Rózsaszín pöttyök X.

Habár a könyvek azok, amelyekkel szemben időről-időre gyengének bizonyulok és csak nagy lelki erő árán tudom legyőzni a könyvvásárlási késztetést, néha előjön belőlem a tipikus lány is. Ebben a bejegyzésben ezért ezeket a lányosan gyenge pillanataimat foglalom össze az elmúlt hetekből.

A mellékelt kép nem hazudik, nekem nem a cipők a gyengéim. (Oké, egy bizonyos cipőtípus az...) Mezítláb azonban mégsem járhatok, így időnként cipővásárlásra vetemedem. Ez pedig estemben nem egyszerű, amire tanúim is vannak.

Queen B. jegyezte meg egyszer, hogy nálam a cipővásárlás kész tortúra. Vagy kíntúra, attól függ, honnan nézzük... Mindezt pedig arra az ominózus esetre alapozta, amikor egy teljes délutánt töltött velem végigjárva a főváros majdnem minden cipőboltját és a túra végére, nos, cipőt azt nem vettem.

Tehát nem vagyok egyszerű eset, leszámítva a tornacipőt.

Történt ugyanis, hogy unokatestvérem felhívott, megyek-e velük Glamour-napokra. Mivel munka miatt pont el kellett utaznom, azt feleltem, sajnos nem. Aztán, mielőtt letettem volna a telefont, felcsillant bennem a cipőcentrikus nő:

- Converse boltban is van akció? 

- Igen. 

- Oké, vegyél nekem egy 37,5-st!

a szajré

Szóval gyorsan (két óra töprengés után..) eldöntöttem, melyik színből kell, elküldtem neki és vártam az eredményt. Másnap, míg én az ország másik fele felé robogtam, jött is az üzenet "Megvan a szajré!" címmel és a mellékelt képpel.

Azóta tart a szerelem, mert ez az a cipőtípus, amelyikből tudom a pontos méteremet, látatlanban is meg tudom venni és még csak meg sem követelte a szokásos véráldozatot, mint a többi cipő első viseléskor.

F. barátom megjegyezte, mikor meglátott az új tornacsukában, hogy szerinte ez az a cipő, ami sosem fog kimenni a divatból. Nos, ez engem nem különösebben érdekel, csak az számít, hogy nekem tetszik és a lábam kényelmi szempontból is elégedett vele.

Másik gyenge pontom a bögre (sosem elég belőle, hiába állnak halomban a konyhapolcon) és a cuki dolgok. Például a plüssállatok. Ha pedig ez a két dolog együtt jár, vége az önuralmamnak.

Fogatlan

Benzinkúton megállva munkatársaimmal beálltunk a kígyózó sorba és míg várakoztunk, módszeresen körbenéztünk (édességek, magazinok, cuki dolgok), mikor kiszúrtuk az aktuális pontgyűjtés tárgyát. Azonnal fellelkesültem, hogy kérjünk füzetet és pontokat, mert nekem kell egy Fogatlan. Mikor sorra kerültünk, meg is tettük, sőt Tigris még szerzett nekem, a "gyereknek" néhány plusz matricát is. Megvolt hát a boldogságom és míg letudtuk a fizetést és elindultunk kifelé, örömmel konstatáltam, hogy összegyűlt a szükséges pontmennyiség.

- Gondolom, nem állunk be újra a sorba, hogy megvegyem? - kérdeztem megtorpanva a küszöbön visszapillantva a továbbra is több méteres sorra a pénztár előtt. 

- Jól látod! - vágta rá Tigris, így sóhajtozva mentem tovább.

Azt azonban még kiharcoltam, hogy ha legközelebb tankolunk, csak ilyen típusú kútnál állhatunk meg. Ez meg is történt hazafelé, így gazdagabb lettem egy Így neveld a sárkányodat bögrével és egy cuki plüss Fogatlannal.
Még szerencse, hogy ismernek és nem néznek hülyének, hogy felnőtt fejjel oda és vissza vagyok a mesékért és a kitömött figurákért. Bár, kinek ne tetszene egy ilyen édes, fekete sárkányka?
Egyébként a képen látható fülbevalóval is ők leptek meg. Csak egy cseppet ismernek...

Még egy történetet hoztam az öt perc hírnévről.
A sztori két hónapja kezdődött, mikor egyik munkanapon tévéstábot vártunk és úgy volt, hogy nekem is beszélnem kell velük. Csakhogy összeszedtem egy makacs torokgyulladást, amit megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, ezért bosszút állt rajtam. Konkrétan Mickey egér hangszínnel áldott meg egy teljes napra. Igen, pont arra a napra. Így történt:

– Na, lányok, készen álltok az interjúra? – kérdezte egyik kollégám.
– Van egy kis gond – vinnyogtam, mint aki elszívott egy csokor héliumos lufit.
– Oké, Minnie egér, kit ajánlasz magad helyett?
– Nem kapok szinkronhangot?

Öt perc hírnevem tehát váratott magára, mert szinkronhangot nem kaptam, és lecsapott, amikor a legkevésbé számítottam rá. Így kerültem kamera elé saját, szerintem túlságosan magas hangommal, Japán iránti szeretetemet hirdető póló és kardigán kombinációban, förtelmes frizurával, ám meglehetősen király piros tornacsukában. Tehát nem repestem az örömtől, mert még azt sem szeretem, ha fényképeznek, nemhogy videóra vesznek, de megedződtem. Ezért egy másik alkalommal, mikor a kedves torokgyulladás egyik kollégámat szállta meg, már fel sem vettem a következő felkiáltást: "Szellem, de jó, hogy itt vagy! Adj interjút helyettem!" Egyszerűen sztoikus nyugalommal fogadtam a hírt és elkönyveltem, hogy azt a bizonyos öt perc hírnevet nem érdemes megváratni, mert olyan, mint a torokgyulladás, megbosszulja, ha az ember semmibe veszi.

Zárszónak hoztam egy igazán rózsaszín manikűrt. Valentin-napon vetemedtem erre a mintára.

Kell hozzá:

Pink, fehér, fekete és színtelen lakk.

Lakkozás:

Csak a gyűrűs ujjamra festettem amőba mintát, ám ez tetszőlegesen variálható. 

Az alapszín a pink. Erre jön a körmök hegyére egy-egy fekete szívecske.

A gyűrűs ujjon fehért használtam alapnak. Vékony ecsetű fekete lakkal berácsoztam, majd a kockákba x-et és rózsaszín szívecskét festettem. Nálam átlósan kijött a szív sorozat, de ez is tetszés szerint variálható.

Az egészet átlátszó lakkal fixáltam. Valentin-napra jópofa minta, de meglehetősen élénk, így csak bevállalós lányoknak ajánlom. Mivel a sötétebb színeket részesítem általában előnyben, néztek is nagyot ismerőseim ezen a kifejezetten lányos mintán.

Még egy kép Fogatlanról, mert Gideon tetszését is elnyerte: