Megnyílik az ég

A kiegészítő sorozatokkal szemben többnyire szkeptikus vagyok. Hiába van meg bennük a potenciál, hogy visszarepítsenek egy megszeretett világba, ott a lehetőség a bukásra is. Az eredeti történet már kicsúcsosodott, nem lehet tovább fokozni, legfeljebb árnyalni. Ez az árnyalás pedig néha kissé izzadtságszagú, főleg ha az előzmények magasra állították azt a bizonyos lécet.

Jelen kötettel szemben is ilyen fenntartásaim voltak, végül mégis győzött a kíváncsiság. Ez a kíváncsiság azonban nem engedett el kötögető szörnyet mint Dani kíváncsisága, csak felszabadított bennem még több rajongást az apokaliptikus Dublin iránt.

Mielőtt azonban nekiállok fellelkesülni, hogy "Haver, ez mennyire király volt!" szükség van néhány kiegészítő információra.

Tehát volt egyszer egy Tündérkrónikák sorozat, amely öt kötetből állt. (Összefoglalás ITT olvasható.) Mindegyik részben akadt kaland, humor, remek karakterek és sok-sok titok, míg a végére olyan szépen összekuszálódtak a szálak, hogy a Vörös Banya kötőtűi sem bogozhatták volna ki őket egykönnyen. A sorozat mégis lezárult, elvarrta a szálakat, a főhős megkapta a végszavát és így tovább. Csakhogy a világ nem menekült meg, a csúnya rosszfiú rázza láncait, interdimenzionális tündérkátyúk sodródnak erre meg arra és hála a tündérek sötétebb oldalának, az emberiség egyre fogy. A világ tehát új hősért kiált, aki nem más, mint Dani Mega O'Malley, egy tizennégy éves energiabomba.

Karen Marie Moning tehát kihasználta a világban rejlő potenciált és írt még néhány könyvet Fever World címszó alatt ebben az izgalmas világban új szereplőkre helyezve a hangsúlyt. Zseniális húzás!

A borító meseszép és tökéletesen passzol a történethez. 464 oldal, ám akit elkap a láz, hamar végiglapozza.

Fülszöveg:

"Egy évvel a FLU, vagyis A Falak Leomlása után a tündérek szabadon vadásznak, az egész világ háborús övezet, és nem telik el nap békességben. Dani O'Malley ezekben a vészterhes időkben immár egyedül járja Dublin káosszal teli, sötét utcáit, és egyedül saját szabályát követi: Tedd, amit tenned kell a túlélésért!
Különleges képességek és a Fény Kardjának birtokában, Dani több mint felkészült a feladatra. Sőt, egyike azon ritka embereknek, akik meg tudják védeni magukat az Unseeliekkel szemben.
Mindez mégis kevésnek látszik, hiszen egykori barátja, MacKayla Lane holtan akarja látni, az Unseelie hercegek vérdíjat tűztek ki a fejére, és az emberek vezetője, Jayne felügyelő a fegyverére pályázik. Ráadásul Dublinban az emberek rejtélyes módon halálra fagynak, egy fagypont alatti jégtablót hagyva maguk után.
Amikor Dublin legcsábítóbb klubját is dér borítja el, Dani a klub kegyetlen és halhatatlan tulajdonosának, Ryodannak kiszolgáltatva találja magát, akinek szüksége van a lány eszére, és rendkívüli képességeire, hogy mielőbb kitalálják mi fagyasztja meg az embereket és tündéreket… Ráadásul Ryodan megtesz bármit, hogy Dani biztosan együttműködjön.
Pisztolygolyókat, agyarakat és öklöket kerülgetve, Daninek áruló alkukat és kétségbeesett szövetségeket kell kötnie ahhoz, hogy megmentse szeretett Dublinját, mielőtt a környéken minden és mindenki megfagyna."

Ez a fülszöveg bőven sokat árul el a cselekményről, így nem kívánok többet szólni róla, véleményemben inkább a kivitelezésre helyezem a hangsúlyt.

Habár Dani nem most szólal meg először, hiszen a Tündérkrónikák utolsó két részében párszor felváltotta Mac nézőpontját, itt bontakozik ki igazán. Gyorsan megszerettem a karakterét, mert szuper képességek ide vagy oda, érezhetően tizennégy éves. Megvan benne a kamaszok bátorsága, makacssága és kíváncsisága. Mindez pedig rengeteg bajba sodorja, amitől a cselekmény végig nagy fordulatszámon pörög. Nincs üresjárat, Dani egyik veszélyes kalandja váltja a másikat és nem sokat töpreng az érzelmein.

"Szerintem a halogatás a hármas számú tétel a hülyeségek listáján. Így is pontosan ugyanott köt ki az ember, ahol nem akar, pontosan ugyanazt teszi, amit nem akar, csak annyi a különbség, hogy közben elfecsérli azt a sok időt, ami alatt valami élvezeteset tehetett volna. És ami még rosszabb: valószínűleg egész idő alatt stresszeli magát és szar a hangulata. Ha tudjuk, hogy valami elkerülhetetlen, gyürkőzzünk neki, és legyünk túl rajta. Lépjünk tovább. Az élet rövid."

Moning belejött az akciójelenetek írásába. Már nem próbálja megkerülni őket és ez kifejezetten jót tett a könyvnek. Tündéres fantáziája pedig kiapadhatatlannak bizonyul. Mikor az ember azt hinné, látott már minden veszélyes Unseelie-t, hoz néhány újat, amelyektől még a hercegek is idegesek lesznek. A kaland tehát borítékolva van.

Mikor pedig "szuperhősök" verekednek szörnyekkel és ezek a hősök nem épp kedves hősök, garantált a szórakozás. Míg Mac körül a tesztoszteronfelhő az erotika irányába fordította a dolgokat, addig Dani estében a nagy és veszélyes férfiak, még ha közülük az egyik egy halált hozó szextündér is, a verbális erőfitogtatásig jutnak. A szöveg ezért úgy pörög, mint jéggé fagyott húscafatok a levegőben és az olvasó jókat kuncog az abszurd helyzetekben marakodó meglehetősen vegyes szupercsapaton.

Apropó szextündérek, hiába tizennégy éves a főhős, ez a könyv bizony korhatáros. A tündérhercegek nem mindig fogják vissza magukat, Barrons haverjai sem az önmegtartóztatásról híresek és a cselekmény jelentős része egy night klubban játszódik. Ha pedig ez nem lenne elég, a szereplők többségének cseppet mocskos a szája. Semmi durvulás, csak káromkodnak, ha idegesek és tekintve a gyilkos hajlamok nagy arányú jelenlétét és Dani kamaszos viselkedését, gyakran idegesek.

Ha már szóba került Barrons meg a haverjai, Ryodan is hozza az elvárt formát. Igaz, Barrons után az ember már nem lepődik meg, ha a fizika vagy akár tündérfizika törvényei nem fognak rajta. Talán pont ezért, az előzménykönyvek ismertében, nem hozott olyan nagy és megdöbbentő csavarokat ez a történet. A jeges rejtélyt például előbb megfejtettem, mint a szereplők.

Azért még így is akad bőven kérdőjel, Táncos maga a kérdőjel. A kalandok tehát, bár a kötet fagyosan elsődleges konfliktushelyzetét megoldották, folytatódnak tovább. Moning ráadásul most sem szégyellt függővéget kanyarítani az utolsó oldalakra.

Összességében tehát, Haver, nagyon tetszett. Izgalmas volt, rendkívül szórakoztató és kedvem támadt újra kézbe venni a Tündérkrónikákat.

Bátran ajánlom mindenkinek, aki az előző könyveket olvasta és szerette. Azoknak pedig, akik még nem találkoztak halálos tündérekkel, csak ennyi mondanák: Haver, mire vártok még? Tündérkrónikákkal érdemes kezdeni.

Kedvenc idézet a könyvből:

"Zene nélkül mind szociopaták vagy halottak lennénk."

Kiegészítés:

Sajnos nem tudom azt mondani, rohanok a könyvesboltba megvenni a folytatást, mert a magyar megjelenése bizonytalan. Pedig már nem csupán a második (Burned) hanem a harmadik (Feverborn) könyv is megjelent angol nyelven. Cor Leonis Kiadó azonban eltűnt egy picit és mikor visszatértek, valamiért jegelték ezt a sorozatot. Nem igazán értem, hiszen Moning könyveinek szilárd olvasóbázisa van, amit az írónő másik kiegészítő sorozatának útjára indításával meg is próbálnak kiaknázni.

Bizony a Fever World második kötete helyett a Felföldi krónikákba kezdtek bele. Utóbbi is kapcsolódik a Tündérkrónikákhoz, mert előzmény sorozat, de egy picit más a műfaj. A borító és a fülszöveg alapján nekem legalábbis A Felföld ködén túl mezei erotikus könyvnek tűnik csipet tündérporral meghintve. Ráadásul ez a sorozat nyolc kötetre rúg, így főleg nem értem, miért kellett ebbe is belekezdeni, a már megkezdett folytatása helyett...

Azért reménykedem benne, hogy ahogy a Tündérkrónikák összes része viszontagságokon át de eljutott a magyar olvasókhoz, úgy a Fever World sem hagyja magát és megjelenik magyarul a folytatás.