagyanyját néha kedvem lett volna megcsapkodni egy nagy, nehéz és giccses kalappal a förtelmes viselkedése miatt. Colette anyja felbosszantott, ahogy a rokonai többsége is.
Az útkeresés tehát tetszett, bár a kezdeti nyíltság átcsapott egy kis visszafogottságba. A sok utazást pedig irigylésre méltónak találtam. Colette bejárta a fél világot és rengeteg mindent látott, mégis csak az ételek ragadták meg a figyelmét. 
Itt kell szót ejtenem a receptekről és a rengeteg gasztronómiai "ömlengésről". (Bocsánat, nem találtam jobb szót rá.) Nem vagyok kulináris típus, nem tudok főzni, nem hoznak lázba a drága éttermek kínálatai és elélek joghurton és kiflin akár napokig. Ennek ellenére tökéletesen tudom értékelni a jól elkészített ételeket, a konyhából kiszivárgó illatokat vagy akár a frissen sült kenyér zamatát. Egyszerűen csak arra van szükségem, hogy valaki lázba hozzon, hogy megteremtse a hangulatot, felkeltse az érdeklődésemet és a kíváncsiságomat egy-egy jó fogás iránt. Ez pedig itt sajnos nem történt meg. 
Colette oda meg vissza volt minden falat ételért, de nem tudta ezt a lelkesedést átragasztani az olvasóra. Ehhez ugyanis egy kicsit jobb stílusra és írói fondorlatra lett volna szükség. Éhes lettem, miközben olvastam, de nem azokra a falatokra, amiknek még a receptjét is mellékelte a szerző. A varázslat tehát nálam nem működött és meg is törte a hangulatot.
Apropó hangulat, kicsit többet vártam a bejárt országok és városok légköréből, de sajnos nem kaptam meg.
Összefoglalva érdekes könyv, de nem több, mint amit az alcím sugall: Memoár receptekkel
Nem bántam meg, hogy megismertem Colette életét, így nyugodtan ajánlom azoknak, akik szívesen olvasnak életrajzi könyveket, illetve a konyhaművészet szerelmeseinek. Aki viszont nem kifejezetten gasztronómiai alkat és valami lelkesítőt szeretne, keressen másik könyvet, ami jobban meghozza az ember kedvét a sütés-főzéshez. 

Extra:
Colette Rossant még egy könyve, Sárgabarackok a Níluson megjelent magyarul. Ez akár előzménykötetnek is tekinthető, mivel Colette Kairóban töltött éveit foglalja össze természetesen sok-sok étellel. 
Bár Egyiptomot nagyon vonzónak találom, nekem elég volt az, amennyit a fent tárgyalt könyvben elmesélt róla, így nem valószínű, hogy kezembe veszem a barackokat még akkor sem, ha a Níluson úsznak.

Ajánlás:
Ha már azt mondtam, vannak olyan könyvek, amik jobban meghozzák az ember kedvét pár órához a konyhában, úgy érzem illene pontos címeket is adnom. Mondok is hármat, amiben az ételeket különleges hangulat lengi be: 
A citromtorta különös szomorúsága - minden ízhez érzelmek és hangulatok társulnak
A csodálatos Waverley-kert - varázslat van minden fogásban, az almákkal viszont csak óvatosan
Csokoládé - tökéletes desszert

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése