2014. december 7., vasárnap

Mézeskalács házikó

Mézi-lak
Egy éve már megosztottam olvasóimmal kedvenc mézeskalács receptemet, most pedig egy kis extrával bővítem.
Idén is sütöttem mézeskalácsot betartva karácsonyi hagyományomat, ám most először vettem a bátorságot, hogy házikót is építsek. Ahogy a mellékelt kép is mutatja, első próbálkozásra nem is sikerült rosszul...
Szóval most megosztom sütemény házikó építési tapasztalataimat, hátha kedvet hozok másoknak is hozzá.
Az első és legfontosabb dolog, hogy az embernek legyen elég ideje és türelme az egész napos konyhai munkához. (Én tegnap közvetlenül ebéd után láttam neki a mézeskalács hadműveletnek és este nyolckor végeztem.)
A sütemény receptjét nem ismételném, aki kíváncsi rá, megtalálja egy évvel korábbi bejegyzésemben, így most kizárólag a házikó elkészítésének módját foglalom össze.
Különféle receptekkel foglalkozó blogokon és oldalakon több sablonformát lehet találni. Ezeket kinyomtatva, kivágva lehet alkalmazni, ám én mint mindig, most is a saját fejem után mentem. Fogtam tehát egy lapot és elkezdtem számolni és rajzolni összeállítva saját házikómat.
házikó alapja és oldalai + tető lapjai és az állatok
A következő méretarányok mellett döntöttem:
alap 21 x 15 cm
hosszú oldal 15 x 8 cm, amire 3 x 3-as ablakokat vágtam kettőt-kettőt
rövid oldal 10 x 8 cm-es négyzet egy 4 cm magas, 6,5 cm oldalú háromszöggel megtoldva (lehet külön is venni a négyzet oldalt és a háromszöget, de az plusz ragasztást igényel, míg egybesütve könnyebben kezelhető és díszíthető), az egyik rövid oldalra 4 x 5 cm-es ajtót vágtam
tető 20 x 9 cm

A kinyújtott tésztából éles kés és egy vonalzó segítségével kivágjuk a formákat (értelemszerűen az alapot leszámítva mindegyikből kettő kell) és óvatosan, süteményes lapáttal alányúlva tepsibe tesszük. Azért fontos az óvatosság, mert a tészta könnyen nyúlik, deformálódik, amitől a kiszámított arányok sütés közben megváltozhatnak.

díszítés magokkal
Kétféle módon lehet a házikót díszíteni: magvakkal vagy cukormázzal. 
Én kevertem a kettőt és míg az oldalait magvakkal dekoráltam, addig a tetőt cukormázzal ékesítettem. A lényeg, hogy előre döntsük el, melyik módszert választjuk, mert más-más munkafázisokat igényelnek.
Ha magokkal rakjuk ki az oldalát (ahogy én tettem), még a sütőbe kerülés előtt tegyük meg. Ha viszont a cukormáz mellett döntünk, sütés után, ám még összeragasztás előtt kell díszítenünk.

megsült házikó-elemek
Sütés után jön a legnagyobb kihívás, a házikó 'megépítése", vagyis az elemek összeragasztása.
Ehhez is két módszer alkalmazható. Az egyik a fehér cukormáz, ám ez lassabb (sokáig kell összeszorítva tartani az elemeket) és kevésbé tartós. A másik a karamellizált cukor, ami szupergyors és tartós, mint a beton.
Én az utóbbit választottam és bátran biztatok rá mindenkit. Gyorsan kell ugyan vele dolgozni és óvatosan, mert az olvasztott cukor rettentő forró, de megéri. Pik-pak áll a ház.
Ehhez előbb egy lábosban tűz fölött felolvasztunk egy kis cukrot. Folyamatos kevergetés mellett melegítjük, míg teljesen folyékony nem lesz. Aztán a tűzről levéve rögtön elkezdjük összeragasztani vele a házikó elemeit. A cukor gyorsan köt, de ne aggódjunk miatta, egyszerűen tegyük vissza a tűzre, hogy újra folyós legyen és folytathatjuk is a munkát.
A következő sorrendben ragasztottam:
Először a házikó hátsó, rövid oldalát ragasztottam az alapra alsó élét az olvasztott cukorba mártva. Nem teljesen az alap szélére tettem, hanem kicsit beljebb, hogy maradjon körülötte "udvar" is. Aztán a két hosszú oldalt mellé állítottam, majd pedig a már álló (Tényleg úgy köt a cukor, mint a beton!) falak elé ragasztottam a házikó első, rövid oldalát, amin az ajtó volt.
Miután a falak álltak, jöhetett a tető. Nekem a tetővel akadt egy kis gondom, nem volt elég széles, így felragasztás után hézag maradt a két rövid oldallal. (A fent megadott méretarányokban már a javított tető szerepel.) Azonban nem estem kétségbe, hanem fogtam egy mézeskalács csillagot és kivágtam belőle a lyuknak megfelelő darabokat, majd a folyékony cukor segítségével betömtem velük a réseket. 
Ebben a fázisban még csúnyán látszik a betoldás:
összeragasztott házikó
oldalról
hátulról

Amint áll a ház, lehet tovább díszíteni. (Mivel az olvasztott cukor azonnal megköt, nem kell várni a száradásra, ami a cukormázzal ragasztás estében elkerülhetetlen volna.)
Én a házikó cserepeit hullámos fehér cukormázvonallal rajzoltam meg egy kilyukasztott zacskó segítségével, ahogy a többi figurát is díszíteni szoktam. Aztán a tető gerincén és a két szélén bőségesen nyomtam a fehér mázból elrejtve a betoldások nyomait.
A házikó éleire is húztam egy-egy vastagabb mázvonalat, hogy itt is takarják a ragasztás egyenletlen nyomait. Végül pedig az alapot is körberajzoltam hullámos vonallal.
Az utolsó simítás egy fenyőfa állítása volt, amit cukormázzal rögzítettem az "udvaron". A végeredmény így egy anyum szerint "naturalista erdészház" lett némi hóhatással. Szerintem rettentően aranyos.

elkészült házikó fenyőfával


mézeskalács házikó és a mézes hadsereg


Persze különféle módon lehet variálni a díszítést, az ablakok formáit vagy akár a tetőt is. Ha pedig kéznél van néhány figura, körberakhatjuk állatokkal, egy egész erdővel vagy akár mézeskalács emberkét is állíthatunk az ajtajába, ahogy én tettem a legelső képen. Igazi karácsonyi csendélet.
A házikó elkészítése tehát nem annyira bonyolult, mint első ránézésre tűnik, ezért bátran ajánlom mindenkinek, aki továbblépne a hagyományos karácsonyi figuráktól. Remekül mutat az ünnepi asztalon.

2 megjegyzés:

  1. Neked aztán van türelmed! Én is gondolkodtam egy ilyen házikó építésén, de pont a sok macera miatt elvetettem. (Jó, tudom nem OLYAN sok, de nekem pont elég. :D) Elég lesz majd sima mézeskalácsot készítenem a munkatársaimnak. :)
    Egyébként szép lett, és látom emellett még egy rakás formát is csináltál. :)
    (Most elképzeltem, ahogy Gideon egy mézeskalács egérrel játszik :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretem az ilyen "magamban el szöszmötölök" munkákat, mert ezekhez kétségkívül tényleg van türelmem. :)
      Én is szoktam mézeskalácsot ajándékozni, ezért kellett a házikó mellé egy népes figurahadsereg is. Gideon viszont nem kapott (még). Bár nagyon jól nevelt cica, azért figyelni kell, nehogy észrevegye a házikót és Godzilla filmbe illő pusztításba kezdjen. :D
      Köszönöm a dicséretet és sok sikert vagy inkább türelmet a sütéshez! :)

      Törlés