2015. január 2., péntek

Mozgóképek XXVIII.

Az elmúlt hónapban - főleg az ünnepek alatt - kicsit több időm volt a filmekre, így ezúttal hat filmet is hoztam, a műfajukat tekintve meglehetősen vegyesen.

Kétéjszakás kaland
"Egy kötődés nélküli egyéjszakás kaland a huszonéves New York-i Megan és Alec számára katasztrófával felérő fordulatot vesz másnap reggel, amikor egy hatalmas hóvihar megbénítja a várost. Csapdába esnek Alec szűk brooklyni lakásában, ahol kénytelenek egy tipikus egyéjszakás kaland határain túl is megismerni egymást."
Szokványos romantikus vígjáték, csak a kerettörténet új. 
Lehet nevetni a szereplők (főleg Megan) bénázásain és drukkolni a románcnak.
Nem kiemelkedő (én kicsit szórakoztatóbbnak hittem), de nem is rossz, mivel mindenféle otrombaság nélkül próbál humoros lenni és ezzel inkább aranyos lesz mint bugyuta.
A romantikus vígjátékok kedvelőinek nyugodtan ajánlom. Egy éjszakára elmegy.

A galaxis őrzői
"A történet a kalandor Peter Quill körül forog, aki ellop egy titokzatos gömböt, amelynek megszerzése szerepel a gonosz Ronan világuralmi tervei között is. Ezért hajtóvadászatot indít Quill után, akinek minden erejére szüksége lesz, ha épp bőrrel akarja megúszni a kalandot. Ennek érdekében kényszerű szövetséget köt négy különös alakkal - Rocket, az állig felfegyverzett mosómedve, Groot, egy élő fára emlékeztető lény, a veszedelmes bérgyilkosnő, Gamora, és a bosszúszomjas Drax, a Pusztító alkotják a Galaxis őrzőit. Amikor Quill rájön, hogy a titokzatos gömbnek mekkora ereje van és milyen veszélyt jelent az univerzumra nézve, elkeseredett végső összecsapásra hívja társait, a tét pedig óriási, mivel az egész galaxis sorsa múlik rajtuk."
Nem vagyok sci-fi rajongó, épp ezért általában kerülöm az ilyen típusú filmeket, ám A galxis őrzőiről olyan sok jót hallottam, hogy gondoltam, teszek vele egy próbát. Marvel film, csak nem lehet olyan rossz. Hát, nem is rossz!
Ez a film vicces, nagyon vicces. Olyan jókat nevettem a szereplőkön, a szövegen és néhány abszurd dolgon, hogy észre sem vettem, valamiféle űrhajszát nézek éppen. A karakterek nagyon jók, a látvány teljesen rendben van és a zene nagyon retró. Bevallom, a világ, ja, bocs, galaxis megmentése nem dobott hasra, de nem is igazán érdekelt, elvoltam a szereplők apró-cseprő csatározásaival.
Bátran ajánlom mindenkinek, aki nevetni szeretne miközben lát egy kis akciót is. Nagyra nőtt ent, beszélő mosómedve és zöld nő ide vagy oda, ez egy jó film!

Angélique
"Angélique de Sancé, a makrancos szépséget az elszegényedett apja feleségül kényszeríti Joffrey de Peyrac grófhoz, akinek gazdagságát nem csak az egyház és más nemesek irigylik, de még a királynak is szemet szúr. Míg a friss házasok kapcsolata váratlanul romantikus szerelemmé alakul, az udvari intrika és Angélique sötét titka a múltból veszélybe sodorja az egész család életét."
 Kosztümös és francia, kell ennél több indok?
A történet nem új - bár én a korábbi feldolgozásokat nem láttam - csak a köntös.
Inkább a romantikára helyezi a hangsúlyt, mint az udvari intrikákra, de ez talán nem is baj. Tetszett, ahogy a főhősnő személyisége változott és hogy végül pont ott találta meg a boldogságot, ahol egyáltalán nem számított rá.
Kosztümös, romantikus filmek kedvelőinek nem okoz csalódást. Viszont, mivel egy regénysorozat adaptációja, nem igazán van vége. 

Az ismeretlen Drakula
"1462-ben járunk, amikor Erdély már jó ideje élvezi azt a békét, amelyet a harcedzett III. Vlad havasalföldi fejedelem és szeretett felesége, Mirena (Sarah Gadon) bölcs és igazságos uralkodása biztosít. Ügyes politikájukkal elérték, hogy országuk ne sodródjon háborúba, és népük védett legyen a hatalmas Ottomán Birodalomtól, amely világuralomra tör.
Ám amikor II. Mehmed szultán (Dominic Cooper) ezer havasalföldi fiút követel - köztük Vlad gyermekét, Ingerast (Art Parkinson) -, hogy janicsáriskolába küldje őket, a fejedelemnek döntenie kell: követi apja példáját, és odaadja a fiát a szultánnak, vagy egy szörny segítségét kéri, hogy legyőzhesse a törököket, ezzel örök kárhozatra ítélve önnön lelkét."
Mikor megnéztem az előzetest, rögtön az jutott eszembe: "Na, ilyen lenne Drakula, ha Amerikába született volna. Rossz fiúból szuperhős." 
És valóban, ez a film a rettegett karóba húzó nagyúrt egy romantikus lelkű, családcentrikus férfinak állítja be, aki a jó cél érdekében alkudozik a gonosszal (alias Tywin Lannister). A cselekmény ennek megfelelően meglehetősen ostoba és a látványvilág sem segít sokat rajta. A végére ugyanis a néző úgy érzi, jobb lett volna egy igazi gonosz Drakula, mert így nagyon vérszegény volt minden. Az utolsó jelenet pedig megmutatja, hogyan lehetne mégiscsak jó. Na, ha ott kezdték volna a filmet, ahol befejezték, talán nem unatkoztam volna.
Ez tehát egy középkategóriás akciófilm, amit Drakula márkanévvel szerettek volna eladni. Igazi vámpírrajongók inkább kerüljék, amúgy délutáni kikapcsolódásnak elmegy.

Ruróni Kensin - Pokol Kiotóban
"Kenshin, a legendás kardforgató visszavonúltan él egy vívó iskolában.Egy nap megkeresi az új kormány belügyminisztere, hogy a segítségét kérje.A régi ellenfele, a szintén nagy harcos Shishio meg akarja dönteni a kormányt..."
Kensin nagy rajongója vagyok és korábban már áradoztam az élőszereplős filmről (Mozgóképek IX.), épp ezért mikor megtudtam, hogy új film készült, teljesen bezsongtam.
Azonnal meg is néztem a Pokol Kiotóbant és most itt bosszankodom, amiért az utolsó, harmadik film még nem elérhető.
A cselekmény nem volt számomra ismeretlen, mivel láttam az animét, és a szereplőket is megszoktam már. Takeru Sato még mindig csodásan fest Kensin szerepében, bár ebben a részben több volt a morcos kardforgató, mint a bohókás vándor, amit kicsit sajnáltam.
Talán egy hibája van a filmnek, túl sok. Annyira összetett a cselekmény, a ki kicsoda, mi volt a múltban és mit akar most egyvelege, hogy annak aki nem ismeri az eredeti történetet akár mangából, akár animéből, valószínűleg túlságosan zavaros. Még én is meglepődtem néha, hogy jé ez az alak is pont most ugrál, mikor lenne fontosabb dolog is. 
A látványra azonban nem lehet panasz. A harcjelenetek még mindig lazák és Kensin az Kensin és pont. A zene pedig ismét el lett találva, bár úgy vettem észre a betétdalon kívül az összes többi az előző film hanganyaga. Ezt azonban nem tartom bajnak, ha valami jó az másodszorra is jó.
Rajongóknak tehát kötelező. Én oda vagyok érte és követelem a befejező filmet! MOST!

Kegyetlen játékok
"A milliomosok gondtalan életét élő Sebastian és mostohatestvére, a szép Kathryn gonosz versengésbe kezd: az győz, aki a legtöbb szívet tudja meghódítani és porba tiporni. Könnyű helyzetben vannak, hiszen New York naiv fiataljai mind a lábuk előtt hevernek. Az igazi kihívás azonban hátravan, míg fel nem tűnik a színen Annette, aki elhatározta, hogy megőrzi szüzességét, míg férjhez nem megy. Kathryn fogadást ajánl: ha Sebastiannek sikerül elcsábítania a jégkirálynőt, eltölt vele egy éjszakát. Ellenkező esetben viszont a fiú vadonatúj Jaguárja a tét. Kezdődik az utolsó játszma."
1999-es vagyis elég régi film és amolyan kultusz darab, én mégis csak most néztem meg. Eddig valahogy elsiklottam felette, de most bepótoltam ezt a nagy hibát.
Tökéletesen értem, miért szeretik olyan sokan. A történet jól van összerakva, a szereplők kidolgozottak és a csavar egy fénylő korona az egészre. Izgalmas film, pikáns téma, ám ellentétben sok későbbi alkotással, itt még tudták hol a határ. Nem kell mindent premierplánban megmutatni, úgy is érti a néző, hogy mi történt.
Szóval nekem nagyon tetszett és ha valaki még nem látta, sürgősen pótolja. 

Értékelés:
Ruróni Kensin - Pokol Kiotóban      ->   10
Kegyetlen játékok                             ->   10
A galaxis őrzői                                  ->   9
Angélique                                          ->   8
Kétéjszakás kaland                            ->   7
Az ismeretlen Drakula                      ->   6

Zárszónak még egy kis Kensin One Ok Rock aláfestéssel:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése