2016. augusztus 1., hétfő

Neszebár - gasztronómia

szállodánk étterme
Folytatva bulgáriai beszámolómat, ezúttal az ételekről hoztam egy kis összefoglalót. Közben pedig elmesélem, milyen apró-cseprő kalandok során ismerkedtem meg a neszebári konyhával.
Már rögtön megérkezés után belevetettem magam a helyi gasztronómiába. A repülőút után kellőképp éhes és szomjas voltam (reggelizni nem szoktam a hajnali indulás pedig ezen nem sokat segített, míg a repülőn szabályosan dehidratálódtam), így megérkezés után első dolgom volt késői reggelit vagy korai ebédet rendelni.
Előzetes információim szerint - amelyeket útikönyvemben olvastam - a bolgárok szeretik a zöldségeket és a kenyérféléket, így egy vegetáriánus is talál bőven neki tetsző ételt. Nos, ez nem egészen így van, de haladjunk sorjában.

Az első dolog amivel szembesültem, hogy az étlapok háromnyelvűek. Bolgár, angol majd orosz ebben a sorrendben, vagyis a latin betűk be vannak ékelődve kétféle cirill közé, ezért kell egy kis rutin a kibogarászásukhoz.
burek
Mindenképpen valamilyen jellegzetesen bolgár fogással akartam kezdeni, így lecsaptam egy burekre. Ez a burek azonban nem olyan volt, mint amit mondjuk egy pesti Mlinarban kap az ember. (Tekintve hogy utóbbiért nem rajongok igazán, nem is bántam.) Kellemesen ropogós és fűszeres volt, engem a töltelék kőrözöttre emlékeztetett, egyébként bolgár sajt volt benne fűszerekkel. Köretnek pedig salátát kaptam hozzá, ami jól kiegészítette.
Laktató étel és tényleg finom. Mellé jeges teát rendeltem és kissé csalódott voltam ugyan, mikor megpillantottam a bolgár változat palackját, mert erősen emlékeztetett az olaszra, ami véleményem szerint ihatatlan cukros lötty, de nem volt annyira rossz.

A következő dolog, amit kipróbáltam a fagyi volt. Egyrészt oda és vissza vagyok ezért a jeges édességért, másrészt a fagyis pultban szabályos fagylalthalmokat lát az ember, ami elég hamar meghozza a kedvet.
bolgár fagyi
Az egész városban egységesek voltak a fagylaltárak, így legfeljebb az ízesítés miatt preferálhat az ember egy-egy árust. Egyébként a különlegesebb ízek vannak többségben, mint a különféle csokoládék ízei, míg a hagyományos gyümölcsös ízekből épp csak akad.
Az adagokat dekára mérik és lehet választani, hogy pohárban vagy tölcsérben szeretné az ember. Én mindig utóbbit preferálom, ezért is örültem neki, hogy a tölcsér náluk egy hatalmas édes tölcsért jelent. A kép nem adja vissza a méreteket, pedig ez a tölcsér duplája a hazainak, ezért is adnak hozzá kanalat. A bolgár fagyit ugyanis nem lehet nyalni, mert eltűnik a hatalmas tölcsérben.
Hacsak nem vesz az ember őrülten nagy adagot. Nos, mi megtettük. Az eset úgy történt, hogy szerettünk volna este vacsora után enni még egy fagyit. Sokat tanakodtunk, melyik ízt válasszuk és mivel ketten voltunk, a pultos srác kicsit félreértett. Mondtam neki hogy kérek egy adagot a mentásból és egyet a karamellből. Hát ő ki is mért egy emberes adagot a karamellből és nyúlt a következő tölcsér után. Ekkor szóltam, hogy nem, a mentásat a karamellre kérem. A srác kissé pislogott, de ugyanolyan emberes adaggal rátornyozta azt is. Aztán én ostoba, mondtam a következő két ízt, ő meg, ha már egyszer az egyik fagyi ilyen nagy lett, ugyanígy megpúpozta a másikat is. Szóval ott álltunk ketten négy emberre elég fagyival - egy is akkora volt, mint a fejem - és nevetve kerestünk padot, mert tudtuk, ez eltart egy ideig. Útközben persze jól megbámultak minket és az ipari mennyiségű édességünket és mire az adag végére értünk, már nem nevettünk. Szenvedtünk, én még másnap is. Ezután nem is bírtam fagyira nézni hetekig...
Tanulság: még fagyiból is megárthat a sok.

A helyi éttermeknek vannak pozitív és negatív tulajdonságai egyaránt. Pozitív, hogy nagyjából ugyanazok az ételek vannak mindenhol, így ha az ember egy étlapot már megfejtett, könnyebben eligazodik a többin is. Pozitív, hogy az óváros minden étterme a tengerpart mellett foglal helyet, így a csodás kilátás garantálva van. Negatív, hogy minden étterem előtt van egy "csalogató ember" aki semmi mást nem csinál mint nyelvi repertoárja minden elemét bevetve megpróbálja becsalogatni az arra sétálókat.
saláta
Első esténken el is kapott minket egy ilyen csalogató és leültetett egy hangulatos teraszra. Aztán jött az étlap és rájöttünk, megszívtuk, ez egy drága hely. Szökni azonban már nem volt esély, mert italt már rendeltünk és amúgy is untuk a keringést az éttermek között. Tehát maradtunk és rendeltünk valami olcsót, ami nekem pont megfelelt.
A mellékelt kép elég béna lett (zugfotó), ám a terasz hangulatát talán mutatja valamennyire. Így néz ki egy bolgár saláta. Meglehetősen nagy adag és két dologra ébresztett rá: 
1. a bolgárok imádják az uborkát 
2. a bolgár sajtnak pikáns és jellegzetes íze van
A saláta meglehetősen egyszerű volt, uborka töménytelen mennyiségben, hagyma és paradicsom, pestós szósz és egy kis bolgár sajt a tetején. Az ízvilág nekem nagyon tetszett, főleg a sajt kicsit kecskesajtra emlékeztető aromájával, de az uborka kissé soknak bizonyult. Szeretem, szeretem, de nem vagyok bolgár, hogy bármennyit bármilyen formában el tudjak belőle fogyasztani.
Az eset után igyekeztünk elkerülni a csalogatós embereket, ám még egyszer elcsípett minket az egyik. Szimpatikusnak tűnt a hely és akkor is kicsit belefáradtunk a keresgélésbe, így hagytuk, hogy a pincérlány ránk dobja hálóját. Odavezetett egy asztalhoz közvetlen a hullámok mellé, kezünkbe nyomta az étlapot és ment vissza vendéget horgászni. Ez volt a mi szerencsénk, mert amint kinyitottuk az étlapot és konstatáltuk hogy 1. itt szinte csak tenger gyümölcsei vannak és 2. rohadt drága, eliszkoltunk. Szóval becsuktuk és míg egy pincér sem figyelt, nyúlcipőre váltottunk. Szégyen vagy sem, néha kifejezetten hasznos megfutamodni...

No, de természetesen nem kerültünk el minden éttermet, sőt van egy, amelyik a kedvencemmé vált. Már ha lehet kedvencnek mondani azt, ahol kétszer jártam. Egy könyvmoly számára még a neve is tetszetős: Hemingway.
jegeskávé
Az óváros bejáratánál helyezkedik el és mint a többi étteremnél, itt sem lehet panasz a kilátásra. Főleg mert nem egyszerűen a tengerre néz, hanem az öbölre, aminek túloldalán ott van Sunny Beach. Ráadásul a már említett bástyákra és várfalakra is jól rá lehet látni a teraszáról.
Először csak kávézni ültünk be, mert épp jeges kávéra vágytam egy hosszú séta után. A kora délutáni időpontban gyakorlatilag miénk volt az étterem teljes terasza, így ki is használtuk fényképezéshez.
Aztán egyik este visszatértünk vacsorázni és ekkor már jóval nagyobb volt a nyüzsgés. Szinte tele volt az étterem, így a teraszon kissé beljebb kaptunk asztalt, ám így is kiláttunk az esti tengerre.
Hiába váltam ekkorra meglehetősen rutinossá az étlapok terén, nem sokat segített, hogy írástudó vagyok. Egyrészt mert nem ismerem a különféle halfajtákat, másrészt mert az étlap nem részletezte, mit tartalmaz a fantázianév mögött megbújó finomság. Így történt, hogy találomra rendeltünk egy halfilét neszebári módra - ami jól hangzott, de dunsztunk sem volt milyen lehet itt a módi - és zöldség mixet. Utóbbit természetesen magamnak és mikor a pincérnő felvette a rendelést a következő párbeszéd zajlott le közöttünk:
Én: Mit takar a zöldség keverék?
Ő: Rizs és zöldségek.
Volt egy fél pillanatnyi hatásszünet, mikor átszaladt az agyamon, hogy viccel vagy tényleg fogalma sincs, mi van a kajában, de aztán úgy döntöttem, hozza, majd letesztelem magam.
hal és a zöldségtál
Ahogy a mellékelt kép is mutatja, megtettem és milyen jól tettem. Nagyon eltalálták a fűszerezést (információim szerint a halnál is), a rizs puha volt és a zöldségfelhozatalra sem volt panaszom. Az étterem tehát másodszorra is beváltotta a hozzáfűzött elvárásokat.
Az egyetlen gondom csak az volt, hogy nem bírtam megenni. Pedig küzdöttem vele rendesen, de számomra ez az adag két napra is elég lett volna.
Vacsora közben igazán hangulatos volt megcsodálni a tengert, ahogy lement a nap és a túlparton felgyúltak a fények. Szórakozásunkról pedig egy szemtelen sirály is gondoskodott.
Ezek a madarak olyanok, mint a budapesti galambok csak sokkal nagyobb méretben. Mindenhol ott vannak, idegesítően hangosak és mérhetetlenül pofátlanok. Például képesek egy étterem teraszára is berepülni. Főleg ha a buta turisták még etetik is őket...

kilátás az étteremből

napnyugta és a szemtelen madár 

vacsoránk romjai

Ha már kedvencek, muszáj áradoznom kicsit a kedvenc neszebári kávézómról. Ez egy művészkávézó a Sztarata Mitropolija mellett. Hihetetlenül hangulatos a középkori romokkal és a gyönyörű virágokkal körülvéve.
Kávé, romok, virágok...
Mi kell még?
A kávézó bája azonban nem merül ki az elhelyezkedésében, mert a kínálatuk is tízpontos. Itt ittam a legjobb kávét.
Nem vagyok tipikus kávérajongó, mert a lágyabb, ízesített vagy nagyon különleges kávékat szeretem. Magáért a kávéízért iszom, nem azért, hogy végigégesse a vérkeringésemet és pörögjek mint a búgócsiga. (Megjegyzem, ettől függetlenül nagyon is fel tud pörgetni.) Tehát számomra egy jól elkészített bécsi kávé sokkal többet ér, mint egy méregerős presszókávé. A mellékelt képen látható, tejszínhabbal koronázott finomság pont ezt adta nekem.
Egyébként ha már kávék, még egy kávézóba ültünk be, ahol mezei kapucsínót kértem. Nos, amint belekortyoltam megbántam, hogy nem ismét a művészkávézót választottuk. Reggelente pedig a szállodában töltődtem feketével (illetve egyszer teával) és az utolsó napokra egészen megszerettem. Talán mert a személyzet megtanulta, hogy kérünk hozzá tejet is, így nem kellett túladagolnom a cukrot.

A szállodában is vacsoráztunk, mikor is kipróbáltuk a helyi különleges levest. Ez lényegében egy hideg uborkaleves. Igaz, elég bizarrul hangzik és tényleg fura kicsit. A bolgárok nagyon oda vannak az uborkáért... Mondjuk nagy hőségben nem is rossz egy hideg, tejes leves, de valahogy uborkával és kaporral nem nyerte el rajongásomat.
uborkaleves
Vegetáriánusként számomra a rántott sajt az egyik legunalmasabb étel. Ez az, ami fellelhető minden étteremben, így ha a szükség úgy kínja, ezt mindig rendelhetek.
Az uborkaleves után úgy gondoltam, jó lesz a szokványos is, úgyhogy rendeltem sajtot. Az étlap azonban megint minimalistának bizonyult a fogás leírásában és az unalmas rántott sajt helyett kaptam egy szabályos sajtcsodát.
A már említett bolgár sajtot alufóliában megsütötték, zseniálisan pikánsan fűszerezték és paradicsommal koronázták. Nagyon finom volt, főleg a sült krumplival és a salátával. Nem volt épp apró adag, de leküzdöttem, így viszont nem maradt semmi a cicáknak.
Neszebár, mint kikötőváros, tele van macskákkal. (Ez számomra jó hír volt, mert végigsimogathattam vagy egy tucatot.) Néhány cica pedig megkörnyékezte az asztalunkat. Mivel a sajt elfogyott, kénytelen voltam a másik tálról, a steakből kölcsönözni néhány falatot, hogy közelebb csaljam őket. Egy kis fekete lánycica volt is annyira bátor, hogy érte merészkedjen. Aztán persze rögtön jött még három macska... A pincérek kissé szúrósan néztek rám, mikor félig eltűntem az asztal alatt és hirtelen megnőtt a macskák sűrűsége...
isteni bolgár sajt
éhes cica az asztal alatt

Még egy helyet szeretnék megemlíteni, ami bár nem igazán helyi, hiszen pizzéria, mégis különleges.
pizza
A macskaköves utcákon bolyongva figyeltem fel erre a helyre, mert színes volt és a tábla alapján volt limonádéjuk. Ez azért sarkalatos pont, mert máshol nem nagyon láttam limonádét és már nagyon vágytam rá. Plusz kellett valami olyan étel, amit ismerek, így jött a pizza.
Szóval beültünk, rendeltünk és miközben szürcsöltem a mentás limonádémat, megcsodáltam a tényéralátétet, amin Neszebár rajzolt térképe szerepelt. Aztán jött a pincér és nem csak evőeszközöket hozott, hanem egy doboz színes ceruzát. Itt ugyanis, amíg a vendég vár az ételre, kiszínezheti az alátétet.
Nem is kellett nekem több, rögtön elkezdtem színezni és csak nagy erőfeszítés árán tudtam leállni vele. Kissé mániákussá válok, ha ceruza kerül a kezembe...
Ennyi gasztronómiai információt szerettem volna megosztani olvasóimmal. Zárszónak pedig hoztam még néhány képet a helyi éttermek gyönyörű teraszairól.

színeztem...

hangulat

kilátás

Ez a hajó is egy étterem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése