Dublin Street

Egyetlen okom volt arra, hogy kézbe vegyem ezt a könyvet, a kíváncsiság. Kíváncsi voltam, hogy a Könyvmolyképző Kiadó is beállt-e a sorba, vagyis ők is megpróbálják-e meglovagolni a pornóponyva megnövekedett kereslete által gerjesztett üzleti hullámokat.

A borító legalábbis felvetette ezt a gondolatot, főleg mikor felfedeztem rajta egy förtelmesen átlátszó reklámszöveget: "Cseppet sem szürke!". Ezek után jogos aggodalmakkal kezdtem bele a 400 oldalba.

Fülszöveg:

"Négy éve az amerikai Jocelyn Butler, hátat fordítva tragikus múltjának, Edinburh-ban kezdett új életet. Joss nem adja át magát a gyásznak, nem néz szembe a démonaival, és senkihez sem akar igazán közel kerülni, de miután beköltözik Dublin Street-i fantasztikus albérletébe, lakótársnőjének jóképű bátyja fenekestül felforgatja féltve őrzött magánéletét.
Braden Carmichael az a fajta ember, aki mindig megszerzi, amit akar. És ő most Jocelynt akarja az ágyába csábítani. Braden, miután megtudja, hogy Joss irtózik a komoly kapcsolatoktól, alkut kínál, amelynek keretében átadhatják magukat a vágyaiknak anélkül, hogy „túlbonyolítanák” a dolgokat. Jocelyn merő kíváncsiságból belemegy az egyezségbe, miközben nem is sejti, hogy a skótot egyetlen cél vezérli: a lelkéig lemezteleníteni a konok lányt…"

A könyv eleje felcsillantott némi reményt, hogy talán többről szólhat ez a történet, mint a szokásos "meglátlak, megkívánlak, enyém vagy" felállás. Joss labilis lelki világa és a nagy hangsúly, amit az írónő a pánikrohamokra fektetett ezt sugallta. Csakhogy mindezek mellett ugyanolyan hangsúlyos volt a két főhős közötti testi vonzalom.

Nagyon fárasztónak találtam, hogy Braden egyetlen pillantásától hangyák mászkáltak Joss bugyijában. Elhiszem, hogy ki volt éhezve a hölgy, és hogy Braden jó pasi, de ezt a gerjedelmet még a környékbeli macskák sem produkálják tavasszal az ablakom alatt... A vonzalom erőltetettnek hatott és túl sok volt a szexuális jellegű célozgatás. (Amúgy nem értem, szegény Kings of Leon mit vétett, hogy minden ilyen jellegű könyvben felcsendül egy nótájuk.)

A túlfűtött násztáncot tovább nyújtotta a szereplők jelleme. Joss minden kiéhezettsége ellenére a könyv első felén még nem idegesített. Talán mert próbálta játszani a kemény csajt, bár az már más kérdés, hogy nem sikerült neki. Viszont Braden cseppet sem volt szimpatikus. Kedvelni szoktam a szókimondó és határozott férfiakat, de az az agresszív nyomulás, amit ő művelt nagyon sok volt. Szinte azonnal úgy tekintett a lányra, mintha a tulajdona lenne és én ezt az arrogáns ősember viselkedést cseppet sem találtam romantikusnak. 

Aztán jött a fordulat, ágyba bújtak végre miután kölcsönös megállapodást kötöttek (Szóval, mi is volt azokkal a színekkel?) és szinte szerepet cseréltek. Braden már nem idegesített, egyszerűen sajnálni kezdtem, amiért ilyen ostoba és ennyi energiát pazarol egy olyan lányra, mint Joss. A főhősnő ugyanis elkezdett az agyamra menni. 

Lelki problémái vannak, oké, szomorú a múltja, oké, nem mer megnyílni, szintén rendben van, de amit ő művelt az mártírkodás volt a négyzeten. Drámakirálynő a csaj és akkor még enyhén fogalmaztam. Mindenkinek hazudik - saját magát is beleértve - és állandó jelleggel sajnáltatja magát, amivel az őrületbe kergetett. Az utolsó kétszáz oldal nem szólt másról, csak a nyafogásáról és arról, hogyan próbálta meg elmarni maga mellől a srácot, aki mindezek ellenére még mindig futott utána. Persze közben el volt várva, hogy az olvasó átérezze, milyen nehéz neki... Jó vicc! Én inkább megutáltam Josst és az amúgy nem szimpatikus Bradennek kezdtem drukkolni, hogy költözzön el egy másik kontinensre, nehogy ez a hibbant csaj tovább rugdossa a szívének szilánkjait.

Szóval nem, nem pornóponyva. Igaz, akadt benne nem is egy részletes ágyjelent és tényleg állandó a célozgatás, de nem ezen van a hangsúly. A könyvnek van cselekménye ágyjelenetek nélkül is, csak az a baj, hogy ez a cselekmény egy szerelmi nyifi-nyafi, mint valami harmadrangú romantikus sorozatban. Ennyi "nem lehetek veled, jobb neked nélkülem, nem akarlak megbántani, ezért előre kitépem a szívedet, azért legyünk barátok, de ha mással látlak kiakadok" szánalmas drámázást belesűríteni nem lehetett egyszerű...

Ráadásul az írónő közben egyengeti Joss barátainak magánéletét is és a végére olyan cukorszirupos lezárást kanyarít, amiről még a két napig csak dugnak tény sem koptathatja le a rózsaszín mázat.

Összefoglalva tehát ez a könyv egy szokványos, klisés romantikus regény egy begerjedt, idióta főhősnővel a középpontban. Egyáltalán nem az én világom.

Azoknak ajánlom, akiket nem zavar, ha a főhősnő egyik drámát halmozza a másik után és olyan történetre vágynak, ami kissé erotikus, mégis tömény cukor.

Kiegészítés:

Samantha Young nem elégedett meg egyetlen kötettel. Fogott még néhány szereplőt, illetve még néhány közteret és írt még további négy könyvet. Ezek a könyvek mind különálló kötetek, önmagukban kerek történetek és van egy olyan érzésem, hogy mind az első könyv kaptafáján készültek. A második könyv, London Road (elvileg novemberben fog megjelenni magyarul) legalábbis biztosan, mivel felkarolva egy mellékszereplőt, név szerint Jót, egy újabb szerelmi huzavonát ígér tomboló hormonokkal kiegészülve.

Nekem a Dublin Street bőven elég volt ebből a típusból, nem vágyom több hasonlóra.