2016. október 28., péntek

Feszülő húr

Attól tartok, be kell látnom, hogy én már öreg vagyok ezekhez a könyvekhez. Nem feltétlenül életkorból adódóan, hanem olvasási tapasztalatok miatt. Olyan sok hasonló jellegű könyvet lapoztam már át, hogy ha nem nyűgöz le az írásmód vagy nem fog meg igazán egy karakter, rettentően tudom unni őket. 
Sajnos ez történt ezzel a kötettel is, pedig sok pozitívat hallottam róla. Oké, a borító egyértelműen tininyálas, de igazán lehetett volna szórakoztató, főleg 436 oldalnyi terjedelemmel.
Fülszöveg:
"Senki sem tudja, mi történt aznap éjjel Echo Emersonnal, amikor a menő fiúval járó népszerű lányból pletykák tárgya, kirekesztett lett, karján hátborzongató sebhelyekkel. Még Echo sem emlékszik a teljes igazságra. Amikor aztán berobban az életébe Noah Hutchins, a szívdöglesztő, lányfaló, megközelíthetetlen fiú a fekete bőrdzsekijében, és meglepően megértő vele, Echo élete olyan fordulatot vesz, amilyenre sosem gondolt volna.
Valószínűleg semmi közös nincs bennük. Mindketten olyan titkokat rejtegetnek, melyek lehetetlenné tehetik kettejük kapcsolatát. Egymás iránti őrült vonzalmuk mégsem foszlik szét, és Echo felteszi magának a kérdést, hogy meddig FESZÍTHETIK A HÚRT, és mit kockáztatna azért a fiúért, aki talán megtanítja őt ÚJRA SZERETNI."
Ez a történet borzasztóan klisés. Ha nem olvastam már legalább egy tucatnyit hasonló témában, hasonló szereplőkről és hasonló cselekményelemekről, akkor egyet sem.
Tehát adva van két látszólag ellentétes főhős, akikben mégis közös, hogy valaha "normális" életük volt, de jött egy tragédia és bumm, számkivetettek lettek. Aztán elkezdenek szemezni, smacizni, összejönnek, de nem lehetnek együtt, mert csak és végül mégis minden happy. Klisé, klisé és még több klisé...
A történet tehát semmi újat nem ad, sőt, meglepően pontosan követi a legkiszámíthatóbb forgatókönyvet. Ezen pedig a karakterek sem segítenek, akik szintén unalmasan elcsépeltre sikeredtek.
Echo a tipikus amcsi gimis csaj, aki valamikor népszerű volt és mióta ezt elvesztette, nyalogatja sebeit. A barátai förtelmesek, a kapcsolata a családjával szintén és a nebáncsvirág viselkedése idegesítő. A mentális zavarait pedig egyelőre hagyjuk. Természetesen rögtön halálosan szerelmes lesz a főhős úrba és elindul a szokványos tinilány lamentálás, lefeküdjön-e vele vagy sem.
Noah ehhez tökéletes partner, mert ő az ügyeletes rossz fiú, aki csak szeretetre vágyik. Aki eddig a legyet is röptében, de most holt szerelmes és képes várni bármeddig, mert sajt. Tényleg csak nekem bökdöste a szememet ez a rengeteg elcsépelt instant románc?
No, de ez a könyv nem csak a szerelemről szól, hanem a határokról és mély lelki megpróbáltatásokról, vagy legalábbis az írónő így szerette volna. Kár, hogy nem jött össze.
Egyrészt a múlt időbeli elhelyezése szinte lehetetlen. Újra és újra előkerült egy-egy múltbéli esemény, de valahogy mégsem tudtam hová tűzzem őket a fejbeli idővonalamon. Tavaly volt vagy két éve, esetleg több? Ettől pedig egy nagy kusza maszlag lett a drámai elemekből, amelyek így csipesz nélkül lógtak az időkötél mellett.
Másrészt, mielőtt valaki mentális zavarokhoz nyúl, nézzen kicsit utána, milyen is az. Echo mentális állapota teljesen hiteltelen volt, csakúgy mint a hozzáállása az emlékeihez. Elnyomott emlékek, oké? De ha valaki nem hisz annak a kevésnek, amit elmondanak neki, többet kíváncsiskodik, majd egyszerűen összerakja. Főleg, hogy a homályos múltbéli trauma könnyedén kikövetkeztethető volt. Ráadásul a hölgy érzelmei legalább olyan kuszának tűntek, mint az említett múltfoszlányok.
Noah problémái már egy fokkal szebben összeálltak és jóval hitelesebbnek tűntek. Igaz az ő családi helyzetére is igaz, hogy ha a szereplők egyetlen egyszer leültek volna beszélgetni, megspóroltak volna száz oldalnyi huzakodást.
Az összes mellékszereplő unszimpatikus volt, vagy azért, mert az írónő úgy állította be őket, vagy azért mert förtelmes egysíkú jellemek. Ezen pedig a könyvvégi nagy összeborulások sem segítettek. Apropó befejezés, az utolsó száz oldal egy merő giccs. Annyi cukrot erőltetett bele a szerző, csoda hogy nem ragadnak össze a lapok.
Összefoglalva, ez ismét egy szokványos tinirománc a szokásos "csavarokkal". Én unatkoztam olvasás közben és nem valószínű, hogy pár év múlva eszembe fog jutni belőle akár egy jelenet is, annyira tucat íze van. No, de ahogy az elején említettem, én ehhez már túlkoros vagy túlolvasott vagyok.
Épp ezért azt mondom, csak a célközönségnek, tizenéveseknek ajánlom, ha még nem untak bele ezekbe a huzakodó szerelmekbe. Ha azonban valaki különlegesre vágyik, máshol keresse.

Kiegészítés:
Katie McGarry nem állt meg egy könyvnél. Nem kell megijedni, nem Echo és Noah románcát fűzte tovább, hanem más kamaszok életét. Eredeti nyelven eddig 5 regénye jelent meg ebben a kategóriában, míg magyar nyelven három. A második könyv Aki mer, az nyer (Rejtő Jenő után szabadon...) illetve a harmadik, Szívkarambol. Egyelőre cseppet sem érzek vágyat, hogy megismerkedjem velük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése