Csontbrigád

Az "illene elolvasni" listámon nem csupán konkrét könyvek, hanem szerzők is szerepelnek. Rejtő Jenő már egy jó ideje felkerült erre a listára és most végre kanyaríthatok egy pipát a neve mellé.

A Csontbrigád talán a legkomolyabb hangvételű regénye. Nem hosszú, kiadástól függően 300 oldal körül mozog a terjedelme. A borítója is ennek megfelelően változatos. Én a mellékelt csontosat olvastam.

Az a baj a "klasszikus" művekkel (ponyva ide vagy oda, Rejtő azért klasszikusnak számít), hogy a fülszövegek túl sokat árulnak el a cselekményből. Mintha attól, hogy az ember olvasás nélkül is hallott róla, már nem is számítana a meglepetés kellemes ereje. Épp ezért a fülszöveget önkényesen megkurtítottam kicsit:

"A Csontbrigádot Rejtő nem más műveiből ismert fortélyos stílusában írta: egyszerű bűnügyi regény ez. Az alaphelyzet egy megsértett gentleman-agreement játékára épül. Az idegenlégió viszontagságaiban megfáradt két barát – Henry Fécamp és John Carew – elhatározza, hogy egyikük a másik halála árán leszerel a légióból. A szabadító ötlet Carewé: egyikük egy már elkövetett gyilkosságot – a másik bizonyító feljelentésének segítségével – vállal magára."

Nem mondom, hogy nem voltak magas elvárásaim, mert akadt néhány. Egyrészt Rejtő, mint nagymamám kedvenc szórakoztató írója, kifejezetten humoros színben tűnt fel előttem. Másrészt a képregényváltozatokba bele-beleolvasgattam és tetszettek és harmadrészt úgy gondoltam, ennyi ember (mert rajongóinak száma nem apad) nem tévedhet. Mindezek fényében talán nem a legokosabb választás volt pont a legkomolyabb munkájával kezdeni.

Szeretem a fekete humort és a szarkazmust, ezért nem szokott zavarni a kissé lehetetlen humor. Ennél a könyvnél mégis kellett vagy száz oldal, hogy bele tudjak merülni. Az eleje számomra túlságosan zavarosnak hatott, egyik mellékszál követte a másikat, rengeteg kiegészítő információ bukkant fel a lapokon és nem tudtam eldönteni, csak tölteléknek vannak, vagy esetleg szerepük is lesz. A szereplők hasonlóan népesen és kissé kaotikusan váltották egymást.

Aztán befutott a Csontbrigád és a komoly vonal megfogott. Azzal pedig, hogy megtaláltam a könyv üzenetét kezdtem belerázódni a sivatagi kavalkádba. A kötet utolsó harmadára a humor is elért. Nagyon abszurd, néha szinte fáj, de itt-ott jókat kuncogtam az őrülteken. Ebben a könyvben ugyanis senki sem normális, ki klinikai, ki lélektani értelemben. Sok elmebeteg együtt azonban garantálja a szórakozást, ha az ember vevő a kissé őrült humorra. Csakhogy a könyv végére ez a meglelt lendület elhagyott és ugyanolyan szkeptikus ábrázatom lett, mint a regény kezdetén.

Ezzel az összefoglalóval csak azt akartam éreztetni, hogy micsoda hullámvasút volt számomra az olvasás. Nyitottan és lelkesen kezdtem, néhol fülön is csípett, de összességében nem fogott meg.

Az üzenet kétségtelenül megvan benne. Méghozzá egy kifejezetten gentleman üzenete van, ami mindig aktuális. Rejtő kreativitásban nem szenved hiányt és a humora tényleg sziporkázik főleg egy sivatagi délibáb társaságában iszogatva. Csakhogy nem én vagyok a célközönsége.

Ez most lehet csúnyán hangzik, de nekem ez a könyv nagyon ponyva volt. Nehéz volt követni a szöveget az állandó ugrándozások - térben és időben egyaránt - miatt, a szereplők rajzfilmfigurákra hajaztak és a történet hitelessége is hagyott maga után nem kevés kivetnivalót. Nem vagyok krimirajongó, ez tény, de ha az lennék, sem feltétlenül tetszene ez a minden összevág érzés, ami a regény végére belepett, mint porszemek a múmiát. Lehet véletleneket használni, hiszen az élet is tele van velük, de nem lehet kizárólag belőlük építkezni. Hiányzott, hogy elhiggyem, amit olvasok. A szerelmi szál pedig egy klisés kötelező elem volt tartalom nélkül.

Mielőtt megkövezne minden rajongó - élükön a nagymamámmal - megjegyzem, ez nem azt jelenti, hogy rossznak tartom a könyvet. Legalább annyi pozitívumot látok benne, mint negatívumot, de ez nem az én világom. Nem az én ízlésemnek való, nem nekem íródott se műfajt, se stílust tekintve.

Épp ezért azoknak ajánlom, akik jó barátságban vannak a krimikkel, akik nem vetik meg az abszurd humort és akik csak szórakozni vágynak, bár ezt a téma nem teljesen garantálja.

Kiegészítés:

Egy könyv nem könyv felkiáltással, azért nem adom fel Rejtő-olvasó pályafutásomat. Ez egy komoly könyv volt, hát szeretnék próbát tenni egy kifejezetten könnyeddel. A megkerült cirkáló például ígéretesnek tűnik.

Olvasóimat ezért arra buzdítom, ha kedvet éreznek hozzá, tegyenek csak próbát az egyik Rejtő regénnyel, mert bizony vannak szerzők, akiktől igen is illik olvasni valamit.