2015. július 5., vasárnap

Álmatlanság

Fülszöveg alapján érdekesnek tűnt ez a könyv és a cím is csábított. A borító kissé fura a párnán átszűrődő röntgenfelvételhez hasonlító nőalakkal, de összességében passzol a történethez. 
282 lapjával egyáltalán nem hosszú olvasmány, mégis sokáig rágódtam rajta.
Fülszöveg:
"A lány szemei megmentették az életét.
A lány álmai szabadjára engedték a sötétségét.
Négyévnyi teljes alvásmegvonás után a gimnazista Parker Chipp úgy érzi, már nem bírja sokáig. Éjjelente alvás helyett belép azon személy álmaiba, akivel aznap utoljára teremtett szemkontaktust. Parker tudja: ha nem sikerül záros határidőn belül aludnia, meg fog halni.
Azután találkozik Miával, akinek békés, csodásan egyszerű álmai végre lehetővé teszik számára a nyugodt pihenést. Ám ami véletlenszerű, megváltó találkozásnak indult, rövidesen megszállottsággá fajul: Parker tomboló vágya az után, hogy mindennap sikerüljön Mia szemébe néznie, egyre szélsőségesebb és bizarrabb tettekre sarkalja. Az iskolában mindenki azt hiszi róla, hogy teljesen bekattant, még a legjobb barátai is. Amikor pedig Miát fenyegetni kezdi egy igazi perverz kukkoló, mindenki meg van róla győződve, hogy Parker az, ráadásul különös emlékezetkiesései miatt már ő maga is kezdi komolyan megkérdőjelezni a saját ártatlanságát…"
Az alapötlet kifejezetten érdekes. Az álmok mindenkit érdekelnek és a kíváncsiság is ott motoszkál az emberben, vajon mások miről álmodhatnak. Én legalábbis gyakran eltöprengtem a macskámat nézve, hogy ő, aki élete nagyobb részét durmolással tölti, vajon miről álmodhat. Szóval a kiindulási pont remek, a megvalósítás azonban már kevésbé.
A cselekmény lassan indul be és amikor kezdenek kicsit felgyorsulni az események, olyan kusza és érthetetlen lesz a sok kérdéstől, hogy szinte élvezhetetlenné válik. Engem tehát egyáltalán nem kapott el és megvezetni sem tudtak, mert valóban az lett a hunyó, akire már kezdetben gyanakodtam.
Parker nem az a könnyen megkedvelhető főhős. Az önmarcangolása idegesített és csak sodródott az árral. Nem igazán éreztem, hogy tényleg változtatni szeretne, mert gyenge próbálkozásai kifejezetten szánalmasak voltak. Ráadásul sok intelligencia sem szorult belé, még azt sem vette észre, ami az orra előtt zajlott.
A barátai ellenben igazi barát módjára viselkedtek és végig kiálltak mellette. Mia viszont egy rakás szerencsétlenség volt. Nem értem, miért nem futott a rendőrségre, mikor zaklatták, vagy legalább szólt volna egy felnőttnek, ahelyett hogy magában rettegett. A finálé nagy akciójában pedig annyi szerepe volt, mint egy iskolai színdarabban a fának öltözött kiskölyöknek...
Ettől függetlenül még lehetett volna élvezetes ez a könyv, ha nincs tele érthetetlen és logikátlan dolgokkal. Az írónő ugyanis nem gondolta át rendesen ezt az álomlátó dolgot. Persze, lehet hogy szándékosan akart ködösíteni, de így egyszerűen kusza és szabálytalan volt az egész. Például Parker évek óta rájött, hogy nem befolyásolhatja mások álmait, erre most bumm, mégis. Az emberek többsége ébredés után azonnal elfelejt mindent, de ha az álomlátó srácról van szó, hirtelen mindenki mindenre emlékszik. Még sorolhatnám a furcsa pontokat, de inkább nem teszem.
Az álombéli kalandokhoz jön egy adag őrület is, ami tovább bonyolítja az amúgy is kusza felállást. Parker fokozatosan kezd megzakkanni és ez kezdetben izgalmas, aztán egyre zavaróbb lesz. A fokozódó őrület ugyanis nem teszi szimpatikusabbá a srácot. Ráadásul köszönhetően a nem megfelelően felépített misztikus szálnak, még nehezebben tudja eldönteni az olvasó, hogy tényleg dilis a srác vagy ez is amolyan álomlátó dolog.
Összességében tehát egy érdekes alapötlet cseppet sem érdekes tálalásban. Lassú, itt-ott unalmas cselekmény kiforratlan háttérrel és rengeteg felmerülő kérdéssel és ezen a szereplők jelleme sem lendít egy picit sem. Számomra nyögvenyelős volt a könyv és inkább makacsságból olvastam végig, mint kíváncsiságból.
Azoknak ajánlom, akiket nem zavar, ha kusza a háttérvilág és valóban álmatlanságban szenvednek. Éjjel a plafon bámulásánál azért jobb.

Kiegészítés:
Gideon vajon miről álmodik?
A könyv természetesen egy sorozat része. Van még további két kötete. A második könyv Paranoia címmel már elérhető magyarul, míg a befejező kötet, Mania idén jelent meg angol nyelven.
Nekem bőven elég volt Parkerből és az álmaiból, így nem valószínű, hogy tovább olvasom a sorozatot. Inkább a szunyókáló cicámra fordítom az időmet helyette, mert biztosra veszem, hogy az ő álmai is vannak olyan érdekesek, ha nem érdekesebbek, mint amelyeket ezekben a könyvekben olvashatnék.

1 megjegyzés: