Revulsion - Hanna a sportbálon

Ismét eljött ez a számomra nagyon különleges nap. Ma ünnepli születésnapját a Revulsion.

Már lassan olyan leszek, mint egy középkorú hölgy, és elkezdem letagadni az éveket. Ez ugyanis az ötödik születésnap. Az ötödik! Öt éve kezdtem el. Inkább bele sem merek gondolni...

Ann by Meli

Nem is mentegetem magam - egyértelműen csiga lassú író vagyok - hanem rátérek az ünneplésre.

Ahogy tavaly (ünnepi bejegyzés ITT olvasható), idén is szerettem volna valami extrával kedveskedni végtelenül türelmes és aranyos olvasóimnak. Csábító volt, hogy ismét Peter gondolatait írjam le, de aztán jobb ötletem támadt.

Nyáron tartottam egy szavazást a 100. fejezet megünneplésére, amikor felajánlottam két nézőpontváltási lehetőséget. Mivel pedig a végeredmény (erről bővebben ITT) nem nekik kedvezett, bár mindkét opcióra akadt érdeklődő, úgy gondoltam, elraktározom az ötleteket más alkalomra. Ez az alkalom pedig most érkezett el.

A szavazás második helyezettjét, Hanna szemszögét választottam, egyrészt mert erre volt nagyobb az érdeklődés, másrészt meg talán jobban illik ehhez a különleges alkalomhoz. 

Hanna a sportbálon tűnt fel először (aki fel szeretné frissíteni emlékeit, a 64. fejezettől tegye) és azóta elég népszerű szereplő lett. A sportbálon történtek pedig nagy valószínűséggel több olvasóm fantáziáját megmozgatták.

Tehát kedves olvasóim, fogadjátok szeretettel ezen különleges alkalomból Hanna szemszögét a sportbálról.

Boldog születésnapot Revulsion!

A zene az ünnepi hangulatot hivatott meghozni (tekintsetek el a tuccogástól a közepén) nem csupán az alkalomhoz, hanem a bálhoz is.

A kép pedig kedves olvasóm, Meli munkája, (Remélem nem haragszik, amiért önkényesen megosztom.) akit megihletett Ann báli ruhája, és ezt a gyönyörű rajzot elküldte nekem. Ismét köszönöm, nagyon imádom és szerintem másoknak is tetszeni fog, ezért bátorkodtam közkinccsé tenni. :)

Hanna szemszöge a sportbálról

Ruhám alja susogott, ahogy végigsiettem a folyosón. Kikerültem egy csapat elsős srácot, akik kíváncsian néztek utánam. Tudtam, elég lenne egyetlen mosoly, hogy az egyik a nyomomba szegődjön, így inkább felszegtem az államat, és gyorsítottam a tempón. Nem volt kedvem elsősökkel flörtölni, sőt lassan már ott tartottam, hogy senkivel sem volt kedvem flörtölni, és ez cseppet sem tetszett.

Elértem a bálterem ajtaját, beléptem, majd megtorpantam felmérve a forgatagot. Még mindig elég sokan keringtek a táncparketten, ám az asztaloknál ülők megfogyatkoztak. Kezdett elmúlni a bor hatása, amit Kate megosztott velem a női mosdóban, így egyre unalmasabbnak tűnt minden. Fárasztott a tánc, a sok ember, főleg mert egyik sem érdekelt igazán. Szerettem volna kikapcsolni, elengedni magam, és mindenféle következmény nélkül élvezni az estét, mint tavaly.

Sóhajtva megindultam a teremben, hogy előkerítsek legalább egy olyan embert, akinek a társasága nem késztetett ásítozásra. A kosárcsapat asztala azonban üresen állt. Cassy valószínűleg egy félhomályos zugban enyelgett Adammel, a többieket pedig elnyelte a tömeg.

Valaki a nevemen szólított, és már láttam is felém kacsázni Greget. Elég részeg lehetett, mert útközben elakadt egy székben, és a mosolya inkább taszító volt, mint vonzó. A részegek fárasztottak a legjobban, így azonnal sarkon fordultam, és cipőm sarkának ütemes kopogásával kísérve kisiettem a teremből.

Hűvös éjszakai levegő ölelt körbe a teraszon, amitől libabőrös lett a karom, mégis jólesett. A korláton mécsesek égtek, így nem volt teljes a sötétség, és az égen is világítottak a csillagok. Idekint könnyebbnek éreztem magam. Nyugalmam azonban nem tartott sokáig, mert észrevettem egy párt néhány méterre jobbra. Elmélyülten csókolóztak, amitől fellobbant haragom. Miért nem tudtam én is ilyen jól szórakozni? Minden adva volt a tökéletes estéhez, mégis egyedül álldogáltam a teraszon.

Dühösen hátat fordítottam nekik, és nagy léptekkel végigsétáltam a kőkorlát mellett egészen a lépcsőig. Ott megtorpantam, és kibámultam a sötét kertre.

Tavaly minden olyan jól alakult. Táncoltam és flörtöltem egész este, és nem éreztem magam ennyire fáradtnak. Nem fizikai fáradtság volt ez, inkább belső fásultság, unalom, ami nem eresztett. Untam a táncot, untam a flörtöt, untam, hogy mindegyik srác úgy nézett rám. Úgy, mintha jelentene valamit az a pár perc, amit velük töltök, mintha többet akarnának. Én azonban tudtam, hazudnak. Mindegyik hazudik.

- Hanna, még a sötétben is úgy világítasz, mint egy karácsonyfa.

Összerezzentem a váratlan hangra, és tekintetemet elszakítottam a fáktól. A lépcső alján is volt egy mécses, ám ez már pislákolt, így a fénye nem ért el az épület faláig. Az árnyákokból csak egy fehér inget és egy szempár csillanását tudtam kivenni, azonban nem kellett látnom, hogy tudjam, Josh az.

-  Legalább látom, hová lépek – szólaltam meg kissé sértetten.

Nem volt kedvem a piszkálódását hallgatni. Josh felkacagott, és az árnyékokból előtűnt egy üveg. Hallottam a folyadék löttyenését, ahogy a szájához emelte, és meghúzta.

Azonnal felcsippentettem a ruhámat, és lesiettem a lépcsőfokokon. Ahogy megálltam előtte, a pislákoló mécses fényében már tökéletesen láttam nem csupán nálam magasabb alakját, hanem az arcát is. Kíváncsian húzta fel a szemöldökét, főleg mikor kikaptam kezéből az üveget, és nagyot kortyoltam belőle.

A whisky égette torkomat, mégis jólesett. Élveztem, ahogy az alkohol melegsége végigjárt, és visszahozta a bor elmúló hatását.

-  Hallottam, mi történt Gretával.

Josh visszavette az üveget, és belekortyolt, míg én tovább beszéltem.

-  Mondanám, hogy sajnálom, de irritált a csaj.

Nem volt kedvem finomkodni, és tényleg elég unszimpatikusnak találtam. Josh azonban nem sértődött meg, elvigyorodott, és átpasszolta az üveget. Nem haboztam újra a számhoz emelni.

-  Nem egy elsős srácot kellene épp szédítened?

-  Nem. Fárasztóak, úgy követnek, mint egy kölyökkutya – legyintettem.

Josh újra nevetett, míg az üveg ismét gazdát cserélt. Az alkohol már a véremben pezsgett, ismét meghozta kedvemet a tánchoz, és további fecsegésre biztatott.

-  A tavalyi bál jobb volt. Ez unalmas.

-  Én elvagyok a barátommal – vágta rá magához ölelve a whiskys üveget.

Felkacagtam. Ilyen társaságban én is jól éreztem volna magam. Mivel már csupán pár korty volt az üveg alján, és éreztem, arra még szükségem van, ha teljesen el akarok lazulni, megragadtam az üveg nyakát, és megpróbáltam elkobozni. Josh azonban nem engedte el. Léptem egyet előre másik kezemmel is az üvegért nyúlva, de elkapta a csuklómat.

Hirtelen nagyon közel kerültem hozzá. Barna szeme szinte feketén csillogott a félhomályban, és váratlanul tudatosult bennem, hogy egy fiú állt előttem. Eddig úgy néztem rá, mint a pimasz kosaras srácra, aki jó partnernek bizonyult egy kis szócsatához. Most viszont éreztem az illatát, a testéből áradó meleget, ami cseppet sem hagyott hidegen.

-  Osztozzunk – mondtam még mindig fél kézzel az üveg nyakán.

-  Jobb ötletem van.

-  Éspedig?

Josh közelebb hajolt. Ahogy megszólalt, éreztem a leheletén az alkohol keserű illatát, ám ez cseppet sem zavart.

-  Tegyük emlékezetessé az estét!

Kissé félrebillentettem a fejemet, mintha fontolóra venném az elhangzottakat. Valójában azonban őt vettem fontolóra. Ismertem, tudtam, hogy rengeteg lánnyal járt, gyakran egyszerre többel, hogy a fél giminek csapta már a szelet, és hogy sosem vette komolyan.

-  Mire gondolsz? – kérdeztem, bár tudtam jól a választ.

Josh szavak helyett megcsókolt. Nem volt tolakodó, de óvatos sem. Mintha biztosra vette volna, hogy nem fogok ellenkezni, mégis megadta nekem a lehetőséget a meghátrálásra. Én azonban nem akartam meghátrálni. Nem vette komolyan a lányokat, de én sem vettem komolyan őt. Csak egy jó estét akart, ahogy én, így cseppet sem éreztem hazugnak a csókját, csak egy kicsit whisky ízűnek.  Visszacsókoltam, és az alkohol mellett valami más is végigszáguldott a véremben.

Mikor véget ért a csók, Josh a kezembe adta az üveget. Elmosolyodtam, és ledöntöttem az utolsó cseppig. Szükségem volt rá, kellett a bátorság, hogy megfelelhessek a véremben lüktető vágynak. Már nem volt elég a whisky, már valami egész másra szomjaztam.

Josh türelmesen nézte, ahogy eltüntettem az alkoholt, és egyszerűen leejtettem az üveget. Nem törött el, de csörömpölve landolt a kövezeten, miközben közelebb léptem hozzá, és átkarolva a nyakát megcsókoltam.

Szívverésem a fülemben dobolt, ahogy egyre hevesebb csókokat váltottunk. Barna haja selymesen puha volt a tarkóján, ám feljebb kemény a hajzselétől. Felkacagtam, ahogy az egyik tüskeszerű hajtincs megszúrta a tenyeremet.

-  Hogy a fenébe tudod ezt kifésülni? – kérdeztem pihegve a vállába kapaszkodva.

-  Sehogy – nevetett, és újra megcsókolt.

Már cseppet sem érdekelt a frizurája, ajkai teljesen elvonták a figyelmemet. Az agyam eltompult, de nem az alkoholtól. Josh olyan természetességgel ölelt magához, mint régóta senki. Nem volt óvatosság az érintésében, teljesen biztos volt magában, biztos volt bennem, hogy nem fogok ellenállni. Igaza volt, nem hessegettem el a kezét, mikor lejjebb csúszott a derekamnál, nem panaszkodtam, amiért a hajamba túrva tönkretette a frizurámat, és nem zavart, hogy időközben helyet cseréltünk a falnál.

Hátam az épülethez simult, és bár fáznom kellett volna ujjatlan ruhában az éjszakai ég alatt, inkább melegem volt. A bőröm lángolt, ahogy Josh végigcsókolta a nyakamat, és lecsúsztatta ruhám egyik pántját a karomra.

-  Mit csinálsz? – kérdeztem kíváncsian az ingébe kapaszkodva.

Még közelebb akartam húzni magamhoz, hogy megtudjam, az ő bőre is ennyire forró-e.

-  Megpróbállak kihámozni a karácsonyi csomagolásból – válaszolta.

Megcsókolta a kulcscsontomat, így kellett néhány pillanat, mire össze tudtam fogdosni elkóborolt gondolataimat. Kapkodva vettem a levegőt, és felnéztem a csillagos égre. Eljött a döntés pillanata. Leállíthattam volna, mondhattam volna, hogy a csóknál több nem lehet, és egy részem ezt is akarta tenni. Csakhogy a másik részem folytatást kívánt, tudni akarta, milyen Josh bőre az ing alatt, és nem érte be a csókkal.

Két kezembe fogtam az állát, és mélyen a szemébe néztem.

-  Nem akarok járni veled – jelentettem ki.

-  Én sem – vigyorgott.

Nem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjak rá.

-  Csak szórakozunk.

-  Csak szórakozunk – ismételte, és megcsókolt.

Ahogy visszacsókoltam, döntöttem. Akartam őt, és nem azért, mert levett a lábamról, pedig igazán jól csókolt, hanem mert őszinte volt. Nem láttam hazugságot a szemében, nem volt hátsó szándék a szavaiban. Egy jó estét szeretett volna, pont ahogy én, és nem vágyott később folytatásra, ahogy én sem.

-  Ne itt! – súgtam a fülébe, mikor a ruhám cipzárjával kezdett matatni.

-  Hol?

-  A szobámban.

Josh bólintott, visszahúzta ruhám pántját a vállamra, megfogta a kezemet, és gyors léptekkel megindult. Vigyorogva mentem vele, és csak annyi időre engedtem el, míg elkértem a kulcsot a portástól.

A szobába vezető útból csak a kuncogásunkra emlékszem. Úgy mosolyogtunk egymásra, mint a rossz gyerekek egy csíny előtt. Minden fásultság semmivé foszlott. Már cseppet sem unatkoztam, adrenalin száguldott a véremben, és tudtam jól, mit akarok.

Kinyitottam az ajtót, Josh pedig behúzott rajta a sötétbe. A becsukódó ajtónak dőltem, és eldobtam a kulcsot, hogy átkarolhassam. Ott folytattuk a csókolózást, ahol a lépcső alján abbahagytuk. Itt viszont nem volt mi megállíthatott volna minket.

Elengedtem a vállát, és kigomboltam az ingét. Újabb csókot váltottunk, miközben lehúztam a válláról. Fehér inge a padlón landolt valahol a sötétben a kulcs mellett. Végigsimítottam a karján, miközben ajka ismét a nyakamra vándorolt. Megragadtam a trikóját, és kihúztam nadrágjából, hogy tenyeremet a bőrére simíthassam. Josh elengedett egy pillanatra, gyorsan kibújt a trikóból, és már át is karolta a derekamat. Lassan hátrálni kezdett az ágy felé, miközben csókba vonva húzott magával. Útközben lerúgtam a cipőmet, így még alacsonyabb lettem, ám ez őt láthatóan nem zavarta.

Elértük az egyik ágyat, és az ablakokon át beszűrődő csillag- és holdfényben láttam a sima és feszes ágytakarót. Olyan volt, mint a frissen hullott hó, amitől az ember ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy megtörje az egyenletességet.

Kibontakoztam Josh karjaiból, és tenyeremmel a mellkasának feszülve lenyomtam az ágyra. Azonnal ráncok gyűltek az ágytakarón, amitől elégedett mosolyra húztam a számat. Josh megszabadult a cipőjétől a zoknival egyetemben, majd kíváncsian nézett fel rám. Barna szeme csillogott, és cseppet sem az alkoholtól. Felzselézett tincsei tovább növelték az árnyékokat a falon. Az ágy melletti ablakon át besütő holdfényben végig tudtam mérni csupasz mellkasát. Ennyivel azonban már nem elégedtem meg, érezni is akartam azokat az izmokat.

Felcsippentettem szoknyámat, és az ágyra térdeltem. Josh azonnal átkarolta a derekamat, és az ölébe húzott. Csókolózni kezdtünk. Ilyen messzire eddig csak egyetlen fiúval jutottam, és bár féltem, hogy akaratlanul is felidézem azokat az emlékeket, aggodalmam alaptalannak bizonyult.

Végigsimítottam Josh mellkasán, ujjaim megismerték bőre tapintását, izmai vonalát, lábaimmal pedig átkulcsoltam a derekát. Szívverésem hangosan dobolt a fülemben, ahogy jobb kezével végigsimított a lábamon egészen a csípőmig. Aranyszínű ruhám hullámokba gyűlt a derekamon.  Előbb az egyik, majd a másik pántja is lecsúszott, miközben Josh apró csókokat hintett a bőrömre.

Úgy éreztem, elolvadok, bár lehet hogy csak a hirtelen beáradó fény hitette el velem. Lehunyt szemmel csókolóztunk, mégis éreztem a lámpafényt az arcomon, ám amilyen hirtelen jött, már el is tűnt. Tudtam, hogy valaki benyitott a szobába, de cseppet sem érdekelt.

Josh is hasonló véleményen lehetett, mert újra megtalálta ruhám cipzárját. Ezúttal nem ellenkeztem, mikor elkezdte lehúzni. Báli ruhám feleslegesnek tűnt. Már én is csupán csomagolásnak találtam, ami megakadályozott benne, hogy teljesen Josh bőréhez simuljak.

-  Biztos vagy benne? – kérdezte, miközben a ruha leomlott.

Válasz helyett kihúztam karjaimat a pántokból, és átkarolva a nyakát újra megcsókoltam. Josh belemosolygott a csókba, megragadta a derekamat, és az ágyra döntött.

-  Tudod, Hanna, egyre jobban kedvelek – mondta, ahogy fölém hajolt.

Nem tudtam eldönteni, gúnyolódott, vagy komolyan gondolta, de nem is érdekelt. Nem beszélgetni akartam vele. Már semmi más nem számított, csak, hogy még közelebb legyen hozzám. Szükségem volt rá, akartam őt, hogy teljesen elevennek érezzem magam. Hogy elűzze a fásultságot, szép emléket teremtsen, ami elfedi a múltat.

-  Sok a duma – jelentettem ki, és magamhoz húztam egy újabb csókra.

Záró megjegyzések:

Remélem, tetszett ez a kis születésnapi meglepetés. :)

Nem tudom elégszer megköszönni azt a kitartást és türelmet, amit kapok, a sok kedves visszajelzésről nem is beszélve. Köszönöm!

(A nézőpontváltások mindig kihívást jelentenek, szóval örülnék néhány visszajelzésnek, mennyire sikerült átadnom Hanna belső gondolatait. Ha van kedved, és megfogalmazódott benned néhány érzés vagy gondolat, ne habozz megosztani velem akár itt, akár AFS-en.)