2015. augusztus 8., szombat

Egy könyvmoly naplójából VIII.

Áprilisban írtam utoljára ebbe a rovatba, úgyhogy már nagyon esedékes volt egy új bejegyzés. Főleg mert bölcsész szívem napok óta lázad. Rózsaszín rovatom legutóbbi bejegyzésében írtam, hogy lassan besorolódom a munka világába. Nos, megtörtént. (Vicces módon pont oda vettek fel, ahol az interjún sikerült filctollal összekennem magam...) Azonban nem épp olyan a helyzet, mint terveztem.
Bölcsész vagyok, ráadásul az a fajta, aki még büszke is rá. Azért mentem humán pályára, mert a reál nem kedvelt eléggé. A kémia például, hiába vallottam neki többször szerelmet, csak nevetett rajtam. Szóval maradtam az írás világában, bújtam a könyveket és élveztem, nagyon. Gondoltam, egyetem után is hasonló dolgot fogok majd tenni és itt csúszott hiba abba a bizonyos képletbe.
A jelenlegi munkám inkább reál, mint humán és én bizony nem jövök ki jól a számokkal, az aktakukac lét egyszerűen nem nekem való. Olyannyira nem, hogy még az olvasási kedvemet is elveszi.
Ebédszünetekben próbálok olvasni, ahogy reggel a metrón is (ha sikerül annyira felébrednem...) és lefekvés előtt is muszáj pár oldalt átlapoznom, de ennyi. Ennyi, mert egész nap egy számítógép előtt ülök, amitől jojóznak a szemeim és száraz jogszabályokon és iktatószámokon kívül semmivel sem találkozom. A nap végére pedig úgy leszívják az agyamat és úgy elszomorítják bölcsész szívemet, hogy inkább zenébe temetkezem, mint betűkbe. Ez pedig mérhetetlenül szomorú...
Nem gondoltam volna, de visszasírom az egyetemet. Hiányzik. Nagyon. Még ez a csinos államvizsga anyag is:
a nagy hajrá káosza... az íróasztalomat meg inkább hagyjuk...
No, de nem kesergek, ez csak ideiglenes állapot, mert egy bölcsész a számok tengerén is bölcsész marad és előbb vagy utóbb visszaúszik a kizárólag betűkből álló könyvek szigetére.

Főleg ha negyedik generációs könyvmolyról van szó. Nemrég ugyanis tudatosult bennem, hogy a könyvek iránti szerelem öröklődik a családunkban.
Nagymamámnál jártam, mikor elért ez a felfedezés és megmelengette a lelkemet. Az történt ugyanis, hogy mamám kissé óvatosan megkérdezte, örülnék-e neki, ha nem ékszerrel ajándékozna meg sikeres államvizsgám alkalmából, hanem könyvvel. Azonnal rá is vágtam, hogy persze, hiszen ékszerből van elég (amúgy is inkább bizsukat hordok), könyvből ellenben sosem elég. Ezután már nyugodtan folytatta, hogy akkor nekem ajándékoz valami kifejezetten értékeset, így kíváncsian követtem a nappaliba.
A nappaliról azt kell tudni, hogy az egyik falát egy hatalmas könyvespolc foglalja el, amelyen a családi gyűjtemény található. Azért mondom családinak, mert még dédpapám kezdte el gyarapítani és mamám vitte tovább. Például minden klasszikus megvan Shakespeare-től Mikszáthon át Tamási Áronig.
Szóval ebből a gyűjteményből kaptam meg az egyik sorozatot, amely öt vastag kötetből áll és ráadásnak harmadik kiadás, vagyis valóban értékes darab. Számomra azonban az eszmei értéke az, ami felbecsülhetetlen.
Ezeket a könyveket dédapám vette az 1930-as években. Elolvasni sajnos már nem tudta őket, mivel közbeszólt a háború és kisebb gondja is nagyobb volt, mint a történettudomány tanulmányozása és az utána következő évek sem hoztak nyugodt, olvasgatós időszakot, így a könyvek maradtak gyakorlatilag lapozatlanul.
Mikor levettem őket a polcról és leporolgattam, át is lapoztam gyorsan és tényleg úgy tűnik, eddig még senkinek sem volt ideje vagy kedve végigolvasni őket. Nagymamám gondosan őrizgette és óvta őket a polcon közel 60 évig és most átköltöztek hozzám. A negyedik generáció kezébe kerültek és mi ez, ha nem bizonyíték arra, hogy a könyvmolyság valóban öröklődik.

Nem ígérhetem, hogy könyvörökségemet a közeljövőben végig fogom olvasni több okból is. Egyrészt nagyon vaskos kötetekről van szó és mivel tudományos munkák, nem épp könnyű esti olvasmányok. Másrészt, ahogy említettem a bejegyzés elején, mostanában nincs túl sok energiám olvasni és ezt jól bizonyítja a várólistám létszámának állandósága.
könyvheti zsákmányom
A polcomon pihenő könyvek közül hármat még a Könyvhéten szereztem be, júniusban. Igen, ott is jártam, méghozzá két napon is és jól bevásároltam. No, nem csak magamnak, mivel Ribizly barátom megkért, hogy hozzak neki két könyvet, ami enyhítette kicsit a tényt, hogy kifosztottam a Maxim Kiadó standját. Szépséges könyvjelzők begyűjtése sem maradhatott ki és bár nagy volt a kísértés, végül nem csábultam el zsákbamacskára.
Vegyes érzéseim vannak egyébként ezzel a zsákbakönyvvel. Egyrészt nagyon ötletes és izgalmas, másrészt viszont könyvekről van szó, és én könyvet csak alapos megfontolás után veszek. Szeretem átfutni a fülszöveget, belelapozni, megnézni, kinek mi volt eddig a véleménye róla és bár nem a borító alapján mondok ítéletet, néha az is sokat segít a döntésben. Szóval, habár nagyon ötletesnek tartom, eddig még nem éltem vele. Majd talán egyszer, ha épp nem lesz semmi, amit előre kinézek magamnak. (Oké, ahogy magamat ismerem és a kívánságlistám alapján, ez nem a közeljövőben lesz...)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése