2016. március 2., szerda

Mozgóképek XLII.

Az elmúlt napokban különféle okok miatt (2016 úgy néz ki, nem az én évem...) megcsappant picit a megtekintett filmek száma. Most tehát csak öt filmről tudok beszámolni, ám ebből kettőt moziban láttam, így végeredményben ez sem olyan rossz arány.

A hercegnő és a pilóta
"A film Inumura Koroku háborús-fantasy regényének feldolgozása, melynek főszereplője Charles Karino, egy zsoldos pilóta, aki egy nap szokatlan és kockázatos megbízást kap: 12000 kilométert kell repülnie az ellenség területén keresztül, hogy célba juttasson egy lányt, Fana del Moral-t, aki nem más, mint a birodalom hercegnője, és leendő királynő. A hercegnő az utazás végén házasságával lezárná a háborút és békét hozna az országra. Karino elvállalja a feladatot, a küldetés azonban az ellenség tudomására jut, ezért a terv, és azzal együtt mindkettőjük élete veszélybe kerül."
Igen, ez az anime pont olyan, mint amilyennek az ismertető alapján látszik.  Könnyed, romantikus, kiszámítható és ha úgy vesszük, cseppet elcsépelt is. Néha azonban az ember lelkének pont erre van szüksége.
Azért, mielőtt mindenki elkönyvelné tucat romantikus történetnek, mentségéül felhozom néhány pozitív tulajdonságát, amelyek kiemelik a sok klisé közül. Egyrészt nem csöpögős, mert bár romantikus, nem sziruposan ragadós és ezt a lezárás tökéletesen megkoronázza. Másrészt erőteljes benne a háború ellenes gondolatvilág és bár szokványos kirekesztés és becsület kérdéseit boncolgatja, nagyon szépen teszi. A grafika nagyon szép, a légi veszedelmek izgalmasak és nekem nagyon tetszett a két főhős kapcsolata.
Összességében tehát minden klisés motívuma ellenére tetszetős anime. Azoknak ajánlom, akik könnyed filmre vágynak és nem zavarja őket, ha megbújik bennük némi pozitív mondanivaló.

Deadpool
"A szuperhősök korát éljük, de vár még néhány meglepetés. Wade Wilson (Ryan Reynolds) a különleges erőknél szolgált, azután zsoldos lett. Egy furcsa, alig legális kísérlet eredményeképpen a szervezete meghökkentő képességekre tett szert: hihetetlenül gyorsan meggyógyul, bármi baj éri.De nem ez az egyetlen fegyvere: őrült, gonosz humora is van - és nem fél használni.
A szupererős ember, aki a valóságból átlépett a hősök birodalmába, most élete legnehezebb háborújába indul: bosszút akar állni azon az emberen, aki egykor majdnem tönkretette őt."
Picit tartottam ettől a filmtől. A Marvel filmekkel jó barátságban vagyok, de vígjátékok esetében nem szeretem, ha a készítők túllőnek a célon és itt ez a veszély állt fenn. Szerencsére azonban kellemesen csalódtam.
Maga a történet itt is elcsépelt, de ez gyakorlatilag senkit sem érdekel. Egyrészt, mert a nyitány ütős, nekem legalábbis nagyon tetszett a balhé az autópályán, másrészt, mert a főhős elbűvölő. Ronda és mocskos a szája, de pont ettől szerethető figura. A karakter tehát elviszi a hátán ezt a filmet és erre szükség is van, mert az akció, főleg a végén, lapos lett. A kezdeti harcjelenethez képest, a mentsük meg a nőt misszió lerágott dinoszaurusz lábszárcsont. Nem vagyok nagy akciófilm rajongó, ezért a robbantgatások és "csépeljük egymást órákon át, mert olyan kemények vagyunk" figura sem a szívem csücske. Látványra pedig, hát, az X-men vonal hagyott maga után némi kivetnivalót.
Ettől függetlenül tetszett és azt mondom, aki Marvel filmre vágyik a viccesebb fajtából, semmiképpen se hagyja ki.

Regression
"Egy fiatal lányt szexuálisan zaklatott az apja, de a férfi nem emlékszik rá, hogy akár egy ujjal is hozzáért volna lányához. Zavar ejtő történetük egy olyan összeesküvés középpontjává válik, mely sokkolja a közvéleményt."
Habár nem értékelték túl sokra ezt a filmet, kíváncsi voltam rá. Szeretem a thriller műfaját, főleg ha társadalmi kérdéseket boncolgat és Emma Watson azok közé tartozik, akik már a nevükkel felkeltik a kíváncsiságomat egy-egy film iránt.
Megint jól jön, hogy egyszerre több szempontból tudom nézni a dolgokat. Ez a film ugyanis elég lassú, sőt már-már unalmas és a csavar sem igazán üt, mert ha a néző látott már hasonlót, könnyedén megsejti, mi lapul a háttérben. Azonban, ha eltekintek a szokványosan unalmas összképtől és csak a mondanivalóra fókuszálok, meglátom a film értékét is. A tömeghisztéria egy kifejezetten érdekes téma és megérdemli a figyelmet, akár ilyen gyengécske filmen is. A szektákról alkotott kép tehát átjött a filmből és így ha a néző el is bóbiskolt közben, azért kapott néhány érdekes gondolatot is.
Tehát nem mondom rossz filmnek, de kifejezett érdeklődés nélkül senki s kezdjen bele, mert unni fogja.

Omoide no Marnie
"Annát rossz egészsége miatt nevelőszülei a vidéki rokonokhoz küldik. A zárkózott lány nehezen szerez barátokat, és azt hiszi, szülei az állami támogatás miatt fogadták örökbe. Ilyen terhes gondolatokkal érkezik meg vidéki rokonaihoz, ahol szabadidejét rajzolással tölti. Majd megismerkedik Marnie-val, aki a kis öböl túloldalán lévő különös nyugati házban él. A ház nappal elhagyatottnak tűnik, ám napnyugtával mindig világosság szűrődik ki az ablakon, ahol Marnie, egyedül, szüleitől távol él. A két magányos lány rögtön barátságot köt, és egymás támaszai lesznek. Annát azonban furcsa álmok kísértik, és Marnie véletlenszerű eltűnései is aggasztják"
Ghibli film és ezzel talán mindent el is mondtam.  Nagyon szeretem a munkájukat és most sem csalódtam bennük.
Ez egy nagyon hangulatosan érzelmes történet pont megfelelő mennyiségű drámával és mondanivalóval. A grafika pedig a kicsit régebbi aniéket idézi.
Nekem nagyon tetszett ez a történet és mivel senkinek sem szeretném elrontani a meglepetés erejét (oké, én kitaláltam, mi a két főhős közötti kapcsolat) inkább csak annyit mondok, nagyon tetszett és bátran ajánlom mindenkinek. Ghibli rajongóknak egyszerűen kötelező.

A fiú
"Egy amerikai lány pénzkereset gyanánt egy angliai családnál helyezkedik el mint bébiszitter. Azonban a gyermek akire vigyáznia kell nem más, mint egy 8 éves gyermek mására készített porcelánbaba. A háziak által szabott szabályokat nem szabad megszegni, mivel azok be nem tartása súlyos következményeket von maga után. Néhány nem várt esemény arra enged következtetni, hogy a baba talán nem is olyan élettelen."
Mikor megnéztem ennek a filmnek az előzetesét, jót nevettem. Egyrészt nevetségesnek találom a kísértet babákat, másrészt pedig úgy tűnt, a film sem igazán veszi komolyan magát. Valahol azonban mégis motoszkált bennem némi kíváncsiság, így mikor gyorsan kellett mozifilmet választani és pont ezt adták, rábólintottam.
Szokványos filmnek indul, szokványos felállással. A főhősnő menekül a múltja elől és belecsöppen egy másik sötét múltba, amihez hozzájön az ijesztő porcelánbaba. A készítők persze mindent meg is tettek az ügy érdekében, hogy minél ijesztőbbnek hasson. Csakhogy van benne egy csavar, amitől a szokványos film kilép a kliséből és átlábal egy másik klisébe. Ez a váltás azonban önmagagában feldobja a filmet. Az említett csavar miatt azt kell mondanom, nem is olyan rossz. Ettől persze nem lett a kedvencem, de legalább látom rajta az igyekezetet.
Azoknak ajánlom, akik nem rettegnek a porcelánbabáktól (vagy pont akik igen, mert úgy izgalmasabb), akik szeretik a nagy csavarokat (ezt most én sem találtam ki) és jóban vannak a klisékkel.

Értékelés:
Omoide no Marnie           ->  10
A hercegnő és a pilóta      ->  9
Deadpool                          ->  8
A fiú                                 ->  7
Regression                        ->  6

Zárszónak az elmúlt hónap számomra legjobb filmjének dala: 
Priscilla Ahn - Fine On The Outside


2 megjegyzés:

  1. A hercegnő és a pilótáról még nem hallottam, fel is került a megnézendők listájára.
    When Marnie was there-t én is nem olyan rég láttam, szívet melengető alkotás. :)
    A Deadpoolt is megnéztem, de érdekes mód mostanság egyáltalán nem kötnek le az üzenet nélküli filmek. Ahogy te írtad, eléggé dinoszaurusz csontos. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valahogy nem lepett meg, hogy ismét egy véleményen vagyunk. :)

      Törlés