Csokoládécipő

Habár ez a könyv a Csokoládé folytatása, szerintem önálló kötetként is tökéletesen megállja a helyét. Szóval nem feltétlenül szükséges az előzmények ismerete, úgy is teljesen élvezhető a történet, bár kétségkívül ad egy kis pluszt, ha már ismerősökként köszönti az olvasó a szereplőket.

A borító mutatós és passzol az első kötethez, bár az Eiffel-tornyot tartó kéz nekem kicsit fura, mert mintha a semmiből nyúlna ki.

552 oldal, ezért a több napig tartó olvasás mellé javallott nagy mennyiségű édességet bespájzolni.

Fülszöveg:

"Öt év telt el a Csokoládé óta, amelyben egy „jó boszorkányt” hatéves lányával együtt egy előítéletekkel teli kis faluba fújt be a szél, hogy megnyissák a hírhedt csokoládéboltot, sokak örömére, és a helybeli pap bosszúságára.
Sok minden megváltozott. Vianne-nak született egy másik lánya, Rosette. Anouk elkezdte a középiskolát, és hármasban egy chocolaterie fölött laknak Párizsban, a Montmartre-on. Látszatra minden rendben: Vianne végre nyugalmat talált, a szél – egy időre – megszűnt fújni. De mindez nagy áldozatokkal járt; Vianne felhagyott a varázslással, nem készít csokoládét, lemondott élete nagy szerelméről, és férjhez készül menni az unalmas háziurához, aki anyagi biztonságot ígér. Anouk közben magányos kamasszá ért, aki gyűlöli Párizst, és kétségbeesetten vágyódik a régi melegség után.
Ekkor robban be az életükbe Zozie de l'Alba, a gyönyörű, szenvedélyes bohém, aki összebarátkozik Anoukkal, dolgozni kezd a boltban, és könnyed bájával elbűvöli a környékbelieket. De Zozie-t nem az önzetlen segítőkészség vezérli. Fokozatosan hatalmába keríti Vianne-t, a csokoládéboltot, a vevőket, de elsősorban Anoukot, aki az anyja félelmektől nem gáncsolt, régi énjét látja benne. Ahogy közeledik a karácsony, nyilvánvaló lesz, hogy a család egy hideg és rosszakaratú lény karmaiba került, aki mohóbb minden csokievőnél…"

Joanne Harris nagyon jól ír. Szeretem a stílusát, a gördülékeny és választékos sorokat, a homályos utalásokat és azt a rengeteg ízt, ami árad a könyvből. Az olvasó érzi a tömjén füstös illatát, a csokoládé meleg gőzét és az étcsoki kesernyés ízét. Igen, ezt a kötetet sem lehet nassolás nélkül olvasni...

Ahogy már írtam, a történet az előző könyv folytatása, mégsem kapcsolódik hozzá nagyon szorosan, önállóan is megállja a helyét. Öt év ugyanis hosszú idő és a szereplők sokat változtak ezalatt.

A cselekmény három szálon fut Vianne, Zozie és Anouk szemszögén át. Mindegyikőjüket más rajzocska jelöli a fejezetek elején és ezt nagyon ötletes húzásnak találtam. Főleg mert az első kettő hangvétele nagyon sokban hasonlít, bár legalább ennyire különböznek is. A cselekményt jól összefoglalja a fülszöveg és nem szeretnék semmiféle apróbb meglepetést elárulni, így inkább a szereplőkre fókuszálok.

A legérdekesebb karakter Zozie. Az olvasó hiába tudja, hogy rosszban sántikál és önző célok vezérlik, akkor is megkedveli. Mintha a mágiája a lapokon át is hatna. Talán mert egy picit minden nő szeretne hasonlítani rá, piros nyalókacipőben pompázni, nevetni, kacérkodni és kacagva meglovagolni a szelet. Ránézésre ő a megtestesült szabadság és energia, azonban ennek nagy ára van és ez visszazökkent mindenkit az álmodozásból.

Vianne megváltozása érthető, mégis szomorú. Kerestem a korábbról megismert, vidám és közvetlen nőt és nagyon csalódott voltam, mikor nem találtam. Azonban szerencsére nem tűnt el végleg és amint visszatalált a csokoládék birodalmába, öröm volt olvasni róla.

"Anyának lenni örökös félelmet jelent: félünk a haláltól, a betegségtől, a veszteségtől, a belesetektől, a Fekete Embertől vagy az idegenektől, vagy egyszerűen csak a hétköznapi apróságoktól, amelyek – ki tudja, miért – lépesek a legnagyobb fájdalmat okozni: egy türelmetlen pillantástól, egy haragos szótól, egy elmulasztott esti mesétől, egy elfelejtett puszitól, attól a rettenetes pillanattól, amikor az anya többé már nem a lánya világegyetemének a központja, hanem egy kevésbé jelentős nap körül keringő bolygó."

Anouk szerepe remekül kiegészítette a két felnőtt nézőpontját. Egyrészt különleges lány, másrészt viszont nagyon is valóságos figura. Az iskolai problémák, a szülő és gyerek kapcsolat alakulása, mind része az életnek és ettől még Papuccsal a sarkában is nagyon hitelesnek találtam.

A többi szereplő is könnyedén megkedvelhető, főleg Rosette és még a negatívabb figurákra sem lehet igazán haragudni, hiszen csak emberek és az ember nem tökéletes.

A családi kapcsolatok alakulása volt az egyik dolog, ami nagyon tetszett a könyvben a mágia mellett. Remek és elgondolkodtató sorok vannak benne az anyaságról és arról, mi lesz, ha felnő a gyerek.

"A gyerekek olyanok, mint a kések, mondta az anyám egyszer. Nem akarattal , de vágnak. És mégis ragaszkodunk hozzájuk, és magunkhoz szorítjuk őket, míg kiserked a vér."

A másik titka a kötetnek egyértelműen a varázslat. Az előző könyvhöz képest sokkal direktebb módon van jelen és sokkal több magyarázatot is kap Zozie által, mégis megmarad a bája. Az igazi boszorkányság ugyanis nem szikrázó mágiában van jelen, hanem egy fazék gőzölgő csokoládéban bújuk meg, árnyékos sarkokból figyel és a szélcsengő hangján szól. Nagyon kedvelem az ilyen hétköznapi varázslatot, mert a varázslat mindenhol ott van, csupán nyitott szív kell hozzá és egy csipet hit, mint porcukor a süteményre.

"Engem az érdekel, ami beválik, és nem az, hogy hány angyal táncolhat egy gombostűn, vagy milyen színű gyertyát gyújtsunk egy szerelmi varázslathoz. (Ami azt illeti, már rég felfedeztem, hogy a csábítás terén a gyertyák színét – az orális szexszel összevetve – nagyon is túlbecsülik.)"

Összességében tehát ezúttal is egy varázslatos történetet kaptam, könnyed francia stílusban ínycsiklandó édességekkel tálalva. Tetszett.

Bátran ajánlom mindenkinek, akinek a Csokoládé már elnyerte tetszését. Azok pedig, akik azt esetleg még nem olvasták, de szívesen vennének kézbe egy történetet valódi boszorkányokról és rengeteg csokoládéról, kezdhetik akár ezzel a résszel is. Nem hiszem, hogy csalódnának. Joanne Harris rajongóinak pedig egyszerűen kötelező.

Kiegészítés:

Vianne története tovább folytatódik egy harmadik kötetben, Csokoládés barack. Már jó ideje a polcomon csücsül, így nem szeretném már sokat váratni. Csakhogy van néhány könyv, amit sürgetőbbnek érzek, így csak azt ígérhetem, hogy még a nyári hónapokban sorra kerítem.