2014. november 15., szombat

A vízisten menyasszonya 9.

Ez a rész mutatós kék borítót kapott, ami tökéletesen passzol a víz istenéhez. Vastagságra a szokásos oldalszámot követi, a kivitelezésre tehát ezúttal nem lehet panasz.
Fülszöveg:
"Nem elég, hogy Habeknek, az elátkozott vízistennek alakváltók és istenek áskálódásai okoznak fejtörést, még a császár aljas cselszövéseinek is ő van a célkeresztjében. Hogy végre tovább tudjon lépni, Habek hajlandó feltárni az igazságot egykori asszonyáról, Nakbinról, ám Nakbin szelleme még nem hajlandó békében nyugodni! Ráadásul a víz istenének egy átokkal is meggyűlik a baja, melynek köszönhetően nappal erejétől fosztott gyerektestbe kényszerül, és csak éjszaka öltheti fel igazi, felnőtt alakját. Ebben a kötetben a felnőtt vízistennek számos súlyos kérdéssel kell szembenéznie, és nehéz döntéseket kell hoznia, ami véres összecsapásokhoz vezet a császár palotájában."
Véres összecsapások? Na, ez azért erős túlzás. 
Jun Mi-Kjong kiváló a romantikus képekben, a részletgazdag apróságokban és az ármányszövögetés is jól megy neki, de a fizikai harc nem. Ebben a kötetben néhány szereplő tényleg vérre megy, de nem valami szépen. Olyan gyorsan és olyan kusza képekben történik a dolog, hogy az olvasó nem is látja a lesújtó pengét, csak az eredmény teszi nyilvánvalóvá a dolgot. Szóval a szerző még dolgozhatna ezen a vonalon.
Az intrikákba azonban nagyon belejött, bár lehet túlságosan is. Eltekintve az említett vércsepptől, ebben a részben tovább áskálódnak az istenségek. Még mindig mindenki Habek fejét akarja - ki levágni, ki csókolni - látszólag ő azonban továbbra is közönyös marad.
A cselekmény a jelenben halad tovább, hiszen a császári palota a legjobb helyszín az összeesküvéseknek, ám pár oldalra elkalandozik a múltba.
Ez a visszatekintés szükséges is volt, (A gyermek Habek ellányosítása azonban szerintem teljességgel indokolatlan.) végre fény derült minden ármány kezdetére és a vízisten anyja is kapott megszólalási lehetőséget. 
Azonban még mindig úgy érzem, hogy túl sok a szereplő és túl sok a kérdés.
Habek most sem volt kifejezetten aktív, de legalább mutatott némi hajlandóságot a jövőre vonatkozóan. Szoa viszont háttérbe került, bár még így is elég erőteljes volt a jelenléte. Továbbra is kedvelem és igazán megérdemelné, hogy a vízisten kizárólag utána csobogjon vagy epedjen, kinek hogyan tetszik.
Nakbin minden formájában unszimpatikus, de nem is tudnék mondani kedvelhetőt az istenek között sem. Túl sok az ármány.
A legrosszabb pedig az, hogy hiába derült ki, mi indította el az ármányokat, még mindig rengeteg a kérdés. Kezdve Habek átkával, amire a kötet vége alapján, talán legközelebb már fény derül. Úgy érzem, mintha ennek a sorozatnak sosem lenne vége, mert mindig jön egy új isten, egy régi sérelem, vagy egy csipet romantikus drámázás és már megint nyakig ül mindenki az összeesküvésekben.
Nem lenne panaszom, mert hibái ellenére is szívesen olvasom, olyan szépek benne a rajzok, csak aggódom, hogy nem érek a végére. Magyarul sajnos csak a tizedik, vagyis a következő kötetig elérhető, pedig van még további öt rész. Szóval csak remélni tudom, hogy a Vad Virágok Könyvműhely nem feledkezett meg róla teljesen és csupán időleges a megjelenési szünet.
Összefoglalva ez a kötet is olyan volt, mint az eddigiek. Ármányos, virágos és pillangós egy laza mézes madzagon tovább gördülő cselekménnyel.
Aki tehát eddig olvasta ezt a sorozatot, ne most hagyja abba, van még benne kapacitás, viszont ha valakinek az előző nyolc rész nem nyerte el a tetszését, ez sem fogja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése