2015. augusztus 5., szerda

Serena

Ha lehetőségem adódik rá, mindig előbb a könyvvel kezdek, mielőtt megnézném a filmadaptációt. Erre a történetre is a mozielőzeteseknél bukkantam és bár a könyvtárban egyszer már belefutottam, a film volt az, ami meghozta végül a kedvemet. Szóval kivettem, elolvastam és most jöhet a film.
A borító megtévesztő, mivel romantikus lányregény hatását kelti. Meg is kérdezték tőlem, mikor épp olvastam, hogy az-e, amin jót nevettem. Nem, ez nem romantikus és nem is lányregény. Sőt, be kell vallanom, nem is igazán tudom, hová tenni.
432 oldal, vagyis nem túl vastag könyv, mégis eléggé hosszúnak tűnik.
Fülszöveg:
"A New York Times az év egyik legjelentősebb könyvének választotta. A díjnyertes bestsellerszerző, Ron Rash a kapzsiság, a korrupció és a bosszú gótikus meséjét varázsolja elénk, amelynek középpontjában egy könyörtelen, erős és feledhetetlen asszony áll.
A cselekmény az 1930-as évek Amerikájában, az észak-karolinai hegyvidék vadonjában játszódik, hátterében az épp kibontakozóban lévő környezetvédelmi mozgalommal."
Ez a fülszöveg csapnivaló. Minden könyvön van reklám, de ez a direkt magasztalás inkább elrettent, mint vonz. Ráadásul semmit sem árul el a cselekményből, igaz joggal, és túl sokat ígér.
Vegyük sorra: kapzsiság és korrupció pipa, akad belőlük bőven és a bosszú is előfordul, de ez nem gótikus mese. Legfeljebb elrettentő tanmese az ember szívtelenségéről és a nehéz életről. A középpontban valóban egy asszony áll, a címben is szereplő Serena, de se nem erős, se nem feledhetetlen és bár kegyetlen, inkább pszichopatának mondanám. Amerika stimmel, 1930-as évek szintén, bár aki részletes korképre vágyik, csalódni fog. A hegyvidéki favágók élete nem mond sokat erről az időszakról. A környezetvédelmi mozgalmat illetően pedig hatalmas a csalódás.
Gondolom, ebből már látszik, hogy nem lett a szívem csücske ez a könyv, mondom is, miért:
Rettentően unalmas és vontatott. A nyelvezetében nem találtam semmi szépet és minden csavar teljességgel kiszámítható volt. Ron Rash rengeteg információt zúdít az olvasókra fákról, növényekről és ahol csak lehet dicsőségesen zengedez a főhősnőről és mindezt olyan érdektelen stílusban teszi, hogy gyakran elkalandoztak a gondolataim. (Ez pedig nem szokásom, még a müzlis doboz oldalát is nagy figyelemmel olvasgatom.)
A szereplők jelleme szörnyű. Egyiknek sincs lelke, egyikőjük érzelmei sem bontakoznak ki igazán és bár két oldalra állíthatók, az én szememben mindegyikük rossz volt. Senkit sem tudtam megkedvelni egy picikét sem, még a gyereket se.
Serena, ahogy említettem, pszichopata, mert teljesen érzéketlen, megszállottja az erőnek, amivel csak a gyengeségét bizonyítja és a hatalomvágya a lelkiismeret teljes hiányával párosul. Hiába szép és mutat jól a nyeregben karján egy madárral, förtelmes nőszemély és bosszantó, hogy nem mindenki látja ezt.
Pemberton olyan akár egy bábú. Papucs férj, mindent a felesége engedélyével tesz, még szerintem mosdóba sem mer kimenni anélkül, hogy szólna neki. Csak sodródik az eseményekkel, önálló véleménye vagy akár gondolata nincs, mindent pénzzel próbál elérni. És hogy ő se maradjon ki a pszichés analízisből, adrenalinfüggő.
Rachel csupán a konfliktushelyzet miatt került középpontba és tipikus buta liba. Persze fejlődik, a gyermeknevelés mindenkit megedz kicsit, de később sem bizonyítja az életrevalóság túl sok jelét. Az apja iránti érzelmi válsága pedig pont hidegen hagyott.
A többi szereplő három csoportba sorolható: irritáló üzletemberek, Pembertonék ellenségei és okoskodó munkások. Az író ugyanis azzal töri meg a fafajták és Serena idomainak ecsetelését, hogy leírja a favágók párbeszédeit. Ez három okból nem segít a könyvön. Egyrészt ők sem épp szimpatikus figurák. Másrészt a tájszólás, vagy ha úgy tetszik parasztos beszéd, nem segít a könyv nyelvezetének élvezetessé varázsolásában és harmadrészt ezek a részek is teljesen érdektelenek.
Azonban még mindig lehetett volna valami jó ebben a könyvben, ha a fülszövegben beígért környezetvédelem ki lett volna bontva. Az író egyszerűen felhasználta a konfliktusok árnyalásához, de azonkívül, hogy elsütötte a "környezet jó, ha bántod, nem vagy jó" alaptényt, semmit sem mutatott ebből a bizonyos mozgalomból. Nem tudni például, hogy a természetvédelem támogatói, miért lettek azok, mit akarnak ezzel elérni és úgy általánosságban, milyen a közhangulat ezzel kapcsolatban. Ráadásul, védjük a zöldet üzenet ellenére nagyon sok benne a pusztítás. Tudom, elrettentő példa, de én ezt sosem tartom jó ötletnek. Egyszerűen nem élvezem a céltalan öldöklést, így még kevésbé élveztem a könyvet.
Összességében tehát egy lassú, kissé dagályos könyv unszimpatikus szereplőkkel, nem épp kellemes környezetben, teljesen kiszámítható fordulatokkal. Untam.
Kizárólag azoknak ajánlom, akik bírják az eseménytelen cselekményt és a sok negatív karaktert. Természetvédelmi témára vágyók pedig inkább kerüljék.

Extra:
Mint említettem, a történetből film is készült Jennifer Lawrence és Bradley Cooper főszereplésével. A lassú cselekménynek általában jót tesz a mozivászon és ahogy az előzetesében láttam, nagyobb hangsúlyt fektettek a karakterekre, így kíváncsi vagyok. Valamikor azért megnézem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése