Mikor megtudtam, hogy kiadják Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplóját, rögtön tudtam, hogy el fogom olvasni. Aztán az egyik könyvesboltban megnéztem fizikailag is és felmerült bennem a kérdés: Mégis mikor fogok sort keríteni erre a két kötetes, önvédelmi eszköznek is használható kötetre? Összesen ugyanis 1274 oldal két A/4-es, kemény kötést kapott "könyvecskében". Semmilyen tekintetben sem egy könnyed esti olvasmány. Hacsak nem karizomra gyúr az ember...
Egy ideig tehát csak szemeztem vele, majd gondoltam egyet és belevágtam. Szépen apránként haladtam. Az első kötetet még tavaly lapoztam végig meglehetősen hosszú idő alatt, míg a második kötetet most, pivel több mint két hét alatt befaltam.
Jaffa Kiadó igazán szép munkát végzett. A borító tökéletes, beleértve a visszafogott színvilágot és piros pont jár a belső borítóra nyomott eredeti, gyorsírásos kéziratképért. A lábjegyzetek remekül kiegészítik az olvasottakat és a könyv végén szereplő függelékek rendkívül praktikusak.
Összességében tehát remek munka és egy kifejezetten érdekes és egyedülálló olvasmány. Ezúton is köszönöm Fanninak, hogy írt rendületlenül és engedte, hogy az utókor belepillanthasson ezekbe a sorokba.
Fülszöveg:
"Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni gyorsírásos naplójában örökítette meg házasságának éveit. A napló magánéletének dokumentuma, teljes nyíltsággal beszél minden problémájáról. Az első bejegyzéseket 1935-ben egy fiatal, huszonhárom éves nő vetette papírra, aki éppen házasságra készült szerelmével. Az utolsó lapokat 1946-ban egy még mindig nagyon fiatal, mindössze harmincnégy éves asszony írta, aki akkor tudta meg, hogy két évvel korábban megözvegyült, férjét 1944-ben megölték. Ezután még hét évtizedet élt. Úgy őrizte Radnóti Miklós emlékét, hogy hallgatásával vette körül."
Ez egy napló és egy napló más olvasói attitűdöt kíván. Egyrészt nincs konkrét "cselekmény", kicsit csapong, ahogy a szerző gondolatai ugrálnak egyik dologról a másikra. Másrészt rendkívül személyes és most nem csak az intim részletekre gondolok, hanem a tényre, hogy míg Fanninak például egyértelmű volt, hogy ki Hermi vagy Tóni, az olvasónak korán sem világos, hogy előbbi Milch Hermina, utóbbi pedig Szerb Antal. A lábjegyzetek és a névmutató természetesen segít megfejteni a szóba kerülő személyek kilétét, mégsem mindig egyértelmű, ki kicsoda. Harmadrészt pedig nem a nyilvánosság számára készített alkotásról van szó, nincs tehát benne szűrő sem érdekességi, sem érzelmi szempontból. Mégis, ha a fikciókhoz szokott olvasó belejön a sorokba, nagyon sokat fog kapni ettől a könyvtől.
Az első kötet olvasói szempontból meglehetősen unalmas. A könyv ezen fele ugyanis a legszokványosabb értelemben vett napló. Egy fiatal nő gondolatai, érzései, problémái. A sorokból kitűnik, mennyire szereti Miket, mennyire vágyja a házasságot és mennyire boldog, mikor végül sikerül összekötniük az életüket. Ugyanakkor megvannak a maguk apró-cseprő problémái. Mint minden pár, veszekednek néha, mint minden nő, Fanni elégedetlen néha. Nagyon sokat aggódik a betegségek, ráncok és Mik kopaszodása miatt, miközben kritikus szemmel alkot véleményt a környezetében élőkről. Bizony, tipikus nő, tipikus női butaságokkal és tipikus női hiúságokkal, miközben hol a gyengéd érzelmei, hol a negatív hangulata nyomja rá bélyegét a napokra.
"Mik egészen le van sújtva, és összekapunk, mert mondom: picit toljuk feljebb a könyveket. Mire az a válasz: úgy nem tudok aludni, ha azok úgy állnak."
Ugyanakkor egy költőfeleség írja mindezt, minden pletykát, így akikről ír, a huszadik századi irodalom nagy része. Irodalmi irányultságú olvasók így érdeklődve figyelhetik, milyen kedvesen ír József Attiláról vagy az említett Tóniról, míg Illyés Gyula nem épp a szíve csücske. Ráadásul egész szépen nyomon követi férje munkásságát is, lelkesen szól, ha új verset alkotott és korholón, ha nem írt már egy jó ideje semmit.
"Gyuláéknál mindig nagyon jó lenni, a miliő teszi, az ízlés és a csodálatosan sok remek könyv, amiket már nézni is öröm, bár csak távolról lehet, mert Gyula rendkívül ideges, és rossz néven veszi, ha kézbe veszik és úgy szemlélik a könyveit, ez már súlyos mánia nála, nem úgy, mint Miklósnál, aki ehhez képest szelíden bogaras csak."
A naplóból azonban nem csak egy költő alakja jelenik meg az olvasónak, hanem egy férjé is és itt jön a képbe az intimitás. Fanni mindezt magának írta, ezért ha úgy tetszik, nem cenzúrázta. Nyíltan szól benne házaséletük testi vonatkozásáról, abortuszairól, sőt még kicsapongó gondolatairól is. A kapcsolatuk számomra épp ezért volt rendkívül emberi és érdekes. Szinte mindent megbeszéltek egymással, Fanni más férfiak iránti vonzalmát is megosztotta férjével, aki csak nevetett rajta, bár néhol felszikrázott egy csipet féltékenység. Ezek azonban csupán gondolati "vétkek" voltak és hasonlóra biztatta Miket is, aki viszont átlépett egy határt Beck Judittal. A sorok tehát nyomon követik házasságuk felhőtlenségét és válságát egyaránt és ez az a személyesség, amitől a kötet többé válik az irodalomkedvelő olvasók számára, mint egy egyszerű visszaemlékezés.
A második kötet pedig túlmegy mindezen.
"Soha nem fordult meg a fejemben, de ezekben a napokban mégis, először, hogy nem lehet megmaradni ebben az országban, ha egyáltalán túléljük. Csak Mik és művészete köt most már ide, úgy érzem, ahol eddigi egész életünkön át csak sebeket szereztünk, fájdalmasan, érdemtelenül, és ahol a nép ilyen végtelenül elaljasodott és elhülyített."
Az igazi háborús jelentés ezzel a kötettel veszi kezdetét. A fokozódó bizonytalanság és veszély, majd a háború borzalmai, szinte orrba vágják az olvasót. Női szemszög, női hang és hátország, mégis elképesztő a pusztítás.
Budapest ostroma kifejezetten megrázó a bombákkal, hideggel, egymást váltó német és szovjet katonákkal, az erőszakkal, melyet a lakosságnak (és különösen a nőknek) át kellett élniük, miközben nincs élelem és nincs hír a távol vagy csupán a Duna túlsó partján rekedt hozzátartozókról, ismerősökről.
1944 novemberétől az olvasó egyre jobban szorong, ahogy újra és újra olvassa Fanni könyörgő sorait Istennek, hozza vissza a férjét épségben.
"Költőfeleség akarok lenni megint, és boldogan hazajönni az újonnan született vershez, és órákat beszélni Mikkel egy-egy kötőszó vagy kép felett, és lesni, hogy javítja ki mindig jobbra és jobbra, látszólag nem odafigyelve, és valami egész más munkába mélyedve közben."
Mikor pedig két év után véget ér a remény, az a Fanni, aki a sorokban szól, már nem a ráncok és férje sikeréért aggódó hölgy, hanem egy lélekben megtört, mégis rendkívül erős nő, aki még mindig úgy szereti férjét, ahogy a világon senki mást.
Az olvasó tehát nem egyszerű háborús jelentést és egyéni szenvedést kap, hanem valami mélyebbet. Gyászt, veszteséget és feldolgozást. Fanni ereje és küzdelme kifejezetten inspiráló még úgy is, hogy az olvasó vele együtt érzi az özvegység fájdalmát.
"Életem volt a könyvtár, ahogy végigsimogattam a szememmel jólesőn, hogy ezt is, azt is elolvashatom, megtanulhatom még. Milyen csodálatos volt a magány a könyveink között. Most ettől is megfosztva."
Ez a könyv tehát egy különleges műfajban, különleges személy által íródott. Egyszerre korrajz, irodalmi körkép, háborús jelentés és egy házasság emlékezete. Nagyon örülök, hogy elolvastam és csak biztatni tudok rá mindenkit, aki érdeklődik iránta.
Irodalomban jártas személyek előnyben, de bárki kézbe veheti, ha szereti Radnóti verseit és kíváncsi rá, ki írta őket, ha bepillantana a második világháború egy szeletébe, vagy egyszerűen csak érdekli, milyen lehet költőfeleségnek lenni. A terjedelem és az első kötet nőies fecsegései senkit se riasszanak vissza, hozzátartoznak a valósághoz.
Zárszónak még egy idézet a könyvből:
"Lehet az, hogy a költő a síron túl is költő marad elsősorban, és nem csak megkínzott, levásott hús és csont?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése