2014. december 31., szerda

2014 összegzése

olyan sok...
...olyan kevés idő
Eljött az év utolsó napja, így ideje számot vetnem, mégis mi minden történt az elmúlt 365 napon. Szóval lássuk a statisztikát blogos és könyves fronton.

Ami a blogot illeti 2014-ben...
... 169 blogbejegyzést írtam
... egy új rovatot indítottam (Rózsaszín pöttyök)
... egy szavazást tartottam

Könyvek terén a következőképpen alakult az éves statisztika:
91 könyv (pont eggyel több mint tavaly)
32 408 oldal
26 kiadótól

Kicsit részletesebben: ezekből 1 útikönyv, 8 képregény, 10 kölcsönkapott kötet, 20 saját kötet és 61 könyvtári példány. 

Kiadók szerinti bontásban:
19 Könyvmolyképző
10 Maxim
7 Ulpius-ház
5 Vad Virágok
4 Gabo
3 Geopen, Libri, Ciceró, Európa
2 Agave, Cartaphilus, Főnix, Fumax, Mangattack, Alexandra, I.P.C., General Press, Kossuth, Kelly
1 Pioneer Books, Animus, Fabyen, Atlantic Press, Bookart, Novum

A statisztikai adatok után jöhetnek az év végi könyves összegzések többféle szempont szerint.

2014-es olvasmányaim / 1
Melyik volt a leghosszabb?
Ebben az évben is George R. R. Martin könyve érdemelte ki a legvaskosabb kötet címet. A Sárkányok tánca 1148 lapjával fölényesen vert minden más féltégla méretet megközelítő kötetet.

Melyik volt a legrövidebb?
Brády Zoltán füzete Egy szerelem feljegyzései volt a legkurtább, mindössze 48 oldal.

Melyik tetszett a legjobban?
Nehéz kérdés, mivel meglehetősen sok jó könyvet sikerült elolvasnom és ezek műfajt és témát tekintve is elég vegyesek, nem igazán lehet összehasonlítani őket. A legjobbnak talán Andrew Davidson regényét, A vízköpőt mondanám. Tetszett a történet, a stílus, a mondanivaló és csak nagyon nehezen tudtam letenni. Olvasás után pedig sokáig a fejemben járt.

2014-es olvasmányaim / 2
Melyik tetszett a legkevésbé?
Sajnos nem csupán remek könyvekhez volt szerencsém az elmúlt évben. A citromdíjra is több jelölt van. Volt, aminek a története nem nyerte el a tetszésemet, volt amelyiknek a szereplői verték ki nálam a biztosítékot és volt amelyik csapnivaló nyelvezetével elvette minden kedvemet. 
A legrosszabb könyve az évnek épp ezért Abbi Glines tollából származik: Ha az enyém lennél.
Ez a könyv ötvözi mindazt, amit nem szeretek, bugyuta cselekményt, idegesítő szereplőket és csapnivaló nyelvezetet. Nem áll szándékomban több könyvet olvasni a hölgytől...

2014-es olvasmányaim / 3
Melyik olvasása tartott a leghosszabb ideig?
Idén a legtovább a legvastagabb könyvet olvastam, ám mivel erről már esett szó, egy másik kötetet szeretnék kiemelni.
Ács Margit könyvét, Beavatás majdnem két hónapig olvastam, pedig igazán rövid könyvecske, csupán 220 oldal. Lassúságom oka épp ezért nem a terjedelemben kereshető, hanem a tetszésszintem alacsonyságában. Nem igazán csúszott ez a könyv.

2014-es olvasmányaim / 4
Melyik olvasása tartott a legrövidebb ideig?
Ismét mondhatnám a legrövidebb könyvecskét, de mivel félszáz oldalt átlapozni nem nagy feladat, inkább egy másik könyvet mondanék.
John Green híres könyvét a Csillagainkban a hibát meglehetősen gyorsan, egyetlen nap alatt végeztem ki. Hajtott a kíváncsiság.

Melyik könyvet olvastam újra?
Ebben az évben kimaradt az ismétlés. Többször megfordult ugyan a fejemben, hogy el kellene ismét olvasnom néhány könyvemet, de mindig akadt más sürgetőbb olvasmány, ami elterelte figyelmemet. Jövőre remélem, sikerült ismét kézbe vennem könyvgyűjteményem legalább néhány darabját.

2014-es olvasmányaim / 5
Melyiket szeretném a legkorábban újraolvasni?
Ha újraolvasásról van szó, szívesebben választok olyan könyvet, amit régen olvastam és ez nálam minimum két évet jelent. Nagyon jó az olvasási memóriám, sokáig nem is szorul frissítésre.
Viszont, ha az elmúlt év olvasmányaiból kellene választanom, Victoria Schwab regényeit mondanám (Az Archívum és Felszabadulás). Talán nem ártana a frissítés a harmadik rész elolvasása előtt, bár még nincsenek a megjelenéséről információim.

2014-es olvasmányaim / 6
Melyik volt kölcsönkapott könyv?
Nagyon aranyos barátaim vannak, akik mindig ellátnak egy kis plusz olvasnivalóval.
A már említett Csillagainkban a hibát és Colette Rossant könyvét, Visszatérés Párizsba Queen B.-nek köszönhetem.
Egyik Joanne Harris olvasmányomat, Szent bolondok, valamint Vavyan Fable regényét, A pokol is elnyeli Kristen adta kölcsön.
A legnagyobb könyvdílerem azonban (kedvenc könyvtárosomat nem számítva) Ribizly. Neki köszönhetően tudtam elolvasni a következő könyveket: Sárkányok tánca, Angyalnyár, A tizenkettek, Angyalvágy, Elakadó lélegzet és Visszafojtott lélegzet.

Milyen könyveket adtam kölcsön az idén?
Bár tettem néhány felajánlást több embernek, hogy szívesen kölcsönadom egyik-másik könyvemet, mindig elhárították azzal, hogy most épp nincs idejük olvasni. Szóval idén nem adtam kölcsön egyetlen könyvet sem. 

Melyik könyv volt a legvidámabb?
Az évben legjobban egy képregényen szórakoztam: Madelaine Rosca - Lidércfölde 1. Annyira aranyos és szórakoztató!

Melyik könyv volt a legszomorúbb?
Nem egyszerű a döntés. Hirtelen két könyv ugrott be, ami kifejezetten szomorú témát boncolgat valós eseményekre alapozva. Mindkettő (Árnyalatnyi remény és Sarah kulcsa) a második világháború idején játszódik, így a melankólia cseppet sem meglepő. Átfutva olvasmányaim listáját mégsem ez a két cím keltett bennem nyomasztó érzéseket. A legszomorúbbnak Priscille Sibley művét, Csillagpor találtam. Ez a könyv ugyanis a hétköznapok szomorúságáról szól. Extrém esetet mesél el ugyan, ám közben egyszerű emberek egyszerű nehézségeire mutat rá, méghozzá békeidőben.

2014-es olvasmányaim / 7
Melyik volt a legizgalmasabb?
A legpörgősebbnek és legizgalmasabbnak Mark Lawrence könyvét, Tövisek királya mondanám. Kellemes meglepetés volt.

Melyik volt a legromantikusabb?
Erre a címre egyértelműen egy romantikára alapuló történet felel meg. Ilyen típusú olvasmányaim közül a Soha határa emelkedik ki J. A. Redmerski tollából. 

Hagytam félbe könyvet?
Igen. Mark Helpin regénye a Téli mese kifogott rajtam. Annyira nem szólt semmiről és annyira untam, hogy a felénél feladtam. Angol nyelvű könyvemet Anne Berry - The Hugry Ghosts pedig a harmadánál tettem félre. Egyszerűen nem haladtam vele, ám ezt valamikor újra elő fogom venni és nem nyugszom, míg a végére nem érek.

2014-es olvasmányaim / 8
Melyik könyvet értékelik túl?
A Csillagainkban a hiba egyértelműen túl van értékelve, de Rebecca Donovan könyve, Elakadó lélegzet is több rajongóval dicsekedhet, mint amennyit megérdemelne.

Melyik könyvet értékelik alul?
Kirsten Lobe könyve, Párizsi macskajaj eléggé alul van értékelve. Nem tökéletes könyv, de szórakoztató és a műfajában megállja helyét.

Könyves összegzésem zárásának, íme 2014 legjobb olvasmányai:


Ezeket a könyveket csak ajánlani tudom.
Remélem, 2015-ben is lesz szerencsém hasonlóan jó könyvekhez.

Boldog Új Évet kívánok minden kedves olvasómnak!

2014. december 30., kedd

Könyves kívánságlista XVI.

karácsonyi szerzeményeim és Gideon
December van, alig múlt el a karácsony és a fa alatt nem meglepő módon könyvek is lapultak, én mégis új kötetek után ácsingózom. Így jár az, aki megrögzött könyvgyűjtögető...
Pedig most valóban jól el vagyok látva olvasnivalóval. Ahogy a mellékelt kép is mutatja, kapásból négy könyvet gyűjtöttem be az ünnepek alatt és ezeken kívül van még korábban beszerzett, kölcsönkapott és könyvtári kötet nem is egy a polcomon. Kívánságlistám azonban sosem üres.
Az elmúlt hetekben öt kötettel bővült, rögtön sorra is veszem őket:


David Michine - A Dalai Láma macskája
Valószínűleg olvasóimnak már feltűnt, hogy macskabolond vagyok (épp elég képet tettem már fel Gideonról) és vonzódom a keleti dolgok iránt. Nem feltétlen szeretem az életbölcsességeket, főleg egy egész könyvnyi adagban, ám ezzel a könyvvel szívesen tennék kivételt. A Dalai Láma gondolatait ugyanis mindig szívesen olvasom.

Adam Makos és Larry Alexander - Felettünk a csillagos ég
Csupa jót hallottam erről a könyvről. Történelmi regény a második világháború idejéről, ám igaz eseményeket dolgoz fel, így felkeltette kíváncsiságomat. Mindenképpen szeretném elolvasni valamikor.

Kerstin Gier - Halálom után felbontandó
Rubinvörös írójának könyve, amire Eszkimókiai hívta fel a figyelmemet. Mindig szívesen fogadom a könyvajánlásokat, így egyből fel is tettem a listámra. Szívesen olvasnék még az írónőtől, mert a stílusára eddig nem volt panaszom.

Jojo Moyes - Az utolsó szerelmeslevél
Ez a könyv is az írója miatt keltette fel érdeklődésemet. Eddig két kötetet olvastam a tollából: Mielőtt megismertelek és Akit elhagytál. Mindkettő nagyon tetszett, így kedvet kaptam a többi könyvéhez is. Azonnal lecsaptam a frissen megjelent új regényére, Páros, páratlan - szemfüles olvasóim ki is szúrhatták a fenti képen -, de a korábban megjelentek is piszkálják fantáziámat. Főleg ez a 2012-es könyv, aminek csodaszép a borítója. Csakhogy elég nehéz beszerezni...

Luca Di Fulvio - A lány, aki megérintette az eget
Egy újabb könyv a Maxim Kiadótól, amiről csupa jót hallottam. Olaszországban játszódik és nyár óta imádok mindent, ami olasz, Róma pedig álmaim városa. Szóval ránézésre minden megvan benne, ami nekem kell. Valamikor mindenképpen elolvasom.

Úgy tűnik, sosem fognak elfogyni a könyvek kívánságlistámról. Ez azonban nem baj, így legalább mindig van ötletem, mi legyen a következő beszerzendő olvasmányom.
Tippeket és véleményeket továbbra is szívesen fogadok. Rábeszélni és lebeszélni is ér.

2014. december 29., hétfő

Noragami

Ez az anime szokványos shounen és mégsem egészen az.
Toka Adachi mangája alapján készült és mivel a képregény még fut, ez a 12 epizód csak egy kis részét meséli el a történetnek. Amolyan kedvcsináló a továbbiakhoz, bár a második évad léte még kérdéses.
Ha be akarnám skatulyázni azt mondanám rá, akciós fantasy humorral fűszerezve.
Ismertető:
A középiskolás Hiyori épp barátaival sétálgat, mikor észrevesz egy melegítős srácot az útra szaladni. Azonnal utánaugrik, hogy megmentse, csakhogy így őt üti el a teherautó. A baleset nem végzetes, Hiyori lelke és teste között azonban meglazul a kapcsolat. Időről-időre kicsúszik a testéből, ezért kénytelen a melegítős sráctól, aki magát istennek nevezi, segítséget kérni.
Tekintve, hogy shounen, a történet epizód jellegű és mindig van benne egy kis csipi-puhi. Hiyori kotnyeles lányként mindig ott van, ahol a baj, vagyis ahol gonosz kísértetek (ayakashi néven futnak) randalíroznak. Ellenük pedig csak a csóró, lecsúszott, melegítős istennek, Yatonak van esélye.
A cselekmény lényegében ennyiben ki is merül. Nem érdemes többet elárulni róla, így sem okoz nagy meglepetéseket.
A szereplők már annál érdekesebbek. Ebben az animében mindenféle szörnyszerű (bár többnyire egész aranyos) lények csábítják rosszra az embereket, akiknek kívánságait istenek egész hada lesi. Vannak szerencse és balszerencse istenek, akik lehetnek kedvesek és kevésbé kedvesek is. Ebbe a láthatatlan világba csöppen bele Hiyori, mikor kicsúszik testéből és lélekfonál farkincát növeszt.
"Bah! Nincs ingyen kívánság!"
Yato
"Mert csak Japánban kerül 5 jenbe egy kívánság"
Az istenek kívánságokból élnek meg, ha úgy tetszik, ez a munkájuk és minél többen hisznek bennük, annál hatalmasabbak lesznek, no meg gazdagabbak.
Yato valóban isten, bár nem bővelkedhet hívőkben és megbízásokban. Régen hadisten volt, a modern világban azonban bármit elvállal a fürdőszoba takarítástól a bolti kisegítőn át a kóbor macskák felkutatásáig. Saját szentélyre gyűjt (igen, ez azt jelenti, hogy épp hajléktalan), ami nem könnyű kevés kaszabolós munkából, főleg ha segítőkben is hiány van. Az istenek ugyanis felfogadhatnak kóbor lelkeket (elhunyt emberek lelkeit) segítőnek, vagyis fegyvernek. Ha az isten kimondja a nevüket fegyverekké válnak. 
Ez az isten és annak lélekből álló fegyvere felállás (Yato esetében akár lélekkardnak is lehetne nevezni) elég érdekes, de ennyiben ki is merült a dolog.
Shounen vagyis Yato kaszabol miközben segítője látványosan átalakul és a nagy monológ sem marad el. Ettől pedig szörnyen tipikus lesz az egész. (Pont az ilyen klisék miatt nem rajongok a műfajért.)
Yato amúgy eléggé ostoba és néha meglehetősen idegesítő. Hiába isten, úgy viselkedik mint egy gyerek, még akkor is, mikor felszikrázik benne a régi hadisten. 
Hiyori szokványos kedves főhősnő, bár jó tud rúgni és a mellékszereplők is bőven beleférnek a klisé kategóriába. Van butus lányka, morcos nagy darab férfi, alul öltözött jégkirálynő meg ami velük jár. 
Egyedül Yukine lóg kicsit ki a sorból. Ő már egy összetettebb figura és ő az, aki legkevésbé van benne a sorozat humorforrásában. A történet ugyanis humor szempontjából is eléggé tipikus. Nekem inkább fárasztó volt, mint vicces.
Az anime tehát megfelel a shounen minden kritériumának, bár a harcjelenetek cseppet sem véresek.
Ami a drámai vonalat illeti, nincs kifejtve. Ez a 12 rész csak megpendítette a lehetőségeket, mint Yato múltja, Yukine emlékei és a többi lélek története. Talán ha több hangsúlyt fektettek volna ezekre Yato béna pénzszerzési kísérletei helyett, jobban tetszett volna.
A grafika rendben volt, műfajban megfelel, de nem adott semmi pluszt, amitől kifejezetten szépnek találtam volna a látványvilágot.
A zene ellenben nagyon el lett találva. Eléggé különleges, modern hangzásvilágot társítottak hozzá és talán ez volt benne az a fűszer, ami elvitte a hátán ezt az animét.
Összefoglalva tehát egy szokványos shounen sorozat érdekes istenes világgal és különleges zenékkel. Nem bántam meg, hogy végignéztem, de távol áll a kedvenceimtől.
Ajánlom mindazoknak, akik kedvelik ezt a műfajt különösen természetfeletti köntösben. Könnyed kikapcsolódásnak megfelel, de semmi több.

Kóstolónak a nyitó dallam:

Kiegészítés:
Második évadról ugyan nincsenek híreim, de készült a sorozathoz két ova is. Ez a két kiegészítő rész időrendben a 12 epizód után játszódik és míg az első Yato egyik csínyét meséli el, addig a másik egy díszfelvonulás a szereplőgárdának. Sokat nem adnak a történethez, csak két plusz epizód a rajongóknak. Akinek tetszett a sorozat, annak ezeket is tetszeni fognak.

2014. december 28., vasárnap

Egyszeregy

Több pozitívat hallottam erről a könyvről, mint negatívat, így a borító ellenére is bizalmat szavaztam neki.
Vörös pöttyös könyv, bár kicsit kilóg a sorból. Talán rubin pöttyöt kellett volna kapnia, tekintve hogy a szereplők főiskolások és tartalmaz néhány fülledtebb jelenetet.
A borító épp ezért, bármennyire is viszolygok az ilyen ránézésre cukrosan nyálas képektől, illik hozzá. Romantikus, kissé ragacsos történetet ígér és az olvasó pont ezt kapja 334 oldalon.
Fülszöveg:
"Egy lány, aki úgy gondolja, a bizalmat megtörik, az ígéreteket megszegik és a hűség csak illúzió. Egy fiú, aki úgy hiszi, az igazság relatív, a hazugság elkendőzi a kibírhatatlan fájdalmat és a bűntudat örök. A fiú figyelte a lányt, de nem ismerte őt. Aztán egy váratlan összecsapás jóvoltából a megmentőjévé vált… Tagadhatatlan vonzerő hatott közöttük. Ám a múlt, amelyen a fiú kemény munkával igyekezett felülkerekedni, és a jövő, amelybe a lány őszinte hitét vetette, azzal fenyegetett, hogy elszakítja őket egymástól. Csak együtt vehették föl a harcot a fájdalom és a bűntudat ellen; csak együtt nézhettek szembe az igazsággal, és találhattak rá a szerelem nem várt erejére. Vajon a találkozásuk megerősíti őket hitükben, vagy megcáfol mindent?"
A tipikusan semmitmondó, nagy szerelem ígéretét elhintő fülszöveg is rendben van, bár talán ha legalább utalást tett volna a konfliktushelyzetre, több olvasót vonzana.
Ez ugyanis pont olyan könyv, amilyennek tűnik. Romantikus, szokványosan vattacukor, cseppet klisés, ám néha próbál komoly lenni és motyog valamit, amit jóindulattal mondanivalónak lehet titulálni.
Kisebb spoilerek nélkül nem tudnék többet írni róla, így aki kényes az apró részletek elárulására, óvatosan olvasson tovább. 
Muszáj elárulnom a fő konfliktushelyzetet, mert ez mindennek az alapja és amúgy sem nagy meglepetés, hiszen ezzel indít a könyv. Szóval a főhőslányt megpróbálja egyik ismerőse megerőszakolni, de egy vonzó idegen közbelép, a többit meg már ki lehet találni. (A cselekmény nagyrészt kiszámítható.)
A könyv negyede után Jacqueline-t elkönyveltem tipikusan ostoba női főszereplőnek. Erre az adott okot, hogy a fent említett eset után nem rohant egyenesen a rendőrségre. Próbálta vállrándítással elintézni a dolgot és képes volt utána még egy levegőt szívni a delikvens férfinak nem nevezhető görénnyel. Normális az ilyen? Szerintem nem. Csakhogy aztán haladt tovább a cselekmény, fokozódtak a gondok és végre szikra gyúlt a hölgy agyában és rájött, a néma áldozat szerep nem kifizetődő. 
Szóval fejlődött a csaj és ennek köszönhetően a könyvben volt egy kis üzenet, méghozzá minden nőnek, hogy az erőszakot bizony nem szabad eltűrni. Beszélni kell róla és feljelenteni az ilyen piszkokat és az sem árt, ha tudjuk, hogyan kell intim testtájon rúgni őket.
Viszont mielőtt úgy tűnne, hogy ez egy komolyabb hangvételű könyv kemény mondanivalóval körbejárva az erőszak kérdését, rá kell mutatnom, hogy kamaszkönyv. Mert főiskolás szereplők ide vagy oda, önvédelem meg amoda, a történet nyolcvan százaléka Jacqueline szerelmi élete körül forog.
Itt kell megemlítenem a férfi főhőst, aki meglehetősen tipikus, hiszen ő a jószívű rosszfiú, akinek ráadásul még sebzett is a tetovált lelke és minden kritériumnak megfelel az álompasi szerepre. (Na, jó, egy jó pontot tőlem is kapott, amiért macskát tartott...) Ő az intelligensebb fél, de a szerelem ostoba közhely ellenére is csinált néhány olyan dolgot, amivel saját magát hozta kellemetlen helyzetbe, így ő sem indulhat az okos férfifőhős díjért.
A kapcsolatuk persze a szokványos sémát követi, bár Jacqueline követ el néhány butaságot (haverkodik az exével és nyomozót játszik), vagyis elég hamar egymásba esnek aztán jöhet a tipi-tapi.
Nem rajongok a szerelem első látásra dolgokért, itt pedig eléggé ez a helyzet. Mibe zúg bele a hölgy? Az úr tetovált bicepszébe és itt vége is a mesének. A könyv végéig ugyanis nem is beszélgetnek, csak stírölik egymást, aztán jöhet az etyepetye, a kommunikáció meg elég sms-ben is... Nekem ez bizony kevés volt, hogy elhiggyem, micsoda nagy szerelem van közöttük.
Meg kell még említenem az etyepetye részeket. Tizenhatos a korhatár és vörös a pötty, így kicsit sokalltam a pettinget. Mármint az első csókból rögvest komoly előjáték kerekedett, és bár a konkrét ágyjelenet nem lett részletezve, volt néhány kevésbé szemérmes jelenet. Tudom, manapság szex nélkül nem is könyv a könyv, de megerőltető lett volna, ha a hosszan leírt tipi-tapi helyett néhány sornyi monológot vetett volna papírra?
Az írónő stílusa szintén a kategóriának megfelelő. Kevés leírás, sok szleng és rengeteg romantikus gondolat a kötelező meleg karakterről nem is beszélve. Néha ugyan próbált kicsit több lenne, mikor Jacqueline visszaemlékezett erre vagy arra, de nem jutott tovább az olvasmányos tinikönyv kategórián. (Valószínűleg előző olvasmányom választékos nyelvezete miatt éreztem túlságosan puritánnak.)
Összességében tehát szokványos romantikus történet picike mondanivalóval. Meg nem bántam, hogy elolvastam, de nem is hagyott bennem maradandó nyomot.
Azoknak ajánlom, akiknek a borító és a fülszöveg alapján megtetszik, nem hiszem, hogy csalódást okozna. Tényleg pont azt kapja az ember, amit ezek alapján elvárhat.

Kiegészítés:
Valaki magyarázza el nekem, miért jó egy történetet két könyvben, két szemszögben megírni? Biztos én vagyok korlátolt, hogy semmi értelmet nem látok ugyanannak a cselekménynek a más nézőpontból való megismétlésében.
Tammara Webber ugyanis megírta a könyv "folytatását" Törékeny címmel. Ebben az olvasó megkapja Lucas nézőpontját az eseményekről. Oké, néhány visszaemlékezéssel kiegészítve, de akkor is ugyanaz a sztori...
Nekem egyszeregy bőven elég volt. 

2014. december 26., péntek

Tűz

Svéd szerzőpáros Engelsfors trilógiájának második része. Az első kötet, A Kör nagyon tetszett, így nem volt kérdéses, hogy a többit is elolvasom.
A borító ezúttal is hangulatosan szép és tökéletesen illik a történethez. 660 oldalához szükséges volt a kemény kötés. A külsőségekre tehát nem lehet panaszom. Picike piros pont a belső borítóra nyomott fekete-fehér térképért, ám elgépelések most is akadtak a szövegben.
Fülszöveg:
"Vége a nyárnak és a kiválasztott hat lányt a gimnázium második osztálya várja. A szünidő szinte rettegésben telt el, és ők felkészültek a gonosz erők következő lépésére. Ám a veszedelem olyan irányból fenyegeti őket, ahonnan egyáltalán nem számítanak rá. Egyre nyilvánvalóbb, hogy valami nagyon nincs rendjén Engelsforsban. A múlt összefonódik a jelennel, az élő találkozik a holttal. A Kiválasztottak között még szorosabb lesz a kötelék, és a lányok megint rádöbbennek, hogy a rendkívüli képesség vagy a varázslat sem vigasztalja a boldogtalan szerelmeseket és nem gyógyítja meg az összetört szíveket…
Engelsfors boszorkányainak története még mindig hangulatos és izgalmas. Ismét könnyen belemerültem a gördülékeny sorokba, a váltott nézőpontokba és faltam a lapokat, hogy megtudjam, ezúttal ki sáros és hogyan másznak ki a lányok az egyre fokozódó bajokból.
A stílusra tehát most sem eshet panasz és a könyv felépítésére sem. Az elején a szereplők köré szerveződnek a dolgok. A lányok személyes problémái kerülnek fókuszba és az elmúlt év (vagyis az előző kötet) eseményei a Tanács képében.
Tetszett, hogy bár a Tanács pont olyan, mint az ilyen titkos, önelégült szervezetek lenni szoktak, nem beszél a levegőbe és valódi veszélyt is jelenthet. Viktort viszont egyelőre nem tudtam hová tenni. Talán a következő részben jobban kibontakozik a karaktere.
Szóval az olvasó először elmerül Linnéa, Vanessa, Minoo, Anna-Karin és Ida "apró-cseprő" dolgaiban kezdve a családi helyzettel, folytatva a magánélettel és barátokkal és zárva a mágiához való viszonyukig. A képességeik lassan de biztosan fokozódnak, ahogy a kiválasztottak csapata összecsiszolódik.
Közben pedig a fenyegetés egyre egyértelműbben van jelen nem csupán a már említett boszorkánytanács képében, hanem egy őrült szekta formájában is. 
A szerzők egy újabb valós jelenséget szőttek bele a cselekménybe, a tömegmanipulációt és annak beláthatatlan következményeit. Az iskolában megjelenő erőszak - kiközösítés, bántalmazás és megalázások - újabb mértékegységet ugrottak felfelé a skálán. Eddig egy klikk nyomásából fakadtak, most viszont egy szekta hatalmát mutatták. Erik és Robin viselkedése pedig jól bizonyítja, nem kell ide mágia, hogy elszabaduljon az apokalipszis. 
A lányok élete tehát továbbra sem cukormázas, sőt, időnként kifejezetten keserű. Viszont a közös gondokban nagy összetartó erő rejlik. Öröm volt nézni, ahogy ráébredtek, milyen a másik "cipőjében" és igazi csapattá, barátokká alakultak.
Nagyon tetszett a mágikus probléma alakulása is. Eddig is volt már szó a démonokról, de most végre kiderült, kik ők és mit akarnak. Ez a magyarázat pedig üdítően hatott. Végre van egy igazi ok a pusztításra, nem csak elintézik azzal, hogy a démonok rosszak punktum. Piros pont jár érte.
A könyv végére, így a túlélésért való küzdelem vette át a helyét a mindennapok küzdelmeinek és kifejezetten izgalmasra sikerült. Bár a Tanács ügyködése nagyobb teret kapott a terjedelemben, mint a démonok tevékenysége és a végén lehetett volna elegánsabb a végső összecsapás kimenetele, jól jött ki a dologból. (Tudom, ez így elég ködös, de nem akarom elszólni magam.)
Az utolsó oldalak hoztak egy kis meglepetést és elhúzták a mézes madzagot a következő kötetre. Eléggé függővég íze volt, hiába zárta le a kötet konfliktusait, a harc még nem ért véget.
Összességében tehát remek könyv, izgalmas és fordulatokban gazdag, tele mondanivalóval és mágikusan szimpatikus szereplőkel. Nagyon tetszett.
Csak ajánlani tudom mindenkinek, ami már olvasta az első kötetet. Ha az tetszett, ez is garantáltan tetszeni fog.

A könyvben ismét volt néhány zenei említés, közülük hoztam egyet, ami szerintem a leginkább passzol a könyv hangulatához:


Kiegészítés:
A trilógia befejező része, Kulcs már megjelent magyarul. Amint lehetőségem adódik rá, elolvasom. Remélem, minél előbb jön ez a lehetőség, mert a második kötet utolsó oldalai után kifejezetten erős vágyat érzek a folytatásra. Tudni akarom, hogyan végződik a Kiválasztottak sorsa.

2014. december 23., kedd

Rózsaszín pöttyök VII.

Gideon és a Mikulás
Tekintve, hogy december van, ezek a pöttyök most inkább karácsonyi pirosak lesznek, mint rózsaszínek.
A szeretet ünnepe úgy érzem tökéletesen passzol a lányos rovat kereteibe és meglehetősen sokféle ünnepi körömlakkot próbáltam már ki. Szóval most egy kicsit mesélek, eldicsekszem, milyen aranyos barátaim vannak (már megint) és adok jó néhány körömlakktippet azoknak, akik valami különlegeset szeretnének az ünnepekre.

Nálunk a macskának is ünnep van, vagyis több konzervet kap (imádja a konzerv eledelt) megkóstolhatja a bejglit és mivel ünnepek alatt otthon vagyok, félig szobacicából teljesen szobacicává lényegül át.
Ez többnyire abból áll, hogy amint felkelek és észreveszi, már nyávog is, hogy engedjem be. Aztán ő kap egy kis tejet, míg én szerzek magamnak egy bögre teát és beköltözik a szobámba. Van, hogy egész nap az ágyamon alszik. Szereti, ha mellette olvasok, mindig úgy tartja a fejét, hogy közben fél kézzel simogatni is tudjam. Csak azt nem szereti, mikor rossz a könyv és hangosan kifakadok miatta. Olyankor egy kicsit morcosan néz, amiért felébresztettem. 
Hát igen, Gideon életem szerelme. :)

Karácsonyi meglepik
Bár még nincs itt a karácsony, egész sok szép apróságot kaptam már eddig is. 
Queen B. kezdte a sort, mivel vele legközelebb már csak 2015-ben találkozom. A mellékelt képen látható meglepetés fogadott az asztalomon.
Mi mást is kaphatna egy macskaimádó könyvmoly, mint egy macskás könyvet?
Nagyon eltalálta, azóta is csak mosolygok rajta. Kíváncsi leszek, mennyire fogok tudni azonosulni az analitikus macska szemszögével. Fülszöveg alapján sikerülnie kell.
Lila csoki pedig bárhol, bármikor, bármilyen mennyiségben jöhet. Ráadásul pont a kedvenc ízesítésemet választotta, ami különösen jólesett sötétlila lelkemnek.
Képeslapgyűjtőként a karácsony az egyik legjobb alkalom, hogy szerezzek néhány igazán szép képeslapot.
képeslapok molyoktól
Már december elején bevásároltam képeslapból, bélyegből és borítékból és egész korán el is postáztam őket. Aztán kíváncsian vártam, mikor érkeznek meg és mikor hozza a postás a viszonzást.
Idén is volt Molyon képeslapos esemény. Míg tavaly csak egy lapot küldtem (és persze kaptam), addig most visszatértem a kiinduló mennyiséghez, vagyis a három képeslaphoz, mint 2012 karácsonyán.
A kinyithatós lap ugyan kakukktojás, mert bár molytól kaptam, nem a képeslapos esemény miatt. A másik három viszont az esemény kapcsán érkezett.
Külön ki kell emelnem a bal szélső kék lapot, amit brena moly készített. Annyira szeretem az ilyen kreatív, kedves dolgokat. Jó érzés tudni, hogy míg ragasztott, vágott és tervezett, egy kicsit rám gondolt közben. Ez a lap így a könyvespolcomra került a kinyithatóssal együtt, míg a másik két lappal a hűtőszekrényt dekoráltam ki.
Képeslapos esemény nélkül is szoktam lapokat kapni a barátaimtól. Ez már éves hagyománynak minősül, így mindig izgatottan várom, milyen lapot kapok az idén. 
Nos, nem kellett csalódnom.
képeslapok barátoktól
Ahogy a mellékelt képen is látszik, idén is nagyon szép lapokat kaptam és még néhány meglepetést is.
A legnagyobb képeslapot, ami ráadásul zenél is Applequeennek köszönhetem. Két éve is zenélő lapot küldött, amit nem rég fel is emlegettem neki, így most megkaptam életem második zenélő képeslapját. (Amúgy a Csendes éj-t játssza.)
A bal oldali baglyos lap Ribizlytől érkezett, míg a jobb oldali piros Csikoszoknitól a borítékolt meglepetésekkel együtt, de róluk majd később.
A retró képeslapot pedig N.-nek köszönhetem.
Utóbbi felkerült a hűtőre, míg a többivel a könyvespolcomat pakoltam tele. Igazán jól mutatnak a könyvek között.
A kép alján látható puha baglyot pedig F. barátomtól kaptam. Ő is a könyvespolcomon lóg.
Hm, baglyos képeslap és kis bagoly alapján úgy tűnik, lebuktam, már mindenki tudja, hogy bagolymániás vagyok... Nem baj, vállalom!
kedvességek borítékolva
Csikoszokni idén jól meglepett. Két borítékot is küldött egyszerre. Az egyikben a karácsonyi képeslap lapult a szokásos levéllel, mert ha már küldünk valamit a másiknak, mindig mellékelünk egy helyzetjelentő levelet is, illetve két fülbevaló, amik lemaradtak a fényképről. A másik borítékban pedig a mellékelt képen látható kisebb borítékok lapultak.
Ezekhez pontos instrukciót is kaptam, mikor nyithatom ki. Be is fogom tartani, így karácsonykor csak a lilát nyitom ki, míg a többit elteszem és ha magányosnak, tanácstalannak, szomorúnak, csúnyának vagy idegesnek érzem magam, illetve ha elegem lesz a pasikból, hozzájuk fogok fordulni és biztosra veszem, gyorsan javítanak is majd kedvemen.
Annyira jólesett ez a kreatív kedvesség, hogy muszáj volt megmutatnom a világnak, hátha valaki kedvet kap egy ilyen ajándék elkészítéséhez.
Mondtam már, hogy nekem vannak a legaranyosabb barátaim? Azt hiszem, nem is egyszer...

Ennyit a karácsonyi meglepetésekről, jöhetnek a körömlakkok.

Norvégmintás köröm
Kell hozzá:
Sötétebb rózsaszín (de lehet piros is) fehér valamint átlátszó körömlakk. A fehér jobb ha vékony ecsetű, díszítő lakk. 
Lakkozás:
A körmöket először lekenjük az alapszínnel, nálam ez rózsaszín, de bármilyen lehet ízléstől függően.
Száradás után a fehér lakkal megrajzoljuk a mintákat. Én minden ujjra más mintát festettem, de akár ismétlődhetnek is. A lényeg egy csipet türelem és kézügyesség.
Miután megszáradtak a minták, átlátszó fedőlakkal fixáljuk az egészet.
Ez a minta szerintem nem csupán karácsonykor, hanem a téli hónapokban végig megállja a helyét.

Karácsonyi köröm
Ez a minta kifejezetten karácsonyra való, hiszen minden ünnepi figurát felvonultat.
Kell hozzá:
Fehér, zöld, barna, fekete, narancssárga, kék, piros körömlakk (bár pirosom épp nem volt, így sötét rózsaszínnel helyettesítettem) valamint francia manikűr halvány barack lakkja és egy üveg átlátszó.
Lakkozás:
Minden ujjra más karácsonyi mintát festettem.
Mikulás: a körmöt először halvány barackszínű lakkal (ez a francia manikűrkészletben megtalálható és a testszínre hasonlít) kenjük le. Aztán a köröm tövére húzunk egy vastagabb piros csíkot, ennek szegélyét hullámos fehér vonallal díszítjük. A köröm hegyét szintén fehérre kenjük és egy narancssárga pöttyel jelezzük a Mikulás orrát és két feketével a szemét.
Rudolf: Ennek az alapszíne is a halvány barack lakk. Aztán a köröm hegyére barnával félkört húzunk, ez lesz a szarvas feje. Két oldalt két kisebb barna vonalat húzunk felfelé a két fülének. Feketével megrajzoljuk a két agancsát is, aztán jöhet az arca. Nagyobb piros pötty a köröm hegyére orrnak, két kisebb fehér pötty szemnek, benne fekete pöttyökkel.
Fenyőfa: Fehérre lakkozzunk a körmöt, majd száradás után zöld lakkal három háromszögből álló fenyőalakot festünk rá.
Hóember: Szintén fehérre lakkozzuk a körmöt, majd száradás után a köröm alsó felén zölddel vonalat húzunk sálnak és megrajzoljuk a két lelógó sálvéget is. Aztán jöhet a hóember arca. Fekete pöttyök szemnek és több fekete pötty görbe vonalban a szájnak. Végül pedig egy narancssárga háromszög répaorrnak.
Hópihe: Kék alapszínre rajzoljuk meg fehérrel a hópihe hatágú mintáját.
Száradás után minden körmöt átlátszóval fixáljuk.

Ha úgy tartja kedvünk, kiválaszthatunk egyet a fenti figurák közül és akár minden ujjra ráfesthetjük. Így lehet csupa Rudolf a körmünkön (ahogy én tettem), de akár csupa Mikulás vagy hóember is, kinek melyik tetszik jobban.









Hópihe köröm
Kell hozzá:
Piros és fehér körömlakk plusz egy üveg átlátszó.
Lakkozás:
Először mindegyik körmöt pirosra lakkozzunk, majd száradás után fehérrel megrajzoljuk a hópihéket.
Bár a minta nem tűnik egyszerűnek, cseppet sem bonyolult. A hópihék alapja egy függőleges és egy vízszintes vonal. A vonalak végére két-két ágacskát húzunk és a két fővonal metszéspontjára egy X-et rajzolunk. Ennek szárainak végére szintén két-két ágacskát húzunk és már készen is van a képen látható hópihe minta.
Száradás után az egészet átlátszó lakkal tesszük tartóssá.

Pingvin köröm
Kell hozzá:
Fekete, fehér, narancssárga és átlátszó körömlakk.
Lakkozás:
A körmök alapszíne a fekete, így először mindegyiket lekenjük vele, majd száradás után jöhetnek a minták.
Én két körömre festettem pingvint, kettőre hópihét (Hópihés körömmintánál leírtak szerint), míg a kisujjra egyszerűen szabálytalan fehér pöttyöket tettem.
Pingvin: fehérrel kúp alakú mintát festünk a köröm hegyére, ez a adja a pingvin hasát. A szemét két nagyobb fehér pötty adja benne két kisebb fekete pöttyel. A csőre narancssárga háromszög a fehér kúp tetején, míg a lába egy-egy szintén narancssárga félkör a köröm hegyén.
A minta tetszés szerint variálható, festhetünk pingvint csak az egyik körömre vagy akár mindegyikre, kinek hogyan tetszik.
A lakkozást száradás után átlátszó körömlakkal fixáljuk.

Masnis köröm
Ha alaki valami egyszerű, ám nagyszerű mintára vágyik, garantáltan elégedett lehet a masnis körmökkel.
Kell hozzá:
Piros és fehér körömlakk és egy üveg átlátszó.
Lakkozás:
A körmöket lekenjük piros lakkal, majd száradás után jöhetnek a masnik.
Rajzolhatunk fehér masnit akár mindegyikre, vagy csak néhányra, ahogy én tettem. Két körömre kanyarítottam masni mintát, míg a többit elintéztem egy-egy vízszintes csíkkal. Aztán miután teljesen megszáradtak, átlátszó lakkal tettem tartóssá az egészet.
A végeredmény, ahogy a képen is látszik, igazán egyszerű, ám csinos, pont megfelel az ünnepekre.
Ha valakinek a korábbi minták bonyolultnak tűnnek, ezt bátran kipróbálhatja.

Zárszónak szeretném megragadni az alkalmat, hogy minden kedves olvasómnak - legyen rendszeres, rendszertelen vagy most először ide vetődő -, 
Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánjak! 

2014. december 21., vasárnap

Visszafojtott lélegzet

Rebecca Donovan lélegzős trilógiájának második kötete. Az első részről, Elakadó lélegzet már írtam korábban és bár voltak vele problémáim, adtam egy esélyt a folytatásnak.
A borító ismét szépre sikerült, passzol az első könyvhöz és a cselekményhez is, hiszen Emma ajtaja pont így néz ki. 
Picivel több mint 500 oldal, így a vastagsága is megszokottnak mondható. A külsőségekre tehát nincs panaszom, minden gond és baj, az ajtó mögött lapul...
Fülszöveg:
"Weslynben most mindenki tudja Emma titkát, de Carol már nem bánthatja. Vannak, akiket még mindig kísértenek annak az éjszakának a borzalmai, és vannak, akik kénytelenek szembenézni döntésük következményeivel. Emma csak most kezd visszatérni az igazi hétköznapokba, és ebben segítségére van életének két legfontosabb személye, szerelme, Evan és legjobb barátnője, Sara. A lány úgy dönt, hogy itt az ideje, hogy anyjával is szorosabbra fűzze a viszonyát, ennek előmozdítása érdekében hozzá költözik. De biztosan ez a legjobb döntés? Képes lesz – e szembenézni mindazzal, amit múltja rejteget?"
Emma az önkéntes mártír szenvedései folytatódnak...
Voltak problémáim az első résszel, de mégis szórakoztatónak éreztem. Ez a kötet viszont cseppet sem az. Kész szenvedés volt, mire a végére értem, mert minden fejezetben kedvem támadt megcsapkodni a főhősnőt, hogy legyen oka is a nyafogásokra, így időről-időre le kellett tennem.
Ha össze akarnám foglalni a könyv lényegét, így nézne ki: Emma hülyeséget csinál, aztán szenved, aztán sír, majd hazudozik össze-vissza, amitől megint szenved és sír, majd az egész kezdődik előröl. Förtelmes főszereplő.
No, de hogy miért utálom szegény kicsi Emmát, aki már annyit szenvedett? Mert egy ostoba, hazudós liba. Rögtön ki is fejtem miért pontokba szedve:
1. Emma a logikátlan
Végre megszabadult Caroltól és normális környezetben folytathatja életét. Erre mit tesz? Az anyjához költözik, akit évek óta nem látott, vagyis gyakorlatilag vadidegen a számára, és aki iránt - megjegyzem joggal - nem túl kedves érzelmeket táplált az előző részben.
2. Emma a nyafka
Az ember azt hinné, aki túlélte a családon belüli erőszakot, megerősödött lelkileg. Emma lelke azonban olyan kis mimóza, hogy a könyv kétharmadát végigbőgi. Sír, ha szomorú, sír ha boldog, sír ha ostoba. Ráadásul folyton azt ismételgeti, hogy mi mindenen kellett végigmennie és hogy őt mennyit bántották. Igen, bogaram, azért mert hagytad, szóval elég a bőgésből!
3. Emma a mártír
Önként és dalolva veti bele magát minden olyan helyzetbe, amiből egyértelműen rosszul fog kijönni. Mintha állandóan egy "rúgj belém" cetli lenne a homlokára tűzve. Állandó jellegű bűntudata van mindenért, kezdve az apja halálával, folytatva az anyja problémáival, a pasija családi konfliktusaival egészen a létezésig. No, de tesz bármit ezek ellen a gondok ellen, amikért szerinte ő a hibás? Nem. Amúgy kedves Emma, a háborúkat, éhínséget, betegségeket és környezeti katasztrófákat nem akarod magadra vállalni? Ezek még igazán hiányoznak a repertoárodból...
4. Emma a hazug
Az előző három pontba foglaltakat már megszoktam és elkönyveltem, mint a gyenge főhősnő jellemzőit, de a hazugságai kiverték nálam azt a bizonyos biztosítékot. Szinte valahányszor kinyitotta a száját, legalább egy hazug mondat elhagyta ajkait. Hazudott az anyjának, a barátainak, a szerelmének és persze saját magának is. Legszívesebben szappannal mostam volna ki a száját, hogy megtanulja végre, hazudozni nem szép dolog.
5. Emma a csapnivaló barátnő
Az előző kötet szinte teljes egészében arról szólt, hogyan jön össze egy igazán rendes sráccal. Evan már akkor is kapott tőle rendesen és ez ebben a részben csak fokozódott. Ha nem lenne elég, hogy Emma állandóan hazudozott neki, még titkolózott is. Bármi gondja volt, Evan jutott eszébe legutoljára, hiába mondta neki a srác már vagy ötvenszer, hogy forduljon hozzá bármivel bátran. A kommunikáció lenne egy párkapcsolat alapja, Emma azonban az időjáráson kívül nem sok dolgot beszélt meg udvarlójával. Mikor pedig kiborult a bili és sikerült összetörnie Evan szívét, mit tett? Persze, hogy lelépett, ez csak természetes.
Egyszerűen förtelmes ez a nőszemély, akinek jellembeli hibáit még sorolhatnám, de nem teszem Nem érdemel több szót.
Inkább írok kicsit a többi szereplőről. Sara továbbra is megértő barát, bár lehetne annyi esze, hogy nem asszisztál Emma ostoba döntéseiben. Evan a rendes srác, akit csak sajnálni tudok. A szerelem nála tényleg vak. Rachel, nos, legalább már tudom, honnan örökölte Emma ezeket a remek tulajdonságokat... Jonathan egy felesleges probléma, aki ékes bizonyítéka Emma határtalan hülyeségének és semmi több.
A főhősnő saját maga által generált problémahegyén kívül nem sok dolog történik a könyvben. Igazából a cselekmény meglehetősen unalmas, hiszen újra és újra ugyanazok a körök játszónak le: nyafogás, sírás, lélegzés. Értem én, hogy a lélegzet fontos, hiszen erre épülnek a könyvcímek, de muszáj volt Emma minden egyes légvételéről tudósítani? Ha százszor nem kellett elolvasnom, hogy levegőt vesz, visszatartja a lélegzetét vagy épp kifújja, akkor egyszer sem...
Az írónő ismét nagyon drámai akart lenni, de megint nem jött neki össze. Emma családi gondjai Disney rajzfilmeket idéznek.
Egy nagy logikai gikszer pedig szinte kiszúrja az olvasók szemét. Az előző kötet végén Emma bokája szilánkosra törött, mégis megtartotta focista és kosaras élsportoló teljesítményét. Másnak egy rándulás vagy ficam is derékba töri a karrierét, de nem Emmának. Neki meg sem kottyan holmi csontszilánk, ő attól még tökéletes marad...
Összességében tehát nagyon nem tetszett ez a könyv. Emma irritáló személyisége elvette minden lelkesedésemet és a cselekmény is nagyon erőltetettnek hatott, mint Emma nagy-nagy problémái.
Kizárólag azoknak ajánlom, akiknek az első rész kifejezetten tetszett és nem másznak falra a mártírkodó szereplőktől. Azok viszont, akik már az előző részben találtak kivetnivalót, inkább bele se kezdjenek.

Kiegészítés:
Mivel trilógia, van még egy kötete Out of Breath címmel. Magyar megjelenéséről nincsenek híreim, de előbb vagy utóbb biztosan elérhető lesz. 
Tekintve, hogy ellenzem az ok nélküli mártírkodást és nem vagyok mazochista, nem fogom elolvasni. Emmából nekem ennyi több volt, mint elég és semmi kedvem még ötszáz oldalon hallgatni a rinyálását, miközben Evan összetört szívén ugrándozik...

Shinrei Tantei Yakumo

Ritkán találok olyan animét, ami ötvözi mindazt, amit szeretek és teljesen beszippant. Ezért különösen örülök, hogy rábukkantam a Shinrei Tantei Yakumo (angol címén Psychic Detective Yakumo) gyöngyszemre. 
Kaminaga Manabu regénysorozata alapján készült, ami eddig nyolc kötetre rúg. Manga is készült belőle két változatban, sőt élőszereplős sorozat, valamint színpadi játék is. Mindegyik adaptációban változtattak valamennyit az eredeti műből, általában lágyították.
Műfaját tekintve ugyanis ez a történet egy komor hangulatú, felnőtteknek szóló misztikus krimi. 
Ismertető AnimeAddicts-ról kölcsönözve:
"A hűvös és zárkózott Saitou Yakumo egykedvűen tengeti egyetemista napjait, miközben jó pénzért különleges ügyeket old meg – hála nem mindennapi, vörös színű bal szemének, amivel képes látni a halott lelkeket. Egy rejtélyes szellemjárás kapcsán az életébe berobbanó Ozawa Haruka azonban kizökkenti ebből a kellemesen nyugodt életvitelből. Az állandóan furcsa esetekbe botló lány szinte naponta nyitja rá az ajtót az egykedvűen szunyókáló Yakumóra, és keveri különös eseményekbe: legyen az egy kíméletlen sorozatgyilkos utáni hajsza, egy elátkozottnak tűnő építkezési projekt feltérképezése, vagy egy a kórházi betegeket zaklató szellem utáni nyomozás. Az emberi kapcsolatok ellen erősen berzenkedő Yakumo kénytelen megbarátkozni a lerázhatatlan és mindig vidám Harukával, de ami sokkal keményebb kihívás elé állítja: kénytelen szembenézni saját múltjával és azzal, hogy különleges képességét ne csupán átokként, hanem egyben áldásként is elfogadja."
A történet alapját - ahogy az angol cím is sugallja - a természetfeletti vonatkozásokat is tartalmazó nyomozások teszik ki. Ezek a 13 részes sorozat elején epizodikus jellegűek, majd ahogy a fő konfliktushelyzet kibontakozik két vagy akár három részt is szorosan összekötnek.
Nagyon szeretem az ilyen jellegű nyomozásokat, ahol bár van egy csipet misztikum, a megoldás mindig teljesen reális és egyszerű, amit Yakumo kiváló logikával világít meg.
Yakumo
Apropó misztikum. Kedvelem a kísértettörténeteket, ám azok vesznek le igazán a lábamról, amelyek valami újdonságot visznek bele, méghozzá intelligens módon. Nos, itt ezt lehet látni. 
A szellemek, akiket Yakumo vörös színű bal szemével képes látni és hallani (bár néha az egyszerű emberek is érzékelhetik őket), nem képesek befolyásolni a fizikai világot. Nem érinthetnek tárgyakat, embert megszállni is nagyon-nagyon nehezen képesek, és ők lényegében csak egy ember hátramaradt érzéseiből állnak. Ettől pedig a misztikus szál teljesen érthető és hihető lesz.
A történet egyébként sokat foglalkozik a halál gondolatával, de épp annyit az élettel és az emberi kapcsolatokkal is. Ezeket a "bölcsességeket" főként Yakumo nagybátyja képviseli, aki igazán sok okos dolgot mond. 
A detektív szál tehát teljesen jól van felépítve mind logikailag, mind a természetfeletti vonalon. Igazán izgalmassá teszi a történetet. A fő konfliktusszál azonban Yakumo múltja és a bal szeme körül forog, erről azonban inkább nem árulnék el semmit, mert ez még izgalmasabb, járjon csak mindenki maga utána.
Haruka
A szereplők könnyedén megkedvelhetők. Yakumo a zárkózott, kissé nyers modorú, nagyon okos férfi főhős, aki hamar elcsábítja a nézőket. Csakúgy, mint Harukát a női főszereplőt.
Haruka is tipikus, hiszen tipikusan passzol Yakumo fő karakterjegyeihez, vagyis vidám, mindenbe beleüti az orrát és nagyon kedves személyiség. Ketten együtt tűz és víz, ami mindig jól mutat együtt. Ám hiába a szokványos fő jellemvonások, mindegyikük fejlődik az epizódok során, lassan összecsiszolódnak és amolyan lappangó szerelmi szállá lényegülnek át.
Azért lappangó, mert aki romantikát szeretne, keressen egy másuk animét. Ez a sorozat egy komorabb dráma egy kis nyomozással fűszerezve, épp ezért a szerelem teljesen mellékes. Persze egyértelmű Haruka romantikus kötődése és érezni lehet, hogy Yakumo számára sem közömbös a lány, valamint a többi szereplő is folyton célozgat arra, mikor jönnek már össze, de ennyiben ki is merül a dolog. 
A szerelmi szál így burkolt, lappangó, türelmes és nincs fizikai megnyilvánulása, mégis érezhető és ez tökéletese illik ebbe a sorozatba. 
A mellékszereplők is rendben voltak a mogorva nyomozótól a kedves rokonokon át a kíváncsi riporterig. A negatív karakterek hozzájuk mérten kellően sötét lélekkel bírnak és bár az eredeti regényhez képest tompítottak az erőszakon, azért akad jó néhány gyilkosság és erőszakos cselekedet.
A grafika oké. Nem kimondottan szép, de teljesen rendben van. Inkább egyszerűbbnek mondanám a visszafogott színvilágával, de épp ez az ami illik ehhez a kissé komor drámai hangulathoz. A zene viszont zseniális. Az opening tökéletes (talán azért is, mert a Yakumo hangját adó Daisuke Ono énekli) remekül passzol az animéhez, de a többi felcsendülő dallamra sem lehet panasz.
Összességében tehát egy remek anime, izgalmas, fordulatos, okosan felépített nyomozással fűszerezett dráma egy csipetnyi természetfelettivel megbolondítva. Nekem nagyon tetszett.
Ajánlom, mindenkinek, aki egy komolyabb hangvételű alkotásra vágyik és szereti a misztikus nyomozásokat. Aki viszont romantikát keres, keresse máshol.

A hangulat kedvéért a nyitó dal teljes verziója:


2014. december 20., szombat

A sötétség bűvölete

Fairy Oak sorozat második kötete. Mivel az első rész (Az ikrek titka) teljesen levett a lábamról, nem volt kérdés, hogy a többi könyvet is elolvasom.
A megjelenésére most sem lehet panasz. Szép védőborító, alatta gyönyörű kemény kötés és azok a rajzok, egyszerűen nem lehet nem simogatni ezt a könyvet.
340 oldalával picit vastagabb, mint az első rész. 
Fülszöveg:
"Fairy Oak Zöldlapályvölgy ősi, elvarázsolt falva, amely Tölgyről kapta a nevét, az óriás bűvös fáról, mely köré épült. Fairy Oakban a Fény és a Sötétség Mágusai szoros szövetségre léptek és harmonikusan élnek együtt a Nembűvölőkkel, olyannyira, hogy szinte lehetetlen őket megkülönböztetni egymástól. De úgy tűnik, most a békeidőnek vége szakad, mert az ősi ellenség visszatért, hogy bosszút álljon. A Sötétség Ura a homályban akarja uralni a világot, és hogy ez sikerüljön, meg kell semmisítenie a mágikus hatalom másik felét, a fényt. A védelem a Mágusok feladata, akik már a régmúltban is sikeresen elűzték őt, de az Ellenség beférkőzik közéjük és az ősi szövetség meginogni látszik. A remény Vanília és Pervinka, a fiatal ikerlányok kezében van, akik a szövetség élő szimbólumai. Így folytatódik ezernyi kaland közepette Feli, a fénytündér története, akire az a rettenetesen nehéz feladat hárul, hogy megvédelmezze Fairy Oak ikerboszorkáit."
Az ikrek kalandjai folytatódnak nagyjából ott, ahol az első könyv véget ért.
A címből valószínűleg mindenki levonja a következtetést, a Rettenetes 21 nem adja fel és újabb támadásba lendül. A cselekményről épp ezért inkább nem írnék, helyette benyomásaimat és észrevételeimet osztom meg.
Először is, azt hiszem, tündérrajongó lettem. Annyira aranyosak, kedvesek és jó lelkűek, hogy nem lehet mosoly nélkül olvasni róluk. Feli mesélő stílusa még mindig remek, egyre jobban kedvelem és szívesen olvastam volna még a többi dajkatündérről is.
Tetszett a történet a történetben felállás. Ebben a részben ugyanis az ikrek egy "történelemkönyvet" olvasnak fel hangosan, így egy-egy fejezet idejére a múlt eseményeit ismerheti meg az olvasó. Ez pedig kifejezetten színessé és mozgalmassá tette a történetet, kicsit megtörve Zöldapályvölgy hétköznapjait. Ráadásul a két idősíkot sok apróság köti össze, így még jobban körvonalazódik ez a boszorkányos tündérvilág.
Nagyon tetszett Talbooth kapitány története és remélem, hogy nem lesz a későbbiekben sem elhanyagolva.
Ismét elkapott a mesés hangulat, így szívesen olvastam minden sorát. Ahogy pedig a veszély fokozódott, úgy pörögtek az ujjaim alatt a lapok.
"– Oh, izgibizgi izgalom!"
 A szereplők még mindig nagyon szerethetőek. Külön piros pont jár Cicerónak. Ez a könyv ugyanis szülői szempontból is tökéletes mese. A legtöbb gyerekközpontú történet elhanyagolja a szülőket, vagy érdektelenek és ostobák benne, vagy kifejezetten gyenge karakterek, így mindent a gyerekek oldanak meg a könyv végére. Itt viszont normális szülő-gyerek kapcsolatokról lehet olvasni. Apuka nem csupán a kispadról drukkol a kölyköknek, hanem együtt küzd velük. Csudaremek!
Feli
Jó volt olvasni az ikrek különleges kapcsolatáról, a sok apróságról, ami szorossá teszi köztük a köteléket.
Jók voltak az elhallgatások, apró titkok - mint Viní álma -, amik fokozták az izgalmakat és egy kis találgatásra adtak okot.
Grisam még mindig imádni való és bár nagyon szívesen olvasok a fiúról, örülök, hogy a "romantikus" vonal nincs erőltetve. Valahogy nem is illene egy igazi szerelmi szál ebbe a töndérporosanmágikus mesébe.
A humor ellenben tökéletesen passzol bele, tündérek apró botlásaival és kacagtató megjegyzésekkel együtt. 
Ebben a kötetben kicsit kevesebb a rajz, legalábbis az egyszerű tusrajz. Megvan viszont benne a szokásos színes illusztrációk két nagy adagja, és ezek igazán széppé teszik ezt a könyvet.
Összességében tehát ugyanolyan remek mese, mint az első rész. Cseppet sem csalódtam, így boldogan fogom belevetni magam a többi részbe is.
Csak ajánlani tudom. Tündérrajongóknak pedig kötelező!

Kedvenc idézet:
"Ha nem tudsz nemet mondani, akkor mondj igent, de tégy úgy, mintha a te ötleted lenne, és diktáld a szabályokat."
Apró megjegyzés:
Hiába van kevesebb rajz benne, ez a kötet is megihletett. Ismét ceruzát és papírt ragadtam, hogy megörökítsem őket magamnak. Azonban, mivel ezúttal festéket is szeretnék használni, még nem készültem el velük, hogy a bejegyzést színesíthessék. No, de majd a következő kötetről szóló beszámolómnál jól fognak jönni.

2014. december 19., péntek

Zongoraest

Érdekes, hogy általában a hideg hónapokban vágyom a leginkább kulturális programokra. Talán mert a téli hangulat jó alapot ad nekik.
Sajnos, ebben az évben megtört decemberi balett hagyományunk. A következő kiszemelt balett program ugyanis a Hattyúk tava, amit viszont csak tavasszal játszanak. (Tavaly egyébként a Szentivánéji álmot néztük meg Queen B.-vel.)  Decemberre így kultúrprogram nélkül maradtam, hacsak nem számítjuk a Természettudományi Múzeum múmiás kiállítását. (Nekem nagyon tetszett. Akit érdekelnek a múmiák, mindenképpen nézze meg. Infó róla ITT.) Azonban a szerencsének és szemfülességemnek hála, mégis sikerült programot találnom helyette.

belépő és kávés kényeztetés
Nyertem két jegyet Balogh József zongoraestjére a Zeneakadémiába.
Nagyon hirtelen jött a program, délben kaptam az értesítést, hogy este fél 8-kor jelenésem van a Nagyteremben. Tekintve, hogy az esti órákban érek rá a leginkább és kivételesen csak januárban lesznek vizsgáim, nem zavart a spontaneitás. Mivel azonban páros belépőt nyertem és mégis csak jobb társaságban, eltartott egy ideig, mire kísérőt kerítettem. 
Már többször elsétáltam a Zeneakadémia előtt és meg is csodáltam, hogy milyen szép épület, de csak most sikerült bejutnom. Az épület belülről még gyönyörűbb, a szervezés remek és a Nagyterem csodálatos. Csak ámultunk, mikor beléptünk és megkerestük a helyünket.
Tökéletes helyet kaptunk a hetedik sorban, vagyis meglehetősen közel a színpadhoz - amin amúgy egyetlen zongora állt -, és ráadásnak pont a bal oldalon. Erről az oldalról kiváló rálátásunk volt a zongoristára, szóval szinte minden tökéletes volt, leszámítva a székeket. Másfél óra után már nem éreztem a fenekemet annyira elzsibbadtam az üldögélésben.
Ez volt életem első zongoraestje, így nem igazán tudtam, mire számíthatok. Csak annyi volt biztos, hogy Liszt darabok lesznek. Szóval most megosztom, mégis hogyan néz ki egy ilyen zongoraest.
Nagyterem
Miután elfoglaltuk a székeket és kigyönyörködtük magunkat a mennyezetben és a terem összhatásában, nagyjából pontosan el is kezdődött a műsor.
Először egy férfi lépett a színpadra és felkonferálta a zongoristát, aki szinte rögtön utána meg is érkezett és már le is ült a zongora mellé in medias res megkezdve az estet. 
Az első tizenöt percben az ujjait figyeltem, szinte meredten bámultam és megpróbáltam követni. Nem nagyon sikerült. Olyan gyorsan játszott, hogy szinte nem is láttam, mikor ütötte le a billentyűket...
Aztán miután elvesztettem a fonalat az ujjait illetően és tudatosult bennem, hiába minden, akkor sem tudom követni őket, csak bámészkodtam a zenében. Ezzel azonban egy nagy probléma volt, ha az ember bámészkodik, elkalandoznak a gondolatai. A zene önmagában csak rövid ideig tudja teljesen lekötni az emberek figyelmét. A tekintet elkalandozik és már ki is zökkentünk a muzsikából. Ezért újra és újra meg kellett tisztítanom a gondolataimat, hogy a dallamokra figyeljek és ne azon meditáljak, milyen kávét igyak később.
Épp ezért nagyon ötletes és nekem elsőre meglepő volt, mikor 15-20 perc játék után a zongorista felpattant, meghajolt és szabályosan kiviharzott a színpadról. A legelső ilyen alkalommal meglepődve tapsoltam és már majdnem elszomorodtam., hogy csak ennyi volt, mikor ugyanolyan hirtelenséggel visszatért. Ismét azonnal lehuppant és úgy játszott tovább, mintha el sem mozdult volna. Ezt a koreográfiát még háromszor eljátszotta, ami picit viccesnek tűnik, de nagyon is tudatos.
Egyrészt az előadás nem könnyű, a végére rendesen megizzadt és igazán megérdemel közben néhány perc szünetet, meg egy korty vizet. Másrészt ez a hirtelen mozgás visszaterel minden gondolatban elkóborolt nézőt a zenéhez.
Amúgy onnan lehet tudni, hogy vége a műsornak, hogy nem tér vissza a zongorista és felkapcsolják a lámpákat. Nincs zárómonológ, csak néhány meghajlás.
Összességében tehát élmény volt és nagyon hálás vagyok, amiért volt rá lehetőségem. Szívesen megyek máskor is és csak ajánlani tudom. Ez is egy olyan program, amit szerintem legalább egyszer érdemes kipróbálni. Aztán ki tudja, lehet rákap az ember...

Ízelítőnek Balogh József előadásából. Aki képes követni az ujjai mozgását, azt megtapsolom. :)


Mivel ez volt a balett hagyomány kompenzálója, megkoronázva az estét megpróbáltam elkapni az ünnepi hangulatot. Betértem hát a Starbucksba, vettem egy Toffee Nut Latte-t és kezemben a forró finomsággal végigsétáltam a karácsonyi díszkivilágításban pompázó körúton. Meg is hozta a várt hangulatot és a kedvemnek is kifejezetten jót tett.