Gyönyörű sorscsapás

Ennél találóbb címet nem is lehetett volna adni ennek a könyvnek. A borító tényleg gyönyörű, míg a történet valóban felér egy igazi sorscsapással...

Mikor megjelent, Molyon szinte kivétel nélkül csak pozitív értékeléseket olvastam róla. Utána persze volt néhány negatív is, mégis úgy gondoltam, ha a többség ennyire szereti, csak nem lehet olyan rossz. Tévedtem.

450 oldal, amiből az utolsó százat látványosan szenvedve lapoztam végig. 

Fülszöveg:

"Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik. Travis izmos testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát, és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer."

Egyetlen pozitívuma kétségkívül van ennek a könyvnek, nem sablonos. Hiába tűnik a fülszöveg alapján szokványos romantikus történetnek, amiben a rossz fiúnak tűnő főhős megjavul a főhősnő kecses kacsójáért cserébe, egy deka sablon sincs benne.

Természetesen a szereplők itt is lefutják a szokásos köröket, mint minden romantikus történetben, de ezek a körök nem a hagyományos pályán mozognak. Véletlenszerű tájfutás az egész, bár az olvasónak inkább úgy tűnhet, mintha mérgezett egerek rohangálnának egy labirintusban.

Ez a történet ugyanis teljesen irracionális. Irracionális helyzetek, irracionális szereplők és irracionális érzelmek. Oké, az érzelem nem racionális, de az őrületnek is van egy bizonyos határa, ezt pedig nemhogy átlépik, szabályosan átugorják távolugró stílusban.

Abby egy hülye liba, akinek órákig sorolhatnám ostoba tetteit, irracionális butaságait és azt a katyvaszt, amit állandóan kavargat maga körül, de nem teszem. Legyen elég annyi, hogy ő az a szűz lány, akinek a "barátság" azt jelenti, hogy hetekig együtt alszik a város legtöbbet kufircoló srácával és az sem zavarja, ha az illető akkor mos fogat mellette, mikor ő épp zuhanyzik. Gondolom, ez az egy példa bőven szemlélteti mennyire reális bármi is ebben a történetben.

Travist sem kell félteni. Ő az a bizonyos nőcsábász rossz fiú, akit meg kell menteni és talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, sikerül. Csakhogy egy olyan srác, mint Travis nem menthető és itt jön egy újabb adag irracionalitás. Travis a legyet is röptében fajta, de amint meglátja a főhősnőt, csak őt akarja és senki mást és mindezt miért, mert a csaj nem nézte vadembernek. Pedig minden joga meglett volna hozzá tekintve a fiú dühkezelési problémáinak hatványozott jelenlétét. Travis ugyanis tipikusan birtokló tuskó típus, aki bárkinek beveri az orrát, aki csak ránéz a nőjére.

Igen, kétségkívül összeillő párost alkotnak, nehéz eldönti melyikük hülyébb.

A cselekmény nem szól másról, csak hogy megpróbálják megmagyarázni, hiába nyilvánvaló, ők nem járnak, majd elismerik, talán mégis járnak és mindent megtesznek, hogy ennek véget vessenek. Azonban késő, innentől már nem tudnak úgy tenni, mintha nem járnának és a vége bumm, minden happy.

Senki se próbáljon több értelmet keresni ebben a könyvben, mert nincs. A mellékszereplők is ostobák Americával az élen (Van még egy Brasil nevű szereplő is, hogy teljes legyen az országismeret...) és az érzelmi bokszmeccsen kívül nem kap semmit az olvasó.

Az írónő stílusa meglehetősen puritán. Abby ruhaválasztása az egyetlen, amit részletesen leír, az olvasó meg igazodjon el a sorok között maga, mikor egy bekezdésen belül ugrik fél napot az időben. Rengeteg a párbeszéd, gyakran feleslegesen vagy elnyújtottan és cseppet sem olyan a hangulata, mint amit az olvasó előzetesen elvár.

A szereplők főiskolás, önálló, fiatal felnőttek, én mégis végig úgy éreztem, mintha gimiben lennénk. Nem csupán a viselkedésük miatt, hanem az iskolai légkörből adódóan is. Persze az államokban más az oktatási rendszer, de ami itt folyik a menzán vagy az előadásokon az rettentő távol van minden egyetemista élményemtől.

A karakterek háttere sincs kidolgozva, így csupán párkapcsolati érzelmi szintjük aktuális kijelzőtáblái és nem tűnnek hús és vér figuráknak. Abby folyton nyafog a múltja miatt, az olvasó mégis alig tud meg róla valamit. Travis bunyós karrierét pedig nem lehet elintézni annyival, hogy négy bátyja van. A nagy testvérek megedzik az embert, az igaz, de ettől senki sem lesz profi utcai harcos. (Nem is értem, minek töröm magam, úgyis minden teljesen irracionális...)

Összességében tehát egy sorscsapás ez a könyv. A bonyolult szerelmi kapcsolatok megcsúfolása, mert bár tényleg vannak kusza helyzetek, ami itt folyik minden tekintetben lehetetlen. Ráadásul, mivel ifjúsági regény, olyan példát állít a fiatal olvasók elé, ami szerintem kifejezetten káros. 

Cseppet sem tetszett, szenvedve olvastam és örömömben felkiáltom, mikor az utolsó lapra értem. Csupán makacsságom miatt nem dobtam ki az ablakon, hogy valami értelmes olvasnivaló után nézzek helyette.

Kizárólag azoknak ajánlanám, akik valami valóságtól teljesen elrugaszkodott szerelmi történetre vágynak és kifejezetten szeretik az agresszív és mégis nyálasan ostoba férfiakat. Bár, ha jobban belegondolok, inkább nekik se...

Kiegészítés:

Ha valakinek mégis elnyerte a tetszését a könyv, elolvashatja újra. Jamie McGuire ugyanis Veszedelmes sorscsapás címmel újraírta az egészet ezúttal Travis szemszögéből. Bizony, bizony, teljesen ugyanaz a történet, csak a nézőpont változik. Mi értelme van? Ne is kérdezd, én már feladtam...

Ha pedig még ez sem lenne elég valakinek, Gyönyörű esküvő címmel kaphat egy kis repetát. Ebben a rövid könyvben a történet lezárása, vagyis az esküvő (Hupsz, ez egy kis spoiler, de ki a francot érdekel, úgyse lepett meg senkit a cukormázas korona.) olvasható részletesen.

Részemről nincs az az isten a világ egyik vallásában sem, akinek a kedvéért kézbe venném őket.